“úgy szerette isten e világot...”

1964. december 25, péntek

Lekció: 

Alapige

“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az őegyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ennek az egész Bibliából a legismertebb Igének az alapján szeretném ma hirdetni a karácsonyi evangéliumot. Ha ezt az Igét, amelyet kívülről már mindnyájan jól tudunk, most meghallanánk belülről, ó, de boldog karácsonyunk lehetne!
Úgy szerette Isten e világot” - az eredeti görög szövegből jobban kiderül, mint a magyar fordításból, hogy itt nem befejezett múltról van szó. Nem arról, hogy egyszer valamikor volt egy olyan korszaka is ennek a világnak, hogy az Isten szerette! Szerette valamikor, de már nem szereti! Nem ezt fejezi ki az Ige. Itt egy elkezdődött múltról van szó. Egy régen elkezdődött folyamatról, isteni akcióról, egy szeretet-akcióról, ami azóta is tart! Isten most is ugyanúgy szereti a világot, mint akkor, amikor ez a kijelentés Jézus ajkán elhangzott!

Sajnos, nagyon hozzászoktunk ehhez a mondathoz, pedig nincs érthetetlenebb csoda, mint az, hogy Isten szereti ezt a világot! Úgy sokkal érthetőbb lenne, ha azt mondta volna Jézus, hogy emberek, vegyétek tudomásul: Isten megutálta ezt a világot, haragszik rá, gyűlöletes Előtte! Ez teljesen érthető lenne. Ez a világ valóban egészen kiszorítja Istent az életéből. Vajmi keveset törődik azzal, hogy van Isten, van isteni törvény. Ennek a világnak az egész élete nagy lázadás az Isten ellen. Tele van olyan indulatokkal, vágyakkal, törekvésekkel, gondolatokkal, bűnökkel, amik mind szöges ellentétben állnak mindazzal, amit az Isten szerethet. Nem lenne-e természetesebb, ha Isten sorsára hagyná ezt a világot, hadd vesszen bele a saját nyomorúságába? És mégis szereti! Nem érzitek, hogy milyen csoda ez? Valóban olyan csoda, amire csak Isten képes! Szereti ezt a világot! Azt a világot, amelyiket sokszor te is utálod magad körül. Amelybe belefáradtál, amely gyötrelmes súlyával keresztként nehezedik rád, amely talán felemészti az erődet. Azt a világot, amelyben a munkád végzed, amiben a műszakot váltják, a normát számolják, ezt a világot Isten szereti! Azt az emberi világot, amely kicsinyes, rágalmazó, rosszindulatú kenyéririgységével marja egymást, tülekszik, könyököl körülötted, ezt az embervilágot Isten szereti! Ebben a nagy világban azt a kicsi világot, ami te vagy, ami talán sokak szemében szálka, akadály, amit talán sokan nem értenek meg, kigúnyolnak, lenéznek: ezt a kis világot, téged: Isten szeret! Érthetetlen, de szeret! Igen! Jézus mondja: “Úgy szerette Isten a világot...”. Úgy, ahogyan senki más!
Azért szeretném ezt a régi igazságot ma újra kihangsúlyozni, mert egyedül ez adhat a mai ember legnagyobb problémájának megnyugtató megoldást. Tudjátok, mi a legnagyobb problémája a mai embernek? Az, hogy fél! Mostanában sokat beszélnek, írnak a pszichológusok, idegorvosok arról, hogy a legtöbb modern ember alapérzése a félelem. Az elhagyatottság érzése. Gazdag vagy szegény, képzett vagy tanulatlan, fehér vagy színes bőrű, keresztyén vagy nem keresztyén, minden mai ember fél! Mitől? Háborútól? Atombombától? A történelemtől? Vagy önmagunktól, technikai hatalmunktól, erkölcsi elesettségünktől? Lehet. De talán nincs is tárgya a félelemnek. Ez a nagyobb probléma, ha valaki nem valamitől fél, hanem egyszerűen fél! Tárgytalan félelem, szorongás van az emberben.

Ezt a gyötrőfélelemérzést egyvalami oldhatja föl: az elrejtettség érzése, az oltalmazottság tudata. Pl. a gyermek az anyja karjai között nem fél. El van rejtve a karok között. Még a légoltalmi pincében sem fél anyja karjaiban, még a legfélelmetesebb helyzetben sem. Az elrejtettséget nem a külsővédelem jelenti, hanem a körülvevőszeretet! A külsővédelem elháríthat bizonyos veszedelmeket, de a láthatatlan, a meghatározhatatlan, a megnevezhetetlen félelmet csak a szeretet győzheti le! A szeretet kiűzi a félelmet! Ez az, ami után a modern ember a legmélyebben vágyik: az elrejtettség.

