Jézust követjük!

1964. április 26, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Történt pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová mégy! És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania. Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak. És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Gyülekezetünknek és sok más magyar református gyülekezetnek is drága ünnepe ez a mai nap, amikor ismét egy ifjú sereg jelenti be csatlakozását azoknak a táborába, akik követni akarják Jézust. Hamarosan elhangzik majd az élet legjelentősebb döntésére hívó kérdés: “Ígéritek-e, fogadjátoke, hogy Jézus Krisztusnak igaz követői lesztek?” Mindig bizonyos szorongással teszem föl ezt a kérdést, mert nem tudom, átérzik-e igazán a mi fiaink és lányaink, hogy mennyire halálosan komoly dolog erre így válaszolni: “Ígérem és fogadom!” Nos hát, hogy mennyire igazán komoly döntésről van szó, éppen ez derül ki a felolvasott Igéből.

Követni Jézust! Ennél rövidebben nem lehetne összefoglalni a keresztyén élet lényegét. És itt mind a két szón hangsúly van, azon is, hogy Jézust, és azon is, hogy követni. - Mi tehát Jézust akarjuk követni. Azt a Jézust, Akit úgy ismerhettünk meg a bibliai kijelentésből, mint igaz embert, mint a legemberségesebb embert, aki valaha járt ezen a Földön. Mint a jóságnak, szelídségnek, szeretetnek, segítőkészségnek, igazságosságnak, megértésnek a mintaképét, és ugyanakkor mint a határozottságnak, erőnek, céltudatosságnak, önfeláldozó áldozatvállalásnak is a mintaképét. Ilyennek gondolta el Isten az embert! Egyedül Jézus mutatta be a világnak, mi az igazi emberség!

De nemcsak mint embert ismerhettük meg Őt a Bibliából, hanem mint olyan valakit is, akiben a láthatatlan Isten lett nyilvánvalóvá, közénk jött valósággá e világon. Jézus mutatta be a saját maga személyében, hogy kicsoda Isten, hogy milyen jóságos, milyen szerető, megbocsátó, segítő, velünk törődő hatalom az a titokzatos Isten! - Ezt a Jézust követjük tehát.
Azt a Jézust, Akiben összekapcsolódik, találkozik egymással az ember és Isten. Akinek tehát hatalma is van arra, hogy az Ő követőit is igazán emberekké tegye, emberséges emberekké, önmagához hasonlóvá, Krisztusi lelkületű életekké formálja!
Igen: ezt a Jézust követjük! Azta Jézust, Aki kétezer évvel ezelőtt meghalt, de harmadnapra feltámadt a halálból és most is él! Él a mennyben, ami azt jelent, hogy láthatatlanul bár, de valóságosan itt él velünk, itt van most is közöttünk! Ő maga személyesen, valóságosan! Mi tehát egy élő személyt akarunk követni, nem egy eszmét, nem egy régi valakinek a tanításait, nem egy bizonyos ideológiát, nem egy világnézetet - hanem magát Jézust, Aki itt van, Aki szól hozzánk, kétezer évvel ezelőtti szavával ma szólít meg bennünket, Akit mi is megszólíthatunk, azt mondhatjuk Neki: Te! Kikérhetjük a tanácsát, számíthatunk a segítségére, fölfoghatjuk erőt adó közelségét. Igen, mi hisszük azt, hogy van egy ilyen láthatatlan partnerünk, kísérőnk, élettársunk, Isteni barátunk: Jézus! Őt akarjuk követni!

