Ímé előttetek megy Galileába

1968. április 14, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.”

Az a történeti keret, amelyben ez a húsvéti hír bennfoglaltatik, bizonyára mindnyájunk előtt ismeretes. Jézus temetése utáni hajnalon néhány asszony zarándokolt el a sírhoz azért, hogy még azt a szertartást, amely az ünnep beállta miatt elmaradt a temetés alkalmával, a végtisztességet, Jézus testének a bebalzsamozását elvégezzék. Amint közel értek, ámulva látták, hogy a kő, amely a sírt fedte, el van hengerítve és a sír üres. Egyszerre valami egészen titokzatos, érthetetlen lénynek a hangját is hallják. Különös, furcsa dolgot mond: “Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek lássátok a helyet, ahol feküdt az Úr. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az Ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból. És ímé előttetek megy Galileába, ott megtaláljátok Őt.”

Ezt az egy mondatot szeretném most kiemelni ebből az elsőként elhangzott húsvéti hírből. Ez ragadott meg engem, hogy “előttetek megy”. Mintha az egész Jézusban való hitünket valahogy átorientálná ez a kifejezés. Mintha arra figyelmeztetne bennünket, hogy Jézust sohasem mögöttünk keressük, hanem mindig előttünk. Mert Jézus sohasem mögöttünk van, hanem mindig előttünk. Vagyis aki Jézust igazán keresi - Vele találkozni akar -, sohase hátrafordulva, a múltban keresse, hanem mindig a jelenben és a jövőben. Ezt most azért szeretném különösen kihangsúlyozni, mert sokszor tapasztaltam, hogy a templomba járó keresztyén emberek igen nagy részének a Jézusban való hite ún. “történeti hit.” Elhiszik, hogy élt valamikor régen egy csodálatos isteni hatalmú valaki, a názáreti Jézus. Nehéz lenne eltagadni ezt a tényt. Páratlan szellemi hagyatéka ma is kimeríthetetlen kincsesbánya minden lélek számára, aki az igazságot keresi. Tehát hiszik, hogy valóban megtörtént mindaz, ami fel van jegyezve róla, hogy betegeket gyógyított, halottakat támasztott, a vízen járt, vihart csendesített le, a szeretetet prédikálta, mártírhalált halt, vagyis olyan valaki volt, akinek az emlékét érdemes mind a mai napig kegyelettel őrizni. Akinek a tanításait kétségtelenül érdemes tovább hirdetni. Élete példáját érdemes követni. Csupa szépet, jót lehet mindig mondani róla.

Él egy ilyenfajta hit, mint azoknak a kegyes asszonyoknak a hite volt, akik húsvét reggelén elzarándokoltak a sírhoz. Az ő hitüket pont az jellemezte, hogy visszafelé, a múltba tekintve keresték Jézust. A halottak között. Világi szemmel nézve lehet nagyon megható, tiszteletreméltó, hogy még mindig vannak a XX. században emberek, akik egy ilyen régen meghalt valakinek az emlékét ilyen kegyelettel őrzik. Hogy vannak emberek, akik ma is egy-egy nagypénteki istentisztelet alkalmával megsiratják, könnyeznek a halála felett, drága nevét imádságos hódolattal említik, az Ő emlékének a fenntartásáért még ma is készek áldozatot hozni pénzben, időben, fáradságban. Tényleg megható dolog! Mint ahogy nagyon megható volt az a kis csoport, amelyik ott húsvét reggelén drága fűszerszámokkal felszerelve kora hajnalban felkelt és buzgóságos igyekezettel közelgett ahhoz a sírhoz.

