Az élet értelme

1970. január 01, csütörtök

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”

Kedves Testvérek! Ismét elmúlt egy esztendő és itt van egy új. Így jönnek és mennek az esztendők egymás után. Ímé itt van az újév. Új? Igen, ma még talán egy kicsit annak látszik, annak érezzük. De holnap már, ez az úgynevezett újév, vagy holnapután, meg azután, éppen olyan szürke és egyhangú lesz, mint voltak az előző évek is. Elmúlnak az ünnepek és azután kezdődik megint minden előlről, amihez már olyan nagyon hozzászoktunk és amit már olyan sokszor csináltunk. A hivatal, a munka, a gyár, az iskola, a hétköznapoknak megannyi gondja, felelőssége, majd azután megint valamilyen ünnep jön, esetleg megint jön egy új esztendő, hogy aztán megint kezdődjék előlről, minden. Valami nagy, szakadatlan körforgás az egész élet, munka és pihenés, nappal és éjszaka, ébrenlét és álomban lét, derű és szomorúság, bekapcsolódás és kikapcsolódás, és így tovább. És azután valahol, vagy az ébrenlét állapotában, vagy álomban, vagy pihenés közben, egyszercsak megszakad ez a körforgás és megáll az élet. De akkor miért volt az egész? Mi értelme volt egyáltalán az egésznek? Talán így is lehetne mondani, hogy az egész földi életünknek mi az értelme? Ez a kérdés előbb-utóbb minden embernek a gondolatában megfordul. Természetes is, mert ha jól meggondoljuk, nem is olyan hosszú ám az emberi élet. Ha jó magasan vesszük kb. 80 esztendő. És mennyi ebből az, amit úgy igazán megélünk? A gyermekévek úgy tűnnek tova, mint az álom. Csak akkor eszmélünk fel rájuk, amikor már túl is vagyunk rajtuk, amikor már elmúltak. Azután egy szakmának a kitanulása, vagy egy iskolának az elvégzése, vagy egy házasságkötés után, egy ideig úgy érezzük, hogy no, most kezdődik majd az igazi! Amiért érdemes egyáltalán élni, amiért érdemes az embernek az ambícióját beleadni. Azután hovatovább mindaz, ami olyan szép volt, ami olyan lelkesítő volt, amit az ember olyan ambícióval végzett, mindaz lassan eltűnik, és az ember egyre jobban azt érzi, hogy belekerült az életnek abba a bizonyos taposómalmába, “mit együnk, mit igyunk és mivel ruházkodjunk” őrlő ügyeibe. Eközben persze lehet, hogy sikerül is valamit elérni. Talán egy jobb álláshoz jutni, talán magasabb fizetést kapni, talán kiterebélyesedik a család, gyermekeket nevelünk és lassan aztán kezdünk megöregedni. Hol szomorkodunk, hol vígak vagyunk, egyszer szeretünk, máskor haragszunk, néha jobban megy a sorsunk, máskor kevésbé jól megy, olykor nevetünk, olykor sírunk, és így haladunk az életnek egyre inkább elszürkülő útján mindig fáradtabban és mindig öregebben tovább, míg egyszer elfogy az út és itt a halál.