És ezen a szón is hangsúly van, hogy “követni.” Követni: ez a szó olyan szakkifejezés, ami a tanítvány és a mestere közötti viszonyt érzékelteti. A Biblia eredeti szövegében itt használatos görög szónak ilyen jelentései vannak a magyarban: követni, kísérni, mögötte menni, ragaszkodni hozzá, engedelmeskedni neki, sorsában és javaiban részesedni. Mindezt jelenti Jézus követése. Az Ő korában a tanítvány és mestere közötti viszony nem volt olyan laza, mint amilyen ma a tanuló és tanítójáé. A tanítvány nemcsak meghatározott órákon volt együtt mesterével, hanem teljes életközösség állt fenn közöttük. Követni Jézust, azt jelenti, hogy olyan belső lelki közösséget tartok Jézussal, amelyben tudomásul veszem az Ő akaratát és igyekszem azt teljesíteni. Követni Jézust annyi, mint az Ő személyes vezetése alatt élni. Követni: állandóan szemmel tartani, figyelni reá, a szavára, az intésére. Olyan szeretettel vonzódni Hozzá, ami a Néki való belső engedelmességre késztet. Gondolatban, érzésben és cselekedetben teljesen meghódolni Jézus legfőbb tekintélye előtt.
Krisztus követése tehát röviden: a keresztyén élet teljességét jelenti. “Kövess engem!” - ez minden, amit Jézus egy embertől kíván. “Követlek téged, Uram!” - ez minden, ami az igazi keresztyén ember életstílusát kifejezi. A felolvasott bibliai részben szereplő három ember történetéből három lényeges vonása rajzolódik ki Jézus követése mikéntjének.

Valaki a sokaság közül föllelkesülve kiáltja Jézus felé: “Követlek téged Uram, valahová mégy!” #Lk9,57. Jézus kijózanító válaszából az látszik, hogy ez az ember nem mérte föl eléggé a súlyát a maga fölajánlkozásának. Ez az ember talán olyan álmodozó lélek, aki elképzeli magának, hogy milyen szép, idillikus, sok mindenféle haszonnal, előnnyel járó dolog lehet együtt járnikelni Jézussal: látni a csodáit, leülni a lábaihoz és hallgatni szép tanításait, elmerengeni az isteni titkok rejtelmein, megszabadulni az élet gondjaitól, mindent szépen rábízni egy ilyen csodálatos, hatalmas Valakire! Jézus az ilyen hirtelen lelkesedést alaposan lehűti, azt mondja: “A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs fejét hová lehajtania.” Ne feledjük, hogy olyan Jézussal vállalunk életközösséget, aki bár legfőbb ura mennynek és földnek, mégis itt e látható világon szegény, lenézett, kisemmizett, népszerűtlen valaki - az Ő országa nem e világból való. Ne várjon Tőle senki olyan segítséget, amit Ő sohasem ígért a követőinek. Nem ígérte, hogy ha követed, nem leszel beteg, nem ér gyász, fájdalom - sikerül minden, szép simán ível a karriered fölfelé... Sőt lehet, hogy lemosolyognak érte, talán hátrányos helyzetbe is kerülhetsz miatta...

De nemcsak erről van itt szó. Hanem Jézusnak ez a válasza: “az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania” (9,58), arra utal, hogy Ő maga állandóan munkában van, megállás nélkül, és ugyanezt vállalja az is, aki Őt követni akarja. - Jézus követése nem olyan valami, mint ahogyan bizonyos foglalkozásoknál van, hogy a nap bizonyos óráiban végzi az ember azt a munkát, de amint letelik a munkaidő, akkor már magánemberként él tovább, a következő újrakezdésig újra szabad, azt csinál, amit akar. Jézus követése nem ilyen foglalkozás, ott nincsenek pihenő vakációk - ott nincs úgy, hogy ettől-eddig követem, azontúl magánember vagyok. Jézus követése nem ábrándos szép idill, csatos imakönyvvel és vasárnapi ünneplővel, hanem egy soha meg nem szűnő készenlét, szolgálat, munka. Nem oázis az élet sivatagában, nem pihenőállomás, hanem éppen rengeteg fáradság és harc.

