Könyörgő imádság

1966. szeptember 04, vasárnap

Lekció: 

Alapige

„És ez az a bizodalom, a melylyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az őakarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk őtőle.Ha valaki látja, hogy az őatyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.”

Kedves Testvéreim! Bizonyára mindnyájan tudjátok, hogy különbözőimádságok vannak. Már tudniillik a tartalmát illetően. Van például hálaadó imádság, van Istent dicsérőés van bűnvalló imádság, esedezőés van úgynevezett könyörgőimádság. A könyörgőimádság az, amikor az ember valakiért közbenjár az Istennél. Tehát a másokért való könyörgést szoktuk könyörgőimádságnak nevezni. Ahogyan a német mondja: Fürbitte. Valakiért való imádság. Ebben az Igében is, amit felolvastam ilyen könyörgőimádságról van szó. És erre a mai vasárnapra azért választottam szándékosan ezt az Igét, mert szeretném, ha a mi könyörgő imádságaink együttesen és külön-külön is egy bizonyos irányba terelődnének.
Köztudomású, hogy pár nappal ezelőtt nyíltak meg újra az iskoláknak a kapui. Diákok százezrei, sőt milliói kezdik újra a tanévet. A mi fiaink, meg a mi leányaink indulnak újra munkába, hogy készüljön föl, folytassa felkészülését az életre. És úgy gondolom, hogy éppen ebben a munkában kell nékünk, akik könyörgünk, idősebbeknek a mi imádságainkkal, a mi könyörgéseinkkel ott állnunk a mi gyermekeink mellett. Tehát arról van szó, hogy erre az ifjú seregre gondoljunk elsősorban, amikor olvassuk az Igét: „Ha valaki látja, hogy az őatyjafia vétkezik, könyörögjön és az Isten életet ad annak!”

Hadd kezdjem rögtön a legvégén. Tehát azon, hogy az Isten életet ad annak, akinek a számára ezt kéri, könyörgi valaki. És itt, most próbáljuk úgy megérteni ezt, ahogyan a Biblia érti. Mert itt az eredeti görög szövegben kétféle szó van, amit a magyar biblia egyformán életnek fordít. Egyik szó így hangzik, hogy „bios”, a másik így, hogy „dzoe”. Igen, mindkettő életet jelent, de a kettőközött óriási nagy különbség van. Mert a bios azt az életet jelenti, amit a testi születésünkkor kaptunk. Tehát a földi, a természetes életet, a maga örömeivel és szomorúságaival, sikereivel és kudarcaival, szépségével, rútságával, gyönyöreivel és csalódásaival, jó és rossz egészségi állapotával és a múlandóságával. Tehát azt az életet, amit e testben élünk. A biológiai életet. Ezt jelenti a bios szó. Tehát azt, aminek bármelyik pillanatban véget vethet a halál. Viszont ezzel szemben a dzoe az az élet, amit az újjászületéskor kap az ember. Tehát az az élet, amire az a bizonyos keskeny út vezet, az, amit az Istennel együtt élünk. A megváltott élet, a megtisztult élet. Az az élet, amire Krisztus azt mondja, hogy én vagyok az.

Tehát a Krisztusi élet. A maga pompájával, tervszerűségével, erejével, fölszabadultságával, az az élet, amelyiknek a halál sem vet véget, amelyik akkor is él, ha meghal. Ez a dzoe. És azt hiszem, hogy mindnyájan érzitek, hogy az Igében erről az utóbbiról van szó. Tehát az, hogy könyörögjön és az Isten életet ad annak, akkor azt mondja, hogy ezért az életért könyörögjön. Ezért a Krisztusban fölszabadított, Krisztus által megváltott életért. Ezért a lelkileg kiegyensúlyozott életért. Ezért könyörögjünk, ezt kérjük a mi gyermekeinknek, a mi ifjúságunknak, meg egymás számára, meg magunk számára is. Tulajdonképpen mi magunk is mindnyájan erre törekszünk, akik valaha is hívőkké lettünk, és erre nevel bennünket az

Isten is minden vasárnap újra és újra az Ő Igéjével meg az Ő Szentlelkével, meg az úrvacsorával, meg a gyülekezeti közösséggel. És aki már valaha megtapasztalta ennek a dzoe-nak, ennek az „élet”-nek a szépségét és az értékét, magától értetődő, hogy legfőbb vágya, hogy az utódait is részeltesse benne, hogy a gyermekeinek is továbbadja, meg azután egyáltalán másoknak is tovább tudja adni. A mi gyermekeinknek annyira a legfőbb ügyéről van itt szó, hogy valamikor nem is olyan nagyon régen, amikor idetartottuk őket a keresztvíz alá, megfogadtatta velünk az Isten, hogy a mi gyermekeinket erre az életre fogjuk nevelni és neveltetni. Arra, hogy Krisztus követőiként éljenek, tehát a dzoe-ra köteleztük el őket.

