Ne ölj!

1964. június 28, vasárnap

Lekció: 

Alapige

”Ne ölj.”

Amint már tudjátok, a csütörtöki bibliaórákon mostanában a Heidelbergi Káté tanulmányozásával foglalkozunk. Ennek során most éppen az a parancsolat van soron, amit felolvastam, a hatodik: ”Ne ölj”! Azért hoztam most szívesen ide a templomba csütörtöki bibliaóra helyett ezt az igét és ezt a témát, hogy mi is jobban be tudjunk kapcsolódni lélekben és imádságban abba a nagy küzdelembe, ami éppen ezekben a napokban a világ keresztyénségét elsőrendűen foglalkoztatja.

Ma kezdődik Prágában a II. Keresztyén Béke Világgyűlés, amelynek az egész világról összesereglett közel 1000 kiküldötte és megfigyelője talán éppen ebben az órában hallgatja a Betlehem kápolnában Niemöller hessenpassaui lelkészelnök igehirdetését az egész gyűlést megnyitó egyetemes istentiszteleten. Nyilván ott is ilyen problémákról van szó, mint amit a mi igénk felvet. ”Ne ölj”! Így hangzik Isten hatodik parancsolata. 400 éves Káténk pedig így magyarázza: ”Mit kíván Isten a hatodik parancsolatban? Felelet: Azt, hogy felebarátomat sem gondolatban, sem szóval vagy a magam viseletével, annál kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal ne illessem, ne gyűlöljem, ne sértsem meg vagy meg ne öljem; hanem minden bosszúvágyat irtsak ki magamból; saját magamban se tegyek kárt, se vakmerően ne rohanjak veszedelembe. Ezért viseli a világi felsőbbség a fegyveres hatalmat is, hogy a gyilkosságot megakadályozza.” (H. K. 105. kérdés - felelet).

”Ne ölj”! Ez a két kicsi, egytagú szó olyanformán hat ebben a mai világban, mint amikor egy vízcsepp hullik egy forró tűzhely lapjára: pillanatig sistereg rajta, azután vége. ”Ne ölj”! Mit számít egy ilyen szó egy olyan világban, amely zsúfolva van páncélautókkal, gépfegyverekkel, atomés hidrogén fegyverekkel, politikai feszültséggel, fajgyűlölettel, robbanó indulatokkal, szenvedéllyel? ”Ne ölj”! Nem hangzik-e ez a parancs olyan nagyon távolról, nem tűnik-e naivnak, elavultnak, lehetetlennek? Van ennek a parancsnak még valami értelme, érvénye a mai világban?

Van! Sőt ma talán még sürgetőbben és nyomatékosabban, mint valaha. Isten mondta: ”Ne ölj”! És Isten szavának a kétélűkardja hatalmasabb fegyver, mint minden tömegpusztító eszköz, amit az emberiség valaha feltalált. És ma különösen érdeke az egész földi világnak, hogy Isten törvényének ez a fegyvere védje meg az emberiség életét egy méreteiben elképzelhetetlen nagy pusztulástól. Isten ezzel az örök törvénnyel az emberi élet szentségét és sérthetetlenségét akarja megvédeni mindenféle támadással szemben. Védi Isten a 7. parancsolatban az ember házasságát is, a 8.-ban az ember tulajdonát, a 9.ben az ember becsületét, de mindezek előtt az életet. Istennél ez a sorrend:

elsőaz élet. Nem úgy, mint a világban már oly sokszor volt, hogy a gazdagság, a szerelem, az olajmezők, a szénbányák előbbre valók voltak az emberi életnél. Nem! Istennél elsőaz élet! Vagyont, feleséget maga is szerezhet az ember magának, szénbányák, olajmezők gazdagságát saját erejével is kiaknázhatja, de életet nem tud létrehozni. Az élet közvetlenül az Isten ajándéka, és éppen ezért az Isten tulajdona. A te magad élete is, meg mindenki másé is. Ezért olyan megmagyarázhatatlan titok az élet.

