Igaz hit - hamis hit

1969. június 22, vasárnap

Lekció: 

Alapige

„Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből."

„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül." #Róm3,28. Bizonyára éreztétek ti is, amikor felolvastam ezt a két Igét, hogy milyen különösen hangzik ez a két Ige így kiragadva egymás mellett. Mint hogyha az egyik pontosan az ellenkezőjét állítaná a másiknak. És valóban, első hallásra úgy is tűnik fel, hogy az egyikben erről van szó, a másikban pedig amarról. De szándékosan állítottam így egymás mellé a Bibliának ezt a két kijelentését, mert ezeknek az Igéknek az alapján szeretném mintegy folytatni és kiegészíteni a múlt vasárnapi prédikációt.

Talán emlékeztek reá, arról volt szó a múlt vasárnapon, Pál apostol azt bizonygatja, azt akarja megláttatni, hogy a mi cselekedeteink, még a legjobbak, a legtisztábbak, a legszentebbek is, bűnnel fertőzöttek. És hogy a cselekedeteink alapján semmiképpen sem állhatunk meg az Isten ítélőszéke előtt. Sőt, ahogyan az úrvacsorai liturgiában olyan sokszor halljuk és rá is mondjuk, hogy hisszük és valljuk: büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk. Tehát mi egész egyszerűen nem vagyunk képesek olyat produkálni - akár mennyire összeszedjük is magunkat -, ami teljesen összhangban állna az Isten igazságosságával, az Isten szentségével. Tehát aminek az alapján mi mintegy megigazulhatnánk, igaz emberekké válhatnánk az Isten előtt. Így mondja ezt Pál apostol is, hogy „nincsen csak egy igaz ember is, ezért az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül”. Mert nem tudja a törvényt betölteni, tehát a Jézus Krisztusban való hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül. És íme Jakab apostol pedig mintha pontosan az ellenkezőjét állítaná akkor, amikor azt mondja, hogy az ember cselekedetei által igazul meg, és nem csupán hitből. Két ellentétes állítás, melyik hát az igaz közülük? Valóban, így kiragadva az összefüggésből ezt a két Igét, szembe lehet állítani egymással Jakabot és Pált. De hogyha az egész Újtestamentum szellemében vizsgáljuk ezt a két Igét, akkor egyszerre rájövünk, hogy tulajdonképpen nem is ez itt a kérdés.

Tehát nem a hit vagy a cselekedetek elsőbbrendűségéről van itten szó, az üdvösség szempontjából való fontosságáról, nem ez itt a téma, hanem valami egészen más. Mind a két esetben arról van szó, hogy milyen az a hit. Igazi hit, vagy pedig hamis hit, nem valódi hit. Mert minden a hiten fordul meg, mégpedig a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban való hiten. Ez kétségtelen. Az igazi hiten, a valóságos hiten, az élő hiten. Hogyha tehát ennyire nagy jelentősége van a mi hitünknek az egész üdvösségünk, az egész örök élet szempontjából, akkor igazán érdemes megvizsgálni azt, hogy igazi-e a mi hitünk, vagy pedig nem igazi, vagy pedig hamis. Mert ilyen is van. Abban tehát semmi kétsége nincsen sem Jakabnak, sem Pálnak, hogy egyedül a Jézus Krisztusban, a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban való hit által válunk mindnyájan Isten gyermekeivé, tehát bűnbocsánatot nyert emberekké és az örök életnek a részeseivé és az egyedül az Isten kegyelmének a műve. Ő műveli ezt rajtunk és velünk. Nem az ment meg bennünket, amit mi cselekszünk, vagy nem cselekszünk, akár jót, akár rosszat. Hanem egyedül az menthet meg bennünket, amit Jézus tett érettünk a Golgotán és tesz azóta is szakadatlanul érettünk Szentlelke által. Tehát az, hogy Ő fizette ki az adósságainkat, Ő töltötte le a büntetésünket, Ő szerezte meg számunkra az örök élethez való jogosultságunkat. Az Ő érdemére való tekintettel mondhatja Isten mindnyájunknak: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” #Ézs43,1 Tehát így könyörült meg rajtunk az Isten és ez a kegyelem, és ezt a kegyelmet nekünk nem kiérdemelnünk kell, nem megszereznünk valamiféle megfeszített jó cselekedetekkel, hanem ezt a kegyelmet nekünk egyszerűen csak elfogadnunk kell, elfogadnunk lehet hit által, a hitünk révén. Sőt, éppen a kegyelemnek az elfogadása, éppen ez a hit. És így részesülünk Isten üdvözítő kegyelmében a megváltó Jézusban való hit által! Tehát még egyszer: nem a mi cselekedeteink mentenek meg bennünket, hanem egyedül az Istennek a cselekedetei, és a mi hitünk tulajdonképpen Istennek a cselekedeteibe kapaszkodik bele. Istennek azokba az irgalmas cselekedeteibe, amelyeket nagypénteken és húsvétkor cselekedett, amelyeket Jézusban cselekedett. És azt mondhatnám, hogy enélkül a mi egész hitünk nem ér semmit. Mert az a hit, amelyik nem Istennek erre a megváltó szeretetére irányul, tehát amelyik Jézusnak a megváltó szeretetét el tudja mellőzni, enélkül hisz az Istenben, az egészen egyszerűen becsapja önmagát. Aki azt hiszi, hogy megbocsáttattak neki az ő bűnei, de nem a Jézus érdeméért, nem a Jézus halála érdeméért hiszi ezt, hanem azért, mert Isten valamiféle értelemben mégis csak jó Isten kell, hogy legyen, ha Testvérek valaki ezt hiszi, az egészen egyszerűen nem keresztyén módon hisz. Ez nem is keresztyén hit egyáltalán. Tehát valóban az egész keresztyén hit azon fordul meg, hogy el tudjuk-e fogadni a magunk számára azt, amit az Isten Jézusban cselekedett érettünk.

