7. Lágymeleg vagy

1966. augusztus 14, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:”

Eljutottunk, Testvérek, a hetedik levélig, abban a sorozatban, amit elkezdtünk pár héttel ezelőtt. Ez most már Jézusnak az utolsó levele, amelyet a kis-ázsiai gyülekezetekhez intézett. Ez a legkeményebb hangú levél. A laodiceai gyülekezetben semmi dicsérni valót nem talál az Úr. Emlékeztek, a többiekben, ha volt valami korholás, mindig volt valami dicséret is. Itt azonban semmi dicsérnivalót nem talál. Ennek a gyülekezetnek az állapota a levélből láthatóan a legveszedelmesebb, a legszomorúbb, a legkétségbeejtőbb: ezt a gyülekezetet korholja a legkeményebb szavakkal. És érdekes, hogy mégis ehhez a gyülekezethez fordul ugyanakkor a legnagyobb gyengédséggel Jézus. Valahogyan olyanformán, mint ahogyan a jó szülőszokta tenni a legbetegebb gyermekével, mert tudja, hogy ővan a legnagyobb bajban, és neki van szüksége a gondos ápolásra és a gyengédségre. Nos tehát, itt valóban a keresztyén hit legalattomosabb betegségéről van szó, és annak a gyógyításáról. Hátha ott lappang a mi szívünkben is ugyanez a betegség, s akkor nekünk is szükségünk van ugyanerre a gyógyításra. Ezért nézzük meg közelebbről ennek a levélnek a tartalmát!

A vád ez ellen a gyülekezet ellen az: “sem hideg nem vagy, sem hév” #Jel3.15. . Azt mondja Jézus: bárha hideg volnál, vagy hév. Tehát olyan sem hideg, sem meleg emberekről, olyan közönyös lelkűekről van szó, akik hogyha a szavaikkal nem is, de valahogy az egész magatartásukkal mintha azt mondanák, amit itt Jézus a szemükre is vet: “gazdag vagyok”, és mivel meggazdagodtam, nekem most már nincsen semmire szükségem. Meg vannak elégedve önmagukkal - ez a vád ellenük. Nem az a panasz, hogy megtagadták volna keresztyén hitüket és visszasüllyedtek volna pogány hitükbe, sem nem az a panasz ellenük, hogy valami cégéres nagy bűnbe estek volna és abban elmerültek volna, még csak az sem, mint más gyülekezetekben, mint a Kolossébelieknél, hogy a keresztyén hitigazságok közül valamelyiket elcsavarták és bizonyos tévtanokat hirdettek volna, semmiféle ilyen panasz nincs ellenük. Nem rosszak ezek az emberek, hanem csak olyan sem hideg, sem meleg lelkületűemberek. Beteltek, tehát olyan emberek, akik nem vágyódnak többre, akik nem igyekeznek a többrehaladásra az életben. Mindössze ez a panasz ellenük, ez a bajuk, de ez éppen elegendő.

Vajon ez lenne olyan nagyon utálatos Jézusnak a szemében, mint a langyos víz, mint a poshadt víz, amit az ember kiköp a szájából? Igen, úgy látszik, hogy ez. Elsőpillanatra nem látszik ez olyan utálatos dolognak, de Testvérek, hogy hasonlattal próbáljam érzékeltetni, mit is jelent az ilyen langymeleg állapot a keresztyén hitéletben, képzeljétek el, hogy ha egy tudós azt mondaná, hogy én most már mindent tudok, eleget tudok abból a tudományból, amit eddig műveltem, nekem nincs szükségem tovább arra, hogy tanuljak. Egy ilyen tudós, hogyha akármennyit tanult is, mégis az igazi tudósok mellett annyira lemarad, hogy szinte műveletlennek fog látszani mellettük. Vagy képzeljétek el, hogy egy hegedűművész egyszer csak azt mondaná: elértem a csúcspontot, én most már mindent tudok, amit ebben a szakmában tudni lehet, én nem gyakorolok többet. A legelső koncertjén az ilyen művész föltétlen kudarcot vallana.
Én el sem tudom képzelni, hogy akár a tudósok, akár a művészek között lenne olyan ember, aki azt mondaná, hogy nekem már nincsen semmire többet szükségem. Az a csodálatos, hogy az Istennel való kapcsolatunkban, tehát az Isten dolgainak megismerésében és megélésében olyan hamar eljutunk egy olyan állapotra, amikor azt mondjuk, hogy nekem most már nincsen többre szükségem, nekem most már ez is elég. Képzeljétek el, hogyha én azt mondanám lelkipásztor létemre, hogy én már annyiszor átolvastam a Bibliát, hát minek olvassam még máskor is. Vagy valamelyikőtök azt mondaná, - ahogyan mondják is nagyon sokan: lekonfirmáltam, hát mit tehetek még ennél többet? Vagy eljárogatok a templomba és elmondom az imádságokat, és nem ártok a légynek se. Hát mi baj lehet még? Mi kellemetlenségem lehet még? Mi fogyatkozás lehet még bennem? Nekem a hitéletből, a vallásosságból, a Bibliából ennyi is elég. Nem kell több. Minek az? Nem vagyok én szerzetes! Nos, Testvérek, ilyesforma vádat érzek én e szavak mögött, hogy lágymeleg vagy, tehát langyos vagy, sem hideg, sem hév.

