Mostan...!

1964. június 21, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Egynéhány nap mulva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá őt a Krisztusban való hit felől. Mikor pedig őigazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendőítéletről szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged.”

Az Igében van egy kicsiny szó, amelynek a jelentősége mégis igen nagy. Így hangzik: mostan. A mostan csak egy egészen rövid pillanat, mégis, mi minden függhet tőle, egy ember életében! Ezen a mostanon múlhat egy embernek az örök élete! Tudniillik azon, hogy most mit tesz, hogy ezt a mostant miként használja fel. Ez a mostan talán egy végleges döntés alkalma lehet. Olyan pillanat, amelytől kezdve egy ember élete vagy fölfelé emelkedik a fénylőmagasságok felé, vagy lefelé, valami sötét mélységbe süllyed, ahonnét bizony nincs felemelkedés. Félix és Drusilla számára ez a mostan azt jelenti, hogy a következőnéhány percnek vékony drótján függ számukra az üdvösség, vagy kárhozat, az, hogy megtartatnak-e az örökkévalóság számára, vagy elvesznek? Az a kérdés, melyiket választják?

Mostan! - Minden embernek megvan a mostanja! Néha többször is egy élet folyamán. Neked is megvan, nekem is. Félix és Drusilla számára akkor volt ez a mostan, amikor Pált hallgatták. Ez a két fiatal lélek ott áll az életük nagy, döntőválasztóvonalán. Micsoda hatalmas mostant ad nékik itt Isten. Tele kegyelemmel, figyelmeztetéssel, életlehetőséggel. De sajnos... elmulasztják a döntőpillanatot, kiejtik a kezükből és elszalasztják életük nagy mostanját! Félix azt mondja Pálnak: Mostan... eredj el! Majd amikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak.

Hogy jobban megértsük a helyzetet, hadd mondjam el röviden, ki volt ez a két ember. Félix rabszolgasorból emelkedett egyre magasabb pozícióba. Történetünk idején Júdea helytartója volt, mint annak idején Pilátus. Nagy pompával élt, Heródesnek Cezáriában lévőkirályi palotájában. Kegyetlen, önző, kicsapongó természet lévén, valóságos ostora volt sok éven át a szerencsétlen országnak. Drusilla, aki zsidó asszony volt, harmadik felesége volt Félixnek. Királyi vérből származott. Nagy Heródes unokája és Heródes Agrippa királynak a leánya. Történetünk idején 17-18 éves lehetett, de már nagy élet volt mögötte. Hírhedt szépség volt. A fiatal zsidó királyleány most, a helytartó feleségeként élt apja palotájában, népe nagy botránkozása közepette. Az egyik tehát pogány volt, a másik vallásos. de valójában nem istenfélő- alapjában véve mindketten olyan emberek, akik vajmi keveset törődtek azzal, amit Isten mond, akik számára sokkal inkább a szemek kívánsága, meg a testi vágyak, meg az élet kérdése volt a minden. Ez a két ember kapta itt az Isten kegyelmének a “mostanját”!

Különös az, ahogyan néha egy-egy embernek az útjába kerül Isten. Az ember csak él, éldegél, a saját feje szerint, legjobb belátása szerint, nem is gondol semmire. Nem zavartatja magát, megy a maga útján tovább... tovább... És egyszer csak ott az Isten! Íme, itt is így történik. Egy bizonyos napon 70 római lovaskatona vonul be Cézáreába. Jeruzsálemből jöttek. Egy megkötözött foglyot hoztak magukkal. Semmi különös nem volt ebben. Gyakran előfordult ilyesmi. Mit törődött Félix egy fogoly zsidóval? És mégis, ez a különös fogoly nemcsak Félix kaszárnyájába kerül be, hanem valahogyan Félix lelkiismeretét is foglalkoztatja. Annyira, hogy egy szép napon azt mondja feleségének: - Figyelj csak ide, ma reggel egy Pál nevű foglyot hoztak Jeruzsálemből, ahol már olyan sok zavargás volt. Ez egy egészen különös ember. Meg kell mondanom őszintén, hogy értetlenül állok vele szemben. Folyton csak arról a názáreti Jézusról beszél, akit, tudod - Pilátus idejében keresztre feszítettek. Az emberek Jeruzsálemben azt mondják, hogy meghalt, ez a Pál meg azt állítja, hogy él!

Erre még az élvezeteknek élő Drusilla is fölfigyel. Ő is ott akar lenni a fogoly kihallgatásánál. Hogy miért? Ki tudná ezt megmondani? Talán a régi vallásos emlékek mozdultak meg benne. Tehát mégse tudott, úgy látszik, elszakadni attól, amit hazulról hozott még, ha akármilyen kevés is volt az. A gyermekkori vallásos emlékek néha föltámadnak és szót kérnek! Nem hiábavaló az imádság, az a bibliai történet, amit gyermekkorában tanult valaki. Íme, Drusilla is meg akarta hallani ennek a különös fogolynak a szavait, akiről olyan sokat beszéltek. Miféle furcsa hit lehet az, ezzel a názáreti Jézussal kapcsolatban? Érdekes lehet!

