“... Aki haragszik az ő atyjafiára...”

1963. augusztus 25, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az őatyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az őatyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére. Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged. Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.”

Bevezetésül két félreértést szeretnék Jézus szavai nyomán tisztázni. Az egyik, ami bizonyos hívőkeresztyén körökben mindmáig elterjedt nézet, hogy tudniillik Jézus eljövetelével, golgotai áldozatával megszűnt az ótestamentumi törvény érvénye. Itt a törvény alatt főleg azt a tíz szakaszból álló törvényt értjük, amit Mózes által adott Isten az emberiségnek a Sínai hegyen, és amit röviden Tízparancsolatnak szoktunk nevezni.
Nos, éppen nem törölte el, sőt hallottátok, azt mondja Jézus: Az az ótestamentumi törvény, amit Isten adott, örök törvény, szent és sérthetetlen, hozzátartozik a teremtett mindenséghez, a mindenség örök harmóniájának az erkölcsi része, az emberi élet Isten által megszabott rendje. Sem elvenni nem lehet belőle, sem hozzátenni nem lehet. Minden szava, minden betűje örök, minden emberi etika örök alapja, nem lehet rajta változtatni. Vagy ezen az alapon áll és él az emberiség, vagy elpusztítja magát.

Amikor Jézus így szól: “Megmondatott a régieknek, ... én pedig azt mondom néktek...” #Mt.5.21-22., akkor ez éppen nem lebecsülése a réginek, éppen nem hatályon kívül helyezése a törvénynek, hanem a legmagasabb megbecsülés. Éppen a régi törvényt, azt, ami a régieknek megmondatott, azt veszi előés magyarázza Jézus a saját tanítványainak, éppen azt húzza alá, hogy a régi törvény feltétlenül szent, sérthetetlen, olyan valami, ami az idők változásai közben is mindig változatlan marad.
Tehát a régi törvény igenis érvényben van, de nem úgy, ahogy a farizeusok gondolják, és ahogyan ma is még sokan elképzelik. És ez a másik félreértés.
Hogyan képzelték el a farizeusok a törvényt? Azt hitték, hogy a parancsolatok külsőleges megtartásával, mechanikus, szó szerinti betöltésével tetszésére vannak Istennek, az elvégzett teljesítmény alapján igazabbá válnak Isten előtt.
A talmudi dogmatika szerint Isten és az ember között egy bizonyos szerződéses viszony van. Isten, mint egy kereskedő, állandóan könyveli az ember tartozását és követelését. Minden jó cselekedetet, amit az ember végrehajtott, javára írja Isten annak az embernek. Minden törvényt betöltőcselekedet érdemet jelentett, és a törvénynek minden áthágása hibapontot, ami növelte az ember adósságát. További érdemeket lehetett szerezni Isten előtt alamizsnálkodással, böjtöléssel, különleges szeretetmunkák gyakorlásával és a törvény tanulmányozásával.
Ha így az érdemek kerülnek túlsúlyba, az ember igaznak számított Isten előtt, ha a hibapontok, akkor meg bűnösnek. És ha jó cselekedeteket hajtasz végre te ember, kapsz egy pluszt, és egészséges maradsz, megnövekedik a jövedelmed, áldásokban lesz részed. Ha valami rosszat teszel, mínuszt kapsz, beteg leszel, elszegényedsz, szerencsétlenség ér.
Borzasztó, ugye? De vajon olyan nagyon idegen tőlünk ez a kegyesség, ez a viszonyulás Istenhez? Sokszor mondja még a református ember is: mi rosszat követhettem el, hogy így büntet az Isten? Nem ezt érdemeltem volna.

Nos, ez ellen a farizeusi kegyesség ellen szól az egész Hegyi beszéd. Az ilyen, teljesítményen, érdemeken alapuló igazságot teljességgel elvetette Jézus. Ez istenkáromlás - mondja. “Ha a ti igazságotok nem több... #Mt.5.20. Több, valami egészen más minőségű, túláradóan másmilyen. Tehát a minőség legyen több, legyen más az egész hitéletünkben, kegyességünkben, mint amilyen a farizeusi igazság volt. Ez a több, ez a más, éppen ez a keresztyénség. Hogy mit jelent ez a több, rögtön be is mutatja Jézus néhány konkrét példán.

“Megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre” #Mt.5.21.. Ha nem jönne utána az, amit Jézus magyarázatul még hozzáfűzött, akkor ez lenne a legkönnyebb az egész Tízparancsolatban. Ne ölj! Ez tiszta beszéd. Ezt azután igazán nem nehéz megtartani. Sőt, a legjobban úgy lehet megtartani, ha az ember lehetőleg minél kevesebbet törődik az olyan embertársával, aki problémát okoz neki. Ha csak magammal foglalkozom, meg a legjobb barátaimmal, akkor nem is kerülhetek abba a veszélybe, hogy megöljek valakit.

