Isteni látogatás

1967. december 25, hétfő

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból, Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!

Ez az Ige egy boldog édesapa Istent dicsérőhálaadásából való; azt köszöni meg, hogy késővénségére megáldotta Isten a házasságát egy fiúgyermekkel. Keresztelo˝
János édesapja áldja itt az Urat és éneke a meghatott hála gyönyörűpróféciájává szélesedik ki. Ránéz az újszülött gyermekre és szeme előtt megjelenik egy másik Gyermek, aki meg fog születni. Ő benne teljesedett be az, hogy “meglátogatott bennünket a naptámadat a magasságból, hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek. Az Evangélium arról beszél, hogy az Isten meglátogat. Azután arról is beszél, hogy mi célból látogat meg bennünket az Isten.

Először Isten irgalmasságát említi, amellyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból. Vegyük ezt most egész szószerint. Valami egészen felséges gondolat van abban, hogy Isten meglátogat valakit, hogy meglátogatja az embereket. Talán többet megérzünk ennek az egyébként nagyon megszokott hírnek a szenzációjából, ha utalunk valami egészen másra, mondjuk legyen az illusztráció a repülőcsészealjak problémája. Újabban a világsajtót ismét kezdi foglalkoztatni az a titokzatos probléma a csészealjakkal. A gondolkozást megmozgatja az a lehetőség, hogy egy másik bolygóról titokzatos lények érkezhetnek látogatóba erre a földre.

Vannak akik lehetetlennek tartják, vannak akik kiváncsian várják a szaktudósok eredményeit. Maga az a gondolat is szenzáció, hogy valamelyik másik világból jöhetnek titokzatos látogatók hozzánk, emberekhez. Ami ebben ma még csak eshetőség, nem is tudjuk mi lesz belőle, az valósággal megtörtént azon a bizonyos karácsonyi éjjelen. Nem egy nagy világűrben keringőégitestről jött a titokzatos, érthetetlen jeladás a földre, hanem magából az égből, az egész látható világmindenség láthatatlan hátteréből, egy egészen másik világból jött valaki, egy minden értelmet felülhaladó titokzatos lény, egy isteni látogató abban a Gyermekben, Aki Betlehemben született. A szó szoros értelmében az történt, hogy meglátogatott bennünket a naptámadat a magasságból.

Tényleg úgy van, hogy Jézus szenvedése, halála, feltámadása, földi élete, az a harminchárom esztendőa földön, mind-mind nem egyéb, mint az irgalmas Isten látogatása itt a földön. Jézus személyében transzformálódott le Isten hallatlan magasfeszültségűlénye emberközelségűvé, megérthetővé, felhasználhatóvá, megélhetővé. Az a drága név: “Jézus azt az ujjongó nagy örömhírt jelenti, hogy emberek, eljött közénk az Isten, meglátogatott bennünket az Isten. Örömhír? A mi emberi szóhasználatunkban úgy emlegetjük Isten látogatását, mint valami nagy szerencsétlenség, csapás bejelentését. Ismerjük mindnyájan ezt a szólást: “Jaj, de meglátogatott az Isten! - Egyik nap az autóbuszon beszélgettem valakivel, akivel már régen nem találkoztam. Megkérdeztem tőle, mi van vele? Így kezdte: “Hát bizony bennünket nagyon meglátogatott az Isten. Elkezdte felsorolni mindazt a bajt, ami az utóbbi időben történt vele. Tudom, ilyenkor csak szimbolikus a szóhasználat, de gyakorlatilag komolyabb valóság, mint gondolnánk. Valóban Ő látogat meg, a baj csak az, hogy félünk tőle. Isten sohasem akar bántani valakit, akit meglátogat, hanem mindig segíteni akar rajta, akkor is, ha sújt, ha csapásokkal látogat meg valakit. Az Ő látogatása mindig segítség, irgalom, mert mindig Jézusban történik, soha sem olyan valami, amivel ijeszt, amivel rémít, hanem éppen amivel felemel, megáld. Életünknek a különféle bajai olyanformák, mint a zörgetés, a kopogtatás, azt jelzik, hogy ott áll valaki az ajtó előtt, még beljebb akar jönni az életünkbe, meg akar látogatni Isten. Persze nemcsak a bajok, szenvedések jelzik Isten látogatását, hanem a derűs napok, az örömök is, a karácsonyi ünnep is, a megterített úrasztala is. Mert amióta Isten egyszer meglátogatta ezt a földet, azóta mindig jön újra, látogatni akar, kopogtat, csak az a kérdés, mennyire vagyunk készen.

