Menny és föld ...

1964. május 07, csütörtök

Lekció: 

Alapige

“Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljőreátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsőhatáráig. És mikor ezeket mondotta, az őláttokra felemelteték, és felhőfogá el őt szemeik elől. És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor őelméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jőel, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe. Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.”

Meg tudom érteni a tanítványok önfeledt ámulatát ott az Olajfák hegyén, amikor szinte extázisban meredt a tekintetük az ég felé. Hiszen az előbb még ott látták maguk előtt Jézust, ott állt mellettük, hallották a hangját, látták, amint áldólag tárta a kezét feléjük. Azután egyszerre mintha elszakadt volna e földtől, mint aki szemmel látható módon is felülemelkedik az anyagi világon, - nem térbelileg, hanem hatalmilag. Mintha egy pillanatra megláttak volna valamit abból a titokból, amit így mondott nekik Jézus: “Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” Mt28,18, - s a következőpillanatban mintha valami sűrűköd vagy fényes felhőereszkedett volna közéjük: már nem is láttak semmit, csak meresztették a szemüket a mennyei világ más dimenziós létformájába beleláthatatlanodó Jézus után. Az önfeledt extázisnak ebben az állapotában a leírás szerint két angyal állott meg mellettük és szólította meg őket, - vagyis valamiféle kijózanító mennyei figyelmeztetés hangzott feléjük: “Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe?” #ApCsel1,11. Mintha azt mondaná nekik a szózat: ne vesztegessétek az időt céltalan mennybenézéssel, van nektek más dolgotok is, most hallottátok éppen: tanúivá kell lennetek Jézusnak mindenfelé az egész Földön. Az a Jézus, aki most fölülemeltetett a földi világon, akképpen jő is majd el, amiképpen láttátok Őt bemenni a mennyei világba. Addig pedig sürget az idő, hiszen az Ő visszajöveteléig hirdettetnie kell az evangéliumnak minden népek között.
Hasznos figyelmeztetés van ebben a jelenetben számunkra is. Figyelmeztetés a mennyei és a földi dolgok kellő egyensúlyban tartására! - Erről szeretnék most részletesebben beszélni.

1.) Először azt értsük meg: a tanítványoknak nem azt veti szemükre az angyali szózat, hogy a mennybe néznek, hogy a menny titkait kutatják, hogy a láthatatlan világba beleláthatatlanodó Jézust keresi a lelkük. Sőt ez éppen annak a bizonyossága, hogy nagyon összekapcsolódott az életük Jézussal. A figyelmeztetés csak az állandó mennybenézés ellen szól: ne maradjanak ott túl sokáig az Olajfák hegyén, ne feledkezzenek bele, ne vesszenek bele egészen a láthatatlan világba. A mennybenézés a maga idejében nagyon is jó és szükséges dolog. Aki egyszer Istent Jézus által megismerte, nem is tudna élni többé anélkül, hogy ne nézzen mindig újra fölfelé, hogy ne igyekezzék túllátni a láthatókon - keresni a tekintetét annak a hatalmas Valakinek, Aki fölötte van az eseményeknek, Akinek hatalma van a mi problémáink és bajaink fölött. A zsoltáríró is így ujjong: “Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem” #Zsolt121,1. - Igen, éppen ez a nagyszerű, hogy túlemelhetem a tekintetemet a bajokon, a problémákon, a földi élet gondjain, sáros, göröngyös útjain, - föl, föl Valakihez, Aki segíthet, föl Jézushoz, Aki nemcsak az üdvösségemnek a forrása, hanem minden olyan erőnek is, ami az idelent való küzdelmekhez szükséges! Ha nem volnának életünkben ilyen “olajfák-hegyi órák”, amikor újra és újra megerősödhetünk Jézussal való közösségünkben: elszáradna a lélek bennünk, s olyanok lennénk, - mint ahogyan múltkor mondta valaki - “mint a karó nélküli paszuly”, elterülve a földön, tartás nélkül, erő nélkül!