Külsőleg többé-kevésbé ilyen minden embernek az élete. Dehát mi értelme van ennek az egésznek? Valóban olyan az élet, mint egy álom? Esetleg egy szép, kedves álom, vagy egy rút álom? Valóban olyan az élet, mint egy színjáték, egy komédia, vagy egy tragédia? Kinek milyen. De mindenképpen megmarad a kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme? Hogy érdemes volt-e egyáltalán eltölteni ezt a néhány évtizedet itt ezen a földön? És különösen ma, szinte emésztő kérdésévé válik ez egyre inkább az egész emberiségnek. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a gépek korszakában élünk. Ma már minden gépesítve van. A középkorban az egyes embernek a munkája még sokkal inkább személyes jellegűvolt. Beleadhatta a tudását, beleadhatta a művészetét abba, amit csinált. Talán nem ment olyan könnyen és gyorsan a munka a számára, mint ahogyan a mai munkásoknak, de mindenesetre amit létrehozott, az az ő alkotása volt. Ma pedig éppen ez a személyes jelleg hiányzik belőle legjobban. Hogy csak a legeklatánsabb példát vegyem, egy futószalag mellett egy életen keresztül egyetlen mozdulattal egy nagy egésznek, például egy háznak vagy egy gyárnak egyetlen picinyke darabját készíteni el. Persze ez is nagyon hasznos és szükséges munka, és el sem lehetne ma már másképpen képzelni a munkálkodást. De ez csak még jobban fölerősíti számunkra azt a kérdést, hogy mi értelme van egyáltalán az egésznek? A mai ember egyre inkább maga is alkatrészévé válik a gépnek, vagy egy hivatali gépezetnek. Ő maga is egy kis csavar, vagy esetleg egy kis motor valami nagyobb gépezetben. És éppen az elmechanizálódásnak ebben a korszakában válik igazán égetővé az a kérdés, hogy hát mi értelme van akkor ennek az egésznek? Nem fenyeget-e bennünket az, hogy egyszerűen elveszítjük a tudatát is annak, hogy miért élünk egyáltalán? Talán azért, hogy minél több pénzünk legyen, vagy talán azért, hogy minél több örömet tudjunk biztosítani magunknak? Vagy talán azért, hogy minél jobban együnk, igyunk és minél szebben ruházkodjunk? Vagy, hogy minél többször megengedhessünk magunknak egy-egy külföldi utazást? Vagy, hogy becsülettel bevégezzük a mindennapi munkánkat, felneveljük a gyermekeinket és őket is beindítsuk az úgynevezett életbe és más ehhez hasonló tiszteletreméltó célokért? Tehát valóban ez lenne az igazi értelme annak, hogy éljünk?

Nos, Jézus egy fokkal magasabbrendűcélt tűzött elénk, amikor azt mondta, keressétek először Isten országát és annak igazságát, és a többi dolgok, azok majd úgy megadatnak néktek. Mintha azt mondaná Jézus, hogy akkor fogtok minden hétköznapi munkátokhoz a helyes oldalról, ha az Isten oldaláról fogtok hozzá, ha az Isten oldaláról ragadjátok meg. Tehát Jézus az egész emberi életet mintegy beleágyazza egy másik világrendbe, az Isten országának a világrendjébe. Beleállítja az Isten világtervének a nagy összefüggésébe. Egy nagyon gyenge példával hadd próbáljam ezt megvilágítani. Mindnyájan jól ismerjük az egyik Petőfi versnek ezt az egy kis sorát: “Nyári napnak alkonyulatánál, megállék a kanyargó Tiszánál.”

