Krisztus törvénye

1968. április 21, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”

Aligha lehetne gazdagabb tartalommal, és mégis ilyen rövid megfogalmazásban összefoglalni a gyakorlati keresztyénséget, mint ahogyan Pál apostol teszi ebben a most felolvasott Igében. Az oly sokszor hallott keresztyén felebaráti szeretetnek, az egymáson való segítésnek a legelemibb követelményéről van szó. Az egész keresztyén élet alaptörvényéről. Talán ezért is nevezi Pál a Krisztus törvényének. De másért is. Nagyon mély értelme van ennek. Én most különösen arról szeretnék beszélni, hogy miért a Krisztus törvénye az, hogy segítsünk egymásnak a terhek hordozásában. Hiszen lehetne egyszerűen humánus cselekedet is. Krisztus nélkül is érvényes az egymáson való segítés követelménye. Mi az a más, az a különleges, az a plusz, ami ezt a számunkra a Krisztus törvényévé teszi?

1.) Először az, hogy a mi számunkra, a Krisztusban hívőemberek számára a másokon való segítésnek elsősorban nem “célja” van, hanem oka! Elsősorban nem arról van szó, hogy nézzétek emberek, mennyi lelki vagy anyagi nyomorúság, szenvedés terhe nehezedik egyik vagy másik embertársatok vállára, nosza segítsetek azoknak a terheknek a hordozásában, vállaljatok át belőle valamit, hogy könnyebb legyen nekik. Tehát nem arról van szó, hogy kitűzünk egy magasztos célt, és meghatóan ecsetelve a bajt, buzdítjuk magunkat, hogy induljon meg a szívünk és gyerünk, segítsünk! - Ahhoz, hogy szívünk igazán meg tudjon indulni, előbb történnie kell valaminek bennünk, vagy velünk. Előbb az Isten részesít bennünket valamiben, valami nagy jótéteményben, és ez az oka a mi segítőkészségünknek mások iránt, ebből fakad az egymás terhét hordozni tudó és akaró lelkület.

És ugye ismeritek azt a jótéteményt, a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok. Gazdag volt, hiszen Isten volt, hatalomban és méltóságban az Atyával egyenlően, gazdag volt a menny minden dicsőségében és boldogságában. De szegénnyé lett, nemcsak emberré, hanem szegény emberré, elhagyatottá, kisemmizetté, megcsúfolttá, megalázottá, átkozottá! Gonosztevőként kivégzetté! És mindezt érettünk! Azért, hogy mi meggazdagodjunk. Gazdagon bírjuk az Isten kegyelmét, az Újszövetség áldásait és ígéreteit, az örök élet reménységét. Gazdagodjunk Isten szeretetében, a bűnbocsánat bizonyosságában, az Isten könyörülőjóságának a megtapasztalásában. Tehát az, hogy így segített rajtam az Isten, így szeretett engem az Isten, ekkora áldozatot hozott az Isten, ennyire igazán levette rólam a bűneim terhét az Isten: ez az oka annak a lelkületnek, amely mindenképpen meg akarja hálálni ezt a jóságot. És nem tudja másképpen meghálálni, mint azzal, hogy igyekszik ebből a mérhetetlen jóságból továbbadni másoknak is valamit, amit tud, és ahol tud, ahol szükség van rá, hiszen van miből adjon, hiszen meggazdagodott a Krisztus megszegényedéséből! Örül, ha alkalma nyílik nagy, mély, lekötelezőhálája kinyilvánítására. Olyanforma ez, mintha valaki kapna ajándékba egy búzaföldet, és a termőbúzából adna belőle másnak naponként egy szál kalászt, - vagy mintha kapna egy gyönyörűvirágos rétet, és adna a virágtengerből minden nap valakinek egy szál virágot! Hát hogyne adna! Örömmel! Boldogan! Nem is lehet az egymás terhét hordozó lelkületet máshonnan megérteni, csak innen!

Elnéztem egyszer egy diakonisszát a régi Bethesda Kórházban. Hihetetlen volt az a türelem, az a gyöngédség, szeretet, az a szolgálatkészség, amivel a sok nyűgös beteget ápolta önfeláldozó módon. És amikor megkérdeztem egyszer tőle, hogyan van annyi ereje ilyen rengeteget vesződni a sok beteggel, mosolyogva csak ennyit mondott: Hát még velem mennyit vesződött és vesződik még mindig Jézus? Nos hát, akinek ilyen élménye van, az tudja betölteni a Krisztus törvényét. Ez az oka számunkra a másokon való segítésnek!