Azonban, és itt jön a nagy de, ez a hit azután igazi hit legyen ám és rá ne szedjen a Sátán bennünket olyan hittel, amelyik csak látszata, csak pótléka, csak utánzata az igazi hitnek, tehát amelyik nem valódi hit, hanem hamis hit. Hogy milyen a hamis hit? Hát éppen erről beszél Jakab apostol, amikor azt mondja, hogy az a hit, amelyiknek cselekedetei nincsenek, az meghalt önmagában. Tehát Jakab apostol a nem cselekedetekben megnyilvánuló hitet még csak nem is hamis hitnek nevezi, hanem egyenesen halott hitnek. Ugye Testvérek, mi mindnyájan nagyon jól tudjuk azt - sajnos, a saját tapasztalatainkból -, hogy milyen az a hit, amelyiknek cselekedetei nincsenek. Olyan hit, amelyik hallható ugyan, de nem látható. Ismerjük például és valljuk teljes meggyőződéssel a Hegyi beszédnek a nagy igazságait, de úgy élünk, mintha nem is ismernénk, vagy mintha egyenesen tagadnánk. Hallgatjuk boldogan, örömmel az Istennek az Igéjét és teljes meggyőződéssel mondjuk a megterített asztalnál, hogy hiszem és vallom, ígérem és fogadom, utána pedig szinte még az úrvacsorai bornak az ízével a szánkban összeveszünk valakivel, vagy elkeseredetten panaszkodunk.

A múltkor mondotta nekem valaki: „nem szeretek közelebbről megismerkedni egy-egy hívő emberrel, mert mindig félek, hogy csalódnom kell benne!” Nos, tehát ez a cselekedetek nélkül való hit. Közelebbről megismerkedve vele, belelátva a hétköznapi élet gondjaiba, problémáiba, és ahogyan ahhoz viszonyul, csalódást okoz az embernek az életében. Tehát olyan hit a hamis hit, amely egyszerűen nem igazolódik a cselekedetekben. Ez pedig akár milyen szépen hangzik szavakban, mégis nem igazi hit, nem valódi hit. Halott hit, ahogyan mondja Jakab apostol.

Hasonlít az élőre, mint ahogyan egy fénykép nagyon tud hasonlítani az élő személyre. Egy-egy jól sikerült fényképre azt szokták mondani, hogy megszólalásig hasonlít, csak éppen nem szólal meg, persze, mert nem él, nem mozdul meg, persze, mert halott. Testvérek, az az ember, aki teljes meggyőződéssel vallja a Krisztusban való hitét és táplálja is ezt a hitét imádsággal, Biblia-olvasással, úrvacsorázással, de nem éli meg a gyakorlatban, az hasonlít ahhoz az emberhez, aki többszörösen élesít egy kést, állandóan köszörüli, de nem vág vele. Dicsekszik vele, mutogatja, gyönyörködik benne, de nem vág vele. Eltehetné vitrinbe. De a hit nem vitrintárgy! Vagy hasonlít ahhoz az emberhez, aki minden nap nagyszerűen felhangolja a hegedűjét, de soha nem játszik rajta. Hát mit ér felhangolni lelkünknek a hegedűjét, ha húrjait akármilyen pontosan újra és újra felhangoljuk is, ha nem hagyjuk, hogy Jézus játssza el rajta az Ő szeretetének, az Ő békességének, az Ő szelídségének, az Ő jóságának az üdítő mennyei dallamait.