Ezt vesztette el. Bár ismeri az összes elképzelhetőkülsővédelmi berendezést, az életés balesetbiztosítási kötvénytől az atomfegyverekig, mégsincs elrejtve. Nincs védelmezője, akinél el lenne rejtve. Nem képes magát elrejtettséggel megajándékozni, elszakadt az oltalmazó szeretettől, ezért fél a világ! Ezért aktuális jó hír a karácsonyi evangélium! “Úgy szerette Isten e világot”! Van világot körülvevőisteni szeretet! Csak ebben az isteni szeretetben van elrejtettség. Van, aki szeret!

Isten úgy szeret, “hogy az őegyszülött Fiát adta”! Nem úgy szeret, ahogyan mi szeretnénk látni Isten szeretetét! Mi azt szeretnénk, hogy úgy bánjon velünk, mint egy gyenge édesapa az elkényeztetett gyermekével: teljesítse minden kívánságunkat, és őrizzen meg minden bajtól és veszedelemtől. Adjon egészséget, biztosítsa a nyugodt, bővelkedőéletlehetőséget. Nem így szeret az Isten! Ő az Egyszülött Fiát adta. Beleadta ebbe a félelmetes világba! Az Ő egyszülött Fiát: azt jelenti ez a kifejezés, hogy Jézus az az
ablak, Akin keresztül az ember megláthat valamit abból az Istenből, Aki e világban munkálkodik. Aki betölti a jelenlétével a világot. Az a transzparens, Akin át belesugárzik a világba az a tény, hogy az Isten úgy szereti ezt a világot. Isten, Aki itt van! Nem egy távoli, elképzelhetetlen mennyei magasságban trónol a világ fölött, hanem itt van! Az Ő Egyszülött Fiát adta. Olyan ez, mint egy figyelmeztetés, hogy Istent ne fönt keresd a magasságban, hanem lent, a mélységben! Isten valóságát sokkal jobban kifejezi a mélység, mint a magasság. Mint ahogyan mély az igazság, mély a szenvedés, vagy mély az alap, a legmélyebb fundamentum. Az igazságnak a legmélyén, az emberi élet minden problémájának a legmélyén, a világ fundamentumának a mélységében: ott van az Isten! A mélység a szolidaritást fejezi ki, a magasság a közömbös fölülemelkedést. Az epikureus istenek, akik maguk a magas mennyükben a földi világ gondjai és bajai fölött lebegnek, ezek a magasztos közömbösség típusai. Az a baj, hogy Istent ma is sokan így képzelik el. Az a szólásmód, hogy van Isten az égben, nincs semmi baj a világon, egy kicsit cinikusan hangzik. Mert ha mindenek fölött van, akkor nincs igazán érdekelve, fölötte áll a dolgoknak.

Nos hát, sohase így képzeljétek el Istent, mint Aki az univerzum tetején, a természeti világon kívül trónol, mint a nap a föld fölött, a földön kívül! Ez a baj, hogy ilyen messzire kitoltuk képzeletben magunktól és a világunkból Istent - hanem úgy, mint minden létezővalóságnak a legmélyén.

Nem valahol az élet határán, hanem az élet centrumában. Isten nem ráadás a világ eseményeihez, valóságához, hanem annak a másik oldala. Ezért van értelme az életnek! Ezért van értelme a történelemnek! Mindenben, ami történik, benne van az Isten! Mint ahogyan Jézus benne volt a történelemben! A világban. Jézus ez az ablak, Akin keresztül megláthatunk valamit abból az Istenből, Aki a jelenlétével betölti ezt a világot. Az Ő egyszülött Fiát adta: vagyis itt van az Isten. Itt, lent, ahol te vagy, ahol te élsz, örülsz, szomorkodsz, küzdesz, dolgozol. Itt van az Isten! A legteljesebb szolidaritásban van veled! Ez az igazi szeretet. Az emberek közötti szeretetviszonyban is úgy van az, hogy ha pl. szenvedni, küzdeni, fáradni látok valakit, akit szeretek, mellé állok, vele együtt szenvedek, tűrök. Beleérzem, belegondolom magam annak a helyzetébe, sorsába. Ezt teszi Isten: beleéli magát az ember sorsába, helyzetébe. Nemcsak gondolatban és érzésben, hanem ténylegesen és valóságosan. Kagawaról mondják, hogy annyira közéjük ment, a legrongyosabb koldusok közé ment Tokióban, hogy maga is egy darab mocsokká vált. Együtt feküdt a betegekkel a földön, annyira, hogy maga is megbetegedett. Megfertőződött a vakok szembetegségétől, és
ő is megvakult. - Isten ezerszer bensőségesebben van itt közöttünk! Belejött a mi sorsunkba, belefeküdt a mi ágyunkba, a mi jászlunkba, a mi keresztünkre, a mi halálunkba, a mi ítéletünkbe. A mi sóhajunk, jajkiáltásunk hangzott el az ajkán: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” #Zsolt22,2. Ennyire itt van az Isten! A mélységben! Az egész földi életünkben! Talán itt valaki úgy érzi, az őkis élete már igazán nem számít semmit ebben a nagy világban. Talán még önmagának jelent valamit, esetleg egy-két embernek, azután kitörlődik majd azoknak is az emlékezetéből, mint a hibás feladat az iskolatábláról. De Isten neki is azt mondja: Szeretlek! Ez azt jelenti, hogy Isten számára olyan érték vagy, mint önmagad számára, sőt annál is sokkal nagyobb! Mintha te volnál az egyetlen, akiért kigyúlt a csillag a betlehemi éjszakában! Ez az örök élet, Istent így megismerni! Akit ma így ismersz, azt örökké ismerni fogod.

