Keresztyén aszkézis

1964. október 18, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos; Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”
  • 1Korintus 9,24-27

Egészen különös, templomban, Bibliában szokatlan kifejezéseket használ itt Pál apostol. Úgy beszél, mint egy sportoló. Ilyeneket mond: versenypálya, edzés, ökölvívás, versenyfutás, díjkiosztás, - csupa olyan szavak, amelyekkel éppen ezekben a napokban tele vannak az újságok, s az emberek egymás közti beszélgetése is az éppen most folyó olimpiával kapcsolatos. Pál apostol még közvetlenül ismerte azokat az ősi olimpiai versenyeket, amelyeknek folytatása a jelenlegi tokiói olimpia is. - De éppen ezért tudja Pál apostol azt is, amire egyébként a sportrajongók már kevesebbet gondolnak, hogy tudniillik egy-egy győzelem mögött mennyi fáradság, munka, önmegtartóztatás van. Ezért beszél azután arról is, hogy aki egy ilyen versenyen részt akar venni, az mindenben magatürtető, azaz önmegtartóztató, annak az egész életstílusát meghatározza az a cél, amit el akar érni. És az egész képet a keresztyén életre vonatkoztatva így vonja le önmagára a konzekvenciát: “Megsanyargatom testemet és szolgává teszem...” Egy ma is használt régi szóval így lehetne ezt mondani másképpen, hogy “aszkézist gyakorolok”. Aszkétikus életmódot folytatok. - Ezek a szavak: aszkézis, aszkéta élet, önmegtartóztatás, lemondás: ezek már nem olyan rokonszenvesek, mint a sportélet egyéb vonatkozásai. Pedig a cél eléréséhez ez is hozzátartozik. Az aszkézis! A keresztyén élethez is hozzátartozik. Egy bizonyos aszkézis nélkül nincs igazi keresztyén élet. És éppen erről szeretnék most beszélni.

Azt mondtam, hogy az aszkézis fogalma nem nagyon rokonszenves a mai ember előtt. Igen, mert rögtön azok a középkori aszkéták jutnak az eszünkbe róla, akik a leglehetetlenebb módon igyekeztek elnyomorítani magukban minden egészséges életösztönt. Fölösleges böjtöléssel gyötörték magukat, s a ruhájuk alatt olyan ciliciumot, szőrövet, sőt vasszegekkel kivert övet viseltek, ami állandó fájdalmat okozva a testnek, arra szolgált, hogy elnyomja a föltörővágyakat, ösztönöket, hogy a lélek jobban ellen tudjon állni a kísértésnek. Az aszkézis alatt általában az élet egyébként természetes örömeinek a megtagadását szokták érteni. Az ilyen aszkézis valóban egészségtelen, fölösleges, és egészen bizonyosan Istennek sem tetszőönmegsanyargatás. Nincs reá semmi szükség! Egészen bizonyos, hogy Pál sem ilyen értelmetlen aszkézisre gondolt, amikor magatűrtetésről, meg a test megsanyargatásáról beszélt. Hanem valami másra. Egészséges aszkézisre! Mert ilyen is van! És az egészséges aszkézisre szükség is van. Nemcsak a hitéletben, hanem az élet minden olyan területén, ahol az ember el akar érni valamit. Igen: ha valaki komolyan törekszik valamilyen cél elérésére, az igyekszik elkerülni mindent, ami ebben akadályozza. Maradjunk csak a sport területén. Pontosan úgy van ma is, ahogyan Pál korában, hogy “aki versenypályán tusakodik, mindenben magatürtető”. Már abban az időben is egy olimpikon tíz hónapos, igen komoly, kemény edzés után állhatott ki a porondra. És ez alatt az időalatt pontos, szigorú életrendje volt, egy csöpp alkoholt nem ihatott, rengetegszer el kellett ismételnie ugyanazt a gyakorlatot, hallatlan önfegyelemmel kellett vigyáznia a testi kondíciójára... Így van ez ma is. Így van ez nemcsak a sport területén, hanem a tudományos pályán is, a művész életében is, mindenütt, ahol valami eredményt el akar érni valaki, küzdeni kell! - És ez a küzdelem bizony sok lemondással jár, magatürtetéssel, ahogy Pál apostol mondja, megszorítással, önfegyelemmel, vagyis: aszkézissel! És ha mindenütt így van, miért ne lenne így a keresztyén élet területén is!?

