Ne Paráználkodj! 7. Parancsolat - 2. rész

1964. szeptember 13, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

”Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.”
  • 1Korintus 6,18-20

Pár héttel ezelőtt volt szó közöttünk a hetedik parancsolatnak a Heidelbergi Káté szerinti magyarázatáról. Már akkor bejelentettem, hogy a Káté mondanivalójának csak az egyik feléig jutottam el, ezért egy következőalkalommal szeretném elmondani a másik felét is. Hadd folytassam hát most tovább. Mindenekelőtt hallgassátok meg újra, miként magyarázza ősi hitvallásunk a Tízparancsolatnak ezt a tételét, hogy ”Ne paráználkodj!”
Kérdés: ”Csak a házasságtörést és az ahhoz hasonló rút dolgokat tiltja meg Isten ebben a parancsolatban?
Felelet: Mivel mind testünk, mind lelkünk a Szentlélek temploma, így mindkettőnek tiszta és szent megőrzését kívánja Isten. Ezért tilt meg mindenféle erkölcstelen cselekedetet, viselkedést, beszédet, gondolatot és kívánságot. Mindazt, ami erre ingerelhetne.” (H. K. 109. kérdés - felelet).

Múltkor, talán emlékeztek rá, főleg a házasságról, annak szentségéről, tisztaságáról volt szó a prédikációban. De a hetedik parancsolat nemcsak a házasság tisztaságára vonatkozik, hanem általában az egész életünk tisztaságára. Isten ezt a parancsolatát nemcsak azoknak a lelkiismeretére köti, akik már házasságban élnek vagy arra készülnek, hanem azokra is, akik házasságon kívül vannak. Nemcsak férfiakat és asszonyokat von itt felelősségre az Isten, hanem fiúkat és leányokat is. Mindenkit, mert a hetedik parancsolatban Isten a házasságtörésen kívül megtilt - Káténk szavai szerint - ”mindenféle erkölcstelen cselekedetet, viselkedést, beszédet, gondolatot és kívánságot. Mindazt, ami erre ingerelhetne.”
Azt is tehát, ami az embert erre ingerelhetné! Ezért nehéz probléma ez, mert lépten-nyomon érik az embert olyan hatások, amelyek mindenféle tisztátalan cselekedetre és gondolatra ingerelhetnék. Végeredményben testben járó emberek vagyunk, és a testnek is nagyon megvannak a maga természetes vágyai, szükségletei, ösztönei éppen szexuális téren, és ezek mind követelik a kielégítésüket. Mit tegyünk hát velük? Mit kezdjünk a testünkkel? A testiség mindig probléma volt, és az is marad. Mi hát ennek a problémának a helyes megoldása?

Az erre vonatkozó nézetekben két véglet áll egymással szemben. Az egyik véglet a híres ”pohár víz” elmélet. Eszerint a test szexuális vágyainak a kielégítése csak olyan egyszerű, mint a szomjúság enyhítése. Tisztán fiziológiailag értelmezendőösztönök kielégítése, olyan cselekmény, ami túl van a jó és rossz határán, éppen úgy, akár a szívműködés vagy a lélegzés. E szerint az elmélet szerint a szexuális problémák nem jelentenek erkölcsi problémát. Miként egy pohár víznél nem kérdezi az ember, hogy jó-e vagy rossz erkölcsileg, ha megissza, ugyanígy felesleges ez a kérdés a nemiség esetében is, hiszen az egész nemiség is ugyanazon síkra tartozik, mint a vízivás. Az ösztönöket ki kell elégíteni, és ez a kielégülés pusztán fiziológiai, testi esemény. Azt teszem a testemmel, amit akarok, illetve amit a testem ösztönös kívánságai igényelnek. - Ez az egyik véglet.

De van egy másik véglet is. E szerint a test megvetendő valami az emberben, a test ártalmas dolog, a szegény léleknek valóságos börtöne, a bűn melegágya. A test szexuális ösztöneinek a kiélése a bűnök bűne. Volt olyan időszak az egyház történetében, amikor emberek vallásos meggyőződésből hagyták bepiszkolódni a testüket, hogy ezzel is mintegy kifejezzék a testtel szemben való megvetésüket. Voltak olyan túlzók, akik sosem mosták meg a lábukat, és visszaborzadtak a fürdésnek még a gondolatától is. A test elhanyagolásával, sőt kínzásával, minden testi vágynak a megtagadásával igyekeztek a lelki életüket minél inkább Istennek tetszővé formálni, erőszakolni. - Ez a másik véglet.

