Igyekezzünk a jó cselekedetekre

1966. január 09, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek.”

Kedves Testvéreim! Annyira egyszerűés érthetőez az Ige, amit mostan alapigéül felolvastam, és amiről beszélni szeretnék, hogy szinte az az érzésem, ezt nem is kellene magyarázni, hanem egész egyszerűen jó alaposan belevésni a szívünkbe, hogy minden reggel újra eszünkbe jusson: az ám, azért vagyunk keresztyének, azért ismertette meg magát velünk az Isten, azért vont önmagával való hitbeli közösségbe, hogy én igyekezzem a jó cselekedetekben előljárni. Én, aki hiszek az Istenben! Nem is szeretnék én ezzel a mai prédikációval semmi egyebet csinálni, mint tényleg jó erősen belevésni mindnyájunknak a szívébe, hogy valóban ezzel az intelemmel indulhassunk minden új napnak, mindenféle munkának és minden emberrel való beszélgetésnek és foglalkozásnak elébe. Ezzel az Igével, hogy: "igyekezzenek jó cselekedetekkel elől járni azok, a kik Istenben hívőkké lettek" #Tit3.8b Testvérek, a napokban, az elmúlt hét folyamán fejezte be földi életét 80 esztendős korában Istennek egy nagyon-nagyon áldott életű szolgáló leánya, - bizonyára a gyülekezetben is sokan ismerték: Pilder Mária néni. Őtőle hallottam egyszer, amit már sokszor el is mondottam, sokfelé el is hirdettem, mert valóban megragadott engem, hogy őminden reggel ezzel a könyörgéssel kezdte a napját: “Uram, mutasd meg nekem ma is, kiknek lehetek hasznára azzal, hogy a Tied vagyok! Hogy hiszek Benned!” És ezt az imádságát Isten mindig meg is hallgatta. És őigyekezett, s valóban hasznára is volt mindenkinek. Szinte teljesen süketen és teljesen vakon is még. A kórházi betegágyon is hasznára volt mindenkinek, aki csak ott volt körülötte. Hasznára volt azzal, hogy hisz az Istenben. De jó lenne, hogyha úgy igazán a szívünknek a teljességéből tudnánk mi is megtanulni ezt az imádságot, és naponként elkönyörögni: Uram, kiknek lehetek ma hasznára azzal, hogy hiszek Benned? Hogy a Tied vagyok? Mert ez lenne a mi feladatunk. Hasznára lenni, ahogyan az Ige is mondja: “Ezek jók és hasznosak az embereknek” #Tit3.8c

Sajnos, olyan nagyon hamar elfeledkezünk arról, hogy tudniillik ezért lennénk keresztyének. Elfeledkezünk arról, hogy gyakorlatilag ebben kellene megnyilvánulnia annak, hogy mi hiszünk az Istenben. Sokszor mondottam már, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer hirdetni: a keresztyénség nem tan, hanem élet! Tehát nem egy bizonyos hangulat vagy érzéshullámzás, vagy valamiféle gondolkodásmód, hanem egy bizonyos életmód, egy bizonyos életstílus. Jézus nem azért született meg erre a világra, hogy elbájologtasson bennünket a betlehemi romantikával évente egyszer, hanem tényleg azért született meg, hogy egészen új életformát hozzon bele ebbe az önző, ebbe a keserűvilágba. És pláne nem azért halt meg Jézus, hogy évente egyszer kisírjunk a szemünkből egy-két könnycseppet, sirassuk Őt, hogy milyen tragikusan fejezte be az életét, hanem valóban azért, hogy konkrét bűnökből mosson meg bennünket. Tényleg alkalmassá tegyen ama bizonyos új életformára, amit hozott. És nem azért támadott fel Jézus, hogy Húsvét ünnepén húsvéti sonkákkal és piros tojásokkal kedveskedjünk egymásnak, hanem tényleg azért, hogy az Ő feltámadásának az ereje által ismerjük meg Őt, új életre keljünk, s gyakoroljuk az új élet formát.

