Legyen meg a te akaratod! 2.

1969. január 01, szerda

Lekció: 

Alapige

“...legyen meg a te akaratod...

Az Úrtól tanult imádságnak olyan lelki magaslatára emel bennünket ez a részlet, ahonnét két irányba tekinthet az imádkozó ember: visszafelé a múltba és előre a jövőbe. Tegnap este az elmúlt évre visszatekintve mondtuk: „Legyen meg a Te akaratod”, hogy megbékélten és hálás szívvel zárhassuk le az Úrnak 1968. esztendejét, most pedig a kezdődő újévre előretekintve mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod”, hogy nyugodt és örvendező lélekkel indulhassunk el az Úrnak 1969. esztendeje felé.

A Te akaratod! - A klasszikus teológia szerint Isten akaratának két oldala van; az Ő elrejtett akarata és az Ő kinyilatkoztatott akarata. Isten akaratának nagy része tehát el van rejtve előlünk. Nem tudjuk a tartalmát, de nem is fontos. A titkok az Úréi #5Móz29,29, mondja az Ige! Hogy mit akar Isten veled, meg velem, meg az egész világgal az elkövetkezendő esztendőben: titok. Ő tudja, mi nem! Hogy közülünk, akik most itt vagyunk, ki éri meg ennek az esztendőnek a végét is, hogy kinek kinek miként alakul majd az eljövendő hetekben és hónapokban a sorsa: egyikünk se tudja, csak Ő . Egy biztos: az, hogy Ő neki veled is, velem is, mindenkivel meg van a maga célja, végzése. Tehát nem egy titokzatos, kiszámíthatatlan végzet szabja meg a sorsunkat, hanem - bár titokzatos és kiszámíthatatlan, de - nagyon szerető Isteni végzés. És ez nagy különbség. Mert a végzet mögött egy vak esetlegesség van, a végzés mögött pedig egy édesatyai szív dobog! Ezzel az imádsággal tehát, hogy „Legyen meg a Te akaratod!”: mintegy gyermeki bizalommal tesszük bele a sorsunkat a mi szerető mennyei Édesatyánk kezébe. De hát akkor tegyük is bele igazán! Azért hangsúlyozom ezt, mert tapasztalatból tudom, hogy nem is olyan könnyű ezt őszintén megtenni a mindennapi élet gyakorlatában. Mert nekünk magunknak is vannak elképzeléseink, vágyaink, terveink a jövőt illetően, ami korántsem biztos, hogy beleillik abba a tervbe, végzésbe, amit Isten akar velünk. Figyeljétek csak meg a saját imádságaitokat: sokszor még csak nem is törődve azzal, hogy vajon Isten mit akarhat, mi csak mondjuk a magunkét, szeretnénk befolyásolni Istent, beállítani Őt a saját elképzeléseink és vágyaink vonalába. Sok-sok kiáltásunk, ami Isten trónja elé jut olyan, mint egy neveletlen, makrancos gyermeknek a követelőzése, amelyik semmiképpen sem akar alkalmazkodni szülei akaratához, hanem mindenképpen a saját akaratát igyekszik érvényesíteni. Mondjuk ugyan: hogy „Legyen meg a Te akaratod”, de valójában így érezzük: Tedd meg Uram, amit én akarok! - Vagy: Segíts meg abban, amit én elterveztem...

Egy holland regényben olvastam egyszer, hogy valaki, egy hívő ember, egy kedves betegének az ágya mellett nagy szánakozó részvéttel üldögélt és ilyen gondolata támadt: „Csak 5 percig lehetnék az Isten! Tudom én, hogy Ő jót akar velem, de én valahogy jobban érvényre juttatnám azt a jót!” - Elgondolkoztam ezen a mondáson. Sok-sok embernek az isteni gondviseléssel való titkos elégedetlensége fejeződik ki benne. Valahogy így: ha mi lennénk az Isten helyében, rögtön meggyógyítanánk azt a fiatal leányt, aki évek óta fekszik már bénán az ágyban. Akkor azt mondanánk: ha ma meg kell halnia valakinek, akkor inkább az az öreg bácsi, aki régóta önmagával tehetetlenül csak üldögélni tud egy széken, akinek igazán megváltás lenne már a halál! Ha mi lennénk az Isten helyében, megadnánk végre a gyermeket annak a házaspárnak, amelyik olyan régen könyörög érte! Elfújnánk, mint a port, a sok félreértésnek azt a hegyét, amelyik olyan sok férj és feleség közé emelkedett. Nem váratnánk olyan sokáig azt a sok-sok imádkozó embert, hanem valahogy hamarabb teljesítenénk a kéréseiket. Igen, ha mi az Isten helyében lennénk... És tudjátok, milyen szerencse, hogy Isten nem mondja erre: na jó! gyere hát ide, vedd át Tőlem egy időre! Tudjátok, mi történnék akkor? Ha mi öt percig Isten lehetnénk, kiszaggatnánk a konkollyal együtt a tiszta búzát is. Ha mi Isten helyében csak öt percig minden könyörgést, kérést meghallgatnánk, sohase szállna fel több imádság a földről. Ha mi csak öt percig Isten lehetnénk, örökre elegünk volna az emberekből. Hű, de összezavarodnék ez a világ! Talán még a csillagok is kitérnének a pályájukról és összeütköznének! Jobban, mint az emberek! De folytassuk: ha mi öt percig Isten lehetnénk, le tudnánk mondani akkor a saját egyszülött gyermekünkről is, hogy megváltsuk vele a világot?!

