Az imádság szolgálata

1965. április 04, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr előtt áll vala. És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?”

Ezen a most felolvasott bibliai történeten át egy hívő ember imádságos életébe nyerünk betekintést. Az imádság minden embernek a legbensőségesebb ügye, rendszerint nem a nyilvánosság elé való. Amint Jézus mondotta: “Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsőszobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van” #Mt6,6 Itt most mi nem tudjuk egymásról, ki hogyan szokott imádkozni, de a történetben részletesen le van írva egy hívőembernek az Istennel való bensőséges beszélgetése. Nyilván azért, hogy tanuljunk belőle. Azért választottam éppen a mai napon ezt az Igét, mert ebben látjuk meg világosan azt a különleges feladatot, amire éppen az utolsó húsz évben tanítgat bennünket egyre jobban az Úr Isten, amivel éppen az utolsó két évtizedben gazdagította meg legjobban a hitéletünket, és amit még sokkal jobban meg kell tanulnunk mindnyájunknak. Mi ez a feladat, az a speciális keresztyén feladat, amit mi, hívőemberek végezhetünk el ebben a világban?

Nos: az imádság, mégpedig, mint szolgálat! Tehát nem, mint pusztán kegyességi gyakorlat, áhítatba merülés, hanem konkrét szolgálat a világért! Vegyük hát sorra ennek a leírásnak a részleteit azzal a reménységgel, hogy Isten Lelke vezet bennünket az igazi imádkozó élet nagyobb mélységei felé.

1.) Először azt látjuk, hogy a hívőember imádsága jó alapos belemélyedés az Istennel való közösségbe, együttlétbe. Íme így kezdődik a történet: “Ábrahám pedig az Úr előtt áll vala. És hozzá járula Ábrahám, és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonosszal egybe?” #1Móz18,22-23a Ez azért fontos, mert az előző versekben is arról van szó, hogy Ábrahám együtt volt megelőzően is az Úrral. Isten beszélt hozzá, elmondta neki, mit szándékozik tenni Sodomával és Gomorával, és amikor az Úr mintegy befejezte mondanivalóját Ábrahám számára, őmég nem engedte el az Urat.

Ott maradt előtte, sőt még közelebb igyekezett lépni hozzá, válaszolni akart arra, amit hallott, hiszen most tudja igazán, mit kell az Úr elé vinnie könyörgésében. Most, tehát éppen most nem mehet tovább, végezni a napi dolgait, most ez a legfontosabb, beszélni az Úrral! Most nem lehet mást csinálni, állatok után nézni, családi ügyeket intézni, most együtt kell maradni Istennel nagy, mély, imádságos közösségben.

Azt látom ebből, hogy az Istennel való imádságos együttlét alkalmát nem szabad elsietni! Nem lehet úgy igazán mélyen imádkozni, ha kapkodva, gyorsan, elhamarkodva végezzük, - ha az élet lázas hajszájából imádkozás közben nem tudunk lelkileg kikapcsolódni. Az evangéliumban olvassuk, hogy Jézus néha az egész éjszakát imádkozással töltötte el. Elmélyedni nemcsak egy-egy álmatlan éjszaka csendjében vagy megszokott napi csendes óra vagy egy templom zavartalanságában lehet, - lehet tömött villamoson is szükség esetén elmélyedni, vagy a forgalmas utcán is, - de az elmélyedés az igazi imádságnak nélkülözhetetlen feltétele.

El tudsz mélyedni? Nem úgy szokott-e lenni, hogy az igazi imádság még csak akkor kezdődne, amikor már abbahagytad? Pedig Isten még hajlandó lenne tovább hallgatni, beszélgetni veled, de neked már nincs időd rá. Próbáljuk meg igazán Istennek szánni azt az időt, amit Ő hajlandó nekünk szánni! Sokkal több, mint ahogyan sejtjük, függ attól, bele tudunk-e igazán mélyedni az Istennel való imádságos közösségbe!

