Lélek nélkül vagy lélekkel?

1964. május 17, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korintusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki őutána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, reájok szálla a Szent Lélek őés szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.”

Sokszor tapasztaltam már, hogy még hívőemberek gondolkodásában is bizonyos zavart jelent az, hogy a Biblia Istenről egyszer úgy beszél, mint Atyáról, máskor mint Jézusról, azután megint mint Szentlélekről. Miként viszonyul ez a három egymáshoz? Nos, hát egészen röviden: Jézus valami titokzatos módon maga az Atya, és a Szentlélek valami titokzatos módon maga Jézus! Mind a három tehát ugyanaz az egy Isten! A Szentlélek az a titokzatos Valaki, Aki az önmagát Jézusban kijelentő Istent realizálja számunkra. A Szentlélek az, Akinek a révén az önmagát Jézusban kijelentőIsten áll élővalóságként az ember elé, szólítja meg, hatol be a szívébe és veszi birtokba belülről! Érthetőtehát, ha az ősgyülekezetben és még később is úgy két századig a keresztyén egyházakban a legfontosabb kérdés a Szentlélek jelenléte vagy hiánya volt. És legnagyobb ünnepe a keresztyénségnek a pünkösd volt. Azután ez lassan úgy valahogy elfelejtődött, és áttevődött a hangsúly a karácsonyra. Talán azért, mert könnyebb Krisztus születését megünnepelni, mint nekünk magunknak újjászületni a régi életünkből. Könnyebb mindenféle karácsonyi ajándékot adni, mint önmagunkat adni Istennek szolgálatra. Könnyebb Jézus világrajöveteléről egyszer egy évben romantikus hangulatban elbeszélgetni, mint az Ő küldötteként az Ő üzenetével szétmenni a világba. Jézus velünklétét még csak kívánjuk, mert jó ha segít ki-kirántani életünk elakadt szekerét valami kátyúból, de Ő nemcsak velünk akar lenni, hanem bennünk, mert Jézus vagy bennünk van velünk, vagy nincs velünk... Tehát a keresztyénségnek ma is az a legfőbb kérdése, ami régen is volt: a Szentlélek jelenléte vagy hiánya! Milyen akár az ember, akár az egyház Szentlélek nélkül, vagy Szentlélekkel? Erről szól a felolvasott történet is, és erről szeretnék most beszélni én is.

Mit jelent tehát Szentlélek nélkül élni? - A felolvasott történet szerint Pál apostol megérkezik a legnagyobb kis-ázsiai kikötővárosba, Efézusba. Ott találkozik néhány “hívővel”. Beszédbe elegyedik velük, és beszéd közben megérzi, hogy valami nincs rendben náluk, valami “baj” van velük... Ezért fölteszi nekik a kérdést. A legnagyobb bajt rejtő, a legkényesebb baj után tapogatózó kérdést: “Vettetek-e Szentlelket, minekutána hivőkké lettetek?” A feleletből azután kiderül, hogy Pál alaposan rátapintott a baj gyökerére, mert ímé így válaszolnak: “Sőt, inkább azt sem tudjuk, hogy van-e Szentlélek?” Bár nem tudom, milyen jelekből látta Pál, hogy ezeknek az embereknek a hitéletükből hiányzik a Szentlélek, nem tudom, milyen lehetett ezeknek a hívőknek az élete Szentlélek nélkül, de úgy gondolom, mint amilyen keresztyén életet körülbelül mi élünk, olyan, amilyen a gyülekezetek nagy részének a mai élete... Vagyis, erőtelen, gyümölcstelen, örömtelen, békételen, szeretetlen, bezárkózó, zsugorodó, - szóval hiányzik belőle valami, helyesebben

