Nincs érdemünk

1969. március 02, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Annak okáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz. Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, a kik ilyeneket cselekesznek.”

Szokatlanul kemény hangot használ Pál apostol a most felolvasott részben! Csak úgy csattognak a szavai, mint az ostorcsapás! De az éles szavakon is átizzik az a pásztori szeretet, amellyel honfitársai felé fordul, és igyekszik lehántani róluk a vallásos gőgöt, és megláttatni velük, hogy nekik éppen úgy semmi érdemük nem lehet Isten előtt, amire hivatkozhatnának, mint a pogányoknak. Az előző részben, ha emlékeztek, a pogányoknak, az Istent nem ismerő embereknek a bűneiről, a világ rettenetes romlottságáról beszélt. Most pedig a zsidókhoz fordul, és azt magyarázza, hogy ők sem különbek a pogányoknál! De mi közünk nekünk ahhoz, hogy milyenek voltak a Pál korabeli zsidók? Hadd jegyezzem meg rögtön az elején, hogy az Ige mondanivalója szerint, amikor Pál a pogányokról beszél, akkor általában a világ fiait érti rajtuk, a nem templomba járókat, a közönyöseket, a hitetleneket. Amikor a zsidókról szól, akkor ezalatt mindig bennünket is, a templomba járókat, a kegyeseket, a vallásukat gyakorló embereket is érinti. Tehát most egészen hozzánk szól az Ige, hozzánk, akik ebben a pillanatban itt vagyunk!

Az előző részben rettentő sötét képet fest Pál az emberről. #Róm1,29-31. Amikor az ember ezt olvassa, azt mondja: ilyen romlott ez a világ! De azért vannak másforma emberek is, akik ezt a teljes romlottságot elítélik, akik nem merülnek el ilyen mélyen a bűnben. Az ókorban a zsidók a maguk erkölcsi fölényük tudatában mélységesen elítélték a pogányokat. Ma pedig éppen mi, egy tisztultabb erkölcsiség ismerői, sokszor szinte felháborodással beszélünk a világ bűneiről! Valóban rengeteg erkölcsi defektusról hallunk, olvasunk. Ilyenkor elképedünk: milyen szörnyű! Tele vagyunk megbotránkozással, minduntalan kifejezést adunk megütközésünknek: nahát! Hogy még ez is megtörténhet! Ennyi igazságtalanság, ennyi züllöttség! Csupa kritika vagyunk, csupa ítélkezés! Itt állít meg az Ige: vajon a gonosz elítélése részünkről egyet jelent a gonosztól való mentességgel? Az ilyen ön igazult ítélkezés mások hitványsága felett olyan, mint a bumeráng, amely arra csap vissza, aki elhajította. Ó, de kemény igazságot mond Pál: “menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod” #Róm2,1 . Valóban: nem úgy van-e, hogy sokszor kifakadunk a világban folyó jogtalanság, erkölcsi romlottság ellen, és meg vagyunk győződve róla, hogy Isten ítélete el nem maradhat azokról, akik ilyeneket cselekszenek. Ugyanakkor észre sem vesszük, hogy mi egy keresztyén etikai máz alatt milyen hazugul élünk, mennyire hasonló bűnökben volnánk elmarasztalhatók. Az nem érdem, ha valaki fel tud háborodni mások hitványságán, csak akkor lenne az, ha benne ugyanaz a hitványság nincs meg! Az ítélkezés mutatja, hogy megvan! Pszichológiai tény, hogy rendszerint azt a hibát szoktuk másokban a legélesebben bírálgatni, kárhoztatni, ami ellen önmagunkban nem tudunk megküzdeni! Sokszor megfigyeltem már, hogy amikor valaki megbotránkozva ítélkezik pl. valakinek a szexuális bűnei felett, vagy akár önző magatartása, hiúsága vagy nagyravágyása felett, annak a tudatalatti lelkivilágában rendszerint ki nem elégített szexuális vágyak, elnyomott, önző indulatok, hiúság és nagyravágyás élnek! Minden ilyen szeretetlen kritika mások felett: öntudatlan ítélet magam felett! Én is alapjában véve ugyanaz a romlott ember vagyok! Pl. felróni valakinek a szeretetlenségét: ez már maga is szeretetlenség! Az ilyen kritika annak a bizonysága, hogy még nem szálltam le a trónról, hogy magamat a másik felett érzem.