Ez az a történeti hit, amelyik mindig a múltban, a távoli múltban keresi Jézust, a halottak között. Hisz Jézusban, de egy olyan Jézusban, aki már halott, akit már eltemetett az idő, aki felett már napirendre tért Jeruzsálem, a világ. Nekik még drága emlék és az is marad, de a jövő generációk talán még ezt is elfelejtik.
Valahogy így látja a világ a mai keresztyéneket. Vajon nem azért, mert valóban ilyenek? Egy régen élt Jézusban hívőknek a serege? Vajon az az ernyedt tehetetlenség ami sokszor egész egyháziasságunkat, egész hitéletünket jellemzi, nem ezzel van-é összefüggésben, hogy csak ilyen történeti hitünk van? Hogy a hitünkkel egy olyan Jézust keresünk, veszünk körül, aki már régen lemaradt a modern világtól, a mai kortól? Vajon a templomba menetelünk nem hasonlít-e ahhoz a kegyes, csüggedt zarándokláshoz, amelyikkel ezek az asszonyok haladtak a temetőkert felé? Vajon a Jézus iránt való egész hódolat nem hasonlít-e ahhoz a halotti szertartáshoz, amit azok a kegyes asszonyok akartak végrehajtani azzal, hogy bebalzsamozzák Jézus holttestét? Az egész mostani húsvéti ember nem olyan-é kicsit, mint az a kis áhítatos zarándokcsapat, amelyik áhítatos érzésekkel ugyan, de mégis csalódottan közelgett Jézushoz?

Már régen feltámadt, de még mindig nem hisznek benne! Nem a buzgóság, az áldozatkészség hiányzik, hanem a húsvéti hit, a feltámadás hitének a diadala és az öröme. Valahogy az egész életformánk mintha azt mutatná, hogy mi sem hiszünk igazán a feltámadott, élő Jézus valóságában. A húsvéti ünnepet ünnepeljük, de húsvéti hit nélkül. Halljuk meg hát egyszer igazán a szívünkkel, amit ez az üzenet hirdet, hogy: “Feltámadott a Jézus! Feltámadott!” Ne akarjunk mi is úgy gondolkodni, mint azok, akik Jézust az emberiség nagy halottai közé sorolják be.
Jézus nem egy azok közül, akik az emberiséget egy nagy vallással ajándékozták meg. Sokan voltak már ezen a földön: költők, nagy elmék, nagy hadvezérek, uralkodók, akiknek az emlékét még a mai napig is kegyelettel őrzi az emberiség. Voltak lángelmék, akik mindig újra új hitet, reménységet akartak önteni az emberekbe. Sok nagy ember hatása még a mai napig is tart, a szellemi hagyatéka még mindig él, de belőlük nem maradt más, mint egy marék hamu valamelyik temetőben. Ne gondolkodjunk így Jézusról! Ő nem tartozik az emberiség nagy halottai közé! Ő róla csak múlt időben beszélni: az ő személyének teljes félreértését jelenti! Nemcsak volt egyszer valamikor régen, hanem van! Nemcsak élt, hanem él! Most, és él örökké! Ő feltámadott!

Higgyük el végre, hogy valóban feltámadott! Ne éljünk, ne viselkedjünk úgy, mintha az egész keresztyénség, amit mi ebben a földi világban képviselünk, csak egy régen meghalt Valakinek a szellemi hagyatéka lenne és ezt kellene görcsösen megtartani, majd tovább adni az utódoknak, amíg el nem feledkeznek róla! Hanem higgyük el, hogy a keresztyénség egy olyan élő Valakinek a mindig friss kisugárzása, aki egy magasabb rendű életformából ma is épp úgy uralkodik itt ezen a földön, mint valamikor régen. Az igazi keresztyénség azoknak a megelevenítő erőknek a megnyilvánulása, amelyek az élő Jézusból áradnak szakadatlanul. Ne féljetek! Krisztus ügye addig fog élni ezen a földön, ameddig Jézus él, és csak akkor múlhat el, ha Jézus egyszer elmúlik. A keresztyénség nem halott kultusz! Központjában nem egy díszes síremlék áll valahol, hanem a középpontjában maga a feltámadott, élő Jézus áll, két karját szélesen kitárva az emberek felé, hogy “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és én megnyugosztlak titeket.” Sohasem mögötted van a múltban, hanem mindig előtted van! Ne visszafelé keresd Őt, hanem mindig előrefelé fordulva!