Elmúltak az ünnepek, olyan sokszor szólt itt az Ige. Szinte sűrítve szólt Istennek az Igéje hozzánk. Nos Testvérek, kizárólag azért szólt, és azért szól ma is, és azért szól mindig, hogy ez a sok-sok drága Ige valóban, mint mennyei magvetés kerüljön be a mi lelkünknek a talajába, ott aztán kikeljen és gyümölcsöt teremjen. Gyümölcsöt, a jó cselekedeteknek a gyümölcsét. - Sokszor elgondolom azt, hogy a keresztyénségnek sokkal gyakorlatibbá kellene válnia, mint amilyen. Sajnos mi agyonkomplikáljuk, pedig az olyan hallatlanul egyszerű. Olyan egyszerű, mint a Hegyi beszéd, amelyben Jézus ilyeneket mond: ne haragudj a te atyádfiára, bocsáss meg neki! Meg ilyeneket, hogy őrizd meg szívednek a tisztaságát, a testednek, gondolataidnak, az érzéseidnek, a lelkednek a tisztaságát! Meg ilyeneket, hogy segíts a másik emberen! Meg ilyeneket mond, hogy mondj igazat. Ne hamisat, hanem igazat! Meg ilyeneket, hogy tégy jót még azzal is, aki azt nem érdemli! Sőt, pláne azzal tégy igazán jót, aki azt nem érdemli meg! Meg hogy engedelmeskedj az Isten parancsának mindenben, mindenkor! Ilyen egyszerűeket mond, hogy szeresd az Istent a másik emberen keresztül, a másik ember szeretésén keresztül, és szolgáljad az Istent a másik embernek való szolgálat által! És mi ezek helyett a nagyon-nagyon egyszerűés gyakorlati dolgok helyett, - legjobb esetben önmagunkkal bíbelődünk, a saját problémáinkkal foglalkozunk. Rettenetes dolog az, amikor valaki mindig a maga problémáival foglalkozik, mindig azon morfondírozik, hogy miként is áll a dolog énvelem, az én lelkiállapotommal, és mindig azt méricskéli, és mindig azt hizlalgatja, és mindig azt gondozgatja, a saját lelki állapotát. És elkezd nyavalyogni, hogy jaj, hát én olyan képtelen vagyok, és én olyan méltatlan vagyok, és én olyan bűnös vagyok, és én olyan szomorú vagyok, és tehetetlen vagyok, és olyan erőtelen vagyok, mit csináljak? Ez a folytonos önmagunkkal való bíbelődés bénít meg bennünket Testvérek abban, hogy végre egyszer azt csináljuk, amire elhívott bennünket az Isten, hogy igyekezzünk a jó cselekedetekre, mi, akik az Istenben hívőkké lettünk.

Egyszer valaki elmondotta, hogy nagyon rossz úton, még sokkal roszszabb autóval kellett néki hosszú utazást tenni, és rengeteg baja volt az autójával, mindig újra leállt. Közben szerette volna a vidéknek a szépségét élvezni, mert még soha nem járt azon a vidéken, de sajnos nem jutott hozzá, mert minden idejét és minden erejét valósággal lefoglalta a rosszul működőkocsi, a rosszul működőgép. Hát valahogy ilyenformán van sok hívőember is. Minden erejét, minden idejét és minden igyekezetét teljesen leköti a saját maga rosszul működőlelki élete, belsőélete. És ezért nem tud megszabadulni önmagától, s nem tudja élvezni az Istennek a világát. Nem tudja élvezni a jó cselekedeteknek az örömét. Nem tud együttérezni azzal a másik emberrel, akinek olyan nagy szüksége van rá. Vagy enyhíteni a másik embernek a terhét. Nem tud élni azokkal az alkalmakkal, amiket pedig az élet olyan bőséggel hoz eléje a jó cselekedeteknek a gyakorlására.

Persze időnként meg kell vizsgálni az embernek önmagát, hogy hogyan is áll. Olyan önvizsgálatnak kell alávetnie magát, amelyik teljes önodaadáshoz és az Isten akaratához való alkalmazkodáshoz vezet. De azután forduljon el az ember önmagától, fordítsa el a figyelmét a saját maga lelki életének a vizsgálgatásától, és forduljon oda a másik ember felé, és csinálja azt, amire Isten elhívta. Folytassa tovább legalább az igyekezetet a jó cselekedetekre.
Nagyon kedves barátom van nékem, egy komoly hívőember, lelkipásztor. Éppen a napokban újból meglátogatott. tőle hallottam egyszer ezt a nagyon jó kijelentést. Ajánlom mindenkinek. Azt mondotta: nagyon sokat nyavalyogtam egyszer azon, hogy a lelkiállapotomat rendbe hozzam, nem sikerült, és akkor egyszer elkezdtem komolyan engedelmeskedni az Isten Igéjének, s közben Isten rendbe hozta a lelkiállapotomat. Valahogy azt hiszem, Testvérek, hogy ezt kellene nekünk is tennünk. Ez hiányzik talán nékünk is. Egyszer megpróbálhatnánk már mi is igazán komolyan engedelmeskedni a hallott Igének, az olyan sokszor hallott Igének. Hogy egyszer megpróbálnánk már mi magunk is komolyan igyekezni azokra a bizonyos jó cselekedetekre. Tudjátok, én valahogy úgy érzem, hogy ha Jézus most belenézne a szemünkbe, és egész egyszerűen megkérdezné tőlünk: tettél-e már ma valamit valakiért? Tettél-e már ma valami jót egy embertársaddal? Azt mondanánk: de hiszen még reggel van, még alig kezdődött el a nap. Ha valaki két óra alatt nem talál alkalmat arra, hogy valami jót tegyen az embertársáért, akkor az nem is igyekezett igazán. Tettél-e ma már valami jót, egy kedves mozdulatot, egy kedves gesztust az ember társad irányában?

