Istennek átadott élet

1964. október 04, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.”

Pál apostol ezt a felhívást hívőemberekhez intézte, olyanokhoz, akik már megismerték a megváltás titkát, tudomásul vették és elfogadták a bűnbocsánat kegyelmét, kapcsolatba kerültek az élo˝ Jézussal, hisznek Benne. Ezeknek mondja az apostol, hogy “most már vonjátok is le ennek a hiteteknek a konzekvenciáit, vagyis szánjátok oda magatokat az Istennek!” - A Krisztusban való hit nemcsak új gondolkodásmód, nemcsak új érzület, általában nemcsak a belsőembernek az elzárt világa, - hanem olyan élet, amelyben az egész ember, testestől-lelkestől Isten tulajdonába adja magát, és ez az Istennek való átadás meglátszik az egész magatartásán, - Szánjátok oda magatokat az Istennek! Ez Isten hozzánk szóló mai üzenetének is a fősummája. Ahogyan az apostol ezt a fölhívást részletezi, abból először is kiderül néhány félreértés, félremagyarázás a vallással szemben, - kiderül az, hogy mire nem való a vallás, az Istenben való hit.

Nagyon általános még hívőemberek körében is az a vélemény, hogy az egész Istenben való hit csak arra való, hogy valamiféle belsőtámaszt, erősítést adjon az embereknek az élet nehézségeiben. Tehetetlenek vagyunk a jóra, vagy a sorssal szemben és ezért valamiféle mankóra van szükségünk, hogy hiányainkat kiegészítsük. Ilyen mankó a vallás, ilyen mankó az Isten, ilyen menekülés az élet küzdelmei között a hit. - Sok modern embernek ezért nem kell a vallás. Erőtlenséget lát benne, azt, hogy a gyengék, asszonyok, és gyermekek ügye a vallás, - aki maga is meg tud állni a lábán, annak nincs reá szüksége. - Persze van ebben valami igazság is, de csak féligazság. És éppen ezért veszélyes! Tudniillik kétségtelenül igaz az, hogy aki Istenben hisz, tapasztalni fogja, milyen nagy erőés támaszték élete nehézségei és sötétségei között az Istenben való hite. És ez nagyszerű! De: ez nem a gyökere a hitnek, hanem a gyümölcse. Ez is az a bizonyos “ráadás”, ami megadatik azoknak, akik először Istennek országát keresik. A mi keresztyén vallásunk nemcsak azért van, hogy az embernek mindenféle szükségletét kielégítse, pláne nem azért, hogy az életet olajozottá, kényelmessé tegye, - sőt egyenesen kényelmetlen is lehet számunkra az Istenben való hit, mert általában nem szívesen szoktuk életünk gyeplőjét kiengedni a kezünkből. Pedig hinni éppen ezt jelenti. Azt, hogy az ember kiszolgáltatja magát Istennek, odaszánja magát testestől-lelkestől Valaki másnak a szolgálatába. - A félreértés, a visszaélés a vallással szemben abban van, hogy azért hisz valaki Istenben, hogy részesüljön az Ő gondviselőhatalma előnyeiben. - Mintha valaki csak azért akarna berukkolni katonának, hogy részesülhessen a kincstári ellátmányban, élelemben, ruházatban. Ez az ellátmány nem cél, hanem ráadás, természetes következménye annak, hogy fölesküdött katonának. De a katonáskodás lényege nem ebben van. - A mi hitünk lényege sem a mennyei kincstárból való részesedésben van, nem az ellátmányban, hanem elsősorban abban, amire az apostol figyelmeztet: “Szánjátok oda magatokat az Istennek!” A hit nem is egyéb, mint mindig megújuló magam-odaszánása az Istennek! Tehát itt éppen nem arról van szó, hogy lefoglalózom magamnak az Istent, hanem tudomásul veszem, hogy az Isten lefoglalt a maga számára. Nem én kívánok valamit

Ő tőle, hanem Ő kíván valamit én tőlem! Nem nekem van valami célom Ő vele, hanem Ő neki van valami célja énvelem. Nem Ő áll az én rendelkezésemre, hogy segítsen itt vagy amott, ahol éppen szükségem van Reá, hanem én állok az Ő rendelkezésére, hogy felhasználhasson itt-ott, amott, ahol éppen Ő neki szüksége van rám. - Nem úgy áll a dolog, hogy a vallás a gyenge emberek támasza, asszonyok és gyermekek ügye csak, az erős férfiaknak pedig nincs rá szüksége, - mert íme éppen nem arról van benne szó, hogy az embernek valami igénye van Istennel szemben, hanem arról, hogy Istennek van igénye az emberrel szemben, - ez az igény pedig nem kevesebb, mint az, hogy az emberek szánják oda magukat az Istennek!

