Jézus a mennyben

1968. május 23, csütörtök

Lekció: 

  • ApCsel l,l-l4

Alapige

“És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.”

Nagyon jól tudom, hogy azzal az eseménnyel kapcsolatban, amire ezen a mai napon emlékezünk, még a hívőemberek közül is sokan zavarban vannak. Hiszen mindnyájan a természettudományok gondolatvilágában élünk, és ebből a szempontból hitünknek az a tétele, hogy Jézus “felméne a mennyekbe”, éppen olyan elképzelhetetlen, megmagyarázhatatlan, mint az, hogy “fogantaték Szent Lélektől, születék szűz Máriától”. Ez a mennyekbe való felmenetel sehogyan sem illik bele a modern gondolkodású ember világképébe. Réges-régen, amikor még emeletes formában képzelték el a világot, és Isten mennyei világát valahol a csillagos ég fölött kereste az emberi hit, hihetőbb volt az a csoda, hogy valaki felmegy a mennybe. De ma már tudjuk, hogy a legmodernebb rakétának is kb. 162000 évre volna szüksége ahhoz, hogy a hozzánk legközelebb lévőcsillagot elérje. Micsoda elképzelhetetlen sebességgel kellett volna akkor Jézusnak felmenni a mennybe?

Nos hát, a mennybemenetelnek ilyen fajta elképzelése nyilván helytelen. Figyeljük meg csak magát az eseménynek a leírását, ott nem valami színpompás apoteózisról (megdicsőülés) van szó, mint a pogány mítoszokban, hanem az egész jelenet nem egyéb, mint egy roppant szerény és egyszerű utalás arra, hogy Jézus most az Atyánál van! Ahogy Igénk is mondja: “van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” #1Jn2,1. Felemeltetett, de nem messzire magasra, hanem csak mintegy elszakadt ettől a földi látható világtól, és rögtön felhőfogá el Őt az őszemeik elől. Emlékeztek: a megdicsőülés hegyén is, amikor Jézus Mózessel és Illéssel, tehát két mennyei lénnyel beszélgetett, egyszerre “felhőtámada, és azokat beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe. És szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok”! #Lk9,34-35 Az Ótestamentumban is van szó ilyen felhőről: amikor Mózes a Sínai hegyen átveszi Istentől a Tízparancsolatot, Isten a felhőből beszél Mózessel: a pusztán át vándorló ótestamentumi népet is Isten felhőoszlopban vezérli.

A felhőtehát a Biblia nyelvén nem az a felhő, amiből az esővagy hó esik, hanem a láthatatlan Isten jelenlétének a szimbóluma. Tehát amikor Jézust az a felhőeltakarta a szem látása elől, akkor az nem azt jelenti, hogy Ő a magasan szálló felhőkön keresztülmenve nagy-nagy távolságokat tett meg, míg végre eljutott egészen az Atyához a mennybe. Nem! A tanítványok csak azt észlelték, hogy azt a Valakit, Akit az előbb még láttak, most már nem látják! De nem a távolság miatt nem látják, hanem az isteni láthatatlanság felhője takarja el szemeik elől. Az, hogy “felhőfogá el őt a szemeik elől”, #ApCsel 1,9 mintegy jelképes kifejezése annak a ténynek, amit másként emberi szavakkal nem lehet érzékeltetni, hogy tudniillik Jézus bement az Isten láthatatlan világába, a mennybe. Átment, bement az örökkévalóságba, a tiszta itt és most világába, a korlátlan itt-és-most-ba, - a térbeli kiterjedéstől örök itt, és az időmúlásától független örök most isteni létformájába. Tehát mennybemenetelével éppen azt az ígéretét váltotta valóra, amit utolsó földi szavaiként így mondott: “veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. #Mt28,20 - Tehát a menny, az az isteni világ, nem fent van valahol, - ez is csak emberi és jelképes kifejezés, mert az égbolt a maga fényességével, korlátlan, szabad perspektíváival és nyitottságával nagyszerűszimbóluma az Isten “lakóhelyének”. (Idézőjelben mondva.) De éppen csak szimbóluma! Hiszen meg van írva, hogy Istent az egeknek az egei se fogadhatják be #1Kir8,27. Mert az Atya, akihez Jézus “felment”, Lélek, és mint ilyen, nincs helyhez kötve. Tehát amikor mennybemenetelről beszélünk, mellőznünk kell mindenféle térbeli elképzelési lehetőséget.