Ez így helyes, ennek megvan az értelme, minden szó a helyén van, egy logikus gondolatot fejez ki, mindenki rögtön megérti. De, ha történetesen valaki ezt a mondatot így mondaná: “Nyári napnak alkonyulatánál megállék a kanyargó elefánt”, akkor ennek nem volna semmi értelme. Bár az elefánt szó is kifejez valamit, de ebben az összefüggésben nincsen értelme. Nincs értelme, mert nem olvad bele a mondatba, a gondolatba, amit az a mondat ki akar fejezni. Nem illik bele a nagyobb összefüggésbe, mintegy kilóg belőle. Ez a szó nem tudja, hogy hová tegye magát, ez a szó nincs a helyén, ez a szó zavarja az egész gondolatot. Egy szó akkor van a helyén, ha belesimul az egész mondat összefüggésébe, abba a gondolatba, amit az a mondat ki akar fejezni. Hát valahogy ilyenformán van a mi emberi életünk is. Minden emberi élet kifejez valamit, mond valamit, mint egy szó, ami fölhangzik és azután elhal. Lehet az a szó egy hosszú, vagy rövid szó, lehet az kellemes vagy kellemetlen szó, mindegy, értelme akkor van, ha a helyén van és hogyha olyasmit fejezünk ki vele, ami része egy nagyobb gondolatnak, egy nagyobb egésznek. Akkor azután ha elhal is az a szó, megmarad az értelme a mondatban, mert az ember élete is elhal. De, ha beleilleszkedett egy nagyobb összefüggésbe, egy nagyobb gondolatmenetbe, akkor megvan az értelme és meg is marad. Na már most, Isten gondolata, terve nem egyéb, mint amit Jézus így mond: "az Isten országa". De így is lehetne mondani: Isten szerető uralmának a kiterjesztése. Nem akarom én most itt részletesen kifejteni, fejtegetni, hogy mi is az az Isten országa. Köteteket írtak már róla és még lehetne köteteket írni róla. Egyszerűen szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, amit Jézus így mondott: “Elközelített hozzátok az Istennek országa”, és ezzel önmagára mutatott. Tehát Ő az Isten országa? Nézz Jézusra, Ő benne jött el és Ő benne vált láthatóvá a számunkra! Hol van az Isten országa? Ott ahol Jézus. És te akkor vagy benn az Isten országában, hogyha a te szívedben ott van Jézus, mint megváltó Istened, tanító mestered és életednek legfőbb ura. Tehát keressétek először Istennek országát és annak igazságát. Valami olyasmi, hogy az legyen a legfőbb gondom és a legelsőtörekvésem, hogy az egész életem, minden testi és lelki vonatkozásaival együtt, minél jobban Jézusnak az uralma és hatása alá rendeződjék, hogy így azután Jézusnak a lelkülete, az Ő szeretete, jósága, türelme, derűje, békessége, ez mind, mind átsugározhassék a szavaimon és a cselekedeteimen keresztül más emberek felé. Tehát ebben a gondolatmenetben mindkettőn hangsúly van, azon is, hogy én kerüljek minél teljesebben Jézus hatása alá, és azon is, hogy Jézus hatása áradhassék minél teljesebben, általam, mások felé. Mert Isten ezt az ember-világot akarja megváltani, és az Ő országát mindenkire ki akarja terjeszteni. Ez az Ő megváltó gondolata, ez az Ő nagy világterve ezzel a világgal, és ebbe a magasabbrendű összefüggésbe akarja Jézus beleállítani minden embernek az életét.

