Pihenjetek meg egy kevéssé!

1967. július 16, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Ő pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, és még evésre sem volt alkalmas idejök.”

Szeretnék most egy új prédikáció-sorozatot kezdeni, és ha nem is minden vasárnap egymás után, de időnként arról beszélni: milyen Istenünk van nékünk! A mi végtelenül gazdag Istenünknek egy-egy vonását, egy-egy tulajdonságát szeretném bemutatni egy-egy igehirdetésben. És ez azért lehetséges, mert Isten bemutatta magát nékünk, megmutatta félreérthetetlenül, hogy Ő milyen: nos, olyan, mint Jézus! Olyan Istenünk van, amilyennek Jézust látjuk. Mert Jézus, ez a csodálatos Valaki: a láthatatlan Isten képe, tüköre, Ő benne, Jézusban adta tudtul akaratát, érzéseit, hatalmát, szeretetét, jóságát, Ő benne tárta fel előttünk a szívét! Most ez alkalommal arról szeretnék beszélni, hogy olyan Istenünk van, Aki még a pihenésünkről is gondoskodni akar. Nem tudom, érzitek-e azt a kedves gyöngédséget, ami ezekben a szavakban simogat: “pihenjetek meg egy kevéssé” (31c)!

Hát nem csodálatos, hogy ugyanaz az Isten, Aki azt mondta az embernek: “Orczád verítékével egyed a te kenyeredet” #1Móz3,19 - ugyanaz a Jézus, Aki ilyeneket mondott: “Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” #Jn5,17 - Aki ezt mondta: “Az aratni való, sok de a munkás kevés” #Mt9,38, és ezt: “elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek”! - #Mk16,15 Aki tehát igazán éppen elég programot adott a Benne hívőknek, Aki állandóan valami tennivalóra, aktivitásra mozgósította az övéit, ugyanez a Jézus ímé, most ilyet mond: “Pihenjetek meg egy kevéssé”! Jézus pihenni hívja az övéit, tehát a pihenés is benne van a Jézus-követésben, a pihenni tudás is hozzátartozik a keresztyén életformához.

És ha ezt a jelentet most úgy a mai életformák között és a mai szokások szerint képzelnénk el, el tudnám képzelni, hogy Jézus ilyesmit mondana: Most hagyjatok abba mindent, tegyétek le a munkát, kapcsolódjatok ki mindabból, amit eddig csináltatok, tegyétek le minden gondotokat, - most egészen gondtalanul, csak mi magunk megyünk kirándulni. Sétálunk egy jót valahol, ahol nem zavar senki, most gyertek strandolni, egy jó nagyot úszni a hűs vízben, vagy röplabdázni, vidáman, önfeledten játszani, az élet természetes szépségeiben gyönyörködni, annak örülni, azt élvezni! Mindezt benne érezném Jézusnak a hívásában, hogy: “Pihenjetek meg egy kevéssé...!” Ne botránkozzatok meg rajta, de én el tudom képzelni, hogy ha abban az időben szokás lett volna a strandolás, vagy a tenisz, vagy a vakáció: Jézus is szívesen strandolt volna, vagy beállt volna játszani a munkában kifáradt tanítványaival!

Mert ímé, nekünk olyan Istenünk van, Aki nagyon jól tudja, hogy a pihenésre szükségünk van. Ezért mondta már a Tízparancsolatban is, hogy a hat napi munka után legyen egy olyan nap, amelyen semmi dolgot se tegyen az ember! Az Isten által teremtett élet ritmusához hozzátartozik az, hogy munka és pihenés váltogatják egymást. Tudta azt az Isten, hogy az embernek mennyire szüksége van a pihenésre, hiszen Ő teremtette az embert. A saját teremtménye, a saját keze munkája az ember. Egy közönséges géphez, komplikált műszerhez is használati utasítást szokott adni az a gyár, amely megkonstruálta, mert különben elromlik. Nos, Isten is adott a saját gyártmányához, az emberhez egy használati utasítást, amikor a munkában való kifáradás után pihenésre hív. És ha valaki nem az isteni utasítás szerint használja magát, tehát a munkának és a pihenésnek nem ebben az Istentől megszabott ritmusában él: az időelőtt elromlik, megkopnak az alkatrészei, használhatatlanná válik az egész gépezet. Korunk jellegzetes betegsége, a szívbaj és sokféle változata, mind abból ered, hogy sok-sok ember nem tartja be az isteni használati utasítást önmagára nézve, nem bír kikapcsolódni, nem képes igazán pihenni, nem követi Jézust, amikor Ő így hívja: “Pihenjetek meg egy kissé...”. Ahhoz, hogy az ember agyveleje meg izomzata, keze-lába jól működjék, tehát hogy valaki hasznosan tölthesse be hivatását: ehhez éppen olyan szükséges a jól eltöltött pihenés, mint a jól végzett munka.