2.) Azután azt látjuk ebben az Igében, hogy a hívőember imádsága nagy lelki felelősségvállalás: más emberek, népek problémáinak felelősséggel való hordozása Isten előtt. Éppen ezért válik szolgálattá! Nézzétek, Ábrahám itt most nem a maga ügyes-bajos dolgával áll Isten előtt, hanem másokért áll ki! Másokért küzd Istennel! Pedig biztosan van neki magának is egy csomó problémája, gondja, baja, és bizonyosan megbeszéli ezeket a dolgokat is az o˝ Urával, - de most nem erről van szó, nem a maga anyagi vagy lelki életének ilyen vagy olyan nehézségeiről, hanem két idegen nagyváros népéért könyörög! Imádságának nagy, széles ölelésével mások sorsát viszi Isten elé. Ha számba akarnám venni azt a sok jót, amit Isten velünk, az Ő követőivel cselekedett, azt mondhatnám, hogy az egyik legjobb éppen az, hogy az imádságunk karjait egyre szélesebbre tárva fordítja felelősségérzetünket a világ felé! Egyre jobban megértjük, hogy az Istenben való hitünk nemcsak egy láthatatlan kapcsolat Istennel, hanem ugyanakkor nagyon is látható, érezhető, a szeretet gyakorlati cselekedeteiben látható és érezhetőkapcsolatot is jelent az emberekkel. Egyre jobban érezzük, hogy Jézus egyháza nemcsak valami pihenőoázis a világ sivatagában, - hanem olyan eszköze Istennek, amely révén a jót, az igazat, a szépet akarja Isten munkálni a világban, e világ javára. És ugyanígy az imádság nemcsak áhítatos lelkigyakorlat, hanem titokzatos csatorna is, ami az Isten áldását, segítségét, erejét közvetíti, ahová az imádkozó emberek kérik! A hívőember a maga gyarló imádságával ott van Isten oldalán, és könyörgésével mintegy maga is ott munkálkodik, ahol a világ sorsát illetően a legfőbb döntéseket hozzák, - együtt munkálkodik Istennel!

Itt van például a mi magyar népünknek az utolsó húsz esztendeje, egy vesztett háború aléltságából feltápászkodó ország két évtizedes gigászi küzdelme az életben maradásért, egy majdnem nemzethalálból való újjáéledéséért, egy romokban heverőország szinte teljes újjáépítéséért, az életszínvonalnak a húsz évvel ezelőtti nulla pontról való állandó, fokozatos emeléséért. - Vajon mekkora része van a hívőemberek imádságának ebben a küzdelemben? Hány igaz könyörgés segítette előbbre az elért eredményeket? És hány igaz könyörgés elmaradása lehetett az oka a közben fel-felmerülőakadályoknak és hibáknak? Az igazán hívőember, ha hibát lát, nem panaszkodik, nem ítélkezik, hanem - könyörög, imádkozik! - És vajon hány hívőember buzgó hálaadása teszi most mélyebbé és igazibbá a mai országos ünnep jelentőségét? Erre a sok törekvésre és munkára, ami egy nemzet boldogulását van hivatva szolgálni, a hívőemberek imádsága kérheti Istentől az áldást és segítséget! Nézzétek, ez az a szolgálat, amit rajtunk kívül senki más nem végezhet el ebben az országban, ezen a világon! És Isten Igéje alapján én szentül hiszem, hogy egy nép sorsának az alakulására minden más tényezőmellett döntőhatással van az, hogy milyen buzgón könyörögnek érte azok, akik imádkozni szoktak!

Itt a történetben azonban azt látjuk, hogy Ábrahám még csak nem is saját népéért könyörög, hanem olyan népért, amelyiket nem is ismer, - olyan emberekért, akikről csak azt tudja, hogy veszedelem fenyegeti az életüket! De hát mi köze van Ábrahámnak Sodoma népéhez? Tulajdonképpen semmi! Még csak nem is közöttük lakozott, nyelvüket sem ismerte, más volt a kultúrájuk, a múltjuk, a világnézetük, az erkölcsük, - igazán semmi kapcsolatuk nem volt egymással, és Ábrahám mégis kiáll értük, és kegyelemért könyörög a számukra. Mondhatta volna, hogy mi közöm hozzájuk, az őbajuk! És mégis szívére veszi a sorsukat! Felelősséget érez irántuk!

Ilyen a modern hívőember! Egy igazán hívőember nem mondhatja sohasem, hogy mi közöm nekem például Vietnámhoz vagy a chilei földrengéshez vagy az afrikai négerek problémáihoz. Mert igenis van köze hozzájuk! Mert a hívőember tudja, saját tapasztalatából tudja, hogy van kegyelem, mert őmár megkapta a kegyelmet, - és tudja, hogy az ember, minden ember, őis, meg a sodomaiak is csak kegyelemből élhetnek. A sodomaiakban is a kegyelemre szorult embert látja, mert Isten szemszögéből nézi az embert, annak az Istennek a szemszögéből, aki a legnagyobb áldozatot hozta az ember megmentéséért, felemeléséért. Azért tud szívből könyörögni érte! Igen, arra tanít Isten, hogy annyira komolyan vegyük mások sorsát, mások baját, nemzetek életét, ismeretlenek tragédiáját, az emberiséget fenyegetőveszedelmeket! Úgy vegyük komolyan, hogy magunkra vesszük, szenvedve, küszködve, viaskodva könyörgünk érettük, - és helyettük! Igen: helyettük! Istenhez! Kegyelemért! Életért! Megtartásért! A hívőembernek fáj a világ nyomorúsága, veszedelme! Mert Isten a világot szerette úgy, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy el ne vesszen! Ma, amikor a rádió, a repülőgép, a sajtó annyira közel hozza a világrészeket egymáshoz, hogy szinte egyidejűleg tudunk egymás dolgairól, a különbözőföldrészeken szétszórt emberekről: sürgető szükség az, hogy lelkileg is közeledjünk egymáshoz, kitáguljon a felelősségünk minden ember iránt, - hittel, reménységgel és szeretettel ölelje körül az imádságunk a népeket!