Igen, minden hívőembernek szüksége van arra, hogy rendszeresen följárjon arra a bizonyos Olajfák hegyére, hogy kiemelkedjék a földi élet zajából, és belenézzen a láthatatlanba, a végtelenbe, a mennyei világba! Nem egyszer s mindenkorra kapunk egy olyan erő-tőkét, ami egy egész életre elegendőaz élet keresztjeinek a hordozására, az élet küzdelmeinek a megvívására, a bűnök és kísértések ellen való küzdelemre... Hanem mindig éppen annyit ad az Úr, amennyi az adott pillanatban szükséges. - És ez az erő, amit az Úrtól kapunk, oh de nagyon szükséges! Mindnyájunknak! Akármilyen munkakörben végezzük is a napi feladatunkat, - tanításban, konyhában, orvosi rendelőben, tudományos kutatásban, szürke hivatalban, vagy gyárban: azt az erőt, amivel ki-ki a maga munkáját Isten dicsőségére és emberek javára végezheti, ezt az erőt fölülről kapjuk hozzá!

Olyan jó az, hogy úgy gondolhatunk Jézusra, mint Aki ott van a mennyben! Ezzel az egész titokzatos mennyei világ valahogy reálisabbá válik a számunkra. A szüleim halálakor éreztem valami ilyesfélét, azt, hogy mintha közelebb jött volna hozzám az az egész láthatatlan isteni világ, azáltal, hogy életemnek ilyen drága darabjai, mint az édesapám meg az édesanyám révén: egy-egy szállal több, ami engem is odafűz a mennyhez. Nos, Jézus mennybemenetele is ilyen élmény kell hogy legyen. Nem az tehát, hogy Ő ment el valahová messze, hanem az, hogy az a titokzatos és távolinak képzelt mennyei világ jött lélekben közelebb, lett élőbb valósággá azáltal, hogy ott van Jézus! Igen: nézzünk csak a mennybe! Jó dolog az! Minden ilyen istentisztelet itt a templomban, ahol az Ige hirdetése által a mennyei világ egy-egy darabja tárul föl előttünk: ilyen “Olajfák-hegyén” töltött óra a számunkra... Meg az a naponkénti elcsendesedés Isten előtt, Bibliával a kézben, négyszemközt az Úrral, amikor a szívünk legbelsőbb titkait nyitjuk meg Előtte: az is ilyen olajfákhegyi mennybenézés, erőmerítés! Ilyenkor válik könnyűvé a szív, tisztul meg a tekintet, csitul le a lelkiismeret; ilyenkor simul ki a gond barázdálta arc, ilyenkor telítődik meg szeretettel, jó szándékkal a lélek, mennyei erővel az akarat! Drága pillanatok, órák ezek, amikor lélekben mi is ott állhatunk az Olajfák-hegyén, nézvén a mennybe, túl a láthatókon a láthatatlan Jézusra! Sok hívőember tapasztalata az, hogy élni se tudna már a mennybenézésnek e nélkül a lehetősége, ajándéka nélkül!

2.) De ...! Ezzel a mennybenézéssel visszaélni is lehet. Ez a visszaélés pedig abban áll, hogy az ember úgy foglalkozik a láthatatlan dolgokkal, a mennyei világgal, hogy közben elfeledkezik a látható, földi világ dolgairól. - Persze olyan is van, és talán ez a több, hogy az embert annyira lekötik a földi dolgok, problémák, hogy miatta egészen elfeledkezik a mennyeiekről, - de fordítva is lehetséges, tehát, hogy az embert a menny szépsége annyira megbűvöli, hogy megveti miatta a földieket. Vannak emberek, akik számára ez a világ, a maga küzdelmeivel gondjaival, szomorúságaival csak egy szükséges rossz, amit legszívesebben itthagynának, ha tudnák... Sokan vannak, akik elmenekülnek a valóságos életből, annak problémáitól, ahová csak lehet, pl: a könyvek közé, vagy a magányba, vagy a képzelet világába, - a vallásos ember pedig az Istennel való meghitt közösségbe... Ne értsük félre: nagyon jó dolog és szükséges ez a meghitt közösség az Istennel, de nem úgy és nem azért, hogy így keressen az ember kikapcsolódást a földi élet feladataiból, meneküljön a realitások világából... Az Istennel való közösség, a mennybenézés nem arra való, hogy kikapcsolódjunk a világból, sőt éppen arra, hogy helyesen tudjunk bekapcsolódni a mindennapi élet problémáiba, dolgaiba... A földi életet megvető, a mindennapi feladatait elhanyagoló kegyességre szól ez a kijózanító figyelmeztetés: “Mit állotok nézve a mennybe”? Tehát azoknak a hívőknek, akik gondosan ápolgatják a lelküket, de ápolatlanul hagyják a lakásukat, vagy akik gondozzák az Istennel való kapcsolatukat, de elhanyagolják az emberi kapcsolataikat ...