Az ilyen ítélkezés alapja a gőg, hogy én tudom, mi a jó, és mi a rossz. Nekem van mértékem, erkölcsi normám. Meg tudom mérni, van mihez mérnem a dolgokat. Mint az ókori zsidók, akik Isten kijelentett törvényéhez, a Tízparancsolathoz mérték az emberi erkölcsiséget. Ez helyes is, hiszen ezért adta Isten a törvényt. A törvény Isten akaratának a mutatótáblája, tételekbe rögzített, isteni rend. De itt az Igében éppen arról van szó, hogy nem elég ez az ismeret, nem elég tudni, hogy mi volna a jó és a helyes, és a rosszat a másikban elítélni. A jó ismerete még nem maga a jó! Sokan beleesnek abba a hibába, hogy mivel ők tudják a Bibliából, mi a jó, azt hiszik, hogy ők ténylegesen jobbak is, mint akik ezt nem ismerik. Isten nem a jó tudását kéri számon, hanem annak cselekvését. Bennünket, hívőket, Isten nem az ismert erkölcsi normák tisztasága szerint ítél meg, hanem a cselekedeteink szerint. Kétszer is hangsúlyozza ezt az apostol: “Vagy azt gondolod, óh ember, a ki megítéled azokat, a kik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét?” #Róm2.3. . Az Isten “megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint” #Róm2.6. . Szinte visszhangzik itt Jézus kijelentése: “Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” #Mt7,21. Össze ne cseréljük az erkölcsi jó ismeretét annak a cselekvésével, az elméletet a gyakorlattal! Az elvi keresztyénséget a gyakorlati keresztyénséggel! A vallásosságot a hitélettel! Az még nem érdem, ha valaki az egész Bibliát jól ismeri, és minden szituációra tud alkalmas igeverset idézni belőle! Sőt: ez az ismeret csak még többre kötelez! Akinek több adatott, attól többet is követelnek. Igen, majd ott, az ítéleten többet követelnek tőlünk, mint a világ fiaitól! Sokkal többet! Ó, de igaza van annak a német ideggyógyásznak, aki múltkor így nyilatkozott: “Mennyivel óvatosabbak lennénk mi, keresztyének, emberek és helyzetek megítélésével, ha egyszer meglátnánk, hogy mi magunk is mennyire hozzájárultunk ahhoz, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy alakultak”.

De menjünk tovább! Az sem érdem, hogy sok-sok ember romlottságához képest mi kevésbé vagyunk romlottak! Pál nem vitatja el Izráeltől, hogy nem süllyedt olyan mélyre, ahogyan a sok pogány nép körülötte. Kétségtelenül nagy előny az, ha valaki hinni tud, ha valakinek van kihez menekülnie a kísértések közepette. Ha van kibe kapaszkodnia a bűnös vágyak sodró áradatában. De azt mondja az apostol: Ne érdemet láss, hanem az Isten jóságának, elnézésének és hosszú tűrésének a gazdagságát. A tékozló fiú történetében érdeme-e az idősebb testvérnek, hogy sohasem süllyedt olyan mélyre, mint az öccse? A te érdemed az, hogy Isten már fiatalon megragadott, és maga mellett tart? Érdeme az valakinek, ha már gyerekkorától fogva hallhatta Jézus evangéliumát? Ha történetesen mélyen hívő szülei voltak? Vagy ha valaki után ment Jézus, és megszólította, bevonta a környezetébe? Érdeme az valakinek, ha érzi a szívében a vágyat Isten után, a szomjúságot Isten után? Érdeme lehet az valakinek, ha szeret imádkozni, és el sem tudja képzelni az életét rendszeres imádkozás nélkül? Dicsekedhet-e valaki azzal, hogy Isten őt sokféle gonosz, durva bűn elkövetésétől visszatartotta? Hogy nem volt alkalma a saját bőrén megtapasztalni sok olyan erkölcstelen mocskot, amiben mások esetleg fuldokolnak? Érdeme az bármelyikünknek, hogy most itt lehet a templomban, és Istent dicsőítheti zsoltárénekkel, és nem valamelyik talponállóban tántorog részeg fejjel? Kétségtelenül nagy előny, de nem érdem!