Tehát az úgynevezett mennybemenetel annak a hittudatnak, annak a boldog és diadalmas hitünknek az emberi fogalmi lehetőségek között való kifejezése, hogy Jézus az Atyánál van, hogy Jézus az Ő feltámadása utáni megdicsőült testében most a mennyben van. E tekintetben tehát a mennybemenetele nem jelent új fordulatot a halálból való feltámadásához viszonyítva. Mert nézzétek: hol volt Jézus a húsvét utáni negyven napon át, amikor hol itt, hol ott megjelent a tanítványoknak? Valahol Palesztinának valamelyik ismeretlen helyén lakott egyedül, ahonnét néha fel-felkereste a tanítványokat? Nem! Már akkor is az Atyánál volt és “onnét”, az Atyától, a mennyből tette magát időnként láthatóvá az övéi számára. Tehát már tulajdonképpen a feltámadásával felment az Atyához. Ami ezen a húsvét utáni negyvenedik napon történik, az nem egyéb, mint az, hogy a feltámadott Jézus egy szimbolikus mozdulattal, a felemeltetéssel, mintegy tudtul adta övéinek, hogy ez volt az utolsó látható formában való megjelenése a földön.

Az új tehát, ami most kezdődik, ami ezen a negyvenedik napon kezdődik, az, hogy a Vele való kapcsolatnak az új korszaka következik: az eddigi testi együttlét helyett a legmélyebb lelki együttlét kora, a látás helyett a hitnek a korszaka mindaddig, amíg újra meglátja Ő t majd ez a Föld, amint eljön az ég felhőin, - megint a felho˝ - nagy hatalommal, és dicsőségben. Tehát most, mintegy két időközött élünk: mögöttünk a látás ideje, (a tanítványok látták az Ő dicsőségét), - előttünk szintén a “látás” ideje (meg fogjuk Őt látni, amint van), és a kettőközött, vagyis most: a hitben járásnak az ideje van a mi számunkra. Most hitben járunk, nem látásban. Igen: abban a hitben, hogy Jézus az Atyánál van. Azt mondtam a legelején, hogy Jézus mennybemenetele éppen úgy zavarba hoz, mint az Ő szűztől való születése. Nos ez a kettővalóban szorosan összetartozik egymással. A szűztől való születés az Ő benne adott isteni kijelentés kezdetének a csodája, a mennybemenetel pedig az Ő benne adott isteni kijelentés végének a csodája. A szűztől való születés azt fejezi ki, hogy Jézus “felülről” való, az Atyától, a mennybemenetel ugyanezt erősíti meg: Jézus “fent” van az Atyánál. Jézus olyan Valaki, Aki Istentől van, és Istennél van, - a mennyből jött, és a mennybe tért vissza. Jézus, az a Jézus, Akiről, mint földön járó emberről Máté, Márk, Lukács, és János szemtanúként írtak, Aki Jeruzsálemben a Golgota nevű dombtetőn a keresztfára feszítve meghalt. Ez a Jézus valóban mennyei Valaki, égi jelenség, isteni lény, - örök Isten! Ha ez a csodálatos mennyei Valaki szenvedett és halt meg ott a keresztfán, a mi bűneinkért, akkor meg vagyunk váltva! Akkor minden adósságunk ki van fizetve, akkor sátán-pokol-bűn-halál minden hatalma le van győzve! Akkor valóban minden “elvégeztetett”, ami szükséges ahhoz, hogyha valaki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen #Jn3,16!

Tehát Jézus a mennyben van! Az Atyánál. De Igénk még többet is mond ennél. Azt mondja: “van Szószólónk az Atyánál”! Vagyis Jézus a mennyben, az Atyánál úgy van ott, mint a mi Szószólónk. Tehát nem úgy ment a mennybe, mint ahogyan valaki sok munkája elvégzése után végre nyugdíjba megy. Jézus a mennyben a mi Szószólónk, ügyünk pártfogója, képviselője, védelmezője. Földi viszonylatban nagyon is jól tudjuk, mit jelent az, amikor valakinek jó összeköttetései vannak, amikor valaki egy ügyet el akar intézni valamilyen hivatalban, vagy egyetemi felvételnél, és arra gondolhat, hogy van ott egy jó emberem, egy befolyásos pártfogóm, majd szólok neki. Ő biztosan elintézi! Nos, gondoljátok csak el, mit jelent az, hogy a legfőbb helyen, ahol a sorsunkat intézik, ahol életünk fölött a legfőbb ítéletet mondják ki, a mennyben: van egy jó emberünk! Egy csodálatos pártfogónk. Egy szereto˝ Barátunk! Jézus! Az a Jézus, Aki itt a földön belehalt a sebeibe, amiket az érettünk való küzdelemben szerzett. Ha valaki tehet értünk valamit, akkor Ő az! És Ő meg is tesz mindent értünk!

