Szentháromság

1970. május 31, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.”

Arra a felszólításra, ami már többször is elhangzott ebben a gyülekezetben, hogy ki-ki írja meg, milyen problémával, milyen Igével kapcsolatban szeretne itt ebben a gyülekezetben igehirdetést hallani, most egy nagyon nehéz kérdés érkezett, amire válaszolva szeretném ezen a vasárnapon Istennek az üzenetét hirdetni. Ez a kérdés bizonyára sok más hívő embernek a lelkében is felvetődött már, ha nem is fogalmazódott meg így, mint ahogyan ez: Miért Szentháromság Isten és miért nem szent Végtelenség? Miért egyszerűsítjük le az Istent, nem primitív emberi elképzelés ez? Nem tudom, szerepel-e ilyen megfogalmazásban a Bibliában? De hogyan lehet hármas az a végtelen Isten, Akiben együtt van minden. Nemcsak a hatalom, hanem a tudás, szeretet, akarat, erő, művészet, színek, formák, fantázia, humor például egy pingvin megalkotására, játékosság, hiszen fel sem lehet sorolni, nincsenek rá szavaink, nincs fantáziánk, hogy milyen is lehet az Isten?"

Tehát röviden és egyszerűen a Szentháromság problémája. És azért is beszélek erről szívesen, mert egyfelől tudom, hogy sok más embernek is a problémája ez, nemcsak annak, aki írta, hanem azért is, mert a pünkösd utáni első vasárnap, ami ugyan a múlt vasárnap volt, a szentháromság vasárnapja szokott lenni, a régi egyházi rend szerint. Alkalom ez arra, hogy ilyenkor visszapillantson az ember az elmúlt keresztyén ünnepekre és mintegy egységbe foglalja az Atya szeretetét jelentő karácsonyt, a Fiú megváltó munkáját jelentő nagypéntek, húsvét és a Szentlélek kiáradására emlékeztető pünkösd nagy isteni ajándékait. Mert így jelentette ki magát a nagy keresztyén ünnepekben Isten, mint Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök Isten.

Már mostan valóban ez a szó, ilyen formában, hogy Szentháromság, tényleg nem fordul elő a Bibliában, de a lényeg annál inkább. Viszont ilyenfajta megfogalmazás, hogy Szentháromság, valóban nem valami szerencsés, mert félreértésre adhat alkalmat. Ezért volt a történelem folyamán olyan sok vita, olyan sok gúny oka éppen a Szentháromságnak a problémája. Hiszen a gondolkodó elme már rögtön azon is fennakad, hogy ha az Isten egy, akkor hogyan lehet mégis három. Ha pedig három, akkor meg miért lehet egy? Sok mindenféle módon, képekkel, hasonlatokkal próbálták már ezt megmagyarázni, érthető bbé tenni. Sokan azt mondották, gondoljunk a vízre. Akár mint víz, akár mint gőz, akár mint jég alakjában vizsgáljuk, tehát egymástól három igazán nagyon különböző megnyilatkozási formájában, a lényegen ez semmit sem változtat, mindenképpen H2O marad. Én is szoktam mondani, pl. a konfirmandusoknak, mi vagyok én a gyermekeim számára? Édesapa. És a feleségem számára? Férj. És a ti számotokra? Sándor bácsi. Nos, tehát megint háromféleképpen, sőt talán még többféleképpen is ugyanaz az egy: én vagyok. Tehát valahogy ilyenformán van az egy Istenben is ez a hármasság, hogy ugyanarról az egy Istenről beszélünk, akár Atyáról, akár Jézusról, akár a Szentlélekről van szó!

Tehát Atya, Fiú, Szentlélek azt jelenti, hogy háromszor is ugyanaz az egy Isten! Azt mondottam, hogy valahogy így, de azért mondtam, hogy valahogy így, mert valójában azért mégsem így. Mert ezek a képek és minden más egyéb hasonlat és magyarázgatás tulajdonképpen nem magyarázza meg előttünk Isten lényének és létének a titkát, hanem csak inkább rámutat magára a titokra. Ezzel a szóval, hogy Szentháromság, elsősorban is azt a hitünket valljuk meg, hogy az Isten nem valami, hanem Valaki, tehát nem a gondviselés, hanem a Gondviselő, nem az örökkévalóság, hanem az Örökkévaló, nem a halhatatlanság, hanem az egyedül Halhatatlan, nem a világot fenntartó természeti törvény, hanem annak alkotója, nem az erkölcsi világrend, hanem annak ura. Tehát nem személytelen hatalom, hanem egy hatalmas Személyiség. Éppen úgy külön, önálló személy, mint ahogyan te, meg én különálló személyek vagyunk, de annyira magasabbrendű módon személy az Isten, amennyire egészen más és annyira sokkal több, mint az emberi személy, hogy csak ilyen dadogva tudunk Róla beszélni, többesszámban, hogy Atya, Fiú, Szentlélek. És ez egyáltalán nem leszűkítése, egyáltalán nem megszegényítése az Isten lényének, sőt éppen az Ő lényének azt a mérhetetlen gazdagságát, azt a végtelenségét, és mégis önmagában való teljességét érzékelteti, amit emberi szavakkal egyszerűen nem lehet kifejezni és érzékeltetni, amit emberi értelemmel nem lehet felfogni. Lehet, hogy logikai abszurdum, de ez a Szentháromság az egy Istenben éppen annak a körülírása, hogy fölötte áll minden emberi gondolatnak és elképzelésnek.