Az Istenben való hit éppen nem arra való, hogy gyakorlatlan álmodozóvá tegye az embert, hanem arra, hogy emberebb emberré váljunk általa. Istennek
nem kellenek az olyan imádkozó kezek, amelyek nem jól végzik a mindennapi kötelességüket. Nem sokat ér az olyan imádság, vagy istentisztelet, amelynek a hatása nem terjed túl az “ámen” szó kimondásán. Nem sokat ér az olyan mennybenézés, ami nem tisztítja a látásunkat a mellettünk élőemberek szükségeinek az észrevételére. Semmit sem ér az olyan hit, amely nem válik mindig újra jócselekedetté is! - Igen, a mennybenézés és a Földön való hasznos forgolódás ugyanúgy összetartozik egymással, mint a hit és a belőle fakadó jó cselekedet. “Hit és jócselekedetek” - ezt így már nagyon megszoktuk. De ha így mondanám: Istenben való hit és gyári munka; hit és mosogatás; hit és iskolai bizonyítvány; hit és hivatali ügyintézés; hit és családi élet ....

- így már nehezebb és szokatlanabb. Pedig így is összetartozik, sőt a gyakorlatban legtöbbször éppen így tartozik össze az Istenben való hitünk a világban végzett jócselekedeteinkkel. Mert mi a jó cselekedet? Nem olyan plusz a köteles, mindennapi munkán felül, ami glóriát von a fejem köré, hanem az a jócselekedet, hogy amit teszek, amit éppen csinálok: azt csináljam jól, - legyen az házi munka, vagy igehirdetőszolgálat, cipőfelsőrész készítés, vagy tudományos kutatás... - jól csináljam, ne utálva a munkámat! Ne kényszerűségből, mint egy szükséges rosszat, mert hát valamiből meg kell élnem: hanem mint olyan lehetőséget, amivel használni tudok másoknak, amivel szebbé, jobbá tehetem a világnak egy kicsi darabját. - Nemcsak az a jócselekedet, amit bizonyos jótékonysági célzattal teszek valakivel, amit külön meg szoktak köszönni, mint rendkívüli teljesítményt, vagy ami meghatja az embereket, hanem minden olyan személytelen szolgálat is, amiben áldozat van, amiben hűség van, amiben szeretet van, - amiben felülről kért és kapott erővan, - amiben Krisztus lelkisége van. A mindennapi feladataink elvégzéséért éppen úgy felelősségre vonatunk egyszer majd, mint a lelkünk szükségeinek az ápolásáért.

“Mit állotok nézve a mennybe?” - kérdezik Igénkben az angyalok. Jó és szükséges dolog a mennybe nézni. Ne mulaszd el semmiképpen! De éppen azért jó, hogy általa annál erőteljesebben ragadhasd meg, és annál áldottabban végezhesd el a földi munkát. Hiszen a lelki Olajfák-hegyén töltött ünnepi percek és órák áldása éppen az, hogy hűségesebb szolgája lehess Annak, Aki visszajön majd az ég felhőin át, ítélni élőket és holtakat, számon kérni rajtunk a láthatókat és láthatatlanokat. Azzal a szándékkal, hogy fölkészülünk, és erőt merítünk a földi feladatainkhoz, ezzel a szándékkal nézzünk hát most is a mennybe, és könyörögjünk együtt: “Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts!” ... (479. ének 4. vers).

Ámen

Dátum: 1964. május 7. áldozócsütörtök.