Meg e mögött a kijelentés mögött: Gazdag vagyok, semmire sincs szükségem, ez áll: jól van úgy, ahogy van. Nem gonoszság ez, hanem egészen jóhiszeműöncsalás! Az önmagával betelt embernek az a meggyőződése, hogy rendben vannak a dolgai Istennel is meg, a másik emberrel is. Nincs itt semmi baj! Vagy legalábbis semmi komolyabb baj! És valóban nincs is semmi egyéb baj, csak az, hogy nem vágyódik jobbra, nem igyekszik a nagyobb erkölcsi tisztaságra, a mélyebb hitre, az igazabb szeretetre, a valóságosabb Krisztus-követésre. De ez azután éppen elég nagy baj!

Ezért leplezi le Jézus az ilyen közönyös lelkületet ilyen kíméletlen szavakkal: “Nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen” #Jel3.17. . Mintha azt mondaná: Te, önmagaddal megelégedett keresztyén ember, tudd meg hát egyszer, hogy nyomorult vagy! Talán így érthetőbb: elnyomorodott. A keresztyénséged egy elnyomorodott, elnyomorított formája a keresztyénségnek, karikatúrája az igazinak. Te mindent helyeselsz, bólogatsz, udvariasan ígéretet teszel, például itt az Úr asztalánál is minden hónap utolsó vasárnapján, de igazán sohasem lelkesedsz föl, a szemedben sohasem csillan meg igazán a belsőöröm, komolyan sohasem próbálsz meg engedelmeskedni az Istentől hallott parancsnak. Imádkozol te, de nincs ereje az imádságodnak, beszélsz te olykor Isten dolgairól, de nincs hitele a bizonyságtételednek, vallod, hogy hiszel, de nincs gyümölcse a te hitednek...

A langyos állapot azt jelenti, hogy összekeveredett a hideg és a meleg. Nos, a langymeleg ember az, akiben úgy összekeveredett a hit és a hitetlenség, - a hála és a panasz, - a tisztaság és a paráznaság, - a szeretet és a gyűlölet, a bosszú gondolata, - a lemondás és az önzés. Nincsenek éles kontúrjai a keresztyén életformának, nem jellegzetes, nem fölismerhető, összemosódott a világgal. Hát nem elnyomorodott keresztyénség ez? És te ezzel vagy megelégedve? Ebben érzed jól magad?
Rettentő kíméletlenül folytatja Jézus, íme, ilyet mond: nyavalyás vagy!
Mondjuk így: halálos nyavalya, betegség van benned. Tudom, ösztönösen tiltakozik mindenki ez ellen: miért volnék én nyavalyás, hát mit tettem én, miféle nagy bűnöm, halálos vétkem van nekem? Nos hát, ugye a kereskedőnek nem kell nagyon törekednie, megerőltetnie magát ahhoz, hogy tönkremenjen: elég, ha csak egy kicsit elhanyagolja az üzleti ügyeit, ha csak egy kicsit nem igyekszik, hanyaggá, lustává válik, egészen bizonyosan tönkremegy. Vagy a földműves, nem szükséges, hogy kimondottan káros növényeket vessen a földjébe, az a föld magától is megtermi a kórót, elég, ha a földműves ölbe tett kezekkel nézi, elég, ha nem küzd ellene szakadatlanul, föltétlenül tönkremegy a gazdasága. Nos hát, ahhoz sem kell valami különös nagy bűnt, botrányt, hitványságot elkövetni, hogy az ember a lelkében kárt valljon. Elég, ha elhanyagolja a Bibliát, ha nem veszi komolyan az imádságot, ha tétlenül nézi a lelke vadhajtását, ha nem küzd a bűnei ellen, ha nem gondozza a lelkét, ha nem vágyakozik, nem törekszik a többre, a jobbra, a mélyebbre, az igazabbra: föltétlenül sikerül hamarosan tönkremennie lelkileg. Hát nincs igaza Jézusnak, amikor azt mondja: te vagy a nyavalyás! Hát nem nyavalyás keresztyén élet az, amely Jézus nevét emlegetve halad a kárhozat felé? Atyámfiai, néha úgy elfog az aggódás miattatok, tudván azt, hogy vannak itt olyanok, akik már 25 éve hallgatják az igehirdetést, és még mindig nem néztek szembe igazán komolyan a saját üdvösségük kérdésével! Melyikőnknek mondja Jézus: nem is tudod, hogy te vagy az a nyavalyás, aki még mindig áltatod magad, még mindig azt hiszed, hogy rendben vannak a dolgaid Istennel!

