Jézus főpapi imája 2.

1969. április 20, vasárnap

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál: Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem őbennök. És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, és pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják őmagokban. Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”

Annak a csodálatos, megható imádságnak, amit általában Jézus főpapi imájának szoktunk nevezni, második része ez a néhány vers. Ha mindenképpen föl akarnánk osztani Jézusnak ezt a könyörgését, három részt különböztethetünk meg benne. Az elsőrészben, amiről a múlt alkalommal volt szó, inkább önmagáért imádkozik az Úr. A másodikban, amit ma veszünk sorra: a tanítványaiért. A harmadikban pedig, ami majd a jövőalkalommal következik: a gyülekezetért. Maradjunk hát most a második résznél. Lássuk: Kik azok, akikért könyörög az Úr? Miért csak ezekért könyörög? Mit kér a számukra?

1. Tehát kikről van szó? Így mondja Jézus: “akiket a világból nékem adtál, a tiéid valának és nékem adtad azokat.” -Ezekben a szavakban úgy beszél Jézus az Őtanítványairól -tehát mirólunk is, akik most itt vagyunk -mint akiket Isten Jézusnak adott. Itt egy olyan titokról lebbenti föl a fátylat, amiről ritkán esik szó közöttünk, mert nagyon messze, az örökkévalóságba nyúlik vissza. Ott történt ugyanis valamiféle szent, örök megállapodás az Atya és a Fiú között, ami megelőzte egy-egy embernek a Jézus tanítványává válását. Tehát örök isteni határozattal döntetett el az üdvösségünk kérdése! Ebben a gondolatban az a vigasztaló és örvendetes, hogy minden hívőlélek, aki Jézusnál van, így szólhat magában: -Engem az Atya ajándékba adott Jézusnak! Tehát a Jézussal való kapcsolatom, a Benne való hitem nem olyan véletlenen múlt, hogy valamikor valaki nagyon meggyőzően beszélt Róla előttem, aminek a hatása alatt elszántam magam az Ő követésére, hanem ennél messzebbre és mélyebbre nyúlik vissza az én Jézushoz tartozásom. Az örökkévalóságba, Isten eleve elrendelőakaratába.

Valami nagy hitbeli megerősödést jelent ez a fölismerés. Az, hogy engem is az

Atya adott Jézusnak, az, hogy engem a teremto˝

Isten nem az enyészetnek adott, nem a Sátánnak adott, nem annak a világnak adott, amelyik elmúlik, nem egy hiábavaló életre adott, hanem éppen a hiábavalóságból, a Sátán gyötörte világból, a mulandóságból mintegy kiemelve Jézusnak adott. Vagyis az örökéletre, a Jézus uralma alatt álló megváltott életre adott! Az az Atya, Aki a teremtés jogán teljesen rendelkezik velem, ajándékba adott annak a Jézusnak, Aki a megváltás jogán tart igényt rám. Tudd hát meg -ha eddig még nem tudtad volna -, hogy te is egyike vagy azoknak, akiket Isten Jézusnak ajándékozott.

El tudom képzelni, hogy most valaki azt mondhatná erre: “De én semmi jelét nem látom annak, hogy én is ilyen ajándék volnék Isten részéről Jézus számáraö.

-Nos, hát ki hitte volna például Zákeusról, erről a zsivány hazaárulóról, hogy Isten őt is Jézusnak adta? Milyen jele volt ennek az őhitvány, mindenki által megvetett életében? És ímé mégis, őis Jézusé volt. Mielőtt tudott volna róla, vagy mielőtt bárki más sejthette volna! Csak Jézus tudta és eljött megkeresni, ami az övé. Mi nem látjuk egymáson, kinek a homlokán van ez a láthatatlan jegy: Jézusé!

De azt merem állítani, hogy Jézus ma is, itt is, most is keresi azokat, akik az övéi. Akiket az Atya néki adott! Akiben csak egy pici vágyakozás is van Jézus után. Az Ő általa hozott tisztaság, szeretet, békesség, jóság után, az már biztos jele annak, hogy az Atya őt is Jézusnak adta. Ezért merem mondani, hogy az Atya téged is már régen Jézusnak adott. Engedd, hogy kiderüljön. Add te is oda magadat Néki. Bocsásd rendelkezésére magadat, minden igyekezetedet, szolgálatodat, hiszen nem a magadé vagy, nem a Sátáné vagy, nem a halál jegyese vagy, hanem az Övé, Jézusé vagy! -Vagy talán kételkedsz, hogy vajon örülhet-e Jézus egy olyan ajándéknak, mint amilyen te vagy? Én bátran állítom, hogy örül! Ő mondta, hogy az egész mennyben öröm van, amikor valaki végre fölismeri, hogy őis Jézusé, leborul előtte és átadja Neki a szívét! Ennek örül Jézus igazán, hiszen minden szenvedésének, keserves sok kínjának, átkozott kereszthalálának ez a jutalma! Azért, hogy senkinek ne legyen kétsége aziránt, hogy őt is Jézusnak adta az Atya, íme így bíztat Jézus: ”Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem!" Ennyire nyitva van az út Jézushoz. Nem kérdi, ki vagy, honnan jöttél, milyen mélységből. Nem mondja, hogy majd ha jól viseled magad, majd ha nem hitetlenkedel, majd ha felékesíted magad néhány jó tulajdonsággal, szép erényekkel, akkor majd talán nem vet ki. Hanem: “semmiképpen ki nem vetem!” Sőt, ha még olyan kivetnivaló volnál, akkor is elfogad! Ilyenekért könyörgött éppen Jézus mint te! Hidd el, hogy teérted is! Mert az, hogy bennünket az Atya Jézusnak adott, nemcsak kiváltság, hanem elénk adott út, amit meg kell járnunk. Kitűzött cél, amit nekünk kell elérnünk. Biztos győzelmi ígéret, azt nekünk kell kivívnunk. Fényképészeti szaknyelven így is mondhatnám: leexponált film, amelyen már rajta van láthatatlanul a kép. Nekünk kell előhívnunk és kidolgoznunk, hogy minél tisztábban láthatóvá váljék.