Igen, éppen ezért olyan rejtély az ember számára az élet, mert az örök Vagyok (ahogyan Mózesnek leplezte le a maga lényét Isten az égőcsipkebokornál) az örök Létező, az örök Élőa közvetlen forrása. Miként az élet keletkezése sem áll semmiféle emberi tudomány és hatalom hatáskörében, ugyanúgy az elvételét sem tette Isten emberek kezébe. Az élet felett egyedül Isten a szuverén Úr. És itt különösen az emberi életről van szó. Az emberi életről, amely valami egészen különleges módon edénye az Isten gondolatainak, tükre az Isten életének. Ebben az edényben, még ha akármilyen homályos is, de maga az Isten felsége akar tükröződni. Azért tartsd tiszteletben az edényt, mert különben Isten felségét sérted. És ha ez az edény már csak tört cserepekből áll is, ha már semmi értéke, haszna nincs is, Isten felsége akkor is ott tükröződik valamilyen cseréptöredéken, és még így is hord magán egy örök tervet, amit Isten szándékozott megvalósítani vele. Ezért olyan mérhetetlenül drága Isten szemében minden ember élete. Ezt a drága emberi életet veszi körül, mint védőgyűrűez a parancsolat: ”Ne ölj”!

Vagy ahogyan a Káténk kitágítja ezt a védelmi kört, amikor így mondja: ”felebarátomat sem gondolatban, sem szóval vagy a magam viseletével, annál kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal ne illessem, ne gyűlöljem, ne sértsem meg vagy meg ne öljem...” Mintha Káténk jó messzire előre küldené a védelem elő őrseit, hogy a legkisebb ellenséges mozdulatra is megfújhassák a riadót. Mert ami bosszantással kezdődik, az könnyen folytatódik gyűlölettel, sértéssel, és végződik vérrel. Az emberi élet olyan felbecsülhetetlen kincs, hogy még távolról, a gondolatoknak, az indulatoknak, a szavaknak a távolságából is tilos bántani, keseríteni, megnehezíteni.

Káténk szavai szerint: ”felebarátomat sem gondolatban, sem szóval vagy a magam viseletével, annál kevésbé tettel, akár közvetlenül, akár mások által, gyalázattal ne illessem, ne gyűlöljem, ne sértsem meg...” Mert a sértő gondolatok kisugároznak, és jobban fertőzik az atmoszférát, mint a rádium sugárzása. Egy megsemmisítőtekintettel vagy egy sokat mondó mozdulattal, kézlegyintéssel, a nyelv éles kardjával is lehet pusztítani a másik életét. Ezeknek a mérgezett gyilkoló eszközöknek több halálos áldozata van a világon naponként, mint a hirosimai atombombának volt. ”Ne ölj”: azaz le minden fegyverrel, ami a másik ember életét bosszantással, gyűlölettel, sértéssel vagy akár bicskával, nukleáris fegyverekkel támadhatja meg. Mert az élet szent. Az élet sérthetetlen. Az élet Isten tulajdona.

Nemcsak a más élete, hanem a saját magamé is. Ezért van benne Káténkban ugyanott ez a mondat is: ”saját magamban se tegyek kárt, se vakmerően ne rohanjak veszedelembe”. Annyira mélyen van lelkünkben a gyilkolás ösztöne, hogy Isten még saját magunktól is védeni kénytelen a saját életünket. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy akár mértéktelen ivással, akár az érzéki örömök hajszolásával, akár a sportmánia vakmerőségével, akár pihenni, soha pihenni nem tudó, túlhajszolt munkálkodással a saját életét rövidítse, tönkretegye. Nincs joga hozzá! Ha mégis teszi, a ”Ne ölj” parancsolat ítélete alá esik. Mennyi gyilkossal van tele ez a föld!

Van itt még a Káténknak egy nagyszerűmondata: ”Ezért viseli a világi felsőbbség a fegyveres hatalmat is, hogy a gyilkosságot megakadályozza.” Isten annyira szereti, annyira félti az emberi életet, hogy az Ő ”Ne ölj!” parancsának a fegyverén kívül még a világi hatóság fegyverével is védelmezi azt. Figyeljétek csak meg, mennyire modern ez a 400 éves Káté! Azt mondja: a világi hatóságnak azért van fegyvere, hogy a gyilkosságot megakadályozza. Az a rengeteg mindenféle fegyver, ami készül, és már készen van, az a rengeteg bombázó repülőgép, rakéta, nukleáris harci eszköz, mind-mind azért van, hogy ne legyen tömeghalál, ne legyen vérontás. Nem az élet pusztítására, hanem az élet védelmére kapta a hatóság Istentől a hatalmat.