Ugye mindnyájan csodálkozva szemléljük azt, hogy a mi gyermekeinkben a családnak a biológiai élete folytatódik tovább. De melyik hívőember elégednék meg ezzel? Minden hívőember arra vágyik, hogy egy másik vonal is folytatódjék. Az a hitbeli vonal, amelyiket mi magunk is úgy kaptunk az előttünk járó nemzedéktől. Tehát, hogy ne csak a bios-nak a vonala, hanem a dzoe-nak a vonala is folytatódjék tovább a mi gyermekeinknek az életében. Nagyon jól tudom és minden hívőember jól tudja, hogy milyen nehéz bárkit is, pláne a saját gyermekünket elvezetni a dzoe-hoz, az igazi élethez. Nagyon jól tudom, sok hívőszülőkesereg azon, hogy minden igyekezete ellenére sem sikerül neki ez a terve. És az is köztudomású, hogy ma az apák és a fiak, az anyák és a leányok között sokkal nagyobb az úgynevezett generáció közötti különbség, mint volt akkor, amikor még mi voltunk fiatalok. Annyira fölgyorsult az élettempó, hogy ma már nemcsak a szülők és a gyermekek között van ilyen szinte áthatolhatatlan különbség, hanem sokszor még a 18 évesek és a 25 évesek között is érződik ilyesmi. Mintha teljesen más világban élnénk. Az idősebb generáció néha szinte teljesen értetlenül áll a fiatalabb generáció érzés és gondolatvilágával és viselkedésével szemben.

Testvérek, csak illusztrációként hadd olvassak fel egy kis regényt ezzel kapcsolatban. Igazán csak illusztráció, de elég jellemző. Guillemarnak a „Hárman Párizsban” van egy kis regénye, amely egy fiatal lányról szól, aki belekerül a filmvilágnak a kétes erkölcsűsodrába és szinte észrevétlen sodródik azután a megcsillogtatott karriernek a reményében egyre nagyobb mélységek felé. Régi gondolkodású édesanyja egyre nagyobb aggodalommal szemléli leányának ezt a változását. Egyszer azután előveszi és megpróbál beszélni vele. „Legalább biztos vagy benne - mondja az édesanyja -, hogy ez a filmrendezőjóravaló ember? Úgy szeretném, ha boldog lennél abban a világban, amelyet magadnak választottál.” A leány válaszolni próbál. Legszívesebben ezt mondotta volna: „Édesanyám, két olyan szót használtál most, amelyek elválasztanak bennünket: biztos és boldog. Semmiben sem vagyok biztos, legkevésbé önmagamban. Egyik napról a másikra élek, akárcsak hasonló korú barátaim. Most tanuljuk az életet és nincs útikalauzunk, amelyik megmutatná, hogy melyik út a legjobb, merre lehet a legbiztosabban megérkezni. Nem tudjuk, hogy merre veszélyes a kanyar. Csavargók vagyunk csomag nélkül. Mindabból, amit át akartatok adni nekünk, semmit sem cipelünk a kezünkben, sem a zsebünkben. Ami pedig a boldogságot illeti, ne haragudj, nem érdekel bennünket. Túlságosan terhes volna cipelni, nekünk pedig éppen arra van szükségünk, hogy nagyon is fürgék legyünk. Ahány ház, annyi szokás, Mama, ahány ember, annyi igazság.” Tulajdonképpen ezt akarta elmondani a leány az anyjának, de nem mondta. Egyszerűen nem talált olyan szavakat a gondolatai kifejezésére, amelyek összeegyeztethetők lettek volna az édesanya szókincsével. Talán meg sem értette volna az édesanyja, mert fogalma sem volt róla, hogy mit akar mondani a leánya.