2. De hát miért csak az övéiért? Íme, kifejezetten ezt mondja: “Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért akiket nékem adtál.” Ugye furcsa ezt így, Jézus szájából hallani? Hát neki a világ nem fontos? Nem Ő mondta, hogy: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”? (Ján. 3,16) Most pedig azt mondja, nem a világért könyörög. Olyan kevesen vannak az övéi ezen a világon, és olyan sokan, akik Őt nem ismerik. Hát számára annak a nagyon-nagyon soknak a sorsa közömbös? Óh dehogy! Sőt kiderül, hogy éppen a világ érdekében, a sokak érdekében könyörög a kevesekért. Mert Jézus azt a kevés hívőembert ezen a világon, pláne akkor csak azt a még mellette megmaradt 11 embert -, úgy tekinti, mint a gazda azt a maréknyi vetőmagot, ami még maradt neki, miután a fagy és a jégesőelpusztította a termést. Jézus tudja, hogy ebből a maréknyiból fog egyszer az egész szántóföld bevettetni. Ettől a maréknyitól várja, hogy az Ő vetése egyszer mégis kikél és lesz még bőséges aratása. Azokban a kevesekben látta Jézus a vetőmagkészletet annak a nagy szántóföldnek a számára, amelyik a világ. Ezért koncentrál itt elsősorban az Őtanítványaira. Mi lenne ebből a világból enélkül a maréknyi vetőmag nélkül? Puszta és terméketlen maradna, csak gyomot teremne. Tehát nem a világ iránti közömbösségből, sőt éppen a világ érdekében könyörög elsősorban az övéiért. Ő k az az élőmag, akiknek meg kell sokasodniok a gyümölcseikben. Ő k a föld savai és a világ világossága! Ő k! Vagyis: mi! Ennyire számít Jézus azokra, akik Ő benne hisznek!

Az őfeladatuk belevinni a világba, az embervilágba a jóságnak, a tisztaságnak, a békességnek, a szeretetnek, a megbocsátásnak azokat a konzerváló erőit, amelyek megvédik ezt a világot az erkölcsi rothadástól. Az őfeladatuk az isteni világ jóízével fűszerezni, kellemessé tenni ezt a földi világot a jelenlétükkel, mint a só az ételt. Az őfeladatuk úgy élni az emberek között, hogy szavaikon és tetteiken átsugározzék a bennük élőJézus világossága!

Tehát nem azért vagyunk Jézus tanítványai, hogy ápolgassuk a magunk lelki békéjét és biztosítsuk halálunk után az örök üdvösséget, -hanem a világért, az emberekért, a földért, annak javáért és boldogulásáért. A hívőember az a furcsa típus, amelyik, mint a só, elpazarolja önmagát, elajándékozza önmagát a környezete javára és hasznára. Aki a másik emberért él, aki mindig azt keresi, hogy kinek lehet hasznára azzal, hogy őJézusé! Vagy mint a gyertyaláng, amelyik szintén önmagát elégetve világít. Nem válogat, hogy ennek világít, mert ez megérdemli, ez szimpatikus, de annak már nem, mert az haszontalan, hanem mindenkinek egyformán. És nem maga választja meg a helyet, ahol világítani akar, hanem ott világít, ahová teszik. Fényes, előkelőkörnyezetben, vagy kicsi szegényes szobában. Sok embernek, vagy egyetlen egynek. Betegágyon, vagy nagy nyilvánosság előtt. Mindig, mindenütt, mindenkinek szolgál! Tehát Jézus azért könyörgött, hogy az Ő benne hívők ne a világtól elvonultan, különszakadva éljék a maguk hívőéletét, hanem benne a világban, aktívan belekapcsolódva abba az embervilágba, amiben éppen élnek. A hívőember az a furcsa típus, aki egészen ebben a világban, de mégsem ebből a világból él. Ám a munkáján, viselkedésén, örömén, bánatán, jókedvén, vagy szomorúságán megérződik valami az örökkévalóság jó illatából.

