A biblia elrejtett dicső sége

1964. január 19, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

”Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a miUrunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az őnagyságának. Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövőszózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.”

Hadd emlékeztesselek benneteket újra: karácsonykor arról volt szó közöttünk, hogy a názáreti Jézusban maga az élo˝ Isten járt e földön, de úgy, hogy megüresítette magát, alacsonyrendű, szolgai formába rejtette el isteni dicsőségét.
A múlt vasárnap arról beszéltünk, hogy ez az alacsonyrendű, szegényes, dísztelen forma, amiben Isten végzi a maga munkáját tovább a földön, nemcsak a betlehemi jászolban és a golgotai keresztben látszik, hanem ez a jellemzője azoknak is, akik Jézus ügyét képviselik, akik által maga továbbmunkálkodik az emberek között: az Ő egyházának, az Ő híveinek.
Most pedig arról szeretnék beszélni, hogy ugyanaz a csendes, szerény, emberi gyarlósággal és tökéletlenséggel teli alacsonyrendűség jellemzi a Bibliát is, vagyis azt a módot, ahogyan Isten a maga mondanivalóját, a maga szavát közli a világgal. A Bibliában is, éppen úgy, mint Krisztusban és az Ő egyháza életében, emberi formába rejtve nyilatkozik meg az Isten.Hadd mondjak el most valamit a Biblia elrejtett dicsőségéről.
Akik a Biblia ellen foglalnak állást, rendszerint ebben szokták összefoglalni a kifogásukat: ”A Bibliát is csak emberek írták!” Igen, ez igaz. A Bibliát is emberek írták. A Biblia tényleg nem olyan égből leejtett csodakönyv, miként az iszlám hívei gondolják, hogy Mohamed, a próféta, a Koránt közvetlenül angyali kezekből kapta, miután már előbb a mennyben megírták, elkészítették. Nem! A Bibliát csakugyan emberek írták, húsból és vérből való emberek, olyan emberek, akik a saját koruknak, a saját népüknek, a saját kultúrájuknak a gyermekei voltak.

A mai napig megállapíthatók a stílusbeli különbségek és a lelki alkati sajátosságok az egyes írók között. Az akkori idők természettudományos elképzelése a világról egészen más volt, mint a mienk. A Biblia írói természetesen abban a régi elképzelésben, világképben éltek és írtak. Magának Jézusnak a szavai sem törik át ezt az antik világképet, és nem mutatják semmi jelét annak, hogy Ő már a mai modern tudás kategóriáiban gondolkodott volna. Természettudományos szempontból valóban sok olyan nézetet találunk benne, ami a modern természettudományos ismeretek szerint elavult már. Ma egészen más, a valóságnak sokkal megfelelőbb képünk van a világról, a Földről, a csillagokról, az egész mindenségről, mint nekik volt.
És az is igaz, amit szintén kifogásolni szoktak a Bibliában, hogy például történelmi adatok közlésében olykor pontatlanságok, sőt ellentmondások vannak benne, a modern történettudomány kutatásaival nem egyezőleírások. Helytelen lenne azt gondolni, hogy a Biblia olyan értelemben véve ”szentírás”, hogy minden szava és adata független az emberi gondolkodás és hírközlés tökéletlenségétől és tévedhetetlenségétől! Helytelen lenne, ha mindenáron arra igyekeznénk, hogy erőszakkal is harmóniába hozzuk a bibliai adatokat a modern természettudománnyal és történelemmel. Igen, a Bibliát is, mint a világirodalom bármelyik más könyvét, emberek írták, gyarló, tévedőés egyáltalán nem tökéletes tudással rendelkezőemberek.

Menjünk egy lépéssel tovább! Próbáljuk meg most a Bibliát abból a szempontból megvizsgálni, hogy milyen szellemiség árad belőle, kinek a szelleme áll az írók mögött? Például egy hangszeren is lehet a legnagyszerűbb vagy a legértéktelenebb dallamot is eljátszani. A hangszer a maga hangjellegét mint zongora vagy hegedű vagy fuvola, nem fogja megtagadni. De a döntő tényező végül az a nagyszerű vagy gyatra szellemi inspiráció marad, ami azon a hangszeren megszólal. A Bibliában is igazi emberek beszélnek és írnak, és eközben a maguk emberi jellegzetességüket, korlátozott mivoltukat, lelki sajátosságaikat nem tudják kikapcsolni. De a döntő tényezőitt is az, hogy milyen inspiráció hatása alatt írnak, miféle szellemi valóság az, ami vagy aki mögöttük áll és beszél, ezeken az időileg és személyileg korlátozott eszközökön át.