Ó, de sok édesanya töpreng ma úgy, mint ennek a leánynak az anyjáról írja az író, hogy bárhogyan erőlködött is tyúkanyó, nem tudta követni kis csibéjét a pocsolyában.

Testvérek, én azt hiszem, hogy nekünk idősebbeknek nagyon nagyon sokat kellene olvasnunk a hazai és külföldi írók szépirodalmi műveit, hogy egyáltalán megpróbáljuk megérteni a mai generációnak a gondolkodását és magatartását. Hogy legalább gondolatban tudnánk áthidalni azt a generációs szakadékot, amiről az előbb beszéltem. És akkor talán több megértéssel lenne az öregebb a fiatalabb iránt, amikor azt hallja tőle: Ó, Papa, ma már régen nem úgy van ám az, ahogyan a te fiatalabb korodban volt! Megpróbálnánk egy kicsit kiismerni magunkat a fiatalok lelkivilágában. Tudjátok ez a mai fiatalság semmivel sem rosszabb, mint a régi, csak őszintébb! Csak leplezetlenebbül éli ugyanazt az életet, amit a régiekben egy álszent máz eltakart. Tehát nagyon nagy és nagyon nehéz dolog a megértés. Pedig mindnyájunknak erre kell elsősorban törekednünk, hogy megértsük. De ez még nem minden! Mit tehetünk egyáltalán azért, hogy gyermekeink valóban kiegyensúlyozott életet élhessenek és hogy valóban az erkölcsi tisztaságnak az útján járhassanak ők is. Nos, így szól az Ige, amikor azt mondja, „ha látja valaki, hogy az őatyjafia vétkezik, könyörögjön”, könyörögjön!

Tehát mi könyöröghetünk. És én meg vagyok győződve arról, hogy nekünk sokkal többet és sokkal jobban kellene könyörögnünk érettük és elkérni a számukra azt a dzoe-t, azt az életet! És ez a Krisztusi erőkkel és szépséggel, tisztasággal és tervszerűséggel telített élet ez mindenestül fogva az Istennek az ajándéka. Ezt el lehet kérni! És éppen erre vonatkozik az az Ige: „Ha valaki látja, hogy az őatyjafia vétkezik, könyörögjön!” Tehát nem azt mondja, hogy ha valaki azt látja, hogy az őatyjafia éhes, vagy fázik, hogy akkor könyörögjön. Nem, akkor ne könyörögjön! Akkor segítsen! Ha valami olyan bajban látja az őatyjafiát, amiben az Isten őreá bízta a segítést, akkor ne könyörögjön. Akkor ne akarja visszabízni az Istenre azt, amit reá bízott. Tehát akkor ne könyörögjek azért, hogy Uram, adj néki kenyeret vagy adj néki szállást, hanem akkor én vágjak le az én kenyeremből egy darabot és azt adjam oda neki. Mert ezt én is megtehetem és ezt az Isten reám bízta. Hanem akkor könyörögjön, hogyha azt látja, hogy vétkezik az őatyjafia. És ez, hogy vétkezik, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy belemerült valami erkölcsi posványba, vagy valami cégéres nagy bűnbe, vagy sikkasztott, hanem egészen egyszerűen csak azt jelenti, hogy ha valaki látja, hogy az őatyjafia még nincs a dzoe-ban, még nem jutott el, még nem találta meg azt az életet, amiről az előbb szó volt, vagy a kisregénynek a szavai szerint, nincs neki utikalauza, amely megmutatná, merre megy az a legjobb út és merre van veszélyes kanyar, amikor semmiben sem biztos, legkevésbé önmagában.

Tehát amikor tétova, amikor nincs neki lelki támasza, nincs erőforrása, amiből meríthetne magának valamit, amikor bukdácsolva jár az életnek az útvesztői között, - ez az, amire az Ige azt mondja, hogy amikor vétkezik! Igen, akkor könyörögjön. Mert ez a dzoe, ez az élet, ez mindenestől fogva az Istennek az ajándéka. Könyörögjön! Tehát ne prédikáljon, ne tartson neki erkölcsi prédikációt, hogy ez így nem való fiam, meg úgy nem való. Ne veszekedjen vele, ne rendezzen jeleneteket, hanem mindenekelőtt könyörögjön! Ne azt mondja, hogy na, majd én beszélek annak a gyereknek a fejével, hanem mindenekelőtt beszéljen az Istennek a szívével!