Nem utasítottál tegnap vissza egyetlen ajándékot sem, amit kaptál? A legnagyobbat se utasítsd vissza! A többi csak jelképe ennek. Ne utasítsd vissza magát Jézust, Ő akar jönni, találkozni akar veled, mondani valamit neked. Talán úgy jön, hogy számon akarja kérni tőled bűneidet. De csak azért, hogy tudjuk meg egyszer végre, mekkora adósságot fizetett ki a keresztfán. Ő mindenkinek a baját legjobban tudja, mindig áldást hoz. Miért félünk Tőle? Szeretném odakiáltani mindenkinek, hogy akik már hallották a szívük ajtaján az isteni látogató kopogtatását, ne féljenek Tőle, nyissanak Neki ajtót! Irgalmasságot jelent, mert nem a számonkérő, nem a haragvó Isten, hanem a könyörülőIsten, a Megváltó Isten jön. Az Ő látogatása mindig öröm, mint ahogy a betlehemi angyalok énekelték: Hirdetünk néktek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen, mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Jézus Krisztus, a Dávid városában. Tehát meglátogatja az Isten azt - ahogy az Ige mondja -, ki sötétségben és a halál árnyékában ül.

Hogyan történik ez a látogatás? Mint a naptámadat a magasságból, mint mikor a felkelőnap aranyos sugarai ragyogják be azokat, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek. Vegyük most ezt is egészen szószerint, úgy, ahogy nekem volt egy élményem ezzel kapcsolatban, amikor a múlt napokban meglátogattam egy nagyon öreg beteg embert egy nyomorúságos viskóban. A sötét, fűtetlen lyukban fizikailag és lelkileg sötétségben, a halál árnyékában ült. Elkezdtünk beszélgetni. Persze Jézus haláláról, feltámadásáról, az örökéletről. Egyszerre valóban, mintha a felkelőnap sugarai ragyogták volna be azt a kis nyomortanyát, egyszerre mennyei fény tündökölt az öregember arcán. Csodálatos boldog mosollyal mondta: Most már tudom, hogy ha meghalok is, élni fogok! Úgy elgondolkodtam ezen a megható látványon, micsoda hatalom Jézus, milyen mennyei fény, egy ilyen nyomorult embert milyen boldoggá tud tenni a kijelentés, rajta keresztül engem is. Ezt más nem tudná elvégezni. A nagyon okos, a nagyon gazdag nagyhatalmú ember mit tudna tenni? Semmit a világon. Ezt az embert, aki tényleg ott a sötétségben, a halál árnyékában feküdt, valóban csak az Isten tudja meglátogatni, mint naptámadat a magasságból.

De abban a sötétségben nemcsak ilyen öreg haldoklók ülnek, hanem fiatalok, életerősek, gondtalan emberek, szinte azt mondhatnám, mindenki ebben ül, aki még nem a világ Világosságában, aki nem él az élőJézus jelenlétében. Csak azért nem vesszük észre a sötétséget, mert nem ismerjük az igazi Világosságot. Csak akkor döbben rá az ember, amikor Jézust meglátja, hogy milyen kibírhatatlan Jézus nélkül. Jézus szavai, cselekedetei, tanításai, halála, feltámadása mennyei világosságot áraszt e földi élet sokszor olyan zavaros sötétségében. Ő benne világosodnak meg a legalapvetőbb kérdések, hogy ki vagyok, hogy honnan jöttem, hová megyek, hogy mi a bűn, mi az örökkévalóság, mi a halál? A Jézusból kiáradó fényben nemcsak pillanatnyi örömöket látunk, amelyek ott kínálkoznak előttem, hanem a mögöttük meghúzódó kísértőt is esetleg, és azt a veszedelmet, ahová juttatni akar általa.

Jézus fényében nemcsak a szenvedést látja az ember, amely a testét, vagy a lelkét emészti, hanem az értelmét is, meg az áldását is, amit rejt magában. Jézus jelenlétében nemcsak a halált látom kérlelhetetlen komor fényében, hanem azt is, ami mögötte van, amit eltakar: az örök életet. Ahol Jézus világossága fénylik, ott egyszerre észrevesszük, hogy mennyi szépség van körülöttünk ebben a világban, amelyben élünk. Nem vettük észre, hogy egy-egy Igén át, ami igazán közel hozta Jézust, egyszerre mennyi fény gyulladt ki és ámulva látja az ember, hogy mennyi van a szolgálatban, a máskor olyan nyomasztó, szürke, unalmas életben, a betegségben, a csalódásban, a szenvedésben, mennyi nagyszerűalkalom, lehetőség van a jóra, a szeretetre, a másokon való segítségre ebben a gyűlölködő, rideg embervilágban. Amikor a lámpa fényénél olvasol és nem látsz, akkor mit csinálsz? Közel viszed a könyvet a világossághoz. Tedd ezt a magad életével is. Én is azt szeretném tenni, közelebb vinni életemet a világossághoz, ahogy Jézus ragyogtatja előttünk az Evangéliumot. Tedd ezt és vidd közelebb a Világossághoz a bűneidet, gondjaidat, szenvedéseidet, családi életedet, meg mindent, ami fáj, ami nyom, ami roskaszt, ami érthetetlen, ami zűrzavaros, ami problematikus. Vidd mind oda, hogy benned is, körülötted is megvilágosodjék minden, ami sötét volt. Mert Isten úgy látogatott meg minket, mint a naptámadat a magasságból, hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek.