Van talán egy másik félreértés is a vallással szemben. Sokak számára ugyanis azért nem szimpatikus a hit dolga, mert igen gyakran mindenféle babonasággal keverik. Sőt, a világ a vallást és a babonát egyenesen összekeveri egymással. Egy kalap alá vonja. Kimondja az ítéletet, hogy a vallás: babonaság! A babonaság pedig nagyrészt tudatlanságból ered és azért kell küzdeni ellene. Mennél jobban felvilágosulttá válik az emberiség, mennél előbbre halad a tudományos megismerésben, annál kevesebb szüksége van vallásra, annál jobban kigyógyul a babonák gyermekes világából. Nos, én is azt tudom csak mondani, hogy az olyan vallásosság ellen, amelyik babonaságot rejt magában, valóban minden erővel küzdeni kell! Küzdünk is! Mert miben áll a babona, mi az alapja? A félelem! A megmagyarázhatatlantól, a titokzatostól való félelem. Ki tudja, micsoda nagy gonosz hatalmak irányítják sorsunkat, befolyásolják az életünket, rontják meg szerencsénket? Nosza tehát mindenféle értelmetlen szertartásokkal, ereklyékkel, talizmánokkal, imákkal, vallásos gyakorlatokkal a gonosz hatalmak befolyását ki kell védeni, a jó hatalmak kegyét pedig meg kell nyerni, - ki kell parírozni azokat az erőket, hogy egyiket se ingerelje fel túlságosan az ember maga ellen, bűvös praktikákkal rájuk kell hatni, hogy hagyjanak békén, ne bántsanak, el ne vegyék a szerencsénket, meg ne rontsák a boldogságunkat!

Sajnos, sok keresztyén ember hitében is van sok babonás elem. És ez ellen valóban küzdeni kell! Ebben a babona elleni küzdelemben Krisztus egyháza és az ateizmus fegyvertársak egymással. - Nekünk, a keresztyén hívőembereknek éppen azt kell nagyon világosan megértetnünk a világgal, hogy hinni Istenben és babonásnak lenni éppen nem egyet jelent, sőt nagyon is két különböződolog! Minket nem valamiféle babonás félelem köt egy titokzatos, kiszámíthatatlan felsőbb hatalmassághoz, hanem nagy, hálás szeretet a Jézusban megismert Édesatyához. És ha imádkozunk Hozzá: nem azért tesszük, hogy megnyerjük a kegyét, vagy elhárítsuk fejünk fölül a haragját, hanem hogy belekönyörögjük magunkat az Ő akaratának a hatásába, hogy Hozzá formálódjék a mi akaratunk az Övéhez, hogy felajánljuk magunkat az Ő szolgálatára. Nem azért igyekszünk jót tenni, hogy meg ne haragudjék ránk az, Akitől sorsunk függ, hanem hogy aktívan munkáló eszközévé álljunk annak a jónak, amit Isten akar tenni a világgal, az emberekkel körülöttünk!

- Nem azért akarunk az Övéi lenni, hogy mintegy öncélúan bebiztosítsuk magunkat a magunk javára, hanem hogy annál jobban fölhasználhasson bennünket a maga céljára, mások javára! - Amikor Pál arra hív, hogy “szánjátok oda magatokat az Istennek,” akkor éppen mindenféle babonával szemben arra buzdít, hogy most már mint Isten gyermekei, fölszabadulva minden félelemből tudjátok igenelni “a szép és jó célért küzdő, dolgos életet”, ahogyan ezt múltkor egy napilap cikkében olvastam, mint a reális életigenlés kifejezését. - Éppen az igazán keresztyén hívőember a legmentesebb mindenféle babonától!

A vallásosságnak, a hitnek még egy másik általános félremagyarázása is lelepleződik ennek az Igének a fényében. A modern emberek közül sokan azért fordulnak el a vallástól, mert nem tartják elég gyakorlati dolognak, azt mondják, az csak a láthatatlan dolgokra vonatkozik, amiből pedig az embernek nem sok haszna van. A vallást olyan kábítószernek tartják csak, ami arra való, hogy az ember a jelenvaló világ nyomorúságából egy jövendővilág boldogságába álmodja bele magát.