A test szexuális vágyait szabadon kell engedni, mert azok természetesek - mondja az egyik. A test szexuális vágyait ki kell ölni, mert azok bűnösek - mondja a másik. Test-kultusz egyik oldalon, és minden testiség kárhoztatása a másik oldalon. Melyik hát az igaz, a helyes? Melyik az irányadó a hívőemberre? Sokáig azt hitték, és még ma is sokan úgy gondolják, hogy a Biblia azoknak ad igazat, akik a testet, mint valami alacsonyabb rendűdolgot, megvetik, és a lélek érdekében a testi életet háttérbe szorítják. Hadd mondjam meg határozottan: ez nagy tévedés! Istennek a Bibliában adott kijelentése éppen nem veti meg a testet. Az a gondolat, hogy az ember halhatatlan lélekből és halandó testből áll, nem Jézustól, nem Istentől való. Platóntól többek között.

Az a testellenesség, amivel vádolják általában a keresztyénséget, nem a Bibliából, hanem a görög filozófiából került a keresztyén egyházi közgondolkodásba. A Biblia nem tesz ilyen különbséget a test és lélek között, az egyik vagy a másik javára vagy rovására. A Biblia az embert mindig a maga testi-lelki valóságában szemléli. A lélek nélküli test nem ember, hanem hulla. A test nélküli lélek sem ember, hanem valami fantom. A Biblia szerint az emberben a testi és a lelki valóság megkülönböztethetőugyan, de szét nem választható. Nem úgy van, hogy van egy halhatatlan lélek, amelyik bele van zárva a test börtönébe, és alig várja, hogy szabadulhasson onnan. A test és a lélek között meghúzni a határt nem is lehet, annyira össze van szövődve a kettő egymással, azt szétbogozni egyszerűen nem is lehet.
Hogy milyen rejtélyesen mély a lelkiség és testiség összefonódása az emberben, mutatja például a modern hormonelmélet. A hormonok, ezek a mennyiségileg egészen apró, vegyileg felettébb komplikált anyagi részecskék éppúgy befolyásolják a lelki, sőt szellemi életünket, mint a pusztán fizikait.

A Biblia szerint az ember testi-lelki mivoltában jelent élőszemélyt, olyan valakit, akit az Isten az örökkévalóságra teremtett. Az ember olyan lelkes állat, akinek szellemi funkciói vannak. És éppen így: személy, én. Hogy mennyire nem becsüli alacsonyabb rendűnek a Biblia a testet a léleknél, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Isten, az abszolút szellemi lény, a maga szellemi valóságának egy részét testbe öltöztette Jézusban. Igen, ilyen testbe, mint amilyen nekünk van, és halála után szintén testben támasztotta fel, még ha akármilyen titokzatos és megfoghatatlan minőségűvolt is az a feltámadott test, de test volt. Vagyis Isten az embernek a testét éppen úgy teremtette és megváltja, mint a lelket. Isten nem lelkeket vált meg az örökéletre, hanem embereket, olyan személyeket, akik éppen testi-lelki valóságukban emberek. A testünknek éppen olyan örökkévaló hivatása van, mint a lelkünknek.

Az örökéletről is így beszél a Biblia, mint egy bizonyos fajta ”testi” életformáról, ha nem is fizikai értelemben vett testi életről, hanem pneumatikus testről, de testi életről. Ezért hisszük a megváltással együtt a testünk feltámadását. Ennyire ”materialisztikus” felfogású a Biblia a testtel kapcsolatban. Így érthetőmármost Istennek az a gondolata, amit Pál apostol így fejezett ki igénkben: ”a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma”.