Igen: amint az isteni gondviseléssel való elégedetlenségnek ez a gondolata felmerül valakiben, hogy „Ha én lennék az Isten helyében”, akkor álljon oda Jézus keresztje mellé, a kárhozat mélységének a szélére és ott ismételje el még egyszer: ha én lennék 5 percig Isten helyében... Biztos vagyok benne, hogy soha nem gondolna többé ilyet! Hagyjuk meg hát Istent a maga helyén, maradjon csak Ő az Isten! Legyen meg csak az Ő akarata, és jaj, ne az enyém! Ne a miénk! Hiszen Ő látja az összefüggéseket, Ő a mindentudó, Ő az egyedül bölcs és szerető hatalom! Ő tudja, mire rendelt bennünket, milyen végzést hozott felőlünk... Igen, igen Uram, csak „Legyen meg a Te akaratod!” Az biztosan jó! És aki ezt az imádságot igazán hívő bizalommal mondja, annak a számára az Istennek ez az elrejtett akarata, végzése a sorsát illetően nem póráz, nem fenyíték, sem rezignáció, hanem biztos oltalom. Higgyük el, hogy Ő messzebbre lát, karja hatalmasabb, szíve szeretőbb, segítsége biztosabb, Ő jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk! Bízzuk hát rá minden holnapunkat és mondjuk csak el nyugodtan minden nap újra: „Legyen meg a Te akaratod!”

De eddig Isten akaratának csak az elrejtett oldaláról beszéltünk: azt mondottam az elején, van egy másik oldala is az Isten akaratának: az Ő kinyilatkoztatott akarata. Ha az Ő elrejtett akarata foglalja magában az Ő végzéseit, amelyekkel sorsunkat meghatározza, az Ő kinyilatkoztatott akarata magában foglalja az Ő parancsait, amelyekkel a cselekedeteinket irányítja. Ezzel a kéréssel tehát: „Legyen meg a Te akaratod”, nemcsak belenyugszik a hívő ember abba, amit az Isten akar, hanem mintegy aktívan is részt akar venni maga is annak az életformának a kialakításában, amit az Isten akar. Végzéseibe belenyugodni, parancsainak engedelmeskedni tartozik! És itt éppen azt kérjük, hogy tudjunk engedelmesek lenni, a mindennapi életünket az Ő parancsai szerint, az Ő akarata szerint élni! Tehát Isten akaratát nemcsak elismerni tanít Jézus ezzel az imádsággal, hanem cselekedni is. És ez talán még nehezebb, mint az, amiről eddig beszéltünk. Mert nekünk is van akaratunk. És ez az akarat nagyon öntudatos funkciója az énünknek. Furcsa természete van az énünknek. Amikor egy másik akarattal találjuk szembe magunkat, tehát amikor Isten parancsol valamit, hogy tedd, ezt ne tedd, erről le kell mondanod, vagy ezt el kell szenvedned: akkor derül ki, hogy a mi akaratunk képes nem engedelmeskedni, vagy pláne képtelen engedelmeskedni, tehát akár dacból, akár gyávaságból, akár erőtlenségből egyszerűen ellenáll az Isten akaratának. Nem magától értetődő az, hogy mi is azt akarjuk cselekedni, amit az Isten parancsol. Sőt! De hát éppen ezért kell könyörögni érte.