Vannak emberek, akik valóban azért élnek kábítószerekkel, hogy a reménytelen valóságból egy álomvilágba meneküljenek általa, - és sokan egyik leghatalmasabb kábítószernek éppen a vallást tartják. Olyan embereknek van rá szükségük, akiknek már nincs reményük a földi élettel kapcsolatban és azért minden reményüket már a halál utáni életre irányítják. Szerte az egész világon hatalmas tömegek éppen azért fordítottak hátat a vallásnak, az egyháznak, mert az egyház a keserves életkörülmények között szenvedő embereket túl könnyen vigasztalta azzal a reménységgel, hogy a földi élet úgyis hamar elmúlik és fölváltja majd a menny dicsősége. Van tehát bizonyos igazság abban a nézetben, mely szerint egy bizonyos vallásosság kábítószerként hat az emberre és hogy az ilyen vallásosságban élő ember nem tud már olyan buzgón és elszántan küzdeni a földi élet-körülmények javítására. - Nos, Pálnak éppen ez a fölhívása mutatja, hogy ha előfordul is a gyakorlatban olyan vallásosság, amelyik valóban altató szerként hat az emberre, ez az igazi hitnek éppen a karikatúrája. Szánjátok oda magatokat az Istennek, mondja az apostol. Istennek az egész megváltással nemcsak az a célja, hogy az ember számára az üdvösség lehetőségét biztosítsa, hanem az, hogy az embert a maga isteni munkájába bevonja. Tehát éppen praktikus következménye van a mi hitünknek: Szánjátok oda magatokat az Istennek, itt nemcsak egy új lelkiségről van szó, hanem egészen új életformáról: egy Istennek szolgáló életformáról. “Magatokat” szánjátok oda Istennek. Nem valamit magunkból, nemcsak néhány áhítatos órát, vagy valami adományt a zsebünkből, hanem magatokat, mindenestől. Egészen! Isten egész embereket akar, akik teljes életük beleadásával állnak rendelkezésére, minden életfunkciójukkal és minden területen odaadják magukat neki. Erre hív bennünket Isten és erre hív minden nap újra, amikor odaállunk elébe, imádkozunk Hozzá, kinyitjuk a Bibliát, Reá gondolunk. Mindig újra ezt a mozgósító parancsot kell meghallanunk: Szánjátok oda magatokat az Istennek!

Dehát mit akar velünk az Isten? - Nos, röviden: fölhasználni! Munkatársaivá akar tenni bennünket a hatalmas Isten, - olyan lényekké, akik épp úgy, mint az angyalok, Istennel munkálkodnak, Istennel közösen végzik dolgukat, Isten munkájában társak! Részesei annak a munkának, amit Isten végez például egy családban, vagy egy gyülekezetben, vagy a nép életében. - Olyan eszközök, akik által Isten dolgozik, egy emberi lelken, vagy emberi közösségen. Olyan emberek, akik Isten megbízottaiként élnek ott, ahol éppen élnek. Akik az életükkel kiábrázolják, vagy ha kell, a szavaikkal elmondják, hogy mit jelent a bocsánat, a bűnből való szabadulás, az isteni vigasztalás, - hogy van mennyei erőforrás, a halálon is diadalmaskodó feltámadás és örökélet. Minden nap megújuló igénye Istennek velünk szemben az, amit az Ige mond: “Szánjátok oda magatokat az Istennek!” A Krisztusban hívőember nemcsak áhítatos szemlélője, nemcsak üdvösségre, nemcsak Isten gondviselőellátmányában való részesülésre vannak elhíva, hanem aktív szolgálatra, - megbízatásuk van, mint szolgálatot teljesítőkatonának Krisztus hadseregében, - mindig, - akkor is, ha gyászol valaki, mert nagyon sok függ attól, hogy hogyan gyászolja valaki azt, akit elvesztett, - akkor is, ha beteg, mert nagyon sok függ attól, hogy hogyan viseli a betegségét, - akkor is, ha meghal, mert nagyon sok függ attól, hogyan hal meg a hívőember.

És erre az Istennek való szolgálatra nem ügyesnek, erősnek, rátermettnek kell lenni, hanem elszántnak, késznek. Ahogyan Pál is mondja: Szánjátok oda magatokat az Istennek! Ugyanaz ez, mint amit a Zsoltárok könyvében is olvashatunk többször, így: “Kész az én szívem!” Gyakorlatilag így lehetne ezt részletezni: Uram, kész az én kezem, lábam, szám a Te szolgálatodra! És ha igazán odaadod neki a kezedet: Ő majd ad néki teendőt, - ha odaadod a lábad, Ő majd mutat utat, - ha odaadod neki a szád: Ő majd ad bele megfelelőszavakat. Ha komoly benned az odaszánás, mindig tudni fogod, hogy abban az adott helyzetben mi az Ő konkrét akarata hozzád. Próbálj meg minden reggel ezzel az imával odaállni Isten elé: “Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?” És majd meglátod, mennyire kiteljesedik, megerősödik az egész hitéleted! A szolgálat révén kezdesz megismerkedni a Krisztusban való hit igazi szépségével, gazdagságával és örömével!

Pasaréti gyülekezet, akiknek szerte az országban az a híretek, hogy szeretitek hallgatni az Igét, halljátok meg hát Istennek ezt a fölhívását: “Szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek!” Hadd válnék mindnyájunknak boldog tapasztalatává, amit Jézus így mondott egyszer: “Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű!”

Ámen!

Dátum: 1964. október 4.