Hála legyen Istennek, hogy a második világháború mérhetetlen nyomorúsága után egyre több világi hatóság egyre jobban látja ugyanezt az igazságot, és egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy a kezében levőfegyverek ne halomra öljék az emberi életet, hanem védjék, oltalmazzák, a tömeggyilkosságot megakadályozzák. Régebben, még évtizedekkel ezelőtt is nem merték a hatodik parancsolat érvényét a népek közötti háború problémájával szemben hirdetni, mindenféle magyarázatokkal, nemzeti és gazdasági érdekek védelmi szükségletével igyekeztek egy-egy háború jogosultságát igazolni. Ma azonban már egyszerűen nincs semmi indok, ami egy háborút igazolhatna. Akinek csak valamit is számít az, amit Isten mond, és éppen a hatodik parancsolatban így mond: ”Ne ölj!”, annak ma a háborúval szemben csak egyféle magatartása lehet: egy határozott és félreérthetetlen: nem.

Nem, mert nincs a világon semmi, de igazán semmi, amit száz és százmillió halott árán lehetne csak, vagy akár kellene, igazolni. Az a vélemény, hogy háború mindig lesz, amíg ember lesz a földön, mind sátáni tévtan. Isten az embert életre teremtette, és nem arra, hogy mindig újra ki legyen szolgáltatva egy dimenziótlan harci aréna borzalmas színjátékának. Bár tudnák a világ keresztyén egyházainak a kiküldöttei ott Prágában most minél hathatósabb szóval hirdetni a világ felé azt az isteni igazságot, amit Káténk már 400 évvel ezelőtt így fogalmazott meg: ”Ezért viseli a világi felsőbbség a fegyveres hatalmat is, hogy a gyilkosságot megakadályozza.” Bár tudnák ezt olyan hitelesen hirdetni, hogy jóvátehetnének vele valamit abból a rettentő mulasztásból, amit a keresztyénség a háború és a béke kérdésében a múltban elkövetett.

De a háború kiküszöbölésével és a külsőleges béke lehetőségének a biztosításával még koránt sincs elintézve a ”Ne ölj” parancsának érvénye. Sokkal mélyebben vág az annál, semhogy bármelyikünk fel ne tárná a lappangó bajt. Azt, hogy ott a gyilkosság. Ott bent, mélyen a szívünkben. Mindnyájunk szívében. Isten igéjének idevonatkozó igazságait összeszedve így folytatja tovább a Káté: ”De hát nem csupán a gyilkosság megtiltásáról van-e szó ebben a parancsolatban? Felelet: A gyilkosság megtiltása által azonban arra is tanít Isten bennünket, hogy Ő a gyilkosságnak még a gyökerét, úgymint az irigységet, haragot, gyűlöletet, bosszúvágyat is gyűlöli, és mindezt már titokban való gyilkosságnak tekinti.” (H. K. 106. kérdés - felelet).

A ”Ne ölj” parancsolat lehatol a gyilkosságnak egészen a gyökeréig. És akkor egyszerre kiderül, hogy a kulturáltság meg a jólneveltség és vallásos indulat takarója alatt bent az emberben egyáltalán nem valami kulturált, jól nevelt és vallásos érzések, vágyak rejtőznek. Jó lenne, ha egyszer meglátnánk, hogy a féken tartó és elleplezőréteg alatt kik vagyunk mi valójában, micsoda démonikus fenevadak lappanganak és várnak ott valahol belül: irigység, gyűlölet, harag, bosszúvágy. És hogy tör előaz egyik vagy a másik rögtön, amikor a külsőlehetőség szabaddá teszi az utat a számára.

Ezért mondja Nietsche például, hogy az egész kultúránk nem egyéb, mint egy vékony almahéj egy izzó, fortyogó káosz felett. Elég csak egy kis vélt sérelem, ami ért, s máris megmozdul bennünk valami. Elég csak a másik sikerének a látása, máris föltámad az irigység. Elég egy frontátvonulásos idő, máris kitör a harag. Látszólagos erényeink igazán nem az érdemünk, hanem csak alkalom hiánya, a külsőkörülmények szerencsés alakulása. Egyébként azonban mindnyájunkban, de kivétel nélkül mindnyájunkban minden-minden lehetőség a legszublimáltabb egoizmustól a legbrutálisabb orgyilkosságig, ugrásra készen lappang. Ezért nevezi Káténk a Biblia alapján az irigységet, gyűlöletet, haragot és bosszúvágyat alattomos gyilkosságnak. Alattomos, mert nem látható. Csak az Isten látja. De gyilkosság, mert akire irányul, annak az életét rontja, emészti, nehezíti, - öli.