Ha valaki akkor is dolgozik, amikor pihennie kellene, annak a munkáján nincs igazán áldás. Aki sohasem tud megnyugodni, kikapcsolódni, aki nem ismeri a pihenés föllélegzését, az nem ismeri igazán a munka nagyszerűségét sem. Ezek azok az emberek, akik rengeteg munkájukkal sok mindent elérnek, de sohasem érik utol önmagukat. Olyan csodálatos az, hogy ma, amikor a közlekedési eszközök hihetetlen felgyorsulásával rengeteg időt takarít meg a modern ember, mégis egyre nagyobb időhiányban szenved: nem ér rá elcsendesedni, nem ér rá pihenni, nem ér rá játszani, nem ér rá élni! A régi római hadihajókon volt egy ember, a hortator, akinek az volt a feladata, hogy egy nagy dobféleségen ütötte a ritmust, aminek megfelelően kellett a padokhoz láncolt rabszolgáknak húzni az evezőt. Egy kérlelhetetlen ember volt, aki semmi egyebet nem tett, mint diktálta a tempót. A mai kornak is megvan a hortatora, csak másképpen hívják, de ez is ugyanúgy diktálja a tempót, és űzi-hajtja a rabszolgáit. Ma úgy hívják, hogy: karóra. Csak ránéz valaki, és már nem tud nyugodtan ülni tovább, mert a hortatora nem hagy pihenést, kikapcsolódást. Ennek a kérlelhetetlen hortatornak a kidőlt rabszolgáival vannak tele a szívkórházak, hypertonia-osztályok, idegklinikák, elmegyógyintézetek! Hát ezt nem akarja Jézus, amikor olyan kedvesen ránk mosolyog, és azt mondja: “Pihenjetek meg egy kevéssé” #Mk6,31!

Így mondja Jézus előtte: “Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre”! Ma is oda akarja vinni Jézus az övéit, ahol nem zúgnak a gépek, nem hallatszik az emberi lárma, nem szól a táskarádió, - ahol csend van! Mert az igazi pihenésben csendre van szüksége az embernek! Micsoda nagyszerűpszichológus volt Jézus. A mai pszichológusok egyre rémültebben kezdik felfedezni, hogy a modern élet egyik legnagyobb nyomorúsága a csend hiánya! Semmire nincs olyan nagy szüksége a mai embernek, mint időnkint egy kis csendre, sokkal több csendre. Jézus hívása azt jelenti: szakítsd ki magadat a zajból, a külsőés belsőlármából, a rohanásból. Aki a pihenésbe is viszi magával a “zajt”: merényletet követ el maga ellen. A csendben lehet az embernek újra önmagával találkoznia, újra önmagára találnia. Ugye láttátok már, amikor egy festődolgozik egy képen: ráhajol a vászonra, úgy festi egy-egy részletét, elmélyülve, koncentrálva a munkára. Azután egyszer csak az ecsettel a kezében hátrább lép néhány lépéssel, hogy bizonyos távlatból láthassa át az egész képet. Azt a részletet is, amit éppen megfestett, hogy most már az egész mű össze függésében is láthassa, különben beleveszne a részletekbe.
A csend is ilyenforma mozdulat az életünkben: ilyenkor az ember kicsit távolabbról néz vissza önmagára, a munkájára, az élete összefüggéseire. Hiszen sokszor a részletekkel való bíbelődés, vesződés miatt nem látjuk az egészet, az egész életműcélját, rendeltetését, - beleveszünk a részletekbe.

