Ha tökéletes akarsz lenni...

1968. május 12, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“A mi pedig hitből nincs, bűn az.”

Egy híres emberről, aki egyébként nagyon szófukar volt, járja az az adoma, mely szerint egyszer a templomból hazajövet megkérdezte tőle a felesége: Hol voltál? A templomban! - felelte. Miről beszélt a lelkész? - kérdezte az asszony. A bűnről! - volt a válasz. Mit mondott róla a lelkész? - hangzott újra a kérdés. Ellene volt! - mondta röviden a férje. Hát igen! A bűn olyan valami, aminek minden jó szándékú ember valami módon ellene van. Azután mégis mindig-mindig újra elkövetjük valamilyen módon - pedig ellene vagyunk. Mindig újra beleesünk, mindig újra vétkezünk. De miért? Nos: az a rövid Ige, amit felolvastam, egészen más megvilágításba helyezi számunkra a bűn, a vétkezés problémáját, mint ahogyan általában értelmezni szoktuk. Erről szeretnék most beszélni.

Nem akarok részletes fejtegetést adni arról, hogy mi a bűn. Minden embernek van valami fogalma róla. Mégpedig úgy, hogy a bűn az, amikor valaki vét a jó és rossz törvényei ellen. Minden emberben megvan valami formában a jó és rossz ismerete, akár hívő, akár nem, és ha valaki nem a jót, hanem a rosszat teszi, akkor bűnt követ el, akkor vétkezik.
Volt idő, amikor erről a problémáról fölöttébb optimista módon gondolkoztak az emberek. Úgy gondolták, hogy a bűn tulajdonképpen csak tévedés. Ki kell művelni az elmét, és akkor magától megszűnik a bűn. A bűn kiküszöbölhető a műveltség fokozásával. Ki kell nevelni az embereket a bűnből, mert ki lehet nevelni őket. Nos, erre a véleményre ugyancsak rácáfolt a XX. század a maga nagy műveltségével. - S mi lett az eredmény? Két világháború, rengeteg szenvedés, atombomba! Ma már nem vagyunk ilyen optimisták a bűnnel szemben! Sőt még nagyobb probléma lett a számunkra.

Voltak és mindig vannak emberek, akik azt mondják: fel kell fokozni az erőfeszítést, össze kell szedni minden jó igyekezetet arra, hogy legyőzzük a rosszat elsősorban önmagunkban. A bűnnel úgy kell leszámolni, hogy az ember magasztos célokat tűz maga elé, mint például az abszolút tisztaság, az abszolút önzetlenség, az abszolút becsületesség követelményét, és ezeket igyekszik megvalósítani. Sőt vannak, akik egyenesen úgy gondolják, hogy ők már többé-kevésbé meg is valósították ezeket az erkölcsi követelményeket, s így tulajdonképpen a bűn problémáját meg is oldották önmagunkban. Egyszerűen nincs bűntudatuk. Hányszor találkoztam már olyan derék, becsületes emberrel, aki amikor a bűnről volt szó, szinte méltatlankodva így válaszolt: Én vétkeztem? Én bűnös vagyok? - Ugyan kérem! Tisztességes ember vagyok én, jó keresztyén is talán, aki soha senkinek sem ártottam, mindig a jóra igyekeztem - én majd egyszer nyugodtan halhatok meg. No persze, tökéletes azért nem vagyok, de hát emberek vagyunk, gyarlók vagyunk, és azt a kis gyarlóságot majd megbocsátja az Isten! - Ez talán az egyik legszomorúbb vakság, amikor valaki vak a saját magában lévő bűnnel szemben. Láttam én már nagyon tisztességes, nagyon becsületes, nagyon tiszteletre méltó embert, akinek a lelke tele volt gyűlölettel, és aki ezt a szörnyű bűnt, a gyűlöletet egészen természetesnek, indokoltnak és jogosultnak tartotta. Szinte erénynek! Szinte kötelességnek! Láttam én már igazán tiszteletre méltó erényesség külsője alatt rengeteg gőgöt, önző vágyat, szeretetlenséget meghúzódni! - Bizony az ilyen erényes emberek élete is csupa kompromisszum a jó és a rossz között. Például: lehet mindig, mindenkinek a szemébe mondani az igazat? Nem úgy van-e, hogy csupa képmutatás, csupa színjátszás az emberek között való forgolódásunk? Nem úgy van-e, hogy az egész életünk egy rafinált játék arra, hogy lehetőleg minél többet élvezzünk belőle, és közben minél tisztességesebbnek látsszunk?