Testvérek! Szülők, akik nagyon sokszor tehetetlenül állnak serdülőgyermekeiknek a nevelés problémáival szemben és akik szomorúan látják, hogy sok szép tanításuk falra hányt borsóként hullik vissza róluk, nagyon jól tennék, ha előbb mindig Istennel beszélnének a gyermekeikről és csak azután beszélnének a gyermekeikkel az Istenről. Mert tudjátok, úgy van az, hogy aki előbb mindent megbeszél az Istennel, az majd meg fogja kapni azt is, hogy mit mondjon a gyermekének. Könyörögje oda az őgyermekét a másik ember az elé az Isten elé, Aki nem azért hajolt le a keresztfa gyalázatának a mélységéig, hogy kárhoztassa a világot, hanem azért, hogy megtartassék ez a világ Ő általa. Tartsa oda, vigye oda az Úr elé, az elé az Úr elé, Aki nem azt akarja, hogy elvesszen, hanem, hogy megtartassék ez a világ Ő általa. Aki azt akarja, hogy a dzoe-ban éljen! Isten a dzoe-t, az életet akarja minden ember számára! Tehát könyörögjön, persze csak az tud igazán könyörögni, hitelre méltóan könyörögni, elkérni mások számára is ezt az életet, aki maga is abban él, a dzoe-ban, a Krisztusi életben. Tehát akinek az imádságban elmondott szavai, meg a családi asztalnál elmondott szavai nem ütik egymást. Akinek az imádsága és a viselkedése összhangban van egymással. Aki nemcsak a szavaival, hanem az egész életével imádkozik, az könyörögjön az ő atyjafiáért éppen úgy ahogyan önmagáért.

Testvérek, még csak az van hátra, hogy elmondjam ezzel az Igével kapcsolatban, hogy az ilyen imádság sohasem hiábavaló! Nézzétek, ilyen hallatlan ígéret fűződik hozzá, hogy ez az a bizodalom, amellyel Ő hozzá vagyunk, hogyha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. Itt nagyon fontos az, hogy az Ő akarata szerint! Sok imádságot talán azért nem hallgat meg az Isten, mert nem az Ő akarata szerint való. De semmiről nem tudjuk olyan bizonyosan, hogy az Ő akarata szerint való, mint hogyha valaki számára az életért könyörgünk. Ez biztosan az Ő akarata szerint való. Hiszen olyan sokszor és olyan sokféleképpen megmondotta Isten, hogy Ő nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt, akarja, hogy éljen. Az életet akarja a bűnös ember számára. Írásban adta Isten, hogy az Ő akarata szerint való imádságot meghallgatja. És így folytatódik az Ige: Ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk Őtőle. Megvannak, számon vannak tartva, nem kallódtak el valahol a világűrben, nem felejtődtek el. Megvannak! És hogyha mi nagyon soká nem látjuk is az eredményét az ilyen könyörgéseknek, akkor sem volt hiábavaló ez a könyörgés, mert ezek megvannak, ott vannak az Istennél! És majd hogyha egyszer Isten is úgy akarja, előkerülnek és teljesítődnek ezek a könyörgések. Talán már rég sírban fog nyugodni az az áldott kéz, amely mindennap imádságra fonódott össze, hogy könyörögjön valaki számára az életért, amikor azután talán évtizedek múlva az a valaki egyszer csak rátalál az életre és kiderül, hogy nem hiába imádkozott érette valaki. Lehet, hogy te már nem éred meg, hogy beteljesedik a kérésed, de akkor sem imádkozol hiába, mert ezek a kéréseid megvannak! Lehet, hogy még nagy utat tesznek meg azok, akikért könyörögsz, lehet, hogy még nagy vargabetűk állnak előttük, de akármilyen kerülőt csinálnak is, egyszer megérkeznek Jézushoz!

És Testvérek, Istennek erre az ígéretére minden hívőés imádkozó ember ráteheti a gyermekeinek az életét, az üdvösségét! Éljünk hát nagyon sokszor és nagyon komolyan a másokon való segítségnek ezekkel az alkalmaival, lehetőségével!

Ámen!

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Gyermeki, nagy hitet kérni taníts!
Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked
Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

479. ének 1. vers

Dátum: 1966. szeptember 4.