De ez a kíméletlen leleplezés még tovább folytatódik. Ímé ezt mondja Jézus: te vagy a szegény! Nem abban vagy szegény, amiben gondolod: nem földi javakban, pénzben, vagyonban... Mi azt hisszük, nem volnánk olyan nyomorultak, ha volna több pénzünk, ha jobban jutna erre-arra. Nos, van egy másik szegénység, nyomasztóbb, mint az anyagi: egy belső szegénység, talán így mondhatnám: az önmagának élő, önmagával törődő lelkület! Tudjátok, mivel lehet legjobban lemérni, hogy valaki közönyös lelkületűaz Isten dolgai iránt? Azzal, hogy mennyiben közönyös az embertársai nyomorúságaival szemben! Az a “mit bánom én” lelkület! Nem az én gondom! Mit tudom én, hová esik le az atombomba, csak ne mireánk essen!

Rettenetes szegénység jele az, amikor valaki közönyösen tudja nézni mások örömét vagy bánatát! Tudsz-e örülni, amikor valahol Budapesten új lakónegyed épülését látod, örülsz-e annak, hogy megint hozzájut egy csomó ember, család a rég óhajtott lakáshoz, vagy téged hidegen hagy az ilyesmi? Fáj-e, amikor olvasod az újságban, hogy valahol a Távol-Keleten, talán ebben a pillanatban is bombák robbannak, és emberek vére folyik? Vagy ez is hidegen hagy? Tudsz-e örülni, ha a kollegád kitüntetést kapott, vagy tudsz-e könyörögni a szomszédodért, ahol családi vihar dúl, ami sok csámcsogásra adott már alkalmat? Vagy azt mondod: semmi közöm hozzá! Nagy lelki megszegényedés az, amikor valaki úgy bezárkózik az emberek elől, hogy nem jut el a szívéig a másik öröme, baja, mert közömbös iránta. Se hideg, se meleg. Se nem lelkesít, se le nem hangol! Persze ez kényelmesebb állapot, mert az ember védi a saját nyugalmát, - csak éppen nem keresztyén! Semmi sincs, ami annyira meggazdagítaná az életet, mint éppen a mások gondjának a fölvétele. Aki ezt még soha se tette komolyan, nem is tudja, milyen szegény!

Még tovább is folytatja Jézus a kíméletlenül leleplezőszavakat, ilyeneket mond: te vagy a mezítelen, a meztelenül didergőlélekre utalva, - te vagy a vak, mert éppen az a legszánandóbb vakság, amikor valaki a saját nyomorúságát nem látja, nem lát bele magába, nem ébredt még soha igazán tudatára annak, hogy ki is ővalójában, és hogy milyen utálatos lehet Jézus szemében!