2.) Azután másodszor az egymás terhének a hordozása azért is a Krisztus törvénye, mert számunkra ebben fejeződik ki a Krisztusban való hitünk élővolta. Tudjátok, miről lehet legbiztosabban megállapítani, hogy egy ember igazán hívőéletet él-e: abból, hogy mennyi szeretet van benne, abból, hogy mennyit valósít meg az egymás terhe hordozásának a Krisztusi törvényéből. Annak, hogy valaki mennyire hívőlélek, a legbiztosabb fokmérője az, hogy mennyire tud szeretni másokat. A samaritánus szolgálat olyan élettevékenysége a keresztyén embernek, mint az emberi szervezetben a belégzés mellett a kilégzés. Ha a tüdőfolyton csak belégzést végezne, egyszer csak szétrepedne. Meghalna. Nem kell külön mondani a tüdőnek, hogy végezzen kilégzést is, mert önmagától is elvégzi, mint természetes életműködést. Nos hát, Isten Igéje jelenti számunkra az éltetőlevegőt, amit az Ige hallgatásával és az imádsággal belélegzünk magunkba itt a templomban, vagy otthon a csendes órákon, - de ez a belélegzett Ige a szívünkben át kell, hogy változzék szeretetté, és mint segítő, aktív szeretetszolgálat lehelődik ki újra. Ez minden hívőember lelkének az egészséges életműködése. Természetes, hogy a kilégzés feltétele a belégzés, de ha ez megtörténik, ennek magától értetődőkövetkezménye kell, hogy legyen a kilégzés is. És ha ennek a melege nem érződik meg körülötted, akkor nem történt meg igazán a belégzés sem! Mert a kettőelválaszthatatlan egymástól. Tudjátok, ugye, ha van még valami egyáltalán, ami az egyháznak a világ előtt megbecsülést, tekintélyt, hitelre méltóságot ad, ez nem a szó - szavalni könnyu˝ -, hanem a tettekben megnyilatkozó jóság, szeretet, segítőkészség. Az egyház régen elvesztette középkori nagy tekintélyét a világ előtt, semmiféle világi értelemben vett hatalmat nem jelent többé, szegényen és lenézetten áll a világ tekintete előtt, sőt hitelét vesztetten, mert ha törődik még a világ egyáltalán az egyházzal, csak annyiban törődik, hogy nekiszegezi a kérdést: Igaz-e hát, amit hirdet, komolyan veszi-e maga is, amit a szeretetről tanít, - vagy az egyház is csak úgy beszél össze-vissza szép, nagy szavakat, mint akárki más? A Krisztus egyháza által hirdetett Igének a hitele függ attól, hogy mennyit lát belőle megvalósítva aktív szeretetben a világ.

Wrede Matildnak, a finnországi szeretetapostolnak mondotta egyszer egy meggyőződéses ateista: Neked hiszünk, Matild, bár keresztyén vagy, de te úgy is élsz, ahogyan hiszel! Mit ér az, ha az egyház akármilyen szépen hirdeti is, hogy: “egymás terhét hordozzátok”, hogy: Szeressétek az ellenségeiteket is, hogy: Tegyetek jót mindenkivel, ha ebből a szeretetből, jótéteményből nem éreznek meg az arra rászorulók valamit kézzelfogható módon. Ha egy ilyen gyülekezet is, mint például a mienk, nem sugározza bele a világba az egymás terhét hordozó szeretet melegét, nemcsak a hitének a hitelét veszíti el a világ előtt, hanem még a saját maga létjogosultságát is. Tehát az egymás terhe hordozásának a gyakorlása a Jézusban való hitünknek a próbája. Önként csináljuk, de parancsunk is van rá! Ez a Krisztus törvénye! A hívőember számára ez kötelezőis! Az iskolában nemcsak lehet tanulni, hanem kell is. Ha Jézus tanítványai vagyunk, ha Jézus iskolájába járunk, akkor itt a másokon való segítés kötelezőis!

