Hűség a kevésen

1968. augusztus 18, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”

A közelmúlt hetekben virágot kellett vinnem valahova. Bementem egy közeli virágüzletbe és kiválasztottam néhány szép rózsát. Amikor becsomagolta a kiszolgáló kisasszony és kifizettem, még egy rózsaszálat külön is becsomagolt és kedves mosollyal átadta, mondván: Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! - Meglepődtem. Mondtam is: Kérem, én ezt nem kértem már. A kisasszony csak tovább mosolygott és újra ezt mondta: Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! És átnyújtotta a rózsaszálat. A mai napig is bennem van az a jó érzés, amit ez a kedves figyelem, udvarias figyelmesség váltott ki akkor bennem. Úgy éreztem, mintha valami nagyon nagy ajándékot kaptam volna. És valóban azt kaptam: egy csöpp kedvességet egy idegentől.

Ez a kis élmény jutott most eszembe erről az Igéről, amit alapigeként felolvastam. Itt is a kevésről van szó. Az életnek azokról a mindennapi apróságairól, amiket mi magunk, ha elkövetünk vagy elmulasztunk, észre sem vesszük, kevés jelentőséget tulajdonítunk, pedig éppen ezek az apróságok teszik szebbé vagy csúnyábbá, kellemesebbé vagy kellemetlenebbé az életet körülöttünk. Ilyen értelemben szeretném most megragadni Jézusnak ezt a mondását: “A ki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” (10. vers). És ennek az Igének az alapján a kevésen való hűség vagy hűtlenség jelentőségéről beszélni.

Már csak azért is fontos ez, mert tulajdonképpen az egész életünk csupa apróságból, kicsi dolgokból áll. És az életnek úgynevezett nagy dolgai is csupa kicsikből tevődnek össze. Bizonyára sokan ismeritek azt a régi adomát, mely szerint egy ötvenéves házassági évfordulóját ünneplő házaspártól megkérdezte valamelyik vendég vagy rokon: Mi volt a titka annak, hogy ötven esztendőn át ilyen békés, boldog házasságban éltek? Mire a férfi így válaszolt: Egyszerű! Ötven évvel ezelőtt megállapodtunk abban, hogy minden kis dologban, ami előadódik az életünkben, a feleségem fog dönteni, és minden nagy dologban én. És sikerült? - kérdezte tovább az illető rokon. Oh hogyne, nagyszerűen, mert ötven esztendőn át sohasem fordult elő igazán nagy dolog az életünkben! Nos, ebben a régi adomában - ha van is egy kis humoros túlzás benne -, sok igazság is van. Az, hogy kicsiny dolgok között telik el életünk legnagyobb része, és hogy éppen ezekben a kicsiny dolgokban való hűség a titka a békességes emberi együttélésnek.

Nagyon sok emberrel beszélgetek, sok családi élet belső problémájába kapok belső betekintést. Tudom, hogy mennyire őrlődnek családban, hivatalban az emberek egymás mellett, mennyit szenvednek egymástól. És ha megvizsgáljuk az okokat, hogy miért, rendszerint az derül ki, hogy csupa apróság miatt. Ilyen kicsiségekkel teszik tönkre egymás életét, mint apró rossz szokások, meg az, hogy nincsenek tekintettel egymásra, vagy a hangvétel és a magatartás apró melléfogásai. Egy ideges hang, egy méltatlankodó odamondás valakinek a villamoson, üzletben a sorbaállásnál: igazán apróság, és mégis egy vadidegennek, akivel talán soha sem találkozol többet, megkeserítetted az egész napját. Ismerek valakit, akiben igazán semmi rosszindulat nincsen az embertársaival szemben, csak a modora olyan komor, olyan derűt nélkülöző, hogy állandó feszültség vibrál körülötte. Vagy valami apró felelőtlenség a másik emberrel szemben, a jóindulatú segítőkészség hiánya, csak annyi, hogy ha hozzáfordul egy kollégája valamiért, egyszerűen lerázza magáról, mondván: Ez nem az én reszortom, semmi közöm hozzá. Vagy csak annyi, hogy az íróasztala alatt lévő szemetet titokban átrúgja a másiké alá: igazán kicsi dolog, de éppen az ilyenek mérgezik meg lassan az egész atmoszférát abban a hivatalban. Vagy például egy icipici hazugság, amit már észre sem veszünk, egy csöpp elferdítése az igazságnak. Elmondunk valamit, de nem egészen úgy, ahogyan történt, csak annyit teszünk hozzá, vagy annyit hallgatunk el belőle, hogy érdekesebbnek tűnjön, vagy hogy egy kicsit önmagunkat igazoljuk vele. - Ez is hűtlenség azon a bizonyos kevésen!