A csend arra való, hogy egy kicsit kiemelkedve a mindennapiból, megpróbáljuk onnan nézni az egészet, ahonnan az Isten látja! Egy kicsit az örökkévalóság távlatából. És akkor egyszerre helyesebb arányokban kezdjük látni a dolgokat, - a kicsi dolgokat kicsiknek, a nagyokat nagynak, - a fontosakat fontosnak, a jelentéktelen részleteket jelentéktelennek. Kövesd hát Jézust, amikor így hív: “Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé” #Mk6.31.!

A csend nem okvetlenül azt jelenti, hogy az ember semmit sem csinál, lustálkodik, alszik... Nem! A pihenés csendje az, amikor az ember valami mást csinál, mint amit egyébként a mindennapi élet hajszájában szokott. Például a csendet nem zavarja a játék, sőt elmélyíti. Az is olyan nagy baj a mai korban, hogy sok felnőtt ember elfelejtett játszani, egyszerűen, önfeledten, gyermeki módon játszani az Isten színe előtt! Mert Isten színe előtt nemcsak imádkozni lehet, hanem játszani is. Én már láttam édesanyát, aki nagy aggodalommal nézte a gyermekét, aki nem tud játszani. - És méltán! Mert az a gyermek, aki nem tud játszani, valahogyan nem is gyermek, hanem valamiféle kis öreg, koravén valaki. De hát mi is gyermekek vagyunk, akárhány évtized nyomja is a vállunkat, - Isten gyermekei! Vidáman, jókedvűen, önfeledten, kacagva játszani! Annyiszor volt már arról szó, hogy az öröm és a Krisztusban való hit összetartoznak egymással, és mégis olyan ritkán lehet ezt látni.

Egy régi-régi történet szerint egy nyári strandon a strandolók között végigment egy kis csacsi. Egy olyan kis szamár, amelyre a gyermekeknek szabad volt felülniük. Az egyik gyermek ránézett a szamárra és azt mondta édesanyjának: Ugye ez a szamár egy keresztyén szamár? Miért? - kérdezte a mama. Mert olyan nagyon lógatja a fejét - válaszolta a kisfiú. Nem jó az, ha sokan még mindig úgy gondolják, hogy a hívőélet ilyen fejlógató, örömtelen, szabályokba-tilalmakba merevedett életforma. Hiszen a Bibliában olyan sokszor beszél az Isten az örömről! Persze, nagyon jól tudom, hogy az az öröm, amiről a Biblia beszél, nem egyenlőa jókedvvel, a vidámsággal, az élvezettel. Nincs olyan ember a világon, aki jókedvűlenne akkor, ha valami súlyos veszteség éri. De sok olyan hívővan, aki - ha bármi éri is az életben -, ismeri azt a belső, mély örömöt, ami azt a bizonyosságot adja, hogy nincs egyedül a bajok között, itt az Isten, és tudja, hogy minden út, ha még oly nehéz is, Ő hozzá visz közelebb. Nála pedig az öröm teljessége van.

