Együtt a Krisztussal

1969. szeptember 14, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért Ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.”

Eddig Pál apostol folyton azt bizonygatta, hogy Isten bűnbocsátó kegyelmét és az üdvösséget nem lehet megszolgálni, kiérdemelni, szenvedéssel vagy vezekléssel megszerezni, - csak elfogadni, elhinni, és így hit által részesülni benne. Ingyen van a kegyelem mindenki számára, - Krisztus érdeméért. Ő szolgált meg érte, Ő szenvedett érte, az Ő megváltó halála az egyetlen érdem. Ezért nagyobb a kegyelem, mint a bűn, s ezért van bűnbocsánat Istennél minden bűnre. Ezért lehetünk békességben Istennel, ezért van szabad bejárásunk az Ő atyai színe elé, szabadon, bátran, gyermeki módon.

De most felmerül egy nagyon emberi kérdés: vajon Istennek ez az ingyen való kegyelme nem teszi-e könnyelművé az embert a bűnnel szemben? Hiszen köztudomású, hogy amihez az ember olcsón jut hozzá, azt kevesebbre is becsüli, mint azt, amiért megdolgozott vagy megszenvedett. Pláne, ha ingyen kap valamit, azt pedig éppen nem sokra becsüli, értékeli. Nem számol Isten ezzel a legegyszerűbb pszichológiai ténnyel? Ingyen adja az egész mennyországot? Kegyelme tengerébe süllyeszti minden bűnünket? Nem következik ebből az a frivol gondolat, hogy akkor nyugodtan megmaradhatunk a bűnben, “hogy a kegyelem annál nagyobb legyen” #Róm6.2. ? Hiszen csak növeljük az Isten dicsőségét, ha alkalmat adunk Neki minél több bűn megbocsátására! Rajta hát, vétkezzünk csak nyugodtan tovább, hiszen úgyis ingyen van a bűnbocsátás! Vajon az ingyen való kegyelem meghirdetése nem bénítja meg az erkölcsi jóra törekvést, igyekezetet?

Az apostol is érzi ezt a logikai csapdát, és erre mondja: “Távol legyen” #Róm6.3. ! Mintha följajdulna, valahogy így: jaj, dehogy! Éppen nem erről van szó! A kegyelem tudatában levő ember éppen nem az, aki most már felszabadultan vétkezhet tovább nyugodt lelkiismerettel. Ez a legnagyobb visszaélés lenne a kegyelemmel! Persze az lenne a szép és a nagyszerű, ha a kegyelmet nyert ember sohasem vétkezne többé, mentes maradna mindenféle bűntől. De ilyen nincs! Ezt minden hívő ember a saját tapasztalatából tudja.
Tehát ha a kegyelem hatálya alatt élő ember nem olyan, aki gátlástalanul vétkezik tovább, se nem olyan, aki sohasem vétkezik többé: milyen hát akkor? Valami nagyon mély misztériumot leplez le itt az apostol. Azt mondja: aki hit által elfogadja a kegyelmet, a Krisztus által történt megváltást, az olyanná vált, mint aki tulajdonképpen már meghalt a bűn számára, és most Istennel él tovább. Hogyan lehet ez? Mit jelent ez?

Sokszor mondtam már: hogy a halál nem az élet vége, hanem csak a múlandóságnak a vége. Csak a gyarló, bűnös állapotnak a vége, maga az élet megy tovább. Sőt, ott bontakozik ki a maga teljes gazdagságában, ahol a földi szemeink eltűnni látják ezt az életet. Tehát a halál nem a teljes vég, csak valaminek a vége és egy másik valaminek a kezdete. A halál nem befejezés, hanem változás, az életnek egy magasabb rendű, más minőségű formába való átváltozása. Nos, ehhez a gondolathoz már hozzászoktunk, sokat hallottunk róla. De! Van egy olyan feltámadás is, ami nem a földi létből a mennyei létbe való átváltozást jelenti, hanem ami mindenestől fogva itt a földi életben megy végbe, a földi élet megváltozására vonatkozik. Ez az, amiről az apostol így beszél: “Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele” (8. vers). Vagyis Jézus golgotai halálának nemcsak az a jelentősége, hogy meghalt értem, miattam és helyettem, elszenvedvén az én bűnöm minden büntetését, hanem ennél is több, mégpedig az, hogy Jézus halálában az én bűnös természetem is meghalt! Jézus annyira szolidáris velünk, annyira a mi helyünkre lépett, egészen, teljesen, hogy amikor Ő meghalt, Vele együtt belőlem is meghalt valami. Mégpedig az én ó-emberem, az az önző énem, amely rabja volt a bűnnek, az halt meg! És így fölszabadult a bűn alól, mint amikor egy rabszolga meghal, ezzel örökre felszabadul volt gazdájának a zsarnoksága alól. Egy halott rabszolgával a legkegyetlenebb rabszolgatartó sem tud többé mit kezdeni. Hiába parancsol neki, hiába kínozza, gyötri, kényszeríti engedelmességre: a rabszolga halott! Semmi köze többé ahhoz, akinek a szolgálatában azelőtt állt. Fölszabadult! Fölszabadult a halál által!