Ennél magasabbra becsülni már nem is lehet egy testet. Ez a test, gondoljátok csak el, templom. Olyan szentély, amelyben Isten akar lakozni. A testemben hordom Istent, Jézust. A kezem, a lábam, a szemem, a nyelvem, a tekintetem, a szívem - az egész testi valóm olyan transzparens, amelyen át Jézus Lelke, lelkisége akar belülről kisugározni a környezetembe. Micsoda méltósága ez, micsoda ajándéka, feladata ez a testnek! A test kultuszát űzőknek, és a testet lebecsülőknek egyaránt odakiáltja Pál: mit csináltok a testetekkel? Hát nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma? Templom! Szentély! Istené. Jézusé. Nem a tiétek. Nem tehetitek vele, amit akartok, nem tehetitek tönkre sem kényeztetéssel, sem sanyargatással. ”Mivel mind testünk, mind lelkünk a Szentlélek temploma, így mindkettőnek tiszta és szent megőrzését kívánja Isten”. Ha ez így van, akkor minden paráznaság, vagy ahogy Káténk részletezi, minden tisztátalan cselekedet, szemérmetlen magaviselet, szó, gondolat, kívánság tulajdonkképpen templomgyalázás. Ugye milyen rettenetes lenne, ha ide, ebbe a templomba például lovakat kötnének be, vagy disznókat hizlalnának? Vagy milyen visszataszító lenne, ha most az istentisztelet után bárhelyiséggé alakítanánk át ezt az Isten házát, és úrvacsorai edényekből koktélt innánk, miközben az orgona érzéki dzsessz zenét szolgáltatna hangulatvilágítás mellett? Ilyet még a templomba soha nem járó emberek sem tennének az Isten házával. És mi, akik szeretjük ezt a templomot, amelyik pedig kőből van és holt valami magában véve, mégis ugyanazt tesszük azzal a másik templommal, amelyik sokkal szentebb valami, mint ez, amelyiknek örökkévaló rendeltetése van: a testünkkel vagy a másik ember testével.

Templomgyalázást követünk el, valahányszor a magunk vagy más testét tisztátalan cselekedetek vagy gondolatok eszközéül használjuk, tekintjük. Ha fiúk és lányok, férfiak és asszonyok egy cseppet is komolyan vennék a test isteni méltóságát, talán visszarettennének, amikor forr a vérük, amikor forró hangokat suttog a kísértő, hogy tisztátalan cselekedettel megrontassék Istennek ez a nagyszerűtemploma. Talán tisztátalan mozdulatokkal, szavakkal, gondolatokkal nem mérgeznék olyan könnyelműen a lelküket és a fantáziájukat, mert az is templomgyalázás, és úgy hat, mint egy káromkodás az Isten házában. Akkor talán a fiatalok az egymással való érintkezésben jobban tiszteletben tartanák egymás testét, talán nem játszanának a tűzzel, a szenvedélyek tüzével, szemérmetlen, ingerlőöltözetekkel, bájaik mutogatásával. Hát nem tudjátok, hogy a ti testetek a Szentlélek temploma? Vagy ha tudjátok, és mégis csináljátok, akkor ez nem olyan valami, mint amit Jézus mondott egyszer a Szentlélek ellen való bűnről? A tudatos paráznaság vajon nem a Szentlélek elleni bűn? De igen, az. Meg van írva: ”Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten.” #1Kor 3,17.

Ezért mondja Káténk az ige szavaival: ”Isten mindenneműtisztátalanságot megátkozott!” Mit jelent ez? Talán jobban megértjük, ha így mondom: Isten átka annyi, mint Isten áldásának a hiánya. Azon a cselekményen, ami tisztátalan az Isten előtt, vagy azon a boldogságon, amit nem igaz úton, nem egyenesen szerzett valaki, nincs az Isten áldása. És az akkor már nagyon keseru˝ ”boldogság”.
Például, ha az ember a maga testét kívánja kivonni az Isten uralma alól, és azt hiszi, cselekedhet vele, amit akar, mert az ösztönöknek szabad kiélést kell biztosítani: pórul jár, mert ebből soha nem lesz szabadság, hanem ellenkezőleg, szolgaság. Az Isten uralma alól kivont ösztönök maguk válnak zsarnok uralkodóvá az ember felett, és olyan szexuális káoszba ösztökélik, amit maga sem akart eredetileg. Ez mindig tragédiája az Istentől magát függetleníteni akaró embernek. Azt hiszi, hogy felszabadult az isteni törvények megkötöttsége alól, pedig egy sokkal zsarnokibb megkötöttség alá került: az ösztöneinek és vágyainak rabságába. Ez az Isten átka. Ez az Isten áldásának a hiánya.