Soha ne felejtsük el, hogy az Isten Isten, mi pedig emberek vagyunk. És hogy valljam meg, hogy én még örülök is annak, hogy a számomra ilyen megfoghatatlan és kikutathatatlan az Istennek a lénye. Nem is tudnék hinni olyan Istenben, Akit minden tekintetben meg tudnék érteni, Akit az én emberi logikám kategóriái közé be tudnék fogni. Hiszen ez azt jelentené, hogy fölibe kerekedtem, birtokba vettem, sőt, kiderülne róla, hogy én magam csináltam. A saját fantáziámmal alakítottam ki. Istennek a lényege, a léte mindig misztérium marad, és az Ő lénye körüli misztériumot még az Ő önmagáról adott kijelentése sem oszlatja el, hanem inkább csak kibontja. Igen, magát a misztériumot bontja ki és részletezi, amikor Ő önmagát így jelenti ki a Biblia szavain keresztül, hogy Atya, Fiú és Szentlélek. Ugyanezt a misztériumot fejezi ki az az Ige is, amit az előbb olvastam fel, hogy ezt mondja a magasságos és fenséges, Aki örökké létezik, hogy: „Magasságban és fenségben lakozom, de a megrontott és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosnak a lelkét és megelevenítsem a megtörtnek a szívét.” Próbáljuk csak ezt egy kicsit részletezni, mert benne van az egész Szentháromság. Tehát azt mondja, hogy magasságban és szentségben lakik az Isten. Magasságban, természetesen nem helyileg, hanem minőségileg magasan. Azt jelenti ez, hogy fölötte mindennek, ami van, tehát az Isten nem egy darabja ennek a világnak, hanem rajta kívül és fölötte álló hatalom. És szentségben, azt mondja, tehát abszolút tökéletes tisztaságban, olyan fényben, aminek nincsen árnyéka, olyan hozzáférhetetlen világosságban, ami a számunkra teljességgel megközelíthetetlen. Olyan lényegi távolságban, ami nem hidalható át sem gondolattal, sem érzéssel, sem fantáziával, sem akarattal, sem a leghatalmasabb távcsővel. Istennek ezt a mindenek fölött uralkodó dicsőségét, titokzatosságát fejezi ki ez a szó, hogy Atya.

De a titokzatosságot még csak növeli az, hogy ugyanez az Atya nemcsak a magasságban és a szentségben lakozik valahol fölöttünk, hanem ugyanakkor a megrontottal és az alázatos szívű emberrel is. Tehát nemcsak fölöttünk van valahol, hanem egészen velünk is van olyan valóságosan, mint egy sorstárs, barát, testvér, tehát az, Aki egészen fölötte van az emberi életnek, ugyanakkor egészen benne is van az emberi életben. Annyira, hogy részt vesz az életünkben, szolidáris velünk, a bánatunkban és a szomorúságunkban, mellénk áll a küzdelmeinkben, leül velünk együtt az ebédlő-asztalunkhoz, magához veszi a bűneinket, velünk jön a halálunkba és mindezt olyan valóságosan és olyan természetesen, ahogyan kézzelfogható formában szinte megmutatta ezt a Názáreti Jézusnak a személyében, Aki tényleg végigélt egy egész emberi életet itt közöttünk a születéstől a halálig. Tehát annak a magasságos és szentséges Istennek ezt az életre-halálra vállaló szolidaritását fejezi ki ez a szó, hogy Fiú, vagy Jézus. És hogy még nagyobb legyen a titokzatosság, ugyanez az Isten nemcsak a fölöttünk lévő szféra titokzatosságában, nemcsak a velünk való sorsközösségben akar élni, hanem ugyanakkor bennünk is. Tehát valahol a lelkünkben, valahol a szívünkben, ahogyan Ő mondja, hogy „megelevenítsem az alázatosaknak a lelkét és megelevenítsem a megtörteknek a szívét”.

Tehát ez a magasságos és felséges Isten benne akar lenni a mozdulatainkban, benne akar hatni a szívünkben, a gondolatainkban, a cselekedeteinkben, a szeretetünkben, az imádságunkban, a szolgálatunkban, az orvosi, a mérnöki, a háziasszonyi, a gyári munkási munkásságunkban, benne akar lenni a művészi alkotásunkban, mint ihlető és mozgató erő, mint megelevenítő és jóravezérlő, és tisztogató égi hatalom. Istennek ez a bennünk élő és bennünket éltető titokzatossága az, amit így nevezünk, hogy Szentlélek.