Valaki: a Szentlélek - az élo˝ Isten személyes, lelki jelenléte! És nagyon kérlek benneteket, vegyük nagyon komolyan ezt a hiányt! Ne tekintsük csak olyan papos szólamnak, ha azt mondom, hogy ez a hiány valóban halálos hiány! Mert nézzétek, mint ahogyan a testünknek is bizonyos biológiai töltésre van szüksége, naponként, sőt naponként többször is: élelemre, italra, hogy élhessen a test, az embernek, az emberi életnek még valami más töltésre is szüksége van, hogy az az élet ne csupán biológiai élet legyen, ne csak egy magasabbrendűemlősállat legyen, hanem valóban emberi élet legyen. Az az élet, amiért vagyunk, amire teremtettünk: Isten képe és hasonlatossága, szellemi-lelki módon. Tehát hogy jó és érdemes legyen élni! Ha valaki nem vesz magához biológiai töltést, sok mindenféle baja származik belőle. De ha nem kapunk szellemi töltést felülről, abból még több és nagyobb baj lesz. Egy képpel hadd próbáljam ezt megvilágítani. Gondoljunk a trolibuszra. Baj, ha nem működik az olajvezeték, kiéghetnek miatta a csapágyak. Baj, ha megreped egy kerék, ki kell cserélni. Baj, ha nem működik az ajtó, stb.... Ez a troli ”biológiája". De lehet más baja is: az, hogy leszakad az áramszedője a felsővezetékről. És ez nagy baj, sőt egyszerre több bajnak is okozója: mindenekelőtt megáll a kocsi, kialusznak a lámpák, nem működik a fűtés, a csengő, a motor... És ha éppen valamilyen lejtőn állna és gyönge volna a kézifék, elkezdene visszafelé csúszni.

Nos, valahogy így van velünk is. Baj lehet az életünk biológiai töltése körül. Kevés a zsír, vagy az olaj, csikorognak a kerekek, nem elég feszesek már a rugók... De más baj is lehet. Az, hogy leszakad az életünk, - felülről. És ilyenkor kialszik bennünk a fény, nagy sötétség van belül, - meg hideg. Dideregni kezdünk, nem jelez a csengő, veszélyessé válik az élet, és a legnagyobb baj, hogy állunk, nem jutunk előbbre, és ha éppen lejtőn vagyunk, menthetetlenül csúszunk lefelé... Igen, ha a felsővezetékről leszakad az emberei élet, nem egy baj, hanem igen sokféle baj mutatkozik egyszerre. Ilyen a Szentlélek nélküli élet.

Meg olyan, hogy a Szentlélek nélkül más gyümölcsöt terem, mint a Lélek által. Mást, hasonlót az eredetihez, a Lélek gyümölcséhez, de nem azonosat, nem ugyanazt. Emlékeztek, milyen gyümölcseit sorolja fel Pál a Léleknek? Ilyeneket: szeretet, öröm, békesség, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Nos, a Lélek nélküli életben ez így néz ki: szeretet helyett érzelgősség, csípős, mesterséges szentimentalizmus. Olyan, mint a műméz, édesebb a méznél, de rosszabb! - Öröm helyett mámor, nem egy belülről sugárzó derű, hanem pénzen vásárolt, külsőhatásokkal felidézett jókedv... Békesség helyett görcsös önuralom. Mint a Fudzsijáma, kívülről jeges tető, belülről tűzhányó: Ki-kitör. Nem természetes: jóság helyett jótékonykodás, amelyik nem annyira a másikon segít igazán, hanem önmagát mutogatja, hangosan, kérkedve a jóság látszatával, - erőhelyett erőszakoskodás, szájhősködés. Ha nincs felülről kapott igazi energiánk, hát legalább mutatjuk, hogy gyöngének ne látszódjunk, - zsarnokoskodunk, csapkodunk, kiabálunk, káromkodunk. - Bölcsesség helyett bölcselkedés, okoskodás, tehát nem felülről kapott világosság, csak önmagáért való és kimerítővitatkozás. Nem is old meg semmi problémát... - Az élőhit helyett vallásoskodás. Ő sökről ránk maradt hagyaték. Vasárnap és ünnepnapra való dísz csupán. Nem él és nem fakad belőle élet... - Igen, ilyen a Szentlélek nélkül való élet. Pótanyagokat termel az igazi gyümölcs helyett.