Ezért adta Egyszülött Fiát az Isten, “hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” - mondja Igénk. Örök élet: azt is jelenti, hogy amikor minden fény kialszik körülötted és benned, új nappal virrad reád. Olyan, amelyik sohasem hajlik többé estébe! De nemcsak a túlvilágon van örök élet! Jézus személye azt a lehetőséget jelenti, hogy Ő benne összekapcsolódik a föld és a menny, az ideig való és az örökkévaló. “Valaki hiszen őbenne, el ne vesszen”. Bele ne vesszen az élet szürkeségébe, rohanásába, céltalanságába, szomorúságába, szennyébe, bűnébe. Bele ne vesszen a tömegbe, hogy lassan csak egy számmá váljék. El ne satnyuljon, el ne süllyedjen, hanem örök élete legyen! Isten Jézusban önmagából adott valamit ennek a világnak. Amitől a közönséges, mindennapi életünk kivirul, fölfrissül, megszépül, kiteljesedik, áldottá válik.

Aki hisz Ő benne! - Hinni az Istenben, aki úgy szerette a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, ez egészen gyakorlati dolog. Hogyan érhetőel hit által az Isten? Megint nem fölfelé, hanem lefelé. Nem úgy, hogy megpróbálok emelkedni valami láthatatlan magasság felé az áhítat szárnyain, megpróbálom extázisban átlépni a végesség határát, hanem megpróbálok komoly lépést tenni a legközelebb hozzám lévőember felé. Átlépni a szakadékot, ami talán elválaszt tőle. Istenben, Aki úgy élt közöttünk, mint ember. Annyira hiszek valójában, amennyire az embert szeretem! Hiszen olyan Istenben hiszünk, Aki nemcsak minket szeret, hanem velünk együtt az egész világot is a szívébe zárta. Csak akkor hiszünk Benne igazán, ha úgy fogadjuk el Őt, ahogy van. Mint olyan Istent, Aki az egész világot szereti. Aki Isten mellett dönt, de vonakodik azok mellett dönteni, akik mellett Ő már döntött, az nem e mellett az Isten mellett döntött, hanem egy saját elképzelésű istenség mellett. Az Istenben való hit magában foglalja azt is, hogy kész vagyok szeretni mindazokat, akiket Ő szeret! Amikor egy emberre nézel, talán arra, aki éppen a legjobban bosszant, zavar, utadban áll, jusson eszedbe mindig, hogy annak az embernek eggyel több dimenziója van, mint amennyi látszik. Jézus azt mondta: “a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” #Mt25,40. A gazdag ember akkor jött rá erre, mikor már késő volt. Nem gondolt arra, hogy a Lázárhoz való viszonyulás úgy jön majd számításba, mint az Istenhez való viszonyulás. Jézusnak az utolsó ítéletről való példázatában is ez a nagy meglepetés, a nagy ijedtség, hogy maga Jézus volt jelen azokban a szerencsétlenekben, betegekben, foglyokban, éhezőkben, akiknek szüksége, materiális, mindennapi szüksége fölhívás volt a szeretet gyakorlására. Az embertársad Isten képviselője veled szemben. Ő benne élheted meg az Istenben való hitedet! Itt az ember szeretésében bizonyíthatjuk be, hogy mit ér számunkra az Isten! Benne szólít meg Isten, és rajta keresztül várja a választ. Ha nem vagy az emberrel szemben becsületes, Istent csaltad meg. Ha tisztátalan érzelmekkel közeledsz hozzá, Istent taszítottad el magadtól. Amilyen forrón vagy langyosan szereted őt, olyan igazán vagy langyosan hiszel Istenben!

Az Isten testté lett, köztünk lakik, és találkozása van velünk minden nap a legkisebb gyermekének a személyében. Ha találkozni akarunk Vele, ne a mennyben keressük, ahová föl nem érünk, hanem a földön, ahová leszállt hozzánk! Pár héttel ezelőtt az evangélizáción mondottam: Vedd előa #Jn3,16-ot, ezt a jól ismert Igét otthon! Olvasd el, és a “valaki”-be helyettesítsd be a magad nevét! Így: ha X Y “hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Így is igaz? Persze, hogy igaz! Mondd el újra! Majd megint újra, amíg átjárja a szívedet a karácsonyi öröm, és túlcsordul a szívedből a másik felé is az Isten szeretete!

Ámen

Dátum: 1964. december 25. karácsony.