Akármilyen kegyetlen rabszolgatartó is a bűn, ha egyszer meghalt valaki a számára, akkor már nem tud többé uralkodni rajta. Isten azt mondja, hogy te, aki hiszel Jézus halálában, hidd el azt is, hogy Jézussal együtt meghaltál mindannak is, ami megkötözve tartott, mindannak a bűnnek a számára, ami eluralkodott rajtad, ami engedelmességre kényszerített eddig! Meghaltál - együtt a Krisztussal! Jézus nemcsak a bűneidet vitte fel a keresztre, hanem tégedet magadat is. Sőt el is temettettél - szintén együtt a Krisztussal. Régi, gyarló, minden jóra képtelen ó-embered el van temetve.“ Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól.” #Róm6.6-7.

De itt sem a halálé az utolsó szó, hanem a feltámadott Krisztusé, ezért folytatja Pál ezt a misztikus gondolatmenetet így: “ha az Ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk” #Róm6.5. ! Vele eggyé lettünk, - érted? Eggyé! Ha teát egyek vagyunk Jézussal az Ő halálában, akkor ugyanúgy egyek vagyunk Vele az Ő feltámadásában is. Vagyis: a meghalt ó-ember helyébe most már maga a feltámadott Krisztus lép, és kezd el élni - bennem, bennünk! Mint ahogyan az Ő halálába bevonta a mi régi, bűnös természetünket, ugyanúgy az Ő feltámadásába is bevon bennünket, részesít minket, tehát az egész új, Krisztusi életben való járásra ad lehetőséget. Egy másik helyen így mondja ezt az apostol: “Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” " #Gal. 2,20"! Az énem helyett most a Krisztus él bennem és használ engem!

Ezt a misztériumot fejezi ki - méghozzá nem is szimbolikusan - a keresztség szertartása, illetve lényege. Régen ugyanis úgy keresztelkedtek, hogy a keresztelendőt egészen belemerítették a vízbe. Úgy alámerítették, mint amikor bele akarnak fojtani valakit. A keresztelkedésnek ebben a módjában szinte látható volt, hogy itt egy bizonyos értelemben vett halálos szertartás történt. Az illetőt mintegy eltemetik a hullámsírba. De ez a szertartásnak csak az egyik fele. A másik az, hogy az alámerült embert újra kiemelik, mintegy jeléül annak, hogy meghalt az ó-embere, de ímé felemelkedik megtisztultan, az új ember. Így érthető az apostolnak ez a különös magyarázata: “Avagy nem tudjátok-e, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért Ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk” #Róm6.3-4.

Mondtam az előbb, hogy ez a Jézus halálába való alámeríttetésünk, új életre való feltámadásunk nemcsak szimbolikus aktus a keresztségben, hanem szinte egy misztikus beavatás Jézus halálába és feltámadásába, ami hit által a Jézus halálában és feltámadásában, a Feltámadott új életében való tényleges részesülést is jelenti a számunkra. Az nem lényeges, hogy a mi keresztelkedésünk annak idején nem alámerítés formájában történt, - a víz valóban csak szimbólum, és mint ilyen, a mennyisége nem döntő jelentőségű. Az sem baj, hogy régen történt már a megkereszteltetésünk, sőt olyan korban, amikor nem tudatosan vettünk részt benne, mert most tudatosíthatjuk az érvényét hit által, hogy a régi bűnös ó-emberünk valóban meghalt. Tudatosítsuk hát hit által, hogy a régi, bűnös ó-emberünk valóban meghalt Jézussal együtt, eltemettetett Jézussal együtt! Pecsét rá a keresztvíz által való beavattatásunk Jézus halálába, eltemettetésébe, és tudatosítsuk, hogy Jézus feltámadása által valóban egy egészen új, Krisztusi élet lehetősége nyílt meg előttünk.