Így mondja az alapigénk: “Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál”! És ki ne vétkeznék szakadatlanul? Hiszen éppen azért van szükség arra a Pártfogóra ott a mennyben.
Bizonyosan te is voltál már úgy, hogy szerettél volna Istenhez fordulni valamilyen kéréseddel, de érezted, hogy így nem lehet! Nincsenek elintézve a régi peres ügyeid Vele, nem fordulhatsz kéréssel a meghallgattatás reményében olyan Valakihez, Akinek panasza van ellened, Akit annyiszor megbántottál, semmibe vettél. Talán mégis megpróbáltad, de érezted rögtön, hogy imádságod nem jut el Hozzá, mert egy olyan tisztátalan szívből jövő imádság nem is juthat el a legszentebb helyre, a mennybe! Az Atyához! Nos hát, ne felejtsd: a mennyben ott van Jézus, Aki teéretted is meghalt a Golgotán. Van Szószólód! Közbenjáród! Merj hát csak nyugodtan imádkozni, hiszen ott van Jézus, Aki a mi vissza-visszahulló, gyenge, el-elakadó imádságainkat felemeli és továbbviszi, mint sajátját az Atyához! Ha már érzed, hogy egyedül nem járulhatsz az igazságosan ítélő, mindenható Isten színe elé, mert megéget a szentsége: keresd bátran Jézust, Aki a szíve vérével véd és tisztázza ügyedet az Atya előtt. Pál apostol egyszer egy szökött rabszolga érdekében írt Filemonnak, a szolga volt gazdájához, és többek között ezt írta: “Ha pedig valamit vétett ellened, avagy adós, ezt nekem róvd fel, ... én megfizetem”. (Filemon 1,18-19) Ezt mondja a te Szószólód is a mennyben. Annyira magára veszi ügyedet, ha rábízod, hogy odaáll a szent Úr Isten elé, és ezt mondja Neki: Bocsásd meg néki Atyám, amit ellened vétett, ródd fel nekem, és én megfizetem. A véremmel fizetem meg, én a Te Fiad, Jézus! Aki Jézusnak ezt a csodálatos közvetítőszolgálatát elfogadja, az máris megkapja a felmentőítéletet, a kegyelmet, a bűnei bocsánatát. És ezzel a legfőbb peres ügyünk az Istennel elintézést nyer.

Tehát: “van Szószólónk az Atyánál”! Ugyanezt a nagyszerűtényt a Zsidó levél írója így fejezi ki: “Ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik Őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök”. (7,25) - A hívőember se mentes az élet gondjaitól-bajaitól: őis kerülhet veszedelmes helyzetbe; kaphat halálos betegséget; elveszítheti a hozzátartozóját; zúdulhatnak rá sorscsapások, úgyhogy azt se tudja, mit kérjen most, miért könyörögjön; vagy nem érti, hogy miért történt ez így, és följajdul a lelke: Meddig Uram?

A hívőember életében is lehetnek néha olyan apályos időszakok, amikor elhagyatottnak, elfelejtettnek érzi magát. Többször előfordult már, hogy egyegy ilyen vergődőlélek arra kért, hogy imádkozzam érte, mert amint mondta, az én imádságomat jobban meghallgatja Isten, mint az övét. Nos én nagyon jól tudom, hogy az egymásért való könyörgés nagyon sokat ér, de azt is tudom, hogy az én imádságom sem ér többet, csak azért, mert palást van rajtam, mint bármelyik hívőemberé. De azt is tudom, hogy viszont van egy imádság, amelyik a tiednél is, meg az enyémnél is sokkal-sokkal többet ér: Jézusé! A mi Szószólónké, Aki a mennyben esedezik az övéiért!

Erre gondolj olyankor, amikor már egészen tanácstalan vagy. Persze nem úgy, hogy az Ő imádsága helyettesíti a tiédet, hanem úgy, hogy együtt esedezik veled Jézus! És akkor az ember rögtön más távlatban, más szemszögből látja a saját problémáit: egy kicsit onnét felülről, ahol Valaki megimádkozta azokat. Mert az, hogy Szószólónk van a mennyben, valami olyan titkot is jelent, hogy az isteni Szentháromságon belül nagy szeretettel, jól megtárgyaltak mindent, amit teherként hordanom kell. Nem a vaksors, nem a véletlen játéka hát az, amiben élek, hanem: predestináció! Vagyis: kegyelem! Ebből a távlatból pedig más képe van a pillanatnyi problémáknak is, mint közelről. A nélkül a tudat nélkül, hogy van egy drága Szószólónk a mennyben, bizony gyakran belegabalyodik és gubancolódik az ember a földi élet problémáiba, nem találja a kivezetőutat, s elkeseredik vagy kétségbeesik. De ha tudom, hogy Valaki, Aki a mennyből messzebb lát, mint én innen a földről, esedezik érettem: akkor nyugodtabban mehetek azon az úton, amelyen éppen járnom kell, hiszen sorsom fonalát mindenható bölcsességgel és hatalommal a legnagyobb Szeretet szövi!

Csüggedt, fáradt, mindig újra vétkezőemberek, halljátok meg a mennybemenetel ünnepének nagy vigasztalását és biztatását: “Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus!” #1Jn2,1b

Él az Úr, áll ígérete:

Ördög s világ minden csele
Megszégyenül mirajtunk!
Vélünk az Úr, mi ővele,
Végtelen az őereje:
Győzelmet kell aratnunk.
Krisztusunk, segélj, el ne hagyj,
Pártfogónk végig te maradj:
Oltalmazz neved által,
Hogy mint hűnyájad, teneked,
Zenghessünk dicséreteket,
Víg, boldog hál’adással!

393. ének 2. vers

Ámen

Dátum: 1968. május 23.