Engedelmesség: talán ebben az egy szóban lehetne összefoglalni az egész keresztyén élet lényegét gyakorlatilag. Mert Jézus nem új morált hirdetett meg, hanem új életlehetőséget teremtett: az Isten akaratának való engedelmesség lehetőségét. A keresztyén élet nem abban áll, hogy mindenféle szép és jó cselekedetet kigondolok magamnak és annak megvalósításához Isten áldását kérem: Jézus tanításait csak morális értelemben felfogni a legnagyobb tévedés. Jézusnak nem az a törekvése, hogy az ember jó legyen, vagy akár jobb legyen, hanem az, hogy az Istentől való függetlenség állapotából az Istentől való függés állapotába juttasson, olyan állapotba hozzon, amelyben Isten akarata érvényesül. A megváltott élet az Isten akaratához engedelmességben alkalmazkodó élet. Tehát nem elég az, hogy a saját elgondolásom szerinti jót akarom cselekedni, hanem az Isten felismert akaratát akarom cselekedni. És ehhez nemcsak útmutatóra van szükségem, aki elmondja, mit tegyek, mit nem, hanem útitársra, aki velem is jön azon az úton, megfogja a kezemet, vezet, tehát Megváltóra, Jézusra! Olyan Megváltóra, Aki a hajlandóságot és a képességet is megadja ahhoz, hogy mindig, mindenféle helyzetben, a földön, azt cselekedjem, amit Isten parancsol, amit akkor, abban a helyzetben Isten vár tőlem. Tehát így: „Legyen meg a Te akaratod!”

Persze, ez nem megy küzdelem nélkül. De hiszen még Jézusnak is meg kellett küzdenie érte a Gecsemáné kertjében, amíg teljes engedelmességre jutva el tudta mondani azt, amire minket is tanított. Emlékeztek? Micsoda véres tusakodás volt az, amíg emberi érzését teljesen alávetette Isten akaratának! Szinte beleimádkozta magát az Isten akaratába.
„Legyen meg a Te akaratod”, azt jelent ez, hogy akarom teljesíteni az Isten akaratát. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert tudom, hogy ez a jó! Isten akaratával egybehangzóan akarok cselekedni. Itt az ember a saját maga akaratát mintegy feláldozza Isten akaratának az oltárán. És az a csodálatos, hogy ha azt valóban meg is teszi, akkor válik igazán szabaddá. Mert Isten a Néki odaadott emberi akaratot éppen nem megtöri, hanem felszabadítja. Ebben is igaz az, amit Jézus mondott, hogy “Aki elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt! „Legyen meg a Te akaratod”: ezzel a kéréssel mintegy összehangolódunk az örök isteni akarattal, amint amikor a hegedűt és a zongorát összehangolják egymással, ezzel a kéréssel, mintegy ajtót nyitunk a lelkünk legbensőbb mélyéig Jézus előtt, hogy az Ő lelkének az erői áramoljanak be oda, és töltsenek meg egészen.

Mi hát a program, ami ebben a kérésben van? Az, hogy azzal az elhatározással kezdjük ezt az újévet, és annak minden napját, hogy keresni és követni akarjuk Isten akaratát. Hogy a családi életünket Isten uralma alá rendelve éljük tovább. Hogy úgy indulunk a munkába, úgy végezzük a mindennapi dolgainkat, úgy szólunk az emberekhez, hogy közben mindig arra figyelünk, mit akar most az Isten? - Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?!

Tudjátok, mi lenne, ha ezt igazán meg is valósítanánk?! Mennyei atmoszférával telítődnék meg körülöttünk a föld. Mert ímé így mondja Jézus: „Legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen a földön is”. A mennyben tökéletes engedelmesség van Isten iránt, tökéletes egyakaratúság az Atyával! Ahol valaki Istennek engedelmes életet él: ott egy darab menny van a földön. Így kerülhet már e földi életünk is a mennyei világ békességének és boldogságának a fénykörébe.

Induljunk hát bátran előre az előttünk lévő esztendő ismeretlen útjai felé ezzel a kéréssel a szívünkben:

Legyen a Te akaratod; Ami jó, s rendes, Te tudod;
Azért mi akaratunkat Tetszésed után hordozod:
Szeressük, amit szeretsz, de Gyűlöljük, amit gyűlölsz Te.

Engedjünk néked mindenben, Mint dicső seregid mennyben:
Ha velünk keményen bánsz is, Szenvedjük békével azt is;
Tiéd mind testünk, mind lelkünk, Teremtőnk, szabad vagy velünk.

483. ének 8. és 9. verse.

Ámen.

Dátum: 1969. január 1. Újesztendő