Érzitek-e, milyen roppant felelősség van rajtunk, éppen a világért? Hogy milyen sok függ tőlünk? Tudjuk-e azt, hogy vagy áldás vagyunk a körülöttünk élőemberek számára, vagy akadály! Mert a hívőember, ha nem áldás, akkor egészen fölösleges akadály a többi ember számára! A megízetlenült só nem jó semmire, hanem csak, hogy kidobják és eltapossák. Így mondta ezt egyszer valaki: “A rothadó liliomnak rosszabb szaga van, mint az értéktelen gyomnak.” A csak magával törődő, csak a maga lelki házát építgetőrosszabb szaga!

vallásosságnak van a világon a legEzért nem kéri Jézus, hogy vegye ki az Atya a hívőket a világból, mert ennek a világnak múlhatatlanul szüksége van rájuk. Ennek a világnak létérdeke, hogy megmaradjon benne az egyház. Persze nem a maga külsőségével, hanem a lényegével. A só és világosság létével. Éppen nem kivonni akarja Jézus az övéit a világból, hanem egyenesen beleküldi őket! Mindenüvé! Szinte szétspricceli, hogy jusson belőlük minden helyre. És ha a maguk jószántából nem mennének, a körülményeket alakítja inkább úgy, hogy kénytelenek legyenek odamenni, ahol szükség van rájuk. “Csak ne volnék olyan egyedül ott, ahol vagyok!” -szokta mondani egy hívő. Vedd tudomásul, hogy ott ahol vagy, elég egy hívőlélek is. Egy viszont kell oda. Azért vagy ott te! Az Úr küldött oda. Éppen oda! Nos, hát ezért könyörgött Jézus “nem a világért”, hanem az övéiért. Érted is!

3. Végül azt is megtudjuk Jézus imádságából, hogy mit kér a számunkra. Így mondja: “Szent Atyám, tartsd meg őket a Te nevedben... őrizd meg őket a gonosztól.” Nem azt kéri számunkra, hogy őrizzen meg bennünket Isten minden bajtól, betegségtől, szenvedéstől, hanem, hogy tartson meg a hitben. Nagyon jól tudja Jézus a saját tapasztalatából, milyen nehéz ez a földi élet. Mennyire nem könnyűitt kitartani a hitben, a hűséges szolgálatban. És amellett ismeri Jézus a mi egyéni nehézségeinket, problémáinkat, akár a családban, akár a munkahelyünkön. Ismeri

Ő jól ezt a világot! És azt is tudja, hogy kinek mi a gyenge oldala, sebezhetőpontja. Ezért könyörög számunkra megtartásért. Én már rájöttem, hogy ha a megtérés csoda, akkor a megtartás, a hitben való megmaradás egy egész életen át, nem kisebb csoda. Sőt talán még nagyobb csoda. Nem olyan magától értetődődolog ám az, hogy valaki, aki elindult meg is marad a hit útján. Láttunk már olyat, hogy valaki nagyon ígéretesen kezdte és nagyon botrányosan végezte. Júdás is tanítványként kezdte, és öngyilkosként végezte. Egy Démás nevűatyafi Pál apostolnak volt kedves munkatársa, és mégsem tudott ellenállni valami hiú csábításnak. Elsodorta a világ. Ananiás és Zafira a jeruzsálemi ősgyülekezet tagjai voltak, és mégis megvakította őket a pénz szerelme! Ha akkor lehetséges volt az ilyen tragikus viszszaesés, mennyivel inkább most. Én megmondom őszintén, mennél öregebb leszek, annál jobban érzem a szükségességét a magam számára és minden hívőtestvérem számára is annak, hogy Jézus így imádkozzék értünk: “Szentséges Atyám, tartsd meg őket a te nevedben!” Hiszen köztudomású, hogy a hívőember van legjobban kitéve a Sátán mindenféle támadásának, csábításának. És mint ahogyan öröm van a mennyben egy bűnös ember megtérése fölött, micsoda örvendezés lehet a pokolban egy hívőember bukása fölött? Pokoli örömünnep! A Sátán meg is tesz mindent azért, hogy minél több ilyen öröme legyen. Tehát, ha valaki érzi a sátáni világ sodró erejét, gondoljon arra, hogy Jézus az őmegtartásáért is könyörgött. E világban mindig működik egy sátáni erő, amelyik mindenféle akadályokat, nehézségeket, buktatókat emel a hit útjába. De ne feledjétek: működik egy másik erő, Jézus imádságának az ereje! Enélkül a mennyei megtartó erőnélkül már egyetlen hívőkeresztyén se lenne ezen a földön.

Íme, így könyörgött Jézus azokért, akiket az Atya Néki adott. Miérettünk! Egy ilyen imádságos hátvédnek a tudatában talán hűségesebben tudjuk majd megvalósítani e világban azt az áldást jelentőéletet, amiért bennünket az Atya Jézusnak adott. Mert valóban úgy van, ahogyan az ősi ének mondja: “Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk. De küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk...”

Ámen

Dátum: 1969. április 20.