Az igazi, egészséges keresztyén aszkézis azt jelenti, hogy az ember kézbe veszi önmagát, nem hódol be a dolgoknak, vagy a vágyaknak, ösztöneinek, ha azok a feladata teljesítésében akadályozzák. “Magatürtető” mondja Pál. Ennek a szónak az eredeti értelme az, hogy az ember uralmat gyakorol önmaga fölött, meg a dolgok fölött, úgy, hogy nem válik függővé tőlük a cselekedeteiben, hanem uralja őket! Tehát itt egy egészen pozitív magatartásról van szó. A hangsúly nem is a lemondáson van, hanem az uralkodáson, az önfegyelmen. - Ugyanezt fejezi ki Pál ezzel is: “Megsanyargatom testemet és szolgává teszem.” Mert vagy az történik, hogy én teszem a testemet szolgává, vagy az, hogy a testem tesz engem szolgává. (Hogy a test mit jelent, majd később beszélünk még róla!) Vagy én sanyargatom a testemet, irányítom, befolyásolom, - vagy az sanyargat engem! Parancsol nekem! Mert ilyen is van! Tehát az igazi aszkézis tulajdonképpen egy nagy küzdelem azért, hogy el ne veszítsem az uralmat önmagam felett. Itt tehát éppen nem a testnek vagy az anyagi dolgoknak a lebecsüléséről van szó a lélek érdekében, - sőt arról, hogy az egész ember, testestől-lelkestől a maga igazi rendeltetésére alkalmassá legyen. Csak aki áldozni tud és akar, az tud és akar igazán szolgálni is és erre igazán szabaddá lenni! A középkori aszkézis elnyomorította az embert, besavanyította az életet, az igaz aszkézis pedig éppen a valódi rendeltetésére akarja segíteni az embert! Arra való, hogy az ember testileg-lelkileg erős, fölkészült, “fitt” maradjon az élet nagy versenypályáján való küzdelemre. Az igazi aszkézisben egy bizonyos sportszerűség van, kemény akarat, elhatározás, abban a tudatban, hogy van egy cél, aminek az érdekében érdemes lemondani is valamiről, ha kell. Nem mintha az a “valami” magában véve rossz vagy alacsonyabbrendűdolog lenne, hanem mert akadályoz a cél elérésében! Tehát nem az aszkézis maga a cél, - az csak eszköz a célért!

Mi ez a cél? Még egyszer: nem az üdvösségnek, vagy Isten kegyeinek a saját maga számára való megszerzése, biztosítása, vagy a saját lelki életének a kifejlesztése, tehát semmiképpen sem önös cél! Egészen más! - Pál azt mondja: “Azért sanyargatom meg a testemet és azért teszem szolgává, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná, alkalmatlanná, hasznavehetetlenné ne legyek!”

Azt mondhatná most valaki: hát ez érthetőPál esetében, vagy egy olyan ember esetében, akinek az a hivatása, hogy “másoknak prédikáljon!” Dehát én nem prédikálok másoknak, én csak egy egyszerűhívővagyok, aki mások prédikációját legfeljebb meghallgatom! - Nos, atyámfiai, nem így van! Te is prédikálsz! Bizony, prédikálsz az életeddel, a mindennap végzett munkáddal, a házassági és családi életeddel, minden életmegnyilvánulásoddal! Prédikálsz! Sokkal hatalmasabban, sokkal több emberhez szólóan és sokkal fontosabb jelentőséggel, mint amit én művelek itt a szószéken! A te szószéked az a hivatal, vagy gyár, vagy iskola, vagy betegágy, vagy gyerekszoba, ahol a világi feladataidat végzed. És az a mód, ahogyan végzed! - Azt hiszitek, csak az a prédikálás, ha valaki templomban elmond egy egyházi beszédet? Nem! Ennél sokkal nagyobb jelentőségű, érthetőbb az a prédikáció, ami kint a világban történik általatok. Mert mit jelent prédikálni? Nos: Krisztust megjeleníteni, Jézusról bizonyságot tenni. Ezt pedig elsősorban a cselekedeteinkkel tesszük a legérthetőbb és leghatásosabb módon! És csak legutoljára a szavainkkal! Tehát ti is prédikáltok mindig, minden pillanatban, még pedig vagy úgy, hogy az dicsőségére van Krisztusnak, vagy úgy, hogy kárára. Ahhoz, hogy a mi életünk, munkánk cselekedetünk hiteles prédikálás legyen Jézusról, olyan hiteles, hogy megismerjék belőle, meglássák belőle az emberek, hogy kicsoda Jézus, milyen igazán jó, tiszta, becsületes, közösségi érzésű, megbízható: erre kell nekünk alkalmassá, méltóvá, használható eszközzé lennünk! Ez a cél! Ez az aszkézis célja! Ennek a célnak az érdekében kell egy bizonyos aszkézist gyakorolnunk! Mindnyájunknak! Tehát nem önmagunkért, hanem másokért! Hogy másoknak prédikálhassuk a Krisztust!