Tudjátok, hogy van ez? Úgy, hogy mindnyájan szeretnénk egy kicsit nagyobbnak látszani, mint amekkorák vagyunk. És ennek a legegyszerűbb módja az, hogy a másikat lehúzom, degradálom, befeketítem. Gondolatban, magamban, vagy akár mások előtt. Sőt az illetőelőtt is, ha kell. A másikat egy olyan sötét háttérré igyekszem tenni, amely előtt még én is fényleni tudok. Befeketítem a másikat, hogy a sötét háttérben annál jobban ragyogjak én. Ilyenkor már csak a bátorság hiánya, meg a következetesség hiánya az oka annak, hogy azt a másikat fizikailag is el nem teszem az útból ezzel levonva a végsőkonzekvenciáját az iránta táplált érzéseimnek. Ez a sötét végsőkonzekvencia, ez csak a nagyítóüveg, amelyen át a mikrogyilkosságot a szívünkben felismerjük. És ha valaki a saját szívében levőindulatoknak ezt a nagyított képét meglátja, és nem borzad vissza tőle, az nem is ember! Irigység, gyűlölet, harag, bosszúvágy: alattomos gyilkosság!

Vagy ott van még egy másik gyilkoló fegyver, az előítélet. Milyen hamar előrántjuk ezt is a másik ellen. Egy kis előítéletet kiváltani valakivel szemben a másikban, elég csak a megvetésnek egy bizonyos mimikája az arcon, elég csak annyi, hogy azon a szokásos lekicsinylőhangon azt mondjuk: aha, ismerjük már! Egy ilyen megvetőszóban olyan valami fejeződik ki, ami hasonló a gyilkossághoz. Mert ebben a kis szócskában, hogy aha, Isten meghallja az egész szívem rejtett gyűlöletének a rezdülését. És ki tudná mind felsorolni az irigységnek, a gyűlöletnek, haragnak, bosszúvágynak azt a rengeteg árnyalatát, amivel naponta öljük a másik ember lelkét, jókedvét, örömét. Amivel megöljük a másikban a testvért. ”Ne ölj” - mondja Isten. Ki az, aki a parancs ítélete alatt nem döbben rá arra, hogy gyilkos vagyok? Igen, sokszoros gyilkosok vagyunk. Alattomos tömeggyilkosok! Azért mondja Isten nekünk, neked meg nekem is: ”Ne ölj”! Ha nem lennénk gyilkosok, nem kellene, hogy lefogja Isten a kezünket, meg a szívünk indulatát, meg a nyelvünket ezzel a parancsolattal: ”Ne ölj”!

És ha valakinek még ez sem elég, akkor Káténk még tovább folytatja: ”De elég-e az, ha felebarátunkat az említett módon meg nem öljük? Felelet: Nem elég, mert amikor Isten az irigységet, gyűlöletet és haragot kárhoztatja, ezzel már azt kívánja, hogy szeressük felebarátunkat, mint magunkat, iránta türelemmel, békességgel, szelídséggel, könyörületességgel és szívességgel viseltessünk, kárát tőlünk telhetőleg elhárítsuk, és még ellenségeinkkel is jót tegyünk.” (H. K. 107. kérdés - felelet).

Ez a hatodik parancsolat pozitív oldala: a szeretet. Nem egy érzelgős, ellágyuló, jó érzéshullám, ami nekem is jólesik, mert olyan kedves, olyan szeretetre méltó az a másik, hanem az a szeretet, ami ”Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” #1Kor13,8. Még az ellenséggel szemben is, nemcsak a közvetlen hozzátartozóival szemben. Vagy még a legközvetlenebb hozzátartozóival szemben is, nemcsak az ellenséggel. Amelyik a másikat úgy szereti, ahogyan van. Sőt, annak ellenére, hogy olyan, amilyen, mégis szereti. Úgy, hogy látszik is az a szeretet valamiben. Valahogy úgy, ahogy az Isten szeret engem, annak ellenére, hogy ismer, hogy tudja, ki vagyok, milyen vagyok, mégis szeret. Ez a mégis-szeretet.

Itt van a hatodik parancsolatnak az egész titka, abban, hogy az Isten mégis szeret, téged is, engem is, pedig... Pedig! Mégis szeret. Annyira szeret, hogy a názáreti Jézus személyében bejött ebbe a gyilkos indulatokkal terhes világba, és itt maga is a legszörnyűbb gyilkosság áldozata lett. De csodák csodája: éppen ezzel vette magára a gyilkos bűnét, és épp ezzel árasztja a világba az Ő szeretetének a mennyei forrását. Ennél a forrásnál meríthetjük tele a szívünket szeretettel, úgy, hogy jusson belőle a másiknak is. Jó barátnak, ellenségnek, családtagnak, idegennek. Jézus mondta: ”Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élővíznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” #Jn7,37-38.

Ámen

Dátum: 1964. június 28.