Arról is beszél Igénk, hogy mi célból történik ez az isteni látogatás. Azt mondja a prófécia, hogy igazgassa lábainkat a békesség útjára. Meg vagyok győződve, hogy semmi sincs a világon, amire olyan nagyon nagy szükségünk volna, és szüksége volna ennek a világnak, ennek a mai emberiségnek és amire vár minden valamirevaló ember, mint éppen erre: a békességre. Ne csodálkozzunk a világ feszülőellentétein, amikor a legelemibb emberi együttélésben, mint a családban az öregek és fiatalok viszonyában, vagy a szomszédságban annyi feszültség, kirobbanó ellentét és háborúság van. Az atomháború elleni küzdelem azt hiszem itt kezdődik, ebben a legkisebb körben megpróbálni a békesség, az igazság útjára mindennap újra és újra ráállni, ráigazítani lábainkat erre a nagyon nehezen járható útra. De kellene egyszer valaki, aki képes lenne tényleg az emberiség lábait ráigazítani erre a nagyszerűútra. Ha pedig van valaki, aki képes, az egyedül Jézus lehet. Figyeljétek meg ennek a kétezer évvel ezelőtt született Jézusnak a hatását, hogy karácsony táján még azokra is kiterjed, akik nem is gondolnak Ő reá, nem is hisznek

Ő benne. Emberek milliói rohangásznak üzletről üzletre, sorbaállnak, hogy nehezen összegyűjtött pénzüket kiadhassák, sokszor tízszeresét, százszorosát olyan összegeknek, melyeknek kiadását máskor százszor meggondolták volna, és azért adják ki, hogy valakinek örömöt szerezhessenek, vagy egy arcon mosolyt fakasszanak. Talán Jézus neve el sem hangzott, és mégis Isten elsőkarácsonyi mozdulata mozdult a kezükben akkor, mikor ajándékoztak, örömöt szereztek, akár akarták, akár nem, akár hittek, akár nem, a jókedvűpazarlásuk, ajándékozásuk, örömszerzésük mind arról beszél, hogy Jézus egyszer megszületett. Akaratlanul is Jézus hatása rezdült át az emberek szívén, annak a Jézusnak a hatása, Aki azért jött, hogy igazgassa lábainkat a békesség útján.

Úgy gondolom, kik most itt vagytok, többen vannak köztetek olyanok, akik nemcsak ajándékot adtak, hanem egy jó szót is akarattal, vagy anélkül, és az a szó, amit szóltatok, talán az első, egész biztosan jobb szó volt, kedvesebb, mint a szokásos, amiket ejteni szoktatok. És ha abból a jó szóból mosoly született egy komor vagy szomorú arcon, tudjátok meg, hogy ebben a mosolyban benne volt egy kicsike Jézusból is, mert ez csak azért történhetett, mert Valaki azért látogatta meg a mennyből az emberiséget a földön, hogy lábainkat a békesség útjára igazgassa. Milyen csodálatos dolog, hogy a kézmozdulat, a szó karácsonykor egy kicsit más, mint szokott lenni. Tehát íme lehetne másképpen is, mint ahogy szokott lenni, lehetne több szeretettel, több jóindulattal, megértéssel mozdítani ezt a kezet, vagy kimondani ezt a szót. Miért csak éppen ezen az egy napon, estén? Hisz Jézus itt van most, sőt velünk marad az Ige szerint mindennap a világ végezetéig. Olyan nagy dolog az, hogy a karácsony Jézus születésének a napja, annak az isteni látogatónak a születésnapja a világban és úgy vált közismertté, mint a szeretet ünnepe! De ha Jézus ott van, miért ne tágulhatna ki a szeretet napokká, hetekké, évszakokká, évtizedekké, megszentelt életté?

Vidd hát ki a karácsonyesti szeretet melegét, fényét esetleg olyan valakinek, aki még mindig a sötétség, a halál árnyékában ül, aki azért nem hisz talán Istenben, mert nem hisz már az emberekben sem. Higgyétek el, ez a világ sóvárogva várja azokat, akiknek a lábait ez az isteni szeretet igazgatja a békesség útjára.

Ámen

Dátum: 1967. december 25. Karácsony