Jézust követni csak úgy lehet, hogy teljesen odaszánom Neki magam, teljes életem beleadásával állok a rendelkezésére, készen vagyok az Ő szolgálatára, együttműködni Vele mint munkatársa, e világ és az emberek javára. Jézus az Ő követőit olyan eszközökül akarja használni, akik által az Ő isteni szeretetét, jóságát, segítségét látható formában valósítja meg e világban. Nem kell megriadni attól, hogy Jézus (különösen ma) olyan utakon vezeti az Övéit, amikhez nem volnának hozzászokva: kivezeti a biztonságos barlangból, a meleg fészekből a rideg világba, ahol viharok vannak, ahol gépek zúgnak, ahol emberek küzdenek. Barlangjuk a rókáknak van, fészkük az égi madaraknak - nekünk azonban Urunk van, aki használni akar bennünket a világban. Egy olyan óvatos keresztyénség helyett, amely nem mer beleszólni a ma élő emberiség problémáiba, a szociális viszonyokba, a háború és béke kérdésébe, a faji problémába, a munka-erkölcsbe, amely megbúvik a maga barlangjában, fészkében, a templomok csendjében, a bibliaórák belkörű közösségében: egy ilyen óvatos keresztyénség helyett úgy vezet most Jézus, hogy merjük vállalni és hirdetni Isten uralmának az érvényét az egész világ fölött. Követni Jézust, ez az állandó készenlét: Mit akarsz, Uram, elvégezni, mondani, tenni általam ott, ahol vagyok, ahol élek, Budapesten, 1964-ben, ill. ma, itt és most? - Nos hát, erre ajánlja fel magát az, aki ígéri és fogadja, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője akar lenni! Jézus követésében tehát egy életre szóló elkötelezésről van szó!

A történetben leírt második eset így hangzik: “Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát” (9,59-60). Ennek az embernek öreg, talán beteg, mindenesetre a halálhoz közel járó apja lehetett. Nyilván egyetlen fia volt a támasza öreg napjaira. A fiú talán így gondolkodhatott: úgysem sok van már hátra az öregember életéből, most még otthon van feladatom, most még nem érek rá követni Jézust - majd akkor, ha már nem kell ápolnom az apámat. De Jézus nem fogadja el ezt a mentséget: bíztatja, bátorítja, jöjjön csak nyugodtan Ő utána, hiszen akkor használ legtöbbet az atyjának is, ha Jézus követésében megújult lélekkel ápolgatja. Szolgálhatna-e jobban egy halálhoz közeledő szülőjének a gyermek, mint úgy, hogy bizonyságot tud tenni neki az életről, mint úgy, hogy elvezeti az atyját is ahhoz a Valakihez, Akinek hatalma van a halálon. Ha nem enged Jézus hívásának, ha nem követi az Urat, halott marad ő maga is, meg az édesapja is! Halott temeti el a halottat!

Jézus követése nem akadályozza őt fiúi kötelessége teljesítésében, hanem éppen segíti, még többre képesíti! Nem veszít az apa azzal, ha a fia követi Jézus, hanem nyer! Nem olyan dolog Jézus követése, ami elvonja az embert a mindennapi munkájától, a világi és családi kötelességeinek a teljesítésétől, sőt éppen azért hív Jézus maga után, hogy igazán áldás legyen azon, amit csinálsz, amiben reggeltől estig, vagy estétől reggelig munkálkodsz.

Édesapák és édesanyák, akik fáradoztok, hogy biztosítsátok családotok számára a mindennapi kenyeret, nektek mondja Jézus: csináljátok mindezt énvelem! Munkások, akiknek kérgessé válik a kezetek a kemény munkában; emberek, akik fáradtan fekszetek le este, hogy reggel új munkába indulhassatok; diákok, akik becsülettel készültök a holnapi leckére; mindenki, aki tisztességes munkában megtanulta az áldozatot, a lemondást - nektek mondja az Úr: Csináljátok mindezt énvelem! Vigyétek bele a munkátokba az én

Lelkemet, az én szeretetemet, az én örömömet, az én békességemet, az én vigasztalásomat, az én erőmet! Éppen ott, ahol a napi kötelesség szólít,ott legyetek Jézus tanítványai, követői, az eljövendő Isten-országának előreküldött hírnökei! Jézus követőinek a serege nem temetési menet, hanem a halálon is győzedelmeskedő Életnek a diadalmenete! Tehát Jézus követése mindig ott aktuális, abban a helyzetben, környezetben, munkában, ahol éppen vagy!