És - nézzétek - mindennek ellenére Jézus még az ilyen közönyös lelkeknek is a legnagyobb szeretettel jön utána és így szólítja meg őket: “Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss” #Jel3.18. . Mi lehet az a tűzben megpróbált arany? Mindenesetre valami időés értékálló gazdagság, az élet igazi gazdagsága, - olyan érték, ami a tűzben, a megpróbáltatásban, a kifosztásban is, a nélkülözések között is érték marad. Mi lehet az? Nos, én már rájöttem, hogy csak egyetlen ilyen igazi érték van, ami többet ér a bankjegyek ezreinél és minden más gazdagságnál, - ami tényleg a tűzben is megmarad: ez pedig Jézus barátsága, Jézus közelsége, realitása, a Vele való életközösség! Ahogyan egy énekünk mondja: “Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.” (426. ének) Aki Jézust a maga Megváltójának mondhatja, annak mindene megvan! Mert Jézus az élet! Én, ha

Jézusra gondolok, Aki az Őtiszta életével, emberszeretetével, bűnön és halálon győzedelmeskedőisteni hatalmával itt járt közöttünk a földön, és Aki most isteni méltóságában kezében tartja a világ kis és nagy személyeinek a szálait: megtelik a szívem bizalommal, reménységgel, örömmel, derűvel. Valahogy egész más színben látom a világot, meg benne a magam életét, az embereket és a magam hozzájuk való viszonyát. Ő az, Aki meleggé, érzővé teszi a közönyös szívet! Igen, Ő maga az a tűzben megpróbált arany, drága gazdagság, igazi életlehetőség!
És Ő maga jelenti azt a fehér ruhát is, amit itt ajánl! Persze ez is jelkép, az Őtisztaságának, ártatlanságának a jelképe, amelyet, mint egy fehér palástot, ráborít azokra, akik ezt kérik. Akik tudják, hogy enélkül mezítelen a lelkük.
Az Őtökéletes engedelmessége és bűnért való bűnhődése az a fehér ruha, amivel betakar, véd, fölékesít. Úgy, hogy ezentúl nem a magam verejtékes erőlködése, hanem Jézus szépsége, jósága ragyog rajtam. Nem kell erőlködve cselekedni valami jót, mert szinte magától megy minden: igazzá, hitelessé, győzelmessé válik általa a keresztyén élet.
És Ő adja azt a szemgyógyító írt is, ami látóvá tesz. Az Ő Lelkének a titokzatos hatása az, hogy az ember egyfelől belelát a saját szívének a zűrzavarába, rendetlenségébe, iszonyatosságába, másfelől az Isten szívének abba a szeretetébe, amellyel még egy olyan nyomorult, hitvány embernek is meg tud bocsátani, mint amilyenek mi vagyunk, mint amilyen én vagyok, föl tud emelni, és új életet tud adni.

Végy tőlem, - mondja Jézus! Nem pénzért, ingyen! Úgy, ahogyan az úrvacsorai kenyérre meg borra is azt mondja: vegyétek, egyétek, ugyanúgy mondja itt is: “végy tőlem tűzben megpróbált aranyat” (18. v.)! Jézus azt akarja, hogy már most, innen ezekkel a szép ajándékokkal térj haza, és otthon mutasd meg ezeket a gyermekeidnek, a hitvestársadnak, a barátaidnak, az ellenségeidnek. A te számodra is lehetséges, hogy élőhitet, megtisztult lelket és tiszta látást vígy most innen magaddal: hogy másként térj haza, mint ahogyan eljöttél. Menj hát oda Hozzá, de igazán Ő hozzá! Ne valamelyik szolgájához, ne énhozzám! Én nem tudok egyikőtöknek sem adni, én csak alkalmazott vagyok, akinek az a feladata, hogy hívhatlak benneteket Jézushoz.

Ő fölöttem áll, és vár rátok, most, ebben a pillanatban is. Menjetek hát túl rajtam, bátran, és vegyétek át Tőle azt a tűzben megpróbált aranyat, azt a fehér, új ruhát, meg azt a szemgyógyító írt! Gyertek, mondjuk Neki együtt:

Csak Te kellesz, én Uram,
Benned mindent meglelek;
Támogasd, ki elzuhan,
Gyógyítsd meg, ki vak s beteg.
Szent szavadra hallgatok,
Tévedés az én bajom,
Én hamisság s bűn vagyok,
Te igazság s irgalom.

300. ének, 3. vers

Ámen

Dátum: 1966. augusztus 14.