De azért ennek az örömnek mégis van valami köze a vidámsághoz, a jókedvhez is. Ha még a sötét felhők is ezüst szélűvé válnak a hit által, milyenek lehetnek akkor a verőfényes napok! Tehát a jókedv, az élet tiszta örömeinek az élvezése nem tilos dolog egy hívőember számára. Sőt, éppen az, aki Jézusban hisz, az tud igazán tisztán élvezni valami örömöt, mert neki erre az élvezetre nem azért van szüksége, hogy mintegy kábítószer, menekülés legyen valamiféle fájdalom ellen. Neki a vidámság nem arra való, hogy elfeledhesse önmagát, hanem arra, hogy egészen önmaga lehessen! Mert számára minden szépnek és jónak az élvezete mintegy jele annak a nagy örömnek, amit Isten készített azoknak, akik Őt szeretik. Merj hát kikapcsolódni, pihenni menni, abban a boldog tudatban, hogy Isten kezébe nyugodtan leteheted a gondjaidat, bajaidat, problémáidat, - sőt magadat! Ne hidd, hogy a te görcsös erőfeszítéseidtől függenek a dolgok otthon a családban vagy a munkahelyeden. Mert “nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülo˝ Istené” #Róm9,17. És ez a könyörülőIsten így is hív: “Jertek,... pihenjetek meg egy kevéssé”!
Nézzétek a mezőliliomait - mondja Jézus - és tanuljatok egy kis gondtalanságot! Jó dolog a vidámság! Amíg az Isten az eget olyan kékké, a levegőt olyan üdítővé, a Balaton vagy a Duna hullámait olyan üdítővé, fölfrissítővé, a hegyeket olyan fenségesekké, a madárdalt olyan gyönyörűvé, a vízben való labdázást olyan kedvessé teszi, addig abban az Ő szeretetét, jóságát, az Ő hűségét ismerhetjük fel! Isten maga is gyönyörködik az Őteremtett mindenségében! Nincs-e megírva, hogy “látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó” #1Móz1,31. Gyönyörködött a saját keze munkájában! Hogyne gyönyörködhetne hát akkor benne az Ő gyermeke?
Persze a pihenés, amire Jézus hív -, benne a szórakozás, a vidámság -, nem magáért a pihenésért, a szórakozásért, a vidámságért van! Mindez nem cél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy a megfáradt szervezet, test és lélek megújuljon, felfrissüljön, regenerálódjék. Az igazi pihenés nemcsak egyszerűen kikapcsolódás a mindennapi életből, a megszokott életmenetből, - az is, - de úgy, hogy alá van rendelve annak a célnak, amit Isten egyik Igéjében így mond: “Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja” #Ézs 40,29 És itt azt értsük meg, hogy nem maga a pihenés, strandolás vagy a játék az, ami erőt ad a megfáradottnak: hanem az Isten! Nem a kikapcsolódás az, ami az erőtelen erejét megsokasítja, hanem az Isten! Persze lehet, hogy éppen egy szép utazás, egy kellemes nyaralás által adja Isten az erőt, de akkor is Isten adja! Tehát egy nyári pihenésnél vagy bármilyen pihenésnél a legfőbb kérdés nem is az, hogy hogyan és miként tölti el az ember, hanem az, hogy Kivel?

Figyeljétek csak meg az Igét: nem azt mondja Jézus, hogy menjetek el magatok és pihenjetek, - hanem így: gyertek el és pihenjetek! Jézus tehát nem elküldi, hanem magához hívja az övéit pihenésre. Hívja! Velem gyertek! Pihenésre vágyó emberek: reám van szükségetek! Jézusra! “Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” #Mt11,28. Isten Jézusban fakasztotta fel a földön azt a mennyei gyógyforrást, ami valóban gyógyít, felüdít, erőt ad! A Jézussal való együttlét adja meg a léleknek az a nyugalmat, amire vágyik. Aki jól akar pihenni: Jézussal menjen! Ne feledje el becsomagolni úti holmijai közé a Bibiláját is! A pihenés nem arra való, hogy ilyenkor pihentetem az imádságomat is, meg az Istennel való egész kapcsolatomat is, hanem éppen arra, hogy az élet hajszája közben meglazult kapcsolatom Jézussal megerősödjék, megújuljon.

Látjátok: ilyen Istenünk van nekünk, Akinek még a pihenésünkre is ilyen komolyan gondja van! Bár meglátszódnék rajtunk, a szemünk ragyogásán, az arcunk kisimult vonásain, a belőlünk kiáradó békességen és derűn, hogy pihenni is Jézus hívására mentünk, és hogy ilyen pihenésből tértünk vissza!

Boldog a nép, amely tenéked örvendez,
Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez.
Fényes orcád előtt ezek járnak merészen,
És a te nevedben örvendeznek szüntelen,
Mert nagy dicsőségre őket felmagasztalod,
És jótéteményed rajtuk megszaporítod.

89. zsoltár 7. vers

Ámen

Dátum: 1967. július 16.