Ímé a teljes Szentháromságnak a titka. Ugyanaz az Isten fölöttem, mellettem és bennem. Ugyanaz az Isten a magasságban és mégis a mélységben, távol és mégis közel, elérhetetlenül és mégis bennem. Elképzelhetetlen és mégis megtapasztalható valóságban. Megközelíthetetlenségben és mégis a legszorosabb életközösségben velem. Valahogy olyanformán, mint a mérhetetlen távolságban ragyogó nap, amelyik a maga sugarával eléri a földet és ragyogó világosságával és életadó melegségével betölti a szobát. Ezt a dinamikus feszültséget fejezi ki az Atya, Fiú, Szentlélek hármassága az egy igaz Istenben! De mindennél világossabban mondja ezt Ő maga, amikor azt mondja, hogy „magasságban és szentségben lakozom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosaknak a lelkét és megelevenítsem a megtörteknek a szívét.”

Mármost Testvérek, én nagyon jól tudom, hogy mindezzel a magyarázattal és egyáltalán nem magyaráztam meg Isten lényének a titkát. Sőt, éppen az a veszély fenyeget, hogy a minden áron való megmagyarázási szándékkal elracionalizáljuk és fogalmi képletté degradáljuk a magunk számára az Ő élő valóságát. Hiszen a lényeg az Istenben éppen az, hogy Ő nem beszédtéma, hanem beszélgetőtárs. Tehát igazán megismerni az Istent nem a Róla való beszélgetéssel lehet, hanem a Vele való személyes életközösségben. Az Ő beszélgetésemben ismerhető meg az Ő velem való együttlétében és az én Vele való igazi titka. Kiszámítani Őt, mint egy matematikai képletet, kikövetkeztetni, mint egy kísérleti eredményt, nem tudom. De ha igazán hittel nyújtom ki feléje a kezem, megérinthetem, mint annak idején az a vérfolyásos asszony megérintette Jézusnak a ruháját és meggyógyult tőle. És hogyha igazán hittel hallgatok bele az Ő Igéjébe a Bibliában, meghallom a hangját, és hogyha igazán alázatos szívvel engedelmeskedem Neki, megérzem magamban az erejét.

Hadd mondjam meg nektek Testvérek, én a magam részéről mindig olyankor tapasztalom meg a legjobban Isten élő valóságát, amikor egészen őszintén beszélgetek Vele, amikor kiöntöm előtte a szívem, amikor kezébe adom az életemet, hogy engem is megelevenítsen, ahogy mondja itten, amikor rábízom a sorsomat, hogy legyen úgy, ahogy Ő akarja. És mindig olyankor tapasztalom meg legjobban az Isten élő valóságát, amikor én is ugyanazt a mozdulatot teszem valaki felé, amit Ő tesz én felém, tehát lehajolok egy másik megtört szívűhöz, vagy alázatos lélekhez és vállalom vele a szolidaritást és részt veszek az örömében, vagy a fájdalmában és megpróbálom átengedni magamon az Istennek a jóságát, szeretetét, könyörületességét afelé a másik ember felé valami konkrét segítő szeretetben. Tehát amikor tettekben realizálódik bennem valaki iránt a Krisztusi mozdulat.

Még csak annyit hadd fűzzek hozzá, amit talán nem is kellene, hogy most különösen nagyon jó alkalom kínálkozik erre a mi számunkra. Nem kell különösebben ecsetelni, hiszen mindnyájunknak a szíve tele van részvéttel azok iránt a százak és ezrek iránt, akik olyan katasztrofális helyzetbe jutottak az árvízzel kapcsolatban. Ímé, Testvérek, itt az alkalom arra, hogy megpróbáljuk gyakorolni ezt a lehajlást. Hogy megérezzék a mi bajbajutott testvéreink, hogy szolidáris vele a budapesti gyülekezet is, nincsenek egyedül és hogy mi mindnyájan résztveszünk az ő bánatukban és nehézségeikben és igyekszünk átengedni magunkon feléjük Istennek a segítő készségét és szeretetét. Próbáljuk nem az intellektus tárgyilagos kiváncsiságával, hanem a kegyelemre és segítségre váró lélek alázatával fordulni az Isten felé és próbáljunk igazán segítő jóakarattal elindulni a másik ember felé, akkor majd nem akadunk el érthetetlen problémákon, hanem boldogan imádjuk majd azt az Istent, Akit a sorsunkat vállaló Jézusban úgy ismertünk meg, mint segítő Édesatyánkat a mennyei magasságban a bennünk élő Szentlelke által!

Őt dicsőítsük hát most mindnyájan a 226. ének 4. versének az eléneklésével:

Dicsértessél, Atya Isten, magasságban,
Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban,
És a Szentlélekkel mind egy hatalomban:
Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Ámen

Dátum: 1970. május 31.