Isten is csak örülhet, hogy én ilyen jól megtartom az Ő parancsát. Rengeteg keresztyén ember is így gondolja ezt, és meg van győződve, hogy őnagyon Istennek tetszőéletet él, hiszen nem öl, nem lop stb. De Jézus ennek az egész farizeusi magatartásnak az álarcát lerántja azzal, hogy a régi törvényhez hozzáfűzi: “Én pedig azt mondom néktek...”
Istennek a törvénye nemcsak a cselekedeteinkre vonatkozik, hanem mélyebbre hatol: le egészen a cselekedeteink eredetéig, forrásáig, a cselekedeteink mögött levőlelkületig. Persze, hogy nem vagyunk gyilkosok betűszerinti értelemben. E tekintetben mindnyájan többé-kevésbé nagy mellényben járunk. De vajon hogy néz ki az a szív, amelyik e mögött a mellény mögött dobog? Nem rémültél még el sohasem azon, hogy milyen szörnyűséges, vadállati indulatok lappanganak a szívedben? Persze normális körülmények között úgy elbújnak, vagy alszanak, hogy az ember azt gondolná, nem is léteznek benne ilyen fenevadak. Megbújnak a jólneveltség mögött, meg a gátlások mögött, meg a következményektől való félelem mögött. De ha azután olyan életkörülmények közé kerül az ember, hogy e gátlások fölengednek, vagy az idegek túlfeszülnek, egyszerre ó, micsoda habzó gyűlölet ébred bennünk és keres kiutat szavakban, mozdulatokban.

Valóban minden korrektségünk és civilizációnk ellenére még mindig ott tartunk, ahol Kain volt, ha nem válik is rögtön cselekedetté az indulat. Ezért ragadja meg Jézus a gyökerét a dolgoknak, és megmutatja, hogy a harag egyenlőa gyilkossággal. Igen, a harag, ami úgy háborog benned, hogy kifelé talán nem is látszik, mert visszanyomtad magadba a föltörni készülőkeserűséget a másik ellen, és csendben apprehendálsz csak. Vagy csendes utálattal fordulsz el attól a másik embertől, vagy talán már ki is tört belőled és fölháborodtál, barátságtalan, kemény, sértőszavakat vágtál a fejéhez, azt mondtad: ráka, vagyis üresfejű, vagy azt, hogy bolond, vagyis istentelen, pokolfajzat. Igen, ez mind, mind gyilkosság a másikkal szemben. Áthágása annak a törvénynek, hogy ne ölj. Ne öld meg a felebarátod testét, mondta a múlt, - ne gyilkold a lelkét, mondja Jézus.

Igen, az a harag, ami benned van valakivel szemben, akár okkal, akár ok nélkül, titokzatos módon kisugárzik belőled, és gyilkolja, emészti annak a másik embernek a lelkét. Pszichológusok tudnának erről érdekes, megrendítőkonkrétumokat elmondani. De hát nem elég, ha Jézus mondja, hogy minden elkeseredett indulat a másik emberrel szemben, minden irigység, gyűlölet, lebecsülés, káröröm, felindulásban fejéhez vágott sértő, durva szó: gyilkosság? Ne tűrj meg semmiféle haragot magadban. Békülj meg, minden áron, minden módon békülj meg a te atyádfiával! Ez Jézus parancsa.
A keresztyén embernek mindig azon kell fáradoznia, hogy létrejöjjön a megbékülés közte és a másik ember között. Jézus még csak föl sem veti egy viszályban azt a kérdést, hogy ki a hibás, kinek van igaza. Jézus szerint mindig az a hibás, aki haragszik a másikra. Tehát neki kell elkezdenie a megbékülést. Akár igazad van, akár nem, Jézus egyedül téged tesz felelőssé azért, hogy megbéküljetek egymással. Ha “a te atyádfiának valami panasza van ellened... menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával...” (23. v.) - mondja Jézus. Nincs az, hogy őbántott meg, tegye meg az elsőlépést ő. Nem. Az elsőlépést mindig tőled várja Jézus. Ne hagyd a haragot egy pillanatig se uralkodni magadon, különben minden életforrást megmérgez benned! Egy falusi asszony csúnya furunkulussal jött egyszer az orvoshoz. Azt kérte, hogy csak egy tapaszt tegyen rá, de nem akarta megengedni, hogy az orvos késsel belevágjon és fölnyissa. Az orvos megmondta, hogy a mérget el kell távolítani, mert a szívére mehet, és a halálát okozhatja. De az asszony csak ragaszkodott a tapaszhoz és nem engedte vágni. Hazament. Pár nap múlva úgy történt, ahogyan az orvos mondta: a szívére húzódott a méreg és belehalt.