És végül: azonnal! Erről szól a történetbeli harmadik eset: “Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak. És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” (9,61-62). - Ez a dönteni nem tudó ember típusa: fel is ajánlja magát, de hátat is fordít. Dönt, de csak látszólag. Akarja is követni Jézust, de... És amint ez a “de” megjelenik, már nem teljes és nem igaz a döntése. Nem tudja magát elszánni. Halogatja az engedelmeskedést. Két vonzás között feszül, és úgy akarja megoldani a dolgot, hogy ma még nem, majd holnap. És ez nagy veszedelem. Mert a ma a biztos, a holnap mindig bizonytalan.

Ismertem egy alkoholistát, akinek ez volt a jelszava: majd holnaptól kezdve nem iszom többé, csak még ma utoljára. És az a holnap sosem jött el, mindig holnap maradt. Fiataloknál is az a veszély, hogy úgy gondolják: ráérek még, majd ha öregebb leszek, követem Jézust. Majd ha túl leszek az érettségin, majd ha megházasodom, majd ha nyugdíjba kerülök. Most még nem érek rá! - Olyan könnyen diszponálunk a holnap fölött, pedig a mát nem kell kiadnunk a kezünkből. Jézusnak azt a parancsát, amit holnapra halasztasz, sosem fogod teljesíteni! Jézus nem a holnapodat kéri, hanem a mát! És amikor az ember ezt a sorrendet megfordítja, és nagy elhatározást tesz, hogy na majd holnaptól kezdve másképpen lesz, akkor az akármilyen szépen hangzik is, az önbecsapás. Elbújás az igazi döntés elől. Játék a szent dolgokkal. - Aki az eke szarvára tette a kezét, vagyis aki egyszer igent mondott, tartsa is magát ehhez az igenhez mind az örökkévalóságig. De ez az igen valóban igen legyen, megalkuvás nélkül! Jézus most hív: “Kövess engem!” Nem tudhatod, fog-e hívni még holnap is, vagy jövőre is. Ha most nem indulsz el utána, talán sosem hív többé! Ennek a hívásnak csak azonnal lehet engedelmeskedni!

Tehát Jézust követjük - egy életre szóló elkötelezettséggel - ott, ahol éppen vagyunk - és azonnal! - Ne féljetek attól, hogy Jézus követése ma már nem modern életforma, hogy lenéznek benneteket azért, hogy ti még mindig keresztyének akartok lenni. Mert mi a modern? Az, ami a kor szükségletének, követelményének megfelel. Mi pedig éppen olyan korban élünk, amelyben a bizalmatlanság, az önzés,a gyűlölet, meg a technikai fölkészültség az egész emberiség kipusztításának a lehetőségével fenyeget. Egyre jobban kitűnik, hogy csak Krisztusi alapon - a szeretet, a megbocsátás, a megértés, a segítőkészség, a másoknak szolgáló alázat alapján maradhat meg a világ, élhet tovább az emberiség! Tehát éppen a Krisztusi ember ma a legmodernebb ember! Mi nem “még mindig” keresztyének vagyunk, hanem “újra” keresztyének akarunk lenni! Krisztusi emberek! Jézust igazán követők!

Kérjük hát most mindnyájan együtt: Vezess, Jézusunk,

S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet,
Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk,
Míg megérkezünk. Adj erős szívet,
Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk,
Panaszt mégsem ejt a nyelvünk;
Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.
Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt,
Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet,
Reménnyel teli Rád tekinteni.
Kísérd lépteink Éltünk végéig,
És ha roskadozva járunk,
Benned támaszt hadd találunk,
Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

434. ének 1-4. vers

Ámen

Dátum: 1964. április 26.