Most külföldi utazásom során hallottam egy templomról, egy római katolikus templomról, amely erősen megsérült a háború alatt. Ebben a templomban volt egy szép, nagy Krisztus-szobor, amelynek levitte egy gránát a két kezét. A háború után, amikor ezt a templomot renoválták, visszaállították eredeti helyére a Krisztus-szobrot is, de a két kezét nem javították ki. És most ott áll a Krisztus-szobor kezek nélkül. De elébe odatettek egy felírást, és arra ez van írva: az én kezeim ti vagytok! Megrendítőlátvány. Egy kéz nélküli Krisztus, Aki azt mondja: ti vagytok az én kezeim. Nagyon sok ember áll meg ez előtt a szobor előtt, és nézi rajta a felírást. Egyszerűmunkásruhába öltözött férfi, öreg fejkendős néni, az autójából éppen most kiszállt előkelőség, elegáns fiatalember, frissen ondolált hajú kislány, csőnadrágos, zilált hajú ifjonc. Ott állnak a Krisztus-szobor előtt és nézik a felírást: az én kezeim ti vagytok. Jézus kezei. Mi mindent tettek ezek a kezek! Hány embert erősítettek meg és támogattak. Hány nyomorult embert megáldottak, megsegítettek és megvigasztaltak. Ezek a kezek imára kulcsolódtak össze, ezek a kezek szegények és nyomorultak felé nyúltak ki nagy szeretettel és simogatással. Ezek a kezek az egész világ felé tárultak ki, könyörülő, nagy irgalommal. Ezek a kezek gyermekfejeken nyugodtak áldóan, és gőgös, büszke emberek felé fordultak intően és figyelmeztetően. Ezek a kezek kufárokat űztek ki a templomból és megvédelmeztek egy bűnös asszonyt. Ezek a kezek kenyeret törtek meg és osztottak szét éhezőembereknek, vihart csendesítettek le, tengeren és emberi szívekben. Gonosz lelkeket űztek ki szerencsétlen emberekből. Ezek a kezek betegeket gyógyítottak meg, könnyeket törültek le, bűnökből emeltek ki, szerencsétlen embereket az élet igazi útjára vezettek, eltévedt lelkeket. Ezek a kezek! Jézus kezei! És ezek a kezek mi vagyunk! Tettek már ma ezek a kezek valamit valakiért? Pedig olyan nagyon sok gyógyítani való seb lenne, olyan sok adnivaló, és olyan sok megbocsátanivaló lenne. És olyan sok szeretetre és együttérzésre lenne szükség. És olyan sokan várnak egy kedves szóra, egy biztos útmutatásra, egy lelket simogató mozdulatra. Ezek a kezek mi vagyunk. Tétlenül hagyjuk. Igaz, hogy Jézus nem így mondta, hanem így: “a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” #Mt25,40 A Biblia egy másik helyén így olvassuk: “mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent” az én nevemben cselekedjetek! #Kol3,17 De tulajdonképpen más szóval ez is ugyanazt jelenti: az én kezeim ti vagytok. Tudjátok már, hogy mik azok a jó cselekedetek? Hát ezek azok a jó cselekedetek, amelyekre igyekezzenek azok, akik az Istenben hívőkké lettek. Hát ezért kellene nekünk igyekeznünk, és erre kellene nekünk igyekeznünk minden erőnkből. Tudjátok-e azt, testvérek, hogy a keresztyénségnek nem a hitetlenek a legnagyobb ellenségei, hanem a gyümölcstelen hívők, a meddőkegyesek. És nem a gúnyolódók, hanem a tétlen áhítatoskodók. És nem az istenkáromlók, hanem a terméketlen uram-uramozók. Ezek a legnagyobb ellenségei a keresztyénségnek. Tehát azok, akiknek elől kellene járni az Isten dolgaiban, a jó cselekedetekben. Elől járni, mások előtt járni, irányt mutatóan egy új, egy szebb, egy tisztább, egy boldogabb emberi együttélés felé. Elől járni. És akik mégis nemhogy elől nem járnak, hanem hátul kullognak, és nagyon sokszor messze lemaradtak azok mögött, akik még csak nem is ismerik az Istent.