Kérdezzük meg Péter apostolt, mint a bibliai iratok egyik szerzőjét, mit mondana erre a kérdésre. ”Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az őnagyságának. Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövőszózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” #2Pt1.16-21. Péter is, a Biblia többi szerzőjével teljesen összhangban azt mondja: mi nem magunktól és nem magunkból beszélünk, nem azt akarjuk leírni, hogy milyen gondolatokat formáltunk ki magunkban Istenről, világról, emberekről, örökéletről, hanem mindazzal, amit elmondunk, ahogyan élünk, arról akarunk bizonyságot tenni, amit maga Isten mutatott és mondott nekünk a Vele való találkozásnak valami egészen különleges óráiban. Amit Ő maga tett olyan hatalmassá és bizonyossá a számunkra, hogy nem tudunk szabadulni tőle, kénytelenek vagyunk elmondani, leírni.

Valóban, hogy a bibliai kijelentésben nem általános emberi vallásos zsenialitás kifejezéséről van szó, nem emberi elképzelésekről, ez látszik abból a tényből is, ahogyan az egyes emberek erre a szolgálatra elhívattak. Gyakran előfordul, hogy ők maguk nem is akarnak egy isteni megbízásnak az eszközeivé, hordozóivá lenni. Vonakodnak, a szívüket és lelkiismeretüket megterhelőmegbízatás alól minden módon ki akarnak bújni.

Mózes például semmiképpen sem akarta vállalni népének Egyiptomból való kivezetését. Alkudozott Istennel, míg végre megadta magát. Jeremiás elrémült attól a feladattól, amire Isten akarta küldeni. Alkalmatlannak érzi magát rá. Könyörög Istennek, aki megszólítja, küldjön inkább valaki mást, alkalmasabb embert. És neki is muszáj volt menni! Muszáj volt szólni, pedig az életébe került. Valaki, egy felette álló szellemi valóság legyőzte és kényszerítette. És pontosan így történt Pállal, Péterrel, Jánossal, az evangélistákkal.
Ők is ennek a felsőbb kényszernek a hatása alatt - Péter így mondja: ”Szent Lélektől indíttatva szólottak” - írtak, hirdették, hogy Jézus, Istennek mekkora ajándéka a világnak, és hogy miként válik újjá általa az emberi élet.

Ez az igazi titka a Bibliának és a Biblia legyőzhetetlen életerejének. Persze, hogy valóságosan emberek írták és ezek az emberek magukon hordják koruk, nyelvük, társadalmi és kulturális haladási fokuk minden korlátozottságát, de az, amit így mondanak, írnak, az nem bennük támadt vallásos fantázia vagy vágyakozás, hanem egy isteni találkozásból eredőbizonyságtétel. Ezért tudtak az így kimondott szavaikért örömmel szenvedni, küzdeni, akár életükkel is áldozni. Tehát írásaikban nem emberi bölcsességről, hanem tényleg Isten szaváról és Isten igazságáról van szó. Ha akármennyire különböznek is az egyes írók egymástól korban, műveltségi fokban, nyelvjárásban, felfogásban, lelkületben: mégis mindig elejétől végig ugyanaz az egy élo˝ Isten az, aki az emberi gyarlóságokkal teli írásokon át magáról, mint a szent, mint világ feletti hatalom, mint a történelem Ura, mint örök Bíró és könyörülő hatalom, bizonyságot ad, mint aki az emberiség javát munkálja. Ahogyan Péter mondja: ”a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” #Pt1.21b .

Az a szolgai,forma, amiről beszéltünk alacsonyrendű Isten az , Ő éppen abban nyilatkozik meg, hogy mondani valóját emberi szavak köntösébe öltözteti. Már magában véve az is önmaga megüresítése és korlátozása az Istennek, hogy kénytelen egy bizonyos emberi nyelv szűk ruhájába öltözni. Mert igaz, hogy minden nyelvnek megvan a maga szépsége, kifejezési gazdagsága, de minden nyelvnek megvan a maga határa is, félreérthetősége, a szavak kétértelműsége, nehézsége. Különösen, ha Isten gondolatait kell vele kifejezni. Hogyne lennének érthetetlen részek a Bibliában? Azután mindenféle szövegnek a lemásolásánál előfordulnak íráshibák, kihagyások, betoldások, tévedések, - így a Bibliánál is -, jól teszi tehát a tudomány, ha ezt a könyvet is átvilágítja a modern kritikai kutatás eszközeivel. Ha már Isten a maga mondanivalóját odaadta ennek a világnak, akkor kiszolgáltatta azt az emberi tévedhetőségnek és tökéletlenségnek is. De hogy ezt mégis megtette, hogy még ezt is vállalta: éppen ez a bizonysága az Ő nagy, lehajló szeretetének. Igen, az isteni lehajlás egyik legmélyebb misztériuma éppen abban van, hogy Isten az Ő szent szavát bűnös emberek ajkára adja, emberek szájába, akik mindig hajlandók arra, hogy a kapott üzenetet bepiszkolják. Így hordja a Biblia is ugyanazt az alacsonyrendű, szolgai formát, amivel maga Jézus is jött a Földre. Luther Márton hasonlította a Bibliát a karácsonyi történethez: Miként az isteni Gyermek szegényes pólyába takarva feküdt egy nyomorúságos istállóban, a jászolban, így van benne az isteni igazság szava is egy nagyon szegényes öltözetben, az emberi beszédben, írásban. Szegényes és olcsó pólya, de drága kincs, amit rejt. És csak, aki éhezi és szomjúhozza az életet és igazságot, az találja meg a Biblia szakadozott és gyakran foltozott szavai között az örökkévalóság életáramát és az Isten ragyogó dicsőségét.