Nem igazán hívőember az, aki tárgyilagos közömbösséggel tudja szemlélni távol élőidegen népek sorsának az alakulását, és anélkül, hogy ezért őmaga is felelősséget vállalna Isten előtt! Nem Krisztusi kegyesség az, amelyik azt mondja: vesszen ez a bűnös világ, hiszen úgyis küszöbön áll Krisztus visszajövetele és a hívők elragadtatása, ne törődjünk egyébbel, csak azzal, hogy készen legyünk a nagy találkozásra! Hamis, szektás, sátáni kegyesség ez! Krisztus a világért halt meg! A hívőember könyörög a világért! Éppen ez a könyörgés a legbiztosabb ajtó és út a többi emberhez, az emberhez, ami igazán közösségbe hozhat bennünket a távolságokon át is, tíz-húszezer kilométer fölött is!

3.) Ábrahámnak ez a közbenjáró imádsága Sodomáért szinte szemléltetőpéldája annak, amit egy másik Igében így olvasunk: “És keresék közülök valakit, aki falat falazna, és állana a törésen én előmbe az országért, hogy el ne pusztítsam azt; de senkit nem találék.” #Ez22,30 Mintha ellenséges csapat jönne egy városra. De a falak már nem állják a rohamot, repedések, törések vannak rajta. És most Ábrahám a maga imádságával mintegy odaáll egy ilyen repedésbe, és igyekszik föltartani a közelgő veszedelmet. Ilyen a hívőember könyörgése: ilyen tömítés a világ védőfalának a repedésén, törésein. Isten megengedi, hogy az övéi az imádságuk által beálljanak a repedésbe, Ő elébe, az országért, népért, földrészért, hogy el ne pusztítsa azt a maga szentségével és igazságával. Ezért olvassuk a Biblia más helyén: “igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” #Jak5,16 Ezért int így Pál apostol: “Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,

Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert az jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.” #1Tim 2,1-4 Mi a mi imádságunkkal elfogadói lehetnénk mások számára is Isten megtartó kegyelmének. Pálnak van ez a különös mondása: “Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig” #Róm8,22. Nos, a teremtett világ sóhajának és nyögésének a gyülekezet imádsága ad hangot és kifejezést! Ezzel a tudattal könyörögjünk tehát, hogy a mi könyörgésünkben ott van mögöttünk, - nem velünk együtt könyörögve, de velünk együtt sóhajtva és nyögve, valamennyi ember és teremtmény! Így válik a hívőember imádsága szolgálattá a világ javára!

4.) De azt mondhatná most valaki: hiszen Ábrahám is hiába imádkozott, nem tudta feltartóztatni Isten ítéletét. Sodoma mégis elpusztult! - Vigyázzunk! Mély értelme van annak, hogy ha volna 50 - 30 - 10 igaz ember, aki megérdemelné Isten megtartó szeretetét, akkor volna remény Sodoma számára. De ez a történet éppen azt mutatja meg a maga szörnyűségében, hogy nincs! Az egész világon nincs 10 olyan igaz ember, aki megérdemelné Isten jóságát! A Biblia egy helyen egyenesen azt mondja: “...nincsen csak egy igaz is” #Róm10,3. Nemcsak tíz, de egy igaz ember sincs! Ha érdeme szerint bánna Isten a világgal, már régen vége volna!

De mégis van egy igaz! Egy tökéletesen igaz ember, aki mindent megérdemel! Jézus Krisztus! Ő az egyetlen, aki feltartóztathatja a megérdemelt ítéletet! És föl is tartóztatta, amikor oda állt egymaga az egész isteni ítélet elé, a Golgotán! Annyi gonoszság van kint a világban, és bent a szívünk kis világában, hogy ha az egy Igaz nem lenne, valóban reménytelen volna a világ sorsa! De Ő érette, az Ő érdeméért az egészen könyörül az Isten!

Lehet hát, nem hiábavaló hát, érdemes hát könyörögni! Az imádság szolgálatát hűségesen végezni!

Ámen

Dátum: 1965. április 4.