És az ilyen kevésen, kicsiny dolgokban való hűtlenségekből lesz később a nagy hűtlenség! Különösen a házasságban! Talán úgy kezdődik, hogy a férj és feleség elfelejtik egymást megcsókolni reggel, amikor egyik erre, másik amarra indul a munkája után. Majd úgy folytatódik, hogy a férj elfelejti észrevenni, milyen gondos szeretettel készítette el számára a felesége a vacsorát, az asszony meg talán elfelejt érdeklődni este a férj munkakörében előadódó problémák iránt, így aztán lassan mélyül közöttük egy szakadék, egyre közömbösebbekké válnak egymás iránt, s egyszerre csak azt veszik észre, hogy már szinte semmi közük egymáshoz! Te fiatal vagy idősebb férj, mikor vittél utoljára virágot a feleségednek? Te asszony, mikor simogattad meg utoljára a szeretet biztató melegével a férjed gondokkal teli fejét? Apróságok, kicsiny dolgok? Igen, azok! De éppen az efféle kicsiny dolgokon talán a házasságotok boldogsága múlik!

És tudjátok-e, hogy az egész hitéletünk erősödése vagy hanyatlása is legtöbbször egész kicsiny dolgokon múlik? Azon, hogy milyen hűséggel tartunk ki naponként az Isten előtti elcsendesedésben, a Biblia üzenetébe való elmélyedésben és az imádkozásban. Egy ember rendszerint nem attól veszíti el a hite elevenségét, erejét, végül az egész hitét is, mert valami nagy csapás érte vagy hitetlen környezetbe került, hanem sokkal kisebb dolgoktól, egy apróságtól. Attól, hogy elhanyagolja a napi csendességét, nem hű a kevésen, azon a kevéske nyolc-tíz percen, ami alatt megfürdeti lelkét naponként az Istennel való meghitt közösségben. Ez sem nagy dolog, csak pár perces meghitt beszélgetés az Istennel, és mégis milyen sok függ tőle. Hogy is mondja Jézus: “a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” #Lk16.10b . Vagyis, aki ezen a kevésen nem hű, ebben a kicsiny dologban sem tart ki hűségesen naponként, az lassan elveszíti az egész hitét, annak a hitélete hamis lesz, hamis, vagyis nem igazi, csak látszata, csak utánzata az igazinak.

Igen, ilyen fontosak és következményekkel teljesek azok a bizonyos kicsiny dolgok! Köztudomású, hogy sokkal több zsebóra vagy karóra romlik el attól, hogy valami porszem kerül a kerekek közé, mint attól, hogy valami ütés érte. Egy porszem, nem nagy dolog, igazán apró, kis dolog, de megbízhatatlanná válik tőle az egész óraszerkezet. Igen, a porszem olykor veszedelmesebb, mint az ütés. Pláne az emberi lélek olyan furcsa valami, hogyha valami nagy ütés éri, rendszerint még jobban igyekszik Isten felé fordulni. Egy csapásban, egy veszedelemben, az életnek valami nagy dolgában egyszerre igyekszik hűnek lenni! Igen! Sokkal inkább, mint az élet apró eseményeiben, amelyekben az ember észre sem veszi, hogy milyen hűtlen! Vagy ha valamelyik embertársunkat éri valami nagy csapás, bajba kerül, akkor még azok is igyekeznek gyengédséggel, segítőkészséggel fordulni feléje, akik pedig a mindennapi élet apró dolgaiban sok kis rossz szóval, irigységgel, fúrással annyit keserítették az életét.

De hát miért csak akkor? Mintha jóvá akarnánk tenni valamit abból a sok apró rosszból, amivel másokat bántottunk. Megint a nagyban akarunk hűek lenni, holott hűtlenek voltunk a kicsinyben. Pedig a nagy dologban való hűség nem sokat ér annak, aki a kicsiben nem volt hű, mert Jézus szerint: “A ki a kevésen hamis, a sokon is hamis az” , aki a kicsiben hűtlen, az a nagyban is az! Vagy pláne, ha meghal valaki, akkor érezzük, mennyire szerettük, milyen sokkal maradtunk adósai, milyen áldozatokra volnánk képesek iránta - de megint: miért csak akkor? És miért nem addig, amíg az élet mindennapi apró eseményeiben meg is mutathattuk volna iránta azt a nagy szeretetünket? Miért? Azért, mert a kis dolgokban nehezebb hűnek lenni, mint a nagyokban! A kis dolgokban való hűségben vagy hűtlenségben lepleződik le az igazi énünk! A nagy dolgokban imponáló a hűség, a gyengédség, a figyelem, a jóság, a segítőkészség: ez tetszetős szerep - de éppen csak szerep és álarc, ami jól áll, jót mutat -, de a kicsi dolgokban nincs értelme a szerep játszásának, ott az igazi, az álarc nélküli valónk mutatkozik meg. Ott lepleződik le az igazi, a valódi hűség vagy a hűtlenség!