Ezért mondja az apostol: “Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban” #Róm6.11. ! Ez azt is jelenti, hogy számoljatok vele, vegyétek megtörtént ténynek, tekintsétek úgy magatokat, mint akik Jézussal együtt szintén meghaltatok minden bűn számára, de ugyancsak a feltámadott Jézussal együtt feltámadván, most már teljes odaadással élhettek az Isten dicsőségére. Mindaddig, amíg ezzel a hittel nézel Jézusra, - és csak Ő reá nézel, nem magadra -, addig valóban tekintheted magadat úgy, mint aki meghaltál a bűnnek, semmi közöd hozzá, nem uralkodhat többé rajtad, idegen a számodra, viszont feltámadtál egy új életre, mert ez így is van, s meg fogod tapasztalni! Valóban megtörténik benned egy misztikus halál és feltámadás. Ez nem önszuggesztió, nem beképzelés, hanem tényleges valóság. De csak addig, amíg ezt a magad halálát és feltámadását Jézusban látod és éled meg. Lásd bele, éld bele magad Jézus halálába és feltámadásába! Ha magunkra nézünk, abban a pillanatban nyilvánvalóvá válik, hogy milyen elevenen él a bűn bennünk. De ha Jézusra nézünk, akkor Isten gondoskodik róla, hogy egyfelől az ó-emberünk halála, másfelől az új élet kivirágzása valósággá váljék bennünk.

Reggel, ha a tükörbe nézel, és meglátod magad, gondold el, hogy mögüled, a vállad fölött, Jézus is belenéz a tükörbe, és ezt mondja: ez, akit látsz, ez már nem te vagy, hanem én! A kegyelem hatálya alatt élő emberben épp az a csodálatos és más, hogy így van együtt Jézussal, a meghalt és feltámadott Krisztussal! Ha érzed magadban a régi, bűnös vágyakat, indulatokat, mondjad nyugodtan: semmi közöm hozzájuk, meghaltam a számukra. Az az ó-emberem, amelyen el tudtatok uralkodni, amely kiszolgált benneteket: nincs többé! Az a régi énem, amely oly hamar megsértődött, elégedetlenkedett, amely sokszor fájt, amely olyan hamar felmérgesedett, amely könnyen hazudott, amely dédelgetve leplezte ilyen vagy amolyan kedvenc bűnét: az már meghalt!
- Együtt a Krisztussal! Ezért mondja végül Pál apostol: “Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban: Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek” #Róm6.12-13. . Tagjaitokat: vagyis kezet - lábat - szívet - értelmet - időt - munkát - pénzt - mindent. Mérhetetlen változás áll be egy ember életében, ha igazán tudomásul veszi, hogy mindaz nem az övé, hanem az Istené. Ugye ha egy olyan százforintos van a zsebedben, ami nem a tied, hanem valaki más bízta rád, akkor nem bánhatsz vele a saját kedvtelésed szerint, hanem csak arra fordíthatod, amire a megbízód rendelte. Különben sikkasztó vagy! Te meg én egy egészen új életet kaptunk, együtt a Krisztussal, olyat, ami az Istené, nem rendelkezhetünk vele a saját kedvtelésünk szerint, csak úgy, ahogyan Ő akarja felhasználni azt. Ezért szánjátok oda a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek, mint akik a halálból új életre keltetek.

Így menjünk hát most el innen, boldogan, felszabadulva, eltökélve, jó reménységgel, teljes bizonyossággal afelől, hogy a bűn nem uralkodik rajtunk, mert nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt!

Szegény bűnös embereknek Idvességes reménye,
Benned hívőknek öröme, Boldogsága, szépsége:
Jövel, jövel, hozzánk, kérünk, Mindenkoron légy mivélünk,
Mert csak te vagy Krisztusunk, És kegyelmes Jézusunk.

227. ének 3. vers

Ámen

Dátum: 1969. szeptember 14.