Ennél már tisztességesebb dolog az, ha valaki tudatosan megalkuszik, mondván: egy nem tökéletes világban nem lehet tökéletesen élni. Hiszen ha valaki tényleg abszolút tiszta és önzetlen akarna lenni, meg sem tudna élni! Taktikázni kell a jó és a rossz között, az igazság és a hazugság között. Bent a szívben egyeseket gyűlölni, de nyíltan, hivatalosan minden faji megkülönböztetést elítélni! Hirdetni a felebaráti szeretetet, de vigyázni arra, hogy én magam azért meg ne rövidüljek. Bűntelenek nem lehetünk, arra ügyeljünk csak, hogy ne kerüljünk túl nagy konfliktusba a lelkiismeretünkkel, meg Istennel, egyébként azonban úgy próbáljunk ebben a bűnös világban boldogulni, ahogyan tudunk, ahogy lehet. Néha egy kis csalással, néha egy kis lopással, néha egy kis hazugsággal. Bizony ez nem valami magasztos törekvés, de nem lehet másképp! Az embernek olykor meg kell alkudnia, az ember nem lehet tökéletes. Van, aki így alkuszik meg magával!
Igen, de Jézus mégis azt mondja egy alkalommal: “Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”#Mt5,48! Nem téved Jézus? Hát ennyire nem ismeri Jézus az embert, az emberi életet, az emberi szituációt ebben a világban? Legyetek tökéletesek! Jó, de hogyan? Hiszen éppen az előbb láttuk, hogy folyton vétkezünk...! De hát mit ért Jézus a tökéletességen?
Egyszer egy jómódú fiatalember ment oda Jézushoz, egy olyan ember, aki egész életén át mindent megtett azért, hogy tökéletes legyen. Megtartotta a parancsolatokat. Azért tehette azt, mert gazdag volt és így függetleníteni tudta magát a világtól, a mindennapi élet gondjaitól-bajaitól, csúnyaságaitól, problémáitól. Nem kellett társbérlőivel veszekednie, a hivatalban igazságtalan mellőzést elszenvednie, a családi élet ezer problémájával vesződnie, - teljesen függetlenül mindentől és mindenkitől megtehette, hogy éjjel-nappal tanulmányozza a törvényt! És ez az ember, akinek minden lehetősége megvolt arra, hogy ne kövessen el bűnt, nincs megelégedve önmagával, valami hiányzik a tökéletességéből. Így szól Jézushoz: “Mi jót cselekedjem?” (Mt 19,16b) És akkor Jézus elmondja, mit ért tökéletességen: “Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben; és jer és kövess engem” #Mt19,21, akkor majd tökéletes leszel.

Ebből általában azt a tanulságot szoktuk levonni, hogy ne ragaszkodjunk fölöttébb a földi javakhoz, mert akkor nem jutunk a mennybe. Nos, nem erről van szó. Jézus itt a korabeli farizeusi kegyesség ellen beszél, amely úgy igyekezett a tökéletességre, hogy függetlenítve magát mindentől és mindenkitől, szinte remete-módra kikapcsolódva a világból, igyekezett minél szigorúbban a törvényt betölteni. Az utcán is szemlesütve, vagy szemét betakarva járt, hogy véletlenül kísértésbe ne essen, ha valamit vagy valakit meglát. Tehát azt mondja Jézus: ha tökéletes akarsz lenni, akkor elsősorban meg kell szüntetned azt az egész életformát, amiben eddig éltél, akkor neked is egészen közönséges embernek kell lenned. Olyannak, aki a napi élet küzdelmeiben nyakig benne él, megdolgozik minden falat kenyérért, aki a politikai életben harcol a jogaiért, a szürke világban lakik, ahol kísértések veszik körül, ahol hibákat is követ el az ember. Rá kell jönnöd, hogy minden szép erényességed és törvénytiszteleted mellett te is éppen olyan közönséges, bűnös ember vagy, mint bárki más, mint a legszegényebb csavargó. Nos hát, ezért add el minden vagyonodat, és így kövess engem! Ha tökéletes akarsz lenni, akkor mindenekelőtt ismerd fel magadban, hogy semmi vagy, hogy nem tudsz tökéletes lenni. Aztán “jer, és kövess engem”!