“Egy néhány nap múlva, azután” meg is történik a dolog. Hívatják Pált. Nem bírói tárgyalásra, hanem csak olyan magánbeszélgetésre. Hármasban vannak Félixék magánlakosztályában. Drusilla talán kényelmesen végigdől egy heverőn és hallgatja Pált. Pál pedig ennek a gőgös, rideg, római helytartónak és élveteg királyleánynak beszél. Beszél... Jézusról! Szó szerint: “A Krisztusban való hit felől.” És akkor következik el Félix és Drusilla számára az a bizonyos, az a sorsdöntő“mostan”! Hogy Pál mit mondhatott el ennek a két embernek a “Krisztusban való hitről”, azt sejtetik ezek a szavak: Igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendőítéletről beszélt... Elég veszélyes téma, ebben a helyzetben. Miért nem inkább az Isten bűnbocsátó kegyelméről, szeretetéről, könyörületéről? Hiszen Pál sorsa, emberileg szólva, Félix kezében van! Igen, de Pál tudja azt, amit ez a két ember nem tud.

Azt, hogy az ősorsuk meg a Sátán kezében van. Amikor Pál ott áll előttük, és végiggondolja az életüket, látja, hogy ez a két ember minden pompával, luxussal és élvhajhászással együtt a pusztulás felé rohan. Akkor nem tud hallgatni, elfelejti, hogy földi bírája előtt áll, csak azt látja, hogy ez a két ember a vesztébe rohan. Igyekszik őket megfékezni, mint elszabadult paripákat, még akkor is ha őt magát elgázolják. Megpróbálja őket keményen fölrázni. Mélyen bele mártja az Ige kését e két ember életének a fekélyébe, csak úgy spriccel belőle a genny. Mielőtt Isten bűnbocsátó kegyelméről, szeretetéről beszélne, kemény szavakkal szól az igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről. Mert addig soha nincs kegyelem, amíg az ember nem tudja, hogy kegyelemre szorult. Addig nincs bűnbocsánat senki számára. amíg nem válik tudatossá benne, hogy mit bocsát meg neki Isten!

És akkor következik el Félix és Drusilla esetében az a bizonyos sorsdöntő“mostan”. Mert mostan végre meghallják, amit még soha, senkitől sem hallottak, amit soha, senki nem mert megmondani nekik: az igazságot! Az igazságot önmagukról, meg Istenről. Mostan végre az történik, ami még soha eddig: meglátják a saját életüket és mögötte Isten ítéletét. Milyen különös, megcserélődnek a szerepek, a fogoly Pál a vádló, és a bíró Félix ül a vádlottak padján, mellette a remegőDrusilla. Mintha azt mondaná Pál: - Félix és Drusilla, ti azt csináltok, amit akartok, de ne felejtsétek el. hogy él az Isten és megítéli a földet. “Elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak és azután jön az ítélet!” #Zsid9,27
Milyen hatalmas prédikáció lehetett az ott, Félixék szobájában! Micsoda halálos csend támadhatott, amikor az ítélet fenyegetése elhangzott, mielőtt a kegyelmet kihirdethette volna Pál! Mi minden mehetett végbe ennek a két embernek a lelkében, mikor Pál, a tőle szokásos szenvedélyes szavakkal mondhatta nekik: - Félix és Drusilla, a Krisztusért kérlek, mintha Isten kérne általam, béküljetek meg Istennel! Higgyetek Jézusban, bízzátok Rá magatokat, és akkor minden jó lesz! Gyertek ti is oda a Megváltóhoz, az Ő vérében szabadulás van a ti számotokra is!

Most már csak az a kérdés, hogy Félix és Drusilla mit kezdtek ezzel a “mostan”-nal? Azzal az óriási kegyelemmel, amit számukra ez a mostan jelentett?
Így olvassuk a tudósítást: “Megrémülve mondta Félix...” Drusilla pedig hallgat. Talán azt jelenti ez, hogy Pál szívbemarkoló szavai nem hatottak erre a szép asszonyra? Lehet! Ma is megtörténik, hogy ketten ülnek egymás mellett a templomban, mindketten ugyanazt a prédikációt hallgatják, és az egyik a lelke mélyéig találva érzi magát, a másikat pedig hidegen hagyja. Nem jelent a számára semmit. Tehát Félix nem tudta olyan könnyen túltenni magát az Igén, megrémült. Félix nemcsak egy érdekes prédikációt kapott, hanem áldást is belőle, a sokknak az áldását, a nyugtalanságot. A félelemnek az áldását. Megmozdult benne valami. Végre! Isten Igéjének a villáma becsapott ennek az embernek a kemény, hideg szívébe. Megrémült. Ez a jó, amikor így ül valaki a templomban, hogy magára veszi a prédikációt, találva érzi magát. - Nos, és tovább? Mi van tovább? Semmi! Sajnos, nem az történt, hogy a megrémült Félix térdre borult és fölkiáltott: - Uram, légy irgalmas nekem, bűnösnek -, vagy - Mit cselekedjek, hogy üdvözüljek, (mint a filippi börtönőr). Bár ezt tette volna! Bár megragadta volna azt a mentő kötelet, amit Isten mostan odadobott néki! Mostan, mostan itt a pillanat, hogy Félixből igazán ember legyen, Isten gyermeke! Megváltott élet! De sajnos, a megrendülésből csak egy zavart mentegetőzés lesz! - Mostan eredj el! - mondja Pálnak. Tehát nem utasítja vissza cinikusan Pál szavait. Nem csap öklével az asztalra, nem tiltakozik az “igazságról, önmegtartóztatásról és ítéletről” szóló szavak ellen. Csak egy, egyetlen egy kifogása van: a “mostan” ellen van kifogása. Isten, meg a Jézusban való hit, meg a bűnből való megtérés “mostan” alkalmatlan időben jön neki, mostan nem - majd holnap, vagy talán holnapután. Amikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívlak téged...!