Ez az aszkézis esetleg egészen kicsiny dolgokon kezdődik az ember életében.
Tudjátok-e, hogy mi az egyik legnagyobb veszedelme a modern embernek? Az elszolgaiasodás veszedelme, az, hogy teljesen rabjává válik mindenféle apró szokásoknak, érzelmeknek, szenvedélyeknek, dolgoknak. Eluralkodnak rajta ilyen dolgok, mint az ital, vagy a mozi, vagy a regény, vagy a televízió, vagy az autó, vagy a sport, vagy a gyógyszer, vagy a betegség félelme. Bármi! Eladja a függetlenségét, a lelki szabadságát egy dolognak, valaminek. Mindegy, hogy minek. Vagy egy érzelemnek, egy vágynak. És akkor minden energiája annak a valaminek a szolgálatába kerül. Rabszolgává lesz az ember! Ez a modern rabszolgaság! - Nos, mindenki maga tudja, ha ugyan tudja, hogy mi az az őéletében, ami már kezd fölibe nőni, vagy már fölibe is nőtt az akaratának, ami megkötözi. Ott van a helye az aszkézisnek, ahogy Pál mondja: a magatürtetésnek, a lemondásnak, annak, hogy megsanyargatom testemet és szolgává teszem. Akinek célja az, hogy Jézusról bizonyságtévőlegyen az élete: nem engedheti meg magának, hogy szolgájává tegye őt például az ital, vagy akár a televízió, vagy a saját vére forrósága, vagy például egy gyűlölködőérzés, - mert ilyen dolgokat jelent a “test” Pál szó használatában, - ne ilyen dolgok váljanak úrrá az ember fölött, hanem az ember maradjon úr ezek fölött! Tudjon lemondani is róla, ha az a cél érdekében szükséges. Ha egy sportoló le tud mondani sok mindenről, ami káros lehet a célja elérésében, egy keresztyén ember ne tudná letenni Isten elé azt a szenvedélyt, érzést, vagy dolgot, ami alkalmatlanná, méltatlanná teszi a nagy cél elérésére: a másoknak való prédikálásra? Nem mintha mi magunk ezáltal szentebbekké és jobbakká válnánk, mint más ember, hanem azért, hogy a szolgálatunkat jobban betölthessük! Vagy csak addig tart az egész keresztyénségünk, amíg semmibe sem kerül? Nem is ér az akkor semmit!
Egészséges aszkézis nélkül nincs keresztyén élet!

Azután még csak egy olyan bálványról hadd szóljak, ami rengeteg embert tart rabságban, ez pedig a tempó. Nagyon sokszor nem mi szabjuk meg a tempót, hanem az minket. A következményei pedig ennek közismertek: ilyenek, mint a kimerültség, idegösszeroppanás, szívtrombózis, túlhajszoltság... Hogyan lehet a tempót, ezt a modern zsarnokot megfelelőkordában tartani, uralkodni rajta? Csak úgy, mint bármi egyebet, ami fölénk akar nőni: úgy, hogy Isten uralma alá rendeljük. Tehát úgy, hogy minden napnak már a kezdetén Istentől kérdi meg az ember, miként akarja Ő , hogy beosszuk a napi programunkat, mit tart Ő fontosnak vagy kevésbé fontosnak, - tehát szinte lépésről-lépésre Ő általa vezettetjük magunkat. Tehát, hogy a napunknak Istennel való kezdése ne csak egy lelki fürdőlegyen a lelki életünk rendezgetésének egy alkalma, hanem olyan művelet, amikor a mindennapoknak a legközönségesebb dolgait visszük oda Isten elé, hogy Ő rendezze el a dolgainkat a megfelelő helyre. És ehhez is kell egy bizonyos aszkézis, ön megtartóztatás, - talán csak annyi, hogy félórával hamarabb kelünk fel, egy kis pihenésről mondunk le, de megint egy ilyen nagyjelentőségűcél érdekében. Jézus is gyakorolta ezt az aszkézist. Többször is föl van jegyezve róla, hogy korán reggel, szinte hajnalban magánosan egy puszta helyre ment imádkozni, megbeszélni a nap teendőit Istennel. Ebben rendszeresen kitartani, ezért minden áldozatot meghozni: ez is aszkézis. Rengeteg akadálya van egy ilyen napi elcsendesedésnek az Isten előtt reggelenként, jól tudom, - de éppen ezért érdemes és szükséges megtenni, amit Pál mond, hogy “megsanyargatom testemet és szolgává teszem...”

Amikor az olimpiai híreket hallgatjuk, képeket nézzük, jusson eszünkbe az életnek az a nagy versenypályája, amelyen mindnyájan küzdünk és közben “másoknak prédikálunk!” Megteszünk-e igazán mindent azért, hogy győzzünk? Úgy fussunk hát, hogy el is vegyük a jutalmat, - a legnagyobb jutalmat e földi életben: azt, hogy hiteles és hathatós lesz az életünk prédikációja az emberek előtt. Ez az a romolhatatlan koszorú, babér, díj, ami majd az örökkévalóságban is dekórum marad!

Ámen!

Dátum: 1964. október 18.