Isten ebben a világban szolgai alacsonyrendűségben nyilatkoztatja ki magát. Az emberi beszéd alkalmatlan formáihoz és félreérthetőségeihez köti magát inkább, csakhogy behatoljon az Ő szava a mi világunkba. Lehet, hogy közben kárt is szenved ez az isteni szó ebben a gyarló világban, de az a fő, hogy mégis eljut hozzánk, az örökkévalóság hangja megszólal az időben, és emberi szíveket nyer meg az Isten számára. És ez a titka ennek a csodálatos könyvnek. Ezért maradt meg mind a mai napig évezredeken át. Népek, világhatalmak, kultúrák változtak meg, tűntek el, a Biblia maradt. És mindig megújuló frisseséggel, lenyűgöző erővel szól minden újabb kor emberéhez. A maihoz is. Ezen keresztül adja tudtul ma is az Isten az emberiségnek, mi az akarata, hogyan érez irántunk, mennyi szeretettel fordul felénk, milyen hatalmas jövőbeli tervei vannak az emberi történelemmel.

A Biblia nem olyan csalhatatlan tankönyv, ami megfelelne az emberi kíváncsiskodásnak. Aki azt akarja megtudni belőle, hogyan állott előez a világ, aki megbízható földrajzi, csillagászati, vagy történelmi adatok után kutat, a Bibliában mindig talál valami kivetnivalót. De aki azt akarja megtudni, hogy mi van a saját szívében, hogyan szabadulhat meg a bűneinek a terhétől, miként telítődhetik meg az élete olyan tartalommal, ami túlnyúlik a halálon és a síron is, miként juthat békességre önmagával, emberrel, sorsával, az nem hiába kutat a Bibliában. Annak a Biblia egy hatalmas, megrázó történetet mond el az emberi nemzetség romlottságáról, és arról a csodálatos isteni valóságról, aki a Jézus életében, halálában és feltámadásában betört ebbe az elesett világba, és új történelmet kezdett az emberiséggel.

Döntőaz, hogy mit vár valaki a Bibliától és milyen hozzáállással nyúl felé. Aki csak emberi dolgokat keres benne, csak emberit is fog találni benne. De aki többre vágyik, az többet is talál. Próbáljuk meg csak egyszer nehéz belsővívódások óráján elővenni a zsoltárokat vagy az evangéliumokat, a gyógyulás, megbékélés vágyával a szívünkben. Megtapasztaljuk, hogy itt csakugyan az örökkévalóság életereje áramlik, ami minden szomjúságunkat csillapítja.

Jó, ha látjuk a Szentírás gyarló, töredékes emberi burkát, de ez nem ok arra, hogy elveszítsük iránta a bizalmunkat, sőt éppen ebben ismerhetjük fel Isten hozzánk hajló szeretetét, amelyik egészen mélyen belejött a mi hibákkal és tévedésekkel teli emberi világunkba, hogy egészen itt lehessen velünk, az Ő szavával. Inkább könyörögjünk mindig, amikor a Bibliánkat a kezünkbe vesszük, megnyílt fülekért, hogy a régmúlt idők emberi szavai mögött felfoghassuk Isten hívását, igénybejelentését reánk, aki ma akar bennünket kezébe venni az Ő hatalmas szavával. Könyörögjünk megvilágosodott látásért, hogy az emberi szavak öltözetében megpillanthassuk az élo˝ Jézus Krisztus alakját, aki az őszavával akar elvezetni bennünket minden igazságra.

Igen, keressük benne magát Istent, és akkor a Biblia egy-egy szava kimondhatatlanul nagy segítséget fog jelenteni az élet problémáiban, küzdelmeiben. Akkor egy-egy fejezet, történet vagy levél olyan lenyűgöző áldással fog hatni ránk, hogy azután az életünket már el sem tudjuk képzelni e nélkül a hűséges társ nélkül, meghitt barát nélkül, akkor majd az örökkévalóságnak olyan csodálatos forrására bukkanunk, ahonnét mindig meríthetünk erőt, vigasztalást, békességet, örömet, áldást, életet. Örök életet.

Ámen

Dátum: 1964. január 19.