Tehát a tökéletességnek nem az az útja, hogy megfeszítem minden erőmet és igyekszem a parancsolatokat megtartani, hanem a Jézusban való hit által követem Őt. Ez az út azon a világon vezet keresztül, amelyik tele van bűnökkel, kétértelműséggel, kísértésekkel, kudarcokkal, hibákkal, bukásokkal. Ez a bűnös embernek az útja az az út, amely Jézus után halad a Golgotára, ahol Jézus a bűnösökért meghalt. Ha tehát tökéletes akarsz lenni, légy akkor a Jézus keresztje alá érkezett bűnössé, aki ott mélységes borzalommal döbben rá arra, hogy Jézus teéretted és teáltalad halt meg a keresztfán. És lásd meg ott, hogy Isten Jézusnak ezért az áldozatáért megbocsátotta minden bűnödet és téged, aki hiába törekedtél a jóra, aki megalkudtál a rosszal, aki sehogy sem tudtál leszámolni a bűnös természeteddel, téged a kegyelmébe fogadott.

No és akkor? Akkor igaz, amit Augustinus így mondott: “Szeresd az Istent, és tégy, amit akarsz!” Szeresd Istent azért, amit Jézusban éretted tett, és ha Őt igazán szereted, akkor valóban: tégy, amit akarsz! Akkor vállald ezt a furcsa életet ebben a furcsa világban, mint egy boldog ember, aki tudja, hogy minden rendben van most már. Jézus a Megváltód! Élj felszabadultan! Egy példával hadd világítsam meg ezt. Ha egy édesanya, a kisfiának, - aki valami nagyon csúnya és rossz dolgot követett el -, megbocsátott és így rendbejött a dolog, akkor egy értelmes édesanya nem szab törvényeket a gyermeke elé, hogy mit szabad, mit nem szabad, s újabb büntetést helyez kilátásba, ha a gyermek nem teszi azt, - hanem azt mondja: Fiam, ugye többé nem okozol ilyen szomorúságot édesanyádnak? És a gyermek boldog, hogy valamit tehet az édesanyjáért - amikor az küldi -, elmegy egy fél kiló cukorért a boltba, és nagy igyekezetében, olyan erősen szorítja magához a zacskót, hogy a zacskó kilyukad, és a cukornak csak a fele érkezik haza anyukájához, tehát megint rosszul csinálja, amit csinál. De az igazi édesanya nem haragszik érte, mert az édesanyának már nem a cukor a fontos, hanem a gyermeke. Az édesanya édesanya marad, és a történtek miatt bánkódó gyermekét ismét magához öleli. Ezért mondja Augustinus: “Szeresd az Istent, és tégy, amit akarsz!”

Ha igazán elfogadtad Isten bűnbocsátó kegyelmét Jézus által, akkor egészen bizonyosan meg is kérdezed mindig Jézust, mint Pál: “Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem”? #ApCsel 9,6) És akkor Jézus is az Ő irántad való nagy szeretetében, megbízatásokat ad. Adja a parancsolatot, adja a szeretet nagy parancsát, hogy szeresd a felebarátodat, olvasd a Bibliát, s minden napra megkapod belőle a megbízatást, hogy mit tehetsz Ő érette.Akkor te azt a megbízatást minden erőd megfeszítésével igyekezel teljesíteni Jézusért, de olykor bizony veled is úgy történik, mint azzal a gyermekkel meg a cukros zacskóval, - hiszen a gyerek gyerek marad, még ha legkedvesebb gyermeke is az édesanyjának, - a bűnös ember bűnös ember marad, még ha az Isten bűnbocsátó és szereto˝ Isten marad is...

Tehát értitek már? Hiába a több tudás, a magasabb műveltség, a törvényt betöltőigyekezet, az erkölcsi jóra való törekvés fokozása: mégis újra mindig újra vétkezünk. Miért? Azért mert nem hiszünk, és annyiban vétkezünk, amennyiben nem hiszünk! Mi a bűn fogalmát mindig úgy tekintjük, mint valami erkölcsi hibát. Azt hisszük, minél kevesebb erkölcsi hibát követünk el, annál kevésbé vagyunk bűnösök. Pedig ez teljes félreértése a bűnnek. A Biblia nem azt mondja, hogy a bűn: hibás, rossz cselekedet, hanem azt, hogy ami nem hitből van, az bűn! A bűn mindig az, ami nem a Jézusban való hitből történik, ami nem a Jézus iránti szeretetből történik.