Nézzétek, nemcsak a rossz és mérgezőgyümölcsöket termőélet a bűn, hanem egyszerűen a gyümölcstelen élet éppen olyan bűn. Ismeritek az Igét: “A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” #Jak4,17 Hová lesz az a rengeteg Ige-mag, amit olyan sokszor hallunk, és olyan szívesen hallunk, vagy talán olvasunk is naponként a csendességünkben? Hová? Tényleg a madarak kapkodják el? Vagy nem jut elég mélyre a gyökere? Vagy megfojtják a világi kívánságoknak a tövisei? Meg a gondoknak a tövisei a szívünkben? Mennyi jut belőle a szívünknek abba a láthatatlan mélységébe, hogy azután egyszer megint láthatóvá váljék, egy szeretőmozdulatban, hallhatóvá váljék egy kedves szóban. Jézus példázata szerint a magból lesz a gyümölcs, amit vet az ember, azt aratja is. Semmiből nem lesz semmi! Mindig csak valamiből lesz valami. Tehát a befogadott Igéből, a hittel befogadott Igéből lesz a jó cselekedet. De nem automatikusan, ezért mondja az Ige, hogy: “igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek.” #Tit3.8b Tehát: minden erejüket vessék bele, minden alkalmat ragadjanak meg, és minden lehetőséget használjanak ki reá. És ne sajnáljanak érte semmi fáradságot és semmi áldozatot. Isten a maga részéről mindent megtett azzal, hogy Jézus halálának és feltámadásának az erejét az igehirdetés magvetése által beleszórja azoknak a lelkébe, akik Ő benne hisznek. A többi rajtunk áll, a mi igyekezetünkön, tehát: igyekezzünk, Testvérek! Én úgy érzem, hogy nekünk, Isten népének ma különösen azt kell megtanulnunk, hogy ne vonuljunk vissza a mi Istenben való hitünkkel a templomnak, a bibliaórának és az egyéni csendességnek a zárt áhítatába! Hitéletünknek a súlypontját tegyük át a világba, a mi életünknek a forgatagába, mert ott van a terük azoknak a bizonyos jó cselekedeteknek, amelyekről szó van.

A mi mindennapi munkánk is, - akármiféle legyen is az a munka; ki-ki gondoljon most arra a munkára, amit reggeltől délutánig, vagy délutántól estig végez, - a jó cselekedeteknek az alkalma, csak legyen elég nyitott szemünk és elég jól halló fülünk észrevenni azokat az alkalmakat, amiket az Isten éppen a mi munkánk által készít a számunkra. Ne legyen a mi munkánk csak kenyérkereseti alkalom, hanem legyen alkalom a jó cselekedetre, amit azzal a hittel végezhetünk, hogy ott mi Jézusnak a kezei vagyunk. Jézusé! És az, hogy valakinek sok munkája van, az egyáltalán nem akadálya, sőt alkalma, hogy igyekezzék a jó cselekedetekre. Mennél több munkája van valakinek, annál több alkalma van arra, hogy igyekezzék a jó cselekedeteknek a gyakorlására. Az egész élet egy nagy alkalom, szóval és élettel bizonyságot tenni arról, hogy Jézus az Úr, és hogy Jézus által elkezdődött már valóban ennek a világnak az újjáteremtése. Amikor a hajó a kikötőfelé tart, az utasok abból látják meg, abból ismerik fel, hogy már közeleg a part, közeleg a cél, hogy már a partról messziről elébe jönnek a hajónak a sirályok. A sirályok hatalmas, nagy, szép fehér hada óriási szárnycsapásokkal. Valahogy ilyenformának kellene lenni minden hívőembernek. Jelezni ennek a világnak, hogy közeleg az Úr, a világ újjáteremtése. Hírnöke az új ég és új föld tisztaságának, szépségének, dicsőségének.

Azért jött Jézus, hogy az Ő erejében járó és munkálkodó emberek, új emberek legyünk ebben a világban.

Drága Testvérek! Nem akartam egyebet, mint ezt az Igét nagyon kihangsúlyozni. Engedjük hát, hogy maga az élo˝ Isten vésse bele ezt az Igét a szívünkbe. Olyan mélyen, hogy valóban ezzel induljunk neki minden új napnak, és minden munkához ezzel kezdjünk hozzá. Minden emberrel való beszélgetésnél és emberrel való foglalkozásnál ez jusson eszünkbe, ez az Ige: “igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek.” #Tit3.8b

Ámen

Dátum: 1966. január 9.