“Mit keresitek a holtak között az élőt?” Így szól az angyal azokhoz az asszonyokhoz, akik Jézust a sírban keresik. A halottak legnagyobbjai valamennyien valamelyik sírban pihennek. Lehet, hogy szellemük tovább él és hat, de karjuk nem tud már felsegíteni egy esendőt, a kezük képtelen letörölni egy könnyet, vagy bekötözni egy sebet, a fülük örökre zárva marad a sóhaj, a könyörgés előtt. A hangjuk is elnémult, nem tud vigasztalni, bátorítani. A szívük nem tud együtt dobbanni senkivel, nem tud részvétet érezni. A lezárt sírok között nem találod meg Jézus sírját - ez a sír üres. Örökre üres! Az ő ereje nem múlt el, karja ma is fel tud segíteni bárkit, keze ma is kinyújtva, szíve ma is együtt dobban mindazokkal, akik Őt igazán keresik. Nem mögöttünk van Jézus, valahol a távoli múltban, hanem mindig előttünk! Ezt vegyük tudomásul! Most is, ebben a pillanatban itt áll előttünk, közvetlenül mindannyiunknak a lelke előtt. Én ma is beszéltem Vele!

Testvérek! Hiszem, érzem és tudom, hogy itt van, és ha olykor nehezemre esik hinni, ha olykor egyáltalán nem érzem, én akkor is tudom, hogy itt van és előttem van. Mindig előttem van. Éppen ezért mindazon esemény is, ami mögöttünk, a távoli múltban Vele és Általa történt, az is mind elénk kerül, ittenivé, mostanivá válik. Így lehet minden szava, amit kétezer esztendővel ezelőtt jegyeztek fel ma is éltető Ige. Ha csak a múltból hangzik feléd, hogy “megbocsáttattak a bűneid”, üres emberi szólam, de ha elölről hallod, az történik, hogy valaki ténylegesen feloldozott a bűneid kötelékeiből és te szabad vagy. Hacsak a múltból halljuk, hogy “Veletek maradok minden napon a világ végezetéig” - ez is csak üres szó. De ha elölről halljuk, egyszerre azt tapasztaljuk, hogy az életnek egyetlen útja sem olyan nehéz, egyetlen áldozat sem oly súlyos, egyetlen terhe sem oly nagy, egyetlen mélysége sem oly mély, egy kísértése sem olyan legyőzhetetlen, hogy ne vállalnád boldogan, bizalommal, hiszen előtted áll Az, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

Már rájöttem, miért nem tudunk mi igazán hinni a feltámadott, élő Jézus valóságában. Sokszor talán azért, mert elakad a hitünk a feltámadás csodájának az érthetetlenségén. Nos, hát jól jegyezzük meg: a feltámadás is, mint történeti tény mögöttünk van, a távoli múltban, de a feltámadott, élő Jézus előttünk van mindig. Tehát sohase a feltámadásban higgyünk, mint csodában, hanem mindig a Feltámadottban, mint élő valóságban! A feltámadást nem lehet megérteni, de a Feltámadottal lehet találkozni. A feltámadás örök titok marad, a Feltámadott maga a kinyilatkoztatás. A feltámadással nem lehet beszélni, az néma, de a Feltámadott beszélgetőtárs. A feltámadásnál senki sem volt jelen, de a Feltámadott azóta is, mindmáig nagyon sok ember életében jelen van. A feltámadás kételyeket támaszt, a Feltámadott bizonyosságot ad. A feltámadás kérdését egyedül a Feltámadott tudja megválaszolni, mégpedig úgy, hogyha egyszer megszólít. Nos, hát ez a Feltámadott “előttetek megy” - ahogy mondja az evangélium. Sohasem a múltban, mint egy halott, hanem mindig előttünk, mint egy élő.