Olyan sok sebből vérzik ez az emberi társadalom, és olyan nagy szükség lenne olyan emberekre, akik éppen azon a bizonyos kevésen tudnának hűnek bizonyulni. Tehát abban, ami éppen a kezed ügyébe akad. Azt mondta egyszer valaki, hogy a legfontosabb időpont az életünkben a jelen pillanat, a mindenkori most, és a legfontosabb ember számunkra az, akivel éppen együtt vagyunk! Használd ki hűséggel azt a pillanatot azzal az emberrel szemben. Ezen a kevésen légy hát hű! Hű az önfegyelemben, hű a segítés felelősségérzetében, hű a pillanat kihasználásában, hogy valami jót tehess, hű a kifejezés megválasztásában. Azt mondta egyszer Jézus: “Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” #Jn13,35.

A hívő mivoltodat egyedül azzal bizonyíthatod meg, hogy teszel valamit a másikért! Valami apróságot. Nem olyan nagy dolgot, hogyha beleesik a Dunába, utánaugrasz. Ilyen nagy dolog ritkán adódik egy ember életében. Hanem valami keveset. Néha talán olyat, ami se pénzbe, se különösebb fáradságba nem kerül. - Itt a templomban valaki beljebb húzódva helyet adott, odatartotta a másiknak az énekeskönyvét, az internátusban kipucolta a társa cipőjét s megváltozott az egész közszellem! Légy hű a kevesen, mert “a ki hű a kevesen, a sokon is hű az”. Na de hát elég-e azt mondani, hogy légy hű? Hiszen éppen azt láttuk meg most, hogy nem vagyunk hűek! Mit is jelent az, hogy: hű? Egy különös, de nagyon egyszerű igazságra hadd hívjam fel a figyelmeteket. A görög eredeti szövegben a hűség és a hit ugyanazzal az egy szóval fejeződik ki. A magyarban is majdnem ugyanígy. Például: légy hű: ugyanezt így is mondjuk: légy hív. Hű, hív: hívő! Hűség és hit: ugyanaz! De mi az, hogy hívő? Valami olyan, hogy Istennel kapcsolatban, a Vele való közösségben élem az életemet. Van a Zsoltárokban egy ilyen Ige: “Életem ideje kezedben van” #Zsolt31,16. Ezt mi mindnyájan nagyon jól tudjuk, de csak a nagy dolgokban realizáljuk magunkban: egy baleset alkalmával, vagy egy betegségben, vagy éppen halál esetén. Tehát a nagy dolgokban elfogadjuk. De itt most éppen arról van szó, hogy életemnek minden ideje, minden perce, minden pillanata az Úrnak kezében legyen! Tudatosan! Szándékosan! Azzal a tudattal, hogy minden percemért, minden szavamért, minden mozdulatomért, a modoromnak, a természetemnek minden megnyilvánulásáért felelősséggel tartozom Valakinek! Felelősséggel, tehát felelek érte! Mert számon kérik tőlem. Nemcsak az életem nagy döntéseit, hanem a kicsiny dolgokat is! Mindent!

Itt csak egy megoldás van tehát: Isten Szentlelkének a vezetése alá rendelni az egész életünket! Nemcsak a nagy dolgokat, hanem éppen az apróságokat is! Az élet mindennapi eseményeit, történéseit, döntéseit, a perceket, a mostot! Hiszen azért halt meg, támadott fel és adta az Ő Szentlelkét Jézus, hogy ilyen valóságos és állandó kapcsolatba kerülhessünk az élő Istennel. Aki egyre jobban Isten Lelkének, a Szentléleknek a vezetése alá igyekszik adni magát, az tud valamelyest megfelelni annak a követelménynek, hogy hű legyen a kevesen! A kicsin! A jelentéktelennek látszó dolgokban is! Tehát, aki igazán: hívő! Hiszi, hite által realizálja azt, amit Jézus így ígért: “ímé én ti veletek vagyok minden napon - hadd tegyem hozzá, mert hozzátartozik: minden percben és pillanatban - a világ végezetéig” #Mt28,20.

Nézzétek: az élet nagy dolgain keveset változtathatunk. Nincs hatalmunkban megszüntetni a háborút a világon, sem azt, hogy gátat vessünk annak az erkölcsi züllésnek, ami elborítja a világot, de egyet megtehetünk: felvehetjük a küzdelmet az életünkben a naponkénti porszem ellen, amely - amint mondottam - megbízhatatlanná teszi az egész óra szerkezetet. Megtisztulhatunk azokban a bizonyos kicsiny dolgokban, és gondoskodhatunk arról, hogy az a porszem, ami naponként az életünkre akar ragadni, ne maradjon ott, és ne rontsa meg az életet körülöttünk. Ha ezt hűséggel tesszük, akkor máris nagyon sokat tettünk azért, hogy szebb és kellemesebb legyen az egész emberi élet körülöttünk! Valahogy úgy, ahogy ez az énekünk mondja:

Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai,
Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk;
Fájna Néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

395. ének 2. vers

Ámen

Dátum: 1968. augusztus 18.