3.) Azután harmadszor azért is a Krisztus törvénye ez, mert csodálatos módon csak addig törvény, csak addig jelent követelést, amíg úgy érezzük, hogy kell, - de rögtön kegyelmi ajándékká válik, amint megértettük, hogy szabad! Én már rájöttem: nincs semmi a világon, ami annyira meggazdagítaná lélekben az életünket, mint az egymásért való felelősség vállalása. Nem azért vagyunk-e olyan szegények és erőtlenek az egész hitéletünkben, mert nem gyakoroljuk a meggazdagodásnak és megerősödésnek azt a Krisztusi módját, amelyiknek az a titka, hogy: adj! Adj az idődből, adj a jókedvedből, adj a benned lévőbékességből, adj a hitedből, a reményedből, adj a pénzedből, adj az imádságodból, a szívedből... adj valakinek, akinek hiányzik valami, ami neked van! - Azt mondhatná valaki: elég nekem a magam terhe is, azt is alig bírom cipelni, nemhogy még más valakinek a lelki vagy anyagi terhét is át tudnám venni magamra. Nos, higgyétek el: Ennek a Krisztusi törvénynek az is egyik különös sajátsága, hogy a saját terhünk csak addig olyan elviselhetetlenül nehéz, amíg csak azt hordjuk, de rögtön könnyebbé válik, amint valaki másnak a terhét is magunkra tudjuk venni! Próbálj meg egyszer igazán segíteni egy nálad nyomorultabbon: rögtön úgy érzed, hogy máris kevesebb okod van a saját nyomorúságod miatti panaszolkodásra és kesergésre. A szeretet gyakorlása rengeteg erőt ad, és sok ember azért nem bírja a saját terhét sem, mert nincs benne mások iránti szeretet, ami az erejét megnövelhetné!

Itt van például most egy egészen konkrét eset az egymás terhe hordozásáról szóló Krisztusi törvény gyakorlására. Emlékeztek, múlt vasárnap minden szószéken elhangzott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának az a körlevele, amely arra kér minden gyülekezetet, hogy a mai perselypénzünket fordítsuk a vietnami háború által okozott rengeteg fájdalom, szenvedés, nélkülözés enyhítésére. Ki lehetne megértőbb egy ilyen segélykérés iránt, mint az, aki maga is tudja, mit jelent egy háborús pusztulás? Emlékezzetek csak, hogy örültünk 44-ben, 45-ben egy csomagnak, amiben talán egy kis krumpli, meg fél kiló bab volt! Vagy mit jelentett egy fájdalomcsillapító gyógyszer, egy műtéthez szükséges orvosi műszer, vagy egy kosár tüzelő! Hátha a te adományodból is mosoly fakad valahol messze egy sok-sok borzalmat látott gyermekarcon?

4.) Végül azért is Krisztusi törvény az egymás terhe hordozása, mert kiváltságos jótéteményt jelent annak a számára, aki gyakorolja! Hát nem kiváltság és megtiszteltetés számodra az, hogy esetleg éppen te lehetsz az az áldott eszköz, akinek a segítőkészsége által kézzelfogható valósággá válik egy másik ember életében az Isten gondviselőszeretete? Látod-e a kegyelmet abban, hogy Isten a te szavad vagy a te adományod, vagy a te kezed révén akar egy másik emberen segíteni, valakinek örömöt okozni, könnyet letörölni, vagy egy elesett lelket felemelni!? - Minden jó szóban, minden kedves mozdulatban, a szeretetnek bármilyen látható formájában, amit Jézus nevében teszel, Isten gondolata, áldása, szeretete megy tovább a világon és világít, melegít éppen ott, ahol a legjobban várja valaki. Te az Isten áldott szeretete kiáradásának lehetsz az eszköze. Aki így kóstolta meg az egymás terhe hordozásának az édességét, tudja, hogy a jótettel nem az van elsősorban megajándékozva, akivel valami jót tettünk, hanem sokkal nagyobb ajándékot nyer az, akinek szabad volt jót tennie! - Ha tehát bármi módon segíthetsz valakin, tekintsd ezt drága alkalomnak arra, hogy magával Jézussal találkozhatsz általa, hiszen Ő mondta: “éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. ... Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” #Mt25,35-36.40! Tehát: Jézusnak szolgál az, aki embereken segít, aki embereknek szolgál. Hidd el: az tesz igazán boldoggá, ha adhatsz!

Istennek is az az öröme, ha adhat, - ha van valaki, aki elfogadja, amit Ő a Jézus Krisztusban ad! - Ilyen csodálatos a Krisztus törvénye! Így hordozzátok hát egymás terhét és így töltsétek be a Krisztusnak ezt a csodálatos törvényét!

Szeretetben összeforrva,
Egy közös test tagjai,
Tudjuk egymásért harcolva,
Ha kell, vérünk ontani.
Úgy szerette földi nyáját
S halt meg értünk jó Urunk;
Fájna néki, látva minket,
Hogy szeretni nem tudunk.

395. ének 2. vers

Ámen

Dátum: 1968. április 21.