Épp ezért marad Jézus mindig, minden korban modern, sohasem túlhaladott, sohasem elmúlt, hanem mindig olyan, akit követni lehet, mert előttünk jár. Amit Ő mondott régen az ellenség szeretetéről, a tisztaságról, a békességre való törekvésről, a megbocsátásról, a másik emberben a testvér meglátásáról és hozzá az ilyen módon való viszonyulásról, az ma is a legmodernebb. És amit Ő tett azzal, hogy egészen a másik emberért élt és áldozta az erejét, az ma, ha lehet, még aktuálisabb, mint valaha. Ha egyáltalán élni akarunk, csak így élhetünk. Jézus mindig előtte járt és előtte jár az emberiségnek! Ugye köztudomású tény az, hogy az igazi nagy művészek megelőzik a saját korukat. Egy Beethoven, Ady, Bartók annyira megelőzték a saját korukat, hogy kortársaik alig-alig értették meg, sőt a legtöbben meg se értették őket akkor. De a kor, ha lassan is, utánuk cammogott, lassan utolérte őket, sőt olyan is van, hogy a kor még túl is haladja azokat. Aztán megint jön egy nagy, új, modern lángelme, a régi klasszikussá válik, vagy egészen túlhaladott. El is felejtik. Jézust soha egyetlen kor sem fogja túlhaladni, sem elfelejteni, mert Ő mindig “előttünk megy”!

Akkor is, amikor már minden: a zene, tudomány, művészet a hátunk mögé kerül, tehát a halálé lesz - Ő akkor is, ott is “előttünk megy”, és ahol Ő jár elől; oltalom és szeretet veszi körül az utána jövőt! Sohase nézz hátra, hanem mindig előre, az előtted járó Jézusra! Ő az, Aki hátraszól neked, hogy: “Jer és kövess engem!” “Ímé előttetek megy Galileába, ott meglátjátok Őt” - így szól a húsvéti üzenet. Galilea - ez volt a tanítványoknak a munkaterülete. Az a hely, ahol verejtéküket hullatták munkálkodva, ahol a mindennapi dolgukat végezték. “Menjetek.... ott meglátjátok Őt.” Ezt mondja az Ige üzenete: Eredj a hétköznapokba, a mindennapi munkába, a családod körébe, a világba, az emberek közé! Ott fogsz találkozni Vele, ott látod és ott tapasztalod, hogy él! Ha hiszed, meglátod, hogy az élő Jézus ott ül veled együtt, az ebédlőasztalnál, ott van melletted és segít a munkádban, felemel a reménytelen helyzetben, előtted van a kereszthordozásban, ténylegesen melletted áll az elhagyatottságban, győzelmet ad a kísértésedben, megvigasztal a szomorúságodban és Magához emel a halálodban. “Ott meglátjátok Őt” - ha így követed az előtted járó Jézust, egyszerre felujjong benned a Lélek, hogy valóban az élő Jézusban vagy.

Befejezésül még csak annyit: talán tudjuk, hogy az első keresztyének minden nap húsvéti ünnepet ünnepeltek. A mi húsvéti ünneplésünk se múljék el ezzel a mai nappal! A holnap is, a holnapután is, minden hétköznapunk legyen húsvéti ünnep! Ne úgy, hogy csak a templomban ünnepeljük meg. Az Istennek az tetszik, ha az élő Jézus valóságát, szeretetének a valóságát kint éljük meg az emberek között, a világban, a cselekedeteinkkel. Vagyis, ha igazi húsvéti hittel élünk, nem hátrafelé, hanem az előttünk járó Jézushoz fordulunk. Semmit sem ér az istentiszteletünk ma, ha nem fogjuk az élő Krisztus valóságát hirdetni életünkkel holnap.

Csak azt az egyet ne felejtsük el: “Jézus feltámadott, előttetek megy Galileába, ott meglátjátok Őt.”’

Ámen

Dátum: 1968. április 14. Húsvét