Erre mondja Jakab apostol, hogy mi haszna van, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek. Az ilyen hit senkit nem tart meg az üdvösségre, az örökkévalóságra. Mert Testvérek, az igazi hit nemcsak értelmi elfogadása az isteni kijelentés nagy igazságainak, nemcsak igenlése a Biblia nagy igazságainak. Ez csak olyan értelmi hit, ez csak olyan fej-hit. És a gyakorlatban ez éppen úgy nem ér semmit, mint ahogyan Jakab példája szerint nem ér semmit az, hogyha egy éhes embernek azt mondom, hogy nem jó dolog az az éhezés, az üres gyomor, hanem eredj el és lakjál jól, egyél, mert különben baj lesz a sok éhezésből. Ettől még nem fog jóllakni, ha akármilyen résztvevő szeretettel és meggyőzően mondom is ezt neki. Tehát mi haszna van az ilyen hitnek? Azt mondja az apostol, hogy az ilyen hittől nem lesz mássá az életünk, nem lesz tisztábbá a szívünk, nem lesznek Krisztusibbá a cselekedeteink. Így az ördögök is hisznek! Igen, az ördögöknek van teológiai ismeretük, sokkal pontosabb és sokkal precízebb, mint nekünk, embereknek. De mit érnek vele? Csak annál jobban rettegnek az Istentől, mert ők azután igazán tudják, hogy kicsoda az Isten!

Tehát az igazi hit azt jelenti, hogy Jézus halálának és feltámadásának az ereje megragad, áthat, működik bennem, cselekedetekre indít, mozgat, éltet. Jézus a Benne való hit révén, mintegy teremtő erő révén hoz létre a hívő emberben olyan valamit, ami eddig nem volt meg benne. A szeretetnek olyan cselekedeteire indítja, amire eddig képtelen volt. A hívő emberben, a Krisztusban igazán hívő emberben új élet kell kezdődjék a hite által. Azt mondottam egyszer, hogy a kegyelem nem egyéb, mint Isten energiája, a megváltás nem egyéb, mint Isten energiája. Nos, tehát Jézusban hinni nem egyéb, mint Istennek ezt az energiáját magunkban hordozni. Tehát a hit által föltétlenül mássá kell lenni egy ember életének, mint amilyen volt hit nélkül. A szó legszorosabb értelmében véve újjá születik. Jézus halálát, feltámadását nem lehet úgy szemlélni, mint ahogyan az ember egyszer egy színdarabot végignéz, azután kimegy és marad minden a régiben. Hit által, tehát a Jézusban való hit által, a Jézus halálának és feltámadásának az ereje mintegy szétárad a hívő emberben. Isteni energiaként feszül és cselekedetekre indítja, Krisztusi cselekedetekben, újfajta cselekedetekben mutatkozik meg.

Erre mondja az apostol, hogy mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből. Mert azt meg lehet mutatni. És amelyik hitet nem lehet megmutatni, amelyiket nem lehet látni, az nem igazi hit. Az igazi hit olyan hozzátapadás, olyan belenövés az élő Krisztusba, hozzátapad és belenő az oltvány a fába és azután az ő életereje által él tovább. És hogy megfogta-e az oltvány, rögtön kiderül abból, hogy megeredt-e benne az élet. Mert akkor rögtön elkezd növekedni és egy idő múlva gyümölcsöt is terem, virágzik és azután gyümölcsöt terem. Persze meddő oltvány is van, az ilyen azután nagyon hamar le is szárad. Nos, tehát ilyen a halott hit is. A hitünkről, Testvérek, nagyon hamar kiderül, hogy igazi hit-e, vagy pedig halott hit. Egyszerűen elárulják a cselekedeteink, elárulja az egész viselkedésünk, mint ahogyan a hőmérő mutatja azt, hogy milyen meleg van, vagy milyen hideg. Nem a cselekedeteink szerzik számunkra az üdvösséget, mint ahogyan nem a hőmérő csinálja a meleget, a cselekedeteink csak azt mutatják, hogy benne van-e az életünk a Jézus halála és feltámadása energiájának a hatásában, tehát hogy hiszünk-e igazán a Krisztusban. Nos, hiszünk? Hiszünk?