Tehát nemcsak azért élünk, hogy szorgalmas, vagy kevésbé szorgalmas munkával megoldjuk valahogy a “mit együnk, mit igyunk, vagy mivel ruházkodjunk” kérdésének gondjait, vagy, hogy fölneveljük a gyermekeinket, vagy esetleg vegyünk egy autót, vagy berendezzünk egy öröklakást. Mindennek annyi értelme van, amennyit közben megvalósítottunk magunkban, vagy magunk köré az Isten országából, annak igazságából. Tehát annak a hatásaiból, áldásaiból. Vagyis az az értelme az életünknek, hogy Isten mondja el rajta keresztül azt, amit Ő akar elmondani és így illeszkedjék bele egy magasabbrendűgondolatba, egy nagyobb mondatba. Különben kilóg, nem találja meg a helyét, nem tud magával mit kezdeni, mint olyan nagyon sok embernek az élete. Tehát, hogy harmonikusan beleilleszkedjék abba a szeretetbe, amellyel Isten akarja kifejezni ebben a világban az Ő megváltó gondolatát. Tehát keressétek először Istennek országát. És itt, mintegy kihangsúlyozza Isten, hogy először. Ez legyen a főszempont, mindenek előtt való. Olyan program ez, amely Jézusban való hit nélkül is igaz. Mert mi az Isten országának az igazsága? Ez a szó, hogy igazság, nem fejezi ki kellőképpen az eredeti szövegben itt használt szónak az igazi értelmét, amely inkább valamely jogos igazságot fejez ki, jogszerű igazságot. Jogos, tehát valami olyasmi, hogy a másik embernek is joga van arra, amire én jogot formálok. És hogyha több energiát és igyekezetet fordított volna a világ egyik felén élő emberiség arra, hogy a világ másik felén élőembereknek is joguk van ugyanarra a jólétre és ugyanarra a békére, szabadságra és kultúrára, amiben emezek dúskálnak, akkor ma sokkal kevésbé lenne feszült ez a világ, és kevesebb megoldhatatlannak látszó probléma aggasztaná szívünket. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak a “mit együnk, mit igyunk és mivel ruházkodjunk” kérdésével törődjünk és ez legyen a fő gondunk. Pedig olyan sokszor elpazaroljuk az időnket és energiánkat sok más egyébre, hogy egyszerűen nem jut időnk és erőnk arra, ami pedig a célt és a tartalmat adja meg az életünknek: az Isten országának a keresésére és odatartozó állampolgári “jogunk” gyakorlására és érvényesítésére. Arra, amit Assziszi Ferenc közismert, gyönyörűimádságának szavaival így mondhatnánk: “Hogyan lehetnék én az Isten békességének eszköze? Úgy, hogy szeretni tudjak ott, ahol gyűlölet van, megbocsátani annak, aki megbántott, összekötni ott, ahol széthúzás van, reménységet terjeszteni ott, ahol kétségbeesés van, világosságot gyújtani ott, ahol sötétség terjeng, örömet vinni oda, ahol bánat lakozik.”

Nézzétek Testvérek, így majd nem lesz fárasztó vegetálás és állandó egyhelyben való körforgás az élet, hanem valóban valami nagyszerű alkalom, amit minden nap azzal a hálával fogadhatok, hogy ma is tehetek valamit az Isten szereteturalmának továbbterjesztéséért. Ez lenne valami igazán új, ebben az új esztendőben. Ilyenkor minden ember vágyik valami újra. Az újévi jókívánságoknak a hátterében is, ki nem mondva, ez a gondolat rejtőzik. Nos, tehát igazán új, amivel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy ez az esztendő boldogabb legyen, mint a másik volt, az a Jézusi szeretet, amit úgy sugározhatsz szét magad körül, hogy az emberek megérezzenek és meglássanak belőle valamit.

És végül, aki ez alá a szempont alá rendeli az életét, az nem is ér rá más egyéb dolgokon keseregni és töprengeni, mert azt fogja tapasztalni, hogy azok mind maguktól megoldódnak a számára. A “mit együnk, mit igyunk és mivel ruházkodjunk-nak” a problémája az, amire azt mondja Jézus, hogy azok mind megadatnak néktek. Az élet gondjai, amire annyi energiát pazaroltunk el, szépen elrendeződnek, mert Isten gondoskodik mindenről. Gondoskodik az ételről, a kenyérről, az erőről, a megélhetésről. Ezek azok, amelyek megadatnak, ráadásképpen adatnak annak, aki az Isten országát keresi és annak igazságát szolgálja. Higgyétek el Testvérek, csak így lehet igazán élni és csak így érdemes egyáltalán élni! Egy ilyen életnek a végén azt mondod majd, hogy érdemes volt! Érdemes volt dolgozni, szenvedni, sírni, kacagni, minden érdemes volt, mert mindennek megvolt az értelme. Mert az egész beleilleszkedett egy nagyobb egészbe, az Isten országának a Szolgálatába. Az az élet, amelyik Jézus uralma alá rendeződik, sohasem téved útvesztőbe, értelmetlenségekbe és hiábavalóságokba. Az ilyen élet Jézus oltalma és vezetése alatt halad tovább a biztos örökkévalóság felé!

Ámen

Dátum: 1970. január 1.