És rá lehet itt mutatni arra a rengeteg degenerált gyermekre, akik állandó csendes, fájó vád a szüleik ellen, akik fiatal korukban testük templomának a szentségét nem őrizték meg eléggé. Vagy a szenvedéseknek arra a mérhetetlen folyamatára, amely olyan sok házasságot elönt. Vagy az elnyomorodott életekre, fiatal lányokra és fiúra, akiknek derékba tört az élete, mielőtt kibontakozhatott volna. Vagy arra a szomorú tünetre, hogy aki testét, lelkét tisztátalansággal fertőzi, lassan érzéketlenné válik a szent iránt, az igazi szép és tiszta iránt. Rá lehet mutatni különösen arra az igére, amely szerint paráznák nem örökölhetik Isten országát #1Kor 6,9-10 . Hogy is érezhetné magát igazán otthon egy tisztátalan élet a tisztaságnak és szentségnek a mennyei szférájában? Igen, Isten mindennemű tisztátalanságot megátkozott.

De nem ez az igazi motívuma a tisztátalanság kerülésének. Nem az Isten ítéletétől való félelem, hanem inkább az, amit József mondott annak idején: ”hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” #1Móz 39,9. Mivel Isten utálja a tisztátalanságot, azért utálja az istenfélőember is. A szent és tiszta életnek a legmélyebb motívuma az, hogy a testem, a lelkem a Szentlélek temploma. Hogy a testemért, a lelkemért nagy árat fizetett Jézus. Nem az enyém. Az Övé. Nem bánhatok vele a vágyaim, ösztöneim szerint, felelősséggel tartozom érte. Lehet, hogy nehéz harcokat kell olykor vívni a tisztaságért, de a győzelem annál nagyszerűbb. Senki se gondolja, hogy hiábavaló ez a küzdelem, ha megbotlik is ay ember benne olykor.

Hogy is mondta Jézus: ”Ez az én testem, ... ez az én vérem.” #Máté26,26-28 Az Ő oly tiszta és szent testét és vérét adja mintegy eledelül az embernek, és ezzel együtt odakínálja a teljes testi győzelmet is minden tisztátalanság felett. Éljetek vele, mondja. Hát éljünk vele! Éljünk Jézus győzelmével, hiszen Krisztus lehet még a testünkben is, még a vérünkben is. Hát nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma? És azt ne higgye valaki, hogy ez most már valami szomorú, lemondó, testet, testi vágyakat gyilkoló életforma. Nem. Éppen nem az. Sőt éppen így jut el az ember a test igazi örömeihez. Hiszen az evangélium örömhírt jelent magyarul. Isten nem szomorú Isten, hanem boldog Isten.

Jézus, örvendezővé akarja tenni a benne hívőket. Az evangélium a test számára is örömhír. Az evangélium szerint az evés és ivás nemcsak a test egészségben tartása céljából történik, hanem a testi élet természetes öröme is. A ruhának nemcsak az a célja, hogy takarja a testet, melegen tartsa, hanem az is, hogy díszítse. Egy nyári üdülés nemcsak új munkateljesítményre képesít, hanem alkalmat ad a testnek a neki járó pihenésre és játékos örömre is. A szexuális ösztönt nemcsak a szaporodás eszközéül adta az Isten, hanem arra is, hogy örvendetessé tegye két ember egymás iránti szeretetét a házasságban. A hívőembernek nem a nemi élet örömei vagy önmegtartóztató élet között kell választania, hanem az Isten által megszentelt nemi élet örömei vagy a puszta gerjedelmek között.

Minden örömnek az Isten a forrása. Nem az a helyes tehát, ha valaki örömtelenné erőszakolja az életét, hanem, az, ha minden energiáját, a szexuális energiát is, az öröm forrására koncentrálja: Istenre. Igen, így van pontosan: Testi életükben is ezek az igazán boldogok...

És még csak egyet: Igaz, hogy minden tisztátalanságot megátkozott az Isten, de a szívből megbánt és megvallott tisztátalanságot pedig megbocsátja az Isten. Jézus a vámszedőkkel, paráznákkal, bűnösökkel ült egy asztalnál. Ma is ezt teszi. És azt mondja nekik: ”maradjatok meg ebben az én szeretetemben.... hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.” #Jn15,9-11.

Ámen

Dátum: 1964. szeptember 13.