Olyan, mintha igazi lenne... Az imádsága, az áldozata, a szolgálata, még a bizonyságtétele is olyan, mintha igazi lenne, - úgy mutatja, mintha hívőlenne, mintha nem a Sátánnak szolgálna, mintha az Úr legjobb tanítványa lenne... Mintha! - Igen, a Szentlélek nélkül mindannyian ilyen mintha-hívők vagyunk csak... Tehát valahol belül van a baj, a baj pedig az, hogy nincs semmi belül! Hiányzik az áram! Nem megy előre az élet. Nincs benne világosság, sem melegség, leállt a motor, elakadt a trolibusz. A mi életünk menete is mindig így elakad, sőt sokszor, ó, de sokszor csúszunk visszafelé, le valami lejtőn... Persze, hiszen az a felülről való töltés, ami igazivá, teljessé, valóban érdemes életté tenné az életünket, hiányzik! Igen, valahogy ilyenforma az a hívőélet, amelyik azt sem tudja, ha vagyon-e Szentlélek?

Pál apostol rögtön észrevette ezeken az efézusi férfiakon, hogy valami baj van a hitéletükkel, mert Pál nagyon jól tudta már, hogy aki kérte és megkapta a Szentlelket, abban valami sajátos módon kezd kiábrázolódni Jézus! És ezt a sajátos módon való kiábrázolódást keresi Pál az efézusiakon és nem találja. Ezek az emberek beszélnek Jézusról, hisznek Benne, de nem hasonlítanak Rá! Ezt a Krisztushoz való hasonlóságot keresik sokan rajtunk is és nem találják. Persze, talán nem is tudják, mit keresnek, csak keresik. Ezt keressük mi magunk is egymáson, sőt önmagunkon is. Ezt az egészen sajátos módon való hasonlítást Jézusra, Krisztus kiábrázolódását bennünk, közöttünk. Nos, ez az, amit csak a Szentlélek által kaphatunk meg. Az Újtestamentumban mindig azt látjuk, hogy a Szentlélek vétele által az történik, hogy Jézus és a Benne hívőember egymáshoz való viszonya lényegileg változik meg, úgy valahogy, hogy ezentúl nem egymással járnak, találkoznak, szétválnak, hol együtt vannak valahol, hol nem, hanem egymásban vannak. A hívőember a Krisztusban és Jézus a Benne hívőben, szinte eggyé válnak, mint az igazi házastársak, akiknek most már közös az örömük, közös a bánatuk, közös a munkájuk, a feladatuk, közös a sorsuk, - tulajdonképpen már nem is kettő, hanem egy! Egyek mindenben. A Szentlélekkel való megtelítődést Pál apostol önmagára nézve egyenesen így fejezi ki: “Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” Ez a pünkösd lényege!

Jézus ma úgy van jelen ebben a világban, hogy emberekben él és általuk munkálkodik tovább. Ő nem valami lebegő, kopogtató, spiritiszta szeánszra való lélek.
Ö ma is munkálkodó, építő, szeretettel szolgáló Lélek, szellemi valóság. Benned és bennem akar az lenni! Itt és most! Nem holnap!
Figyeljétek csak meg, az Apostolok Cselekedetének olvasása közben nem az-e a benyomásunk, hogy Jézus jár ott, csak helyette hol Pétert, hol Jánost, hol Pált olvasunk. Sántákat, betegeket gyógyítanak, démonikusokból űzik ki az ördögöket. Ők?! Nem! A bennük lévő Lélek, Jézus élő Szelleme, Akinek egészen sajátos módon lettek eszközeivé.
Azt mondjátok, régi történet ez? Nos, valóban régi, de örök történet. A Szentlélek ma is éppolyan jelenlévőés ható tényező, mint az apostoli korban. Csak egyetlen példát hadd említsek a sok közül. Mostanában halt meg Hollandiában egy öreg, nyugalmazott lelkész-tanár, a nagy tiszteletben álló Prof. Gunning. Többen megemlékeztek róla a különbözőújságokban. Többek között egy egészen egyszerűember is. Íme ezt írja: “Nagyon hitvány ember voltam, minden héten elittam az egész keresetemet. Egyszer valaki azt mondta: ha valaki segíteni tud rajtad, az csak Prof. Gunning lehet. De én nem mertem egy ilyen kiváló nagy tudóshoz elmenni a lakására. Valaki azonban megadta neki az én címemet és egy este őjött el hozzám. Nekem egy könyvet hozott (egyáltalán nem valami vallásos könyvet), kislányomnak pedig egy almát. Egy teljes óra hosszat maradt nálam, megivott két csésze kávét és azt mondta, ez a kávé éppen olyan finom, mint az otthoni. Azután vagy tízszer eljött még hozzám, egyetlen szóval sem említette az alkoholt, de én mégsem bírtam többé pálinka után nyúlni. Valahányszor bejött hozzám, szinte halálra szégyelltem magam előtte és rettentően nyomorultnak éreztem magam. De őmindig úgy bánt velem, mint önmagával egyenrangú emberrel, sőt szinte mint egy fölötte álló valakivel. Mielőtt kalapot emelhettem volna előtte, már ő megelőzött... Amikor nálam volt, mindig Jézusra kellett gondolnom, pedig nem is beszélt Róla...”