Nézzük csak megint a kisgyermek példáját. Örömmel sugárzó arccal jön haza a boltból, ahová anyja megbízásából ment, - hóna alatt szorongatva a cukrot. Édesanyja azt mondja neki: De fiam, mit csináltál már megint, majdnem az egész cukor kifolyt. És a gyermek, aki most döbben rá, hogy már megint rosszul tett valamit, sírva fakadva mondja: Pedig olyan jól akartam csinálni! Mit tesz akkor az édesanya? Megbünteti a gyermeket? Dehogy. Magához öleli a kis ügyetlent, aki megint ilyen rosszul csinálta, amit csinált, és azt mondja neki: Drága szívem, bizony rosszul csináltad, de nekem mégis jól csináltad! És megcsókolja szeretettel gyermekét!

Nos hát, ez az. Mi is, majd amikor minden megbízatást elvégeztünk Urunknak, és közben mi is “nagyon-nagyon sok cukrot kiszórtunk az utcán”, és nagy igyekezetünkben, hogy valamit tegyünk Urunkért, bizony sok-sok mindent elrontottunk, - és hazaérkezünk az Atyához a mennybe, akkor Isten ezt fogja mondani: Hát mit tettél?... És mi is majd csak ott, Isten dicsőségének a fényében fogjuk meglátni, hogy bizony minden nagyon fogyatékos volt, szinte mindent rosszul tettünk, elrontottunk. De ha a Megváltónk iránti hálás szeretetünkből tettük, akkor mindennek ellenére mégis jó volt, - mert végül is nem a “cukor” a fontos, hanem a gyermeki szeretet és a hála. Cselekedeteinknek nem a jósága a leglényegesebb, - hiszen azokba mindig annyi rossz vegyül, még ha akármennyire igyekszünk is, - hanem a Jézusban való hitünk! Minden, amit Jézus iránti szeretetünkből tettünk, az értékes, igaz, jó, és az is marad örökre! Csak az a fontos, hogy hitből történjék, élőhitből, Isten iránt való igaz szeretetből!

Így él a keresztyén ember a világban: felszabadultan, szabaddá téve Jézus által. Persze mindez nem jelenti azt, hogy Isten törvényét, a Biblia erkölcsi parancsait nem kell komolyan vennie. Sőt! Aki Istent szereti, az az Ő törvényeit sokkal komolyabban veszi, mint az, aki a törvényt szereti! És bizony sokkal nehezebb ilyen szabadnak lenni, mint szolgának, akinek mindig, minden lépése elővan írva. De az Isten törvényét meg a Biblia erkölcsi rendelkezéseit sohasem úgy fogd fel, mint erkölcsi szabályok gyűjteményét, amiket be kell tartanod, hogy tökéletes lehess, hanem mindig úgy, mint atyai megbízatást, amivel szeretetből ajándékoz meg az Isten. Azt mondja Jézus: Ne azért bocsáss meg az ellenségednek, mert így kell egy hívőembernek, hanem énérettem bocsáss meg neki! Énérettem tűrd el a bántást! Énérettem tégy jót! Énérettem segíts ezen vagy azon az emberen! Énérettem őrizd meg a szíved tisztaságát! Semmit se muszájból, ne fogcsikorgatva, ne szokásból tégy, hanem: énérettem, irántam való hálás szeretetből! A szeretet a tökéletesség! Megbocsátott az Isten Jézus áldozatáért mindent! Visszafogadott a kegyelmébe! Az Ő édes gyermeke vagy!

Nos, iránta való szeretetből tégy mindent! Mindent Jézusért!

Szólj, szólj hozzám Uram, mert szolgád hallja szódat!
Így mondom, mert magam rég annak érezem.
Hadd járjak útadon, hadd várjam égi jódat
Hűszívvel szüntelen, hűszívvel szüntelen.

512. ének 1. vers

Ámen

Dátum: 1968. május 12.