Jézus éppen attól óv, hogy egy tapasszal, az önigazultságnak, a magyarázkodásnak, a farizeusi lelkületnek a tapaszával elmérgesítsük a dolgot. Nehogy a méreg behatoljon a belsőnkbe és a lelki halálunkat okozza. Ó, de sok ilyen keserű indulat, mérgező anyag maradt vissza emberek lelkében a múltból vagy a jelenből. Ne hordozd tovább, mondja Jézus, engedd kivágni, kinyomni, amíg még nem késő!Tehát ez az a több, ez az a más, ami a keresztyénséget minden más morál fölé emeli. Az, hogy egészen a gyökeréig hatol le az isteni parancs érvénye. Meg még valami. Az, hogy Jézus etikájában az Isten-hit és az emberszeretet olyan szorosan összefonódik egymással, ahogyan sehol másutt. Mert ezt jelentik ezek a szavai: “Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.” #Mt.5.23-24.

Az Istennel való áhítatos kapcsolatnak a legmagasabb rendűmegnyilvánulásába dobja bele Jézus ezt a zavaró gondolatot: No és mi van az atyádfiával? Jó, jó, szép dolog az, ha valaki áldozatot akar vinni Isten oltárára. Igen, feltétlenül jó dolog, ha valaki rendszeresen olvassa a Bibliáját, elmélyült imádkozó életet folytat, az úrasztalához készül, ez mind szép és jó és szükséges. De nincs valami elintézetlen ügyed valakivel, egy emberrel? Mert az Isten káromlásnak venné, ha nem békültél volna meg valakivel, akivel elintézetlen ügyed van, és mégis meg akarsz jelenni előtte. Amíg a másik emberrel való viszonyom nincs tisztázva, addig minden imádság, minden bibliaolvasás, az istentiszteletnek mindenféle formája nemcsak céltalan, értelmetlen, hanem súlyosbító körülmény - bűn. Istenkáromlás. Ne káromold az Istent, mondta a múlt, - ne káromold az embert se, mondja Jézus, mert ha őt káromolod, az Istent káromolod. Egy olyan beszélgetés, amiben keresed a másik emberrel való megbékélést, Isten előtt végtelenül fontosabb és feltétlenül szükségesebb, mint a templomba menetel és az úrvacsora.

Amíg perben vagy valakivel, amíg panasza van valakinek ellened, addig az Istenhez való viszonyod is megromlott, megszakadt. Észre is veszi ezt az ember rögtön, amint imádkozni akar. Nem megy. Persze, hogy nem, hiszen Jézus azonosítja magát a másik emberrel. Nekünk olyan Istenünk van, Aki nem valahol távoli, túlvilági elérhetetlenségben trónol felettünk, hanem Aki itt akar találkozni velünk, és Aki úgy kívánja tőlünk az engedelmességet, a szeretetet, az áldozatot, hogy utunkba állítja az atyánkfiát, talán éppen azt az embert, akivel a legkevésbé szeretnénk találkozni. Olyan Istenünk van, Aki a másik ember szeméből néz reánk. Te is nem úgy vagy-e, hogy talán keresed az Istent és valami különleges élményre vársz, a Vele való találkozásnak valami titokzatos, fölemelőélményére, és észre sem veszed, hogy Isten már régen néz rád az atyádfia szeméből. Isten már rég közel van hozzád, sokkal közelebb, mint ahogyan talán szeretnéd. Igen, az, hogy Istennek mennyire tetszik a mi istentiszteletünk, attól függ, hogy milyen békességben tudunk együtt élni emberekkel.

Ezért mondja Jézus “Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged. Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.” #Mt.5.25-26. . Jézus idejében még joga volt az embernek börtönbe csukatni pervesztes ellenfelét, míg tartozását megfizeti. Tanácsos volt még az úton, a bíróhoz menet megegyezni vele, kibékülni, mert ha egyszer a bíró döntött, az ellen már nem volt többé apelláta.

Mi mindnyájan egy nagy főtárgyalásra megyünk, ahol Isten a bíró. Ki az közülünk, akinek minden dolga rendben volna? Jó lesz hát kibékülni még menetközben, addig, amíg az úton vagyunk. Mert ha egyszer megkezdődik a főtárgyalás, többé békés elintézésnek helye nincs. Sem fellebbezésnek. Igen, ennyire elválaszthatatlanul összefonódik egymással az Isten-hit és az emberszeretet. Ez a Jézus többlete. Ez a más minőségűkegyesség.

Befejezésül még annyit: Hogyan kívánhat ilyet Jézus egy embertől? Igen, egyedül Jézus kívánhat ilyen súlyos követelményt az embertől. Jézus, aki maga is betöltötte ezt a törvényt, így töltötte be az isteni törvényt. Betöltötte, nem helyetted, nem úgy, hogy te most már mentes vagy a törvénytől, hanem betöltötte a számodra úgy, hogy te most már Ő vagy nem ölni, nem haragudni,