Ajándék! Kegyelem! Ahogy az apostol mondja: Isten jóságának, elnézésének és hosszú tűrésének a gazdagsága #Róma 2,4. Aki ezt az erkölcsileg viszonylag tisztultabb állapotát nem ennek tulajdonítja, hanem a saját érdemének, azt mondja az apostol: az megveti Isten jóságának a gazdagságát! Ne higgye az ilyen ember, akármilyen jónak tartja is önmagát, sőt akármilyen jónak tartják mások, hogy neki nincs szüksége megtérésre! Nemcsak Isten haragja indít megtérésre, amiről a múlt alkalommal beszéltünk, hanem Isten ilyen jósága is megtérésre indít! Hiszen hol van még ez a teljes züllöttséghez képest kétségtelenül magasabb erkölcsiség attól a mértéktől, amit Isten állított fel a törvényében? Az isteni ítélet mértéke szerint nincs különbség kis mulasztás és nagy mulasztás között, kis bűn és nagy bűn között, nagyon csúnya és kevésbé csúnya bűn között. Mint ahogyan mindegy az, hogy valaki fél méterrel a víz alatt fullad meg, vagy tíz méterrel alatta. Hogy is mondja Pál? “Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik.” #Róm2.13.. Vajon ki az, aki Isten törvényét igazán betölti, azon az egyen kívül, Aki azért jött, hogy betöltse? Ő hozzá mérd magad, Jézushoz! Soha ne az elzüllött, tékozló fiakhoz, sem az otthon maradt, derék fiúhoz, hanem Jézushoz! Az Ő szentségéhez és igazságához! Akkor majd elnémul benned minden dicsekedés és mások fölé emelkedés! Akkor talán meglátod majd, hogy még neked is, aki soha nem merültél el nagy bűnök mélységébe, aki Istenhez tartozva igyekezted leélni az egész életed: igen, neked is nagy szükséged van megtérésre! Isten bűnöket megbocsátó kegyelmének Jézus érdemeire való tekintettel való elfogadására.Sőt talán éppen annak kellene igazán mélyen átérezni, mennyire rá van szorulva Isten bűnbocsátó kegyelmére, Jézus megtisztító áldozatára, aki Istenhez tartozó módon igyekszik leélni az életét. Gondoljátok csak el: az, hogy mi ismerjük a Bibliát, mindig újra halljuk Isten akaratát, - nem úgy, mint mások, akik nem ismerik, és nem hallják - az, hogy mi magunkon hordozzuk Jézus megváltó vérének a jegyét a keresztségben, időnként magunkhoz vesszük az Ő megtöretett testét, és kiontott vérét az úrvacsorában, mindez valóban kiemel bennünket mások fölé: A még tisztább, még szentebb életre való elkötelezés tekintetében megtisztelő név a keresztyén elnevezés, de roskasztóan súlyos feladat is. Hiszen Jézus az Őt követni akarókra ilyeneket mond: Ti vagytok a világ világossága, a föld sói, a hegyen épített város. Ti vagytok az új emberiség prototípusai. Rólatok ismeri meg a világ Isten jóságát, szeretetét, türelmét. Ti vagytok a világ számára az isteni kijelentés élőillusztrációi. Ti vagytok a többi ember számára az élő, képes Biblia. Vagy ahogyan Barth Károly, a világkeresztyénség most elhunyt, nagy tanítója mondta: A keresztyén ember etikai ajándék a világ számára, a ti jó cselekedeteiteket látva kell eljutnia a világnak is oda, hogy megismerje és dicsőítse Istent!

Folytassam? Nem roskadtál még össze az alatt, hogy te, a templomba járó ember, Krisztust követni akaró, a keresztség jegyét magadon hordozó, az Úr asztalához vendégségbe hívott ember mi minden vagy? Nem mondod te is velem együtt, hogy: Ó, dehogy vagyok én, Uram, dehogy vagyok a világ világossága, sója, a Te ügyed reklámja, ajánlólevél a jóságodról, a Te országod megkedveltetője! Dehogy vagyok, Uram! Sőt sokkal inkább úgy van, ahogy Pál mondja: “Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között” #Róm2.4. . Nem mondta sohasem egy-egy pogány, hogy ha a kegyes szavak takarója alatt ennyi hiúság, gőg, önigazultság húzódik meg, ha a hívő emberek is ilyen szeretetlenek, érzékenyek és irgalmatlanok, akkor köszönöm, nekem ez nem kell! Mintha ujjal mutatna rád és rám Pál: “Annak okáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz.” #Róm2.1. . Látod már, milyen az ember - Isten előtt? Nemcsak a pogány, hanem a hívő ember is, a maga legkegyesebb formájában is! Lehet bárkinek bármilyen érdemről beszélni? Ó, ember, akár pogány, akár hívő: lehet még reményed az ítéleten való megtartatásra, mint egyedül

Jézus érdeme? Mint egyedül az a kegyelem, amit Jézus az Ő megváltó halálával érdemelt ki mindnyájunk számára? Lehet? Nem! Valóban ez az egyetlen mentségünk! Egyetlen reménységünk, Jézus! Ide akart eljutni Pál apostol ezzel a hosszas fejtegetéssel. Ugye, tudjátok, hogy miért van a református templomok tornyán kakas? Azért, hogy mindig, valahányszor belépünk a templomba, emlékezzünk meg arról a kakasról, amelyik háromszor is kukorékolt, amikor Péter háromszor megtagadta Jézust. Jusson eszünkbe mindig újra, hogy Jézushoz tartozóan nem is lehet másként létezni, csak úgy, mint aki bűnbocsánatból él. - A keresztyén egyházon belül minden lélegzetvétel bűnbocsánat. Bűnbánó, alázatos hittel fogadjuk el, hogy Krisztus evangéliuma: “Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe” #Róm1,16-17. Igen, Istennek hatalma minden hívő üdvösségére, görögnek is, de elsősorban a zsidónak - nekünk! Talán most őszintébb szívvel tudjuk szép énekünk szavaival elmondani Isten előtt állva:

Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet;
Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár:
Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.
Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva,
Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz;
Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

458. ének 2-3. vers

Ámen

Dátum: 1969. március 2.