Eközben valaki nevet! Tudjátok ki? A sátán! Ennél jobban be se csaphatja az emberi lelket! Ez tetszik neki. Sokkal jobban, mint egy kemény elutasítás. Ez a legjobb módja annak, hogy a legveszélyesebb prédikáció is ártalmatlanná váljék. Mert ezzel, hogy “majd holnap, ha alkalmatosságom lesz” a fölbuzdult lelkiismeret is megcsendesedik. Az ember így be tudja beszélni magának, hogy mégse vagyok én azért olyan közömbös lélek. Igen, igen, abban a megtérésben van valami igazság... csak... mostan még nem! Isten, légy még egy kis türelemmel hozzám. Én igazán komolyan akarom venni, amit mondtál, csak nem mostan... Majd! Óh, de sok emberrel történik ez! Nem akarunk mi vallásunktól elszakadni, se az egyházunktól. Jól is esik néha egy-egy jó prédikációt hallgatni, és annak a hatása alatt elérzékenyedni. De... azután nem történik semmi tovább, marad minden a régiben, mert mi magunk a régiek maradunk. Amikor Isten az Ő “mostan”-jával sürget: - No, mostan aztán dönts végre, kit akarsz szolgálni, kihez akarsz tartozni? Most szánd rá magad, hogy leteszed végre azt a bűnödet! - akkor mi visszahőkölünk. Belátjuk, hogy nem jó irányba fut az életünk vonata, ebből még egyszer baj lesz, valami végzetes összeütközés, szerencsétlenség, ezen változtatni kell, - de nem mostan még. majd...

Pedig atyámfiai, ez a történet éppen azt mutatja, hogy a “most még nem” az mindig “sohasem”-et jelent. Félix hívatta ugyan Pált még azután is, többször is, de a nagy “mostan”, a kegyelem “mostana” akkor már elmúlt a számára. Örökre! Ezután a “mostan” után újra bezárult a szíve. Jobban, mint volt valaha. És ez mindig így szokott történni. Aki élete nagy “mostanját” elszalasztja, talán sohasem kapja vissza többé! Istennek az a szava, amelynek hatása alatt a szívünk meg nem törik, a szívünket még jobban megkeményíti. Isten Igéjét hallgatni - veszedelmes dolog! Ezért figyelmeztet már az Ótestamentumban is Isten: - Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket! Ma! Most!

Atyámfiai! Isten a ránk következőhét folyamán készít egy ilyen “mostant”. Az Ő bűnbocsátó kegyelmének, az Ő hitünket megerősítőszeretetének a nagy “mostanját”. Mindent el lehet halasztani, csak az Istenhez való térésünket, a bűneinkkel való leszámolást, azt nem! Betömni azt a szörnyűléket, amitől süllyed az élet hajója, eltávolítani azt a borzalmas időzített bombát, amelyik minden pillanatban robbanhat: azt nem lehet halogatni! Miért ne lehetnél te is most rögtön boldog? Miért ne lehetne a te szívedben is békesség, a lelkiismeretedben nyugalom, a szívedben öröm? Neked se kellene tovább egyetlen lépést se tenned Isten ítéletével a fejed fölött! Ne mondd, hogy - majd, amikor alkalmatosságom lesz! - Több és jobb alkalmatosságod úgyse lesz, mint ami “mostan” van! Vagy legalábbis nem tudhatod, hogy lesz-e valaha? Olyan csak egyszer van, ami felől biztos lehetsz, ez pedig a “mostan”. És a mostant kitolni egy máskorra, játék az örökkévalósággal. Tehát a ránk következőevangélizációs és hitmélyítőhéten, vagy akár ebben a pillanatban, itt van számunkra a mostan! Micsoda lehetőség van ebben! Olyan ez mostan, mint egy nyitott ajtó, amelyen át az Atya kitárt karokkal siet a közelgőtékozló fia elé. Ne halogassátok! Ragadjátok meg az alkalmat! Félixek és Drusillák, pogányok és vallásosak, gyertek mind. Mind oda Jézushoz! Hadd legyen ez a nap, meg ez a hét a számotokra az a nagy “mostan”, ami után végre igazán új élet kezdődik: hasznos, áldott, győzelmes, keresztyén élet. Krisztusi élet!

Dátum: 1964. június 21.Ámen