Ilyen az, amikor: “Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” Amikor a Szentlélek által annyira él Jézus a Benne hívőben, hogy a puszta jelenléte megszabadít valakit a szenvedélytől. Ó, milyen lehetne a mi életünk is, ha mindig újra és egyre jobban megtelítődhetnénk Jézus Szentlelkével! Hát nem lenne jó az, ha az életünk valóban élet lenne, érdemes élet, győzelmes, örökéletbe lendülőélet?
Isten fiainak gazdag, szolgáló élete lenne, ahelyett a satnya, penészes vallásosság helyett, amivé mi züllesztettük a keresztyénséget?! Pedig lehetne! Igen, lehetne.
Mert Jézus ugyanúgy adja ma is az Ő Mert Jézus ugyanúgy adja ma is az Ő Lelkét mindenkinek, aki kéri, mint régen! Szentlelkét mindenkinek, aki kéri, mint régen! Mindenkinek, aki kéri! Mert az imádság, az esengő, vágyakozó kérés az az egyetlen vitorla, ami fölfoghatja a Szentlélek “zúgó szelét”. Aki kéri, de nem azért, hogy fölhasználhassa a Lélek erejét erre-arra, hanem hogy a Lélek használhassa fel őt eszközül arra, amire Isten akarja. Aki így kéri, az kapja. “Hogyne adna a ti Mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle!” És ha mégsem kapod, nem az a helyzet, hogy te zörgetsz és zárva van fenn, hanem az a helyzet, hogy Ő zörget. Ó, mióta zörget, és adná, milyen szívesen adná, csak zárva van lenn! Valamiképpen zárva van a lelked. Valami ósdi, rozsdás lakat függ rajta! Te tudod, mi az. Vagy talán annyira tele van már mindenfélével a szíved, hogy Jézus Lelke számára már nincs hely benne? Üres üveget lehet csak teletölteni csordultig. Félig telt üveget csak félig lehet tölteni. De mit ér az az aszúbor, amit petróleumba töltenek? Ez már sem nem ég, sem nem iható! Körülbelül olyan, mint a mi félhívőéletünk! - De aki igazán kéri, az kapja. Hogyan? Nos, még az elsőpünkösd leírói is csak képekben dadogják körül a Szentlélek csodáját. Mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése... Mintegy kettős tüzes nyelvek... Mintegy galamb... Minden kép előtt ott van az, hogy mintegy. Azaz szélnek a hangja, de szél nélkül, - tűzhöz hasonló nyelvek, de tűz nélkül, - galamb forma, de nem galamb... Képekben fejezi ki a képtelent, a kimondhatatlant. - Mintegy, tehát csodálatosan, kimondhatatlanul, de valóságosan! - Hogyan kapod, ha kéred? - Mintegy! Tehát valamiképpen. Valamiképpen majd meglátszik rajtad... Meghallják a megzendülőszívedet, megérzik majd a világító és melegítőéletedet, a galambbá lett lelkedet... Valamiképpen majd kiábrázolódik benned, rajtad - Jézus! Talán te magad fogsz a legjobban csodálkozni rajta.

Nem kell tehát Szentlélek nélkül élni tovább, lehet Szentlélekkel is! Mert Jézus adja az Ő Lelkét. Szabad kérni! Szabad még erőszakoskodni is érte! Szabad azt mondani: Uram, kell, látod, tudod, hogy kell a Te Lelked. Jobban, mint a kenyér! Kérjük hát! Könyörögjünk Szentlélekért, és azután, köszönjük meg, mert adja!

Ámen!

Dátum: 1964. május 17. Pünkösd