Jakabnak a szavain keresztül mintegy önvizsgálatra hív most bennünket az Isten! Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből. Ne áltassuk magunkat, Testvérek, olvassuk le egyszerűen a hőmérőt. Az igazi hit rögtön nyilvánvalóvá válik tettekben, mégpedig igaz és helyes, Isten akarata szerint való tettekben. Például Zákeusnak nem kellett szép szavakkal bizonygatni, hogy ő is hisz ám már Jézusban. Meggyőződhetett róla mindenki, aki csak látta. Hiszen az előbb még zsugori és szívtelen ember végigjárja mindazokat, akiket megkárosított és kárpótolja őket négyszeresen. Négyszeresét adja vissza annak, amit elvett tőlük. Mindenki láthatja, hogy ezzel az emberrel tényleg történt valami. Mégpedig valami érthetetlen nagy dolog történt. Ez az ember találkozott Jézussal, elkezdett hinni Jézusban, megváltozott az egész élete. Vagy például a keresztfán élő hitre jutott lator az egyik legnagyobb, legnehezebb beismeréshez jut el, hogy tudniillik ő méltán szenved. Tehát megérdemli a sorsát!

Tudjátok milyen nagy dolog az, Testvérek, amikor valaki a legkeservesebb sorsot is Isten kezéből tudja elfogadni? Ez is az igazi hitnek a jele. Vagy például ott van a filippi börtönőr, aki talán maga is kegyetlenkedett Jézussal, azután pedig olyan csodálatos változás történt benne. Olyan végtelen gyöngéd szeretettel fordul az apostol felé. Vizet melegít neki, lemossa az apostol kezeiről, arcáról a vért, bekötözi, a szó legszorosabb értelmében az irgalmas szamaritánusnak az alakját lehetne megmintázni róla. Micsoda változás egy embernek az életében! Mi történt vele? Megismerte és urának fogadta el azt az embert, aki Jézusban őhozzá is lehajolt, és aki a Jézus vérével az ő lelkének a sebeit is bekötötte. Ahol a hitnek ilyen gyümölcse, ilyen látható jelei hiányoznak, ott nagyon meg kell kérdőjelezni, hogy van-e egyáltalán igazi hit abban a szívben!

Tehát látjátok Testvérek, hogy az igazi hit és a jó cselekvések, a törvény cselekedetei nem állnak egymással ellentétben, sőt egy ugyanazon dolognak egyik vagy másik oldala. Nem lehet elválasztani őket egymástól, mert összetartoznak szorosan. A jónak a cselekvésében igazolódik a hit és a hit által válik lehetővé a jónak a cselekvése. Valahogyan úgy van ez, Testvérek, mint ahogyan a ló is két istránggal húzza a kocsit, az egyik a hit, a másik a jó cselekedet. Mindkettőnek egyformán feszesnek kell lennie. Mert hogyha csak az egyikkel húz a ló, akkor a kocsi nem megy vagy legalább is nem jól megy. Aki csak a hitet hangsúlyozza és elhanyagolja a jó cselekedeteket, az halott ortodoxiába süllyed, aki pedig csak a cselekedeteket forszírozza, de elhanyagolja a Krisztusban való hitet, az pedig az önigazultság, vagy az önmegváltás csapdájába kerül. Az a hit, amelyikből nem fakadnak jó cselekedetek, az kétségtelenül álompor, ópium, aki pedig mindent a maga jó cselekedeteitől vár, Krisztusban való hit nélkül, az pedig moralizmusba, később kétségbeesésbe bukik.

Tehát a helyes egyensúlyi helyzetet ennek a kettőnek, a hitnek és jó cselekedetnek a feszültsége adja meg éppen. Tehát ne válasszuk el ezt a kettőt sohasem egymástól. Ne úgy legyen, hogyha Isten dolgairól, Isten cselekedetéről van szó, akkor ez a hit világába tartozik, de ha meg kell fogni a kalapácsot, vagy az ásót, vagy a főzőkanalat, vagy az írógépet, tehát hogyha a mindennapi élet apró cselekedeteire kerül a sor, akkor ez pedig már független a hittől. Mert mindig a hit és a belőle fakadó jó cselekedeteknek a kettős hámjába fogva lehet igazán húzni az életünknek a kocsiját. Azt a kocsit, amiben benne van az egész batyunk. Minden terhünk és az egész életünk. A vallási, és a családi, a politikai ügyeink, a magatartásunk, az üdvösségünk. Tehát úgy higgyünk, mintha minden a Jézusban való hitünktől függene és úgy cselekedjünk, mintha minden a Jézusnak való engedelmességünktől függene. És ebből kerül ki azután az, amit az Isten valóban elvár tőlünk: a hitbeli engedelmesség. Ezért könyörögjünk tehát most mindnyájan:

Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat s minden parancsodat.
Egy vágyat, hagyj nekem: hogy halljam és kövessem
Szent igazságodat, szent igazságodat.

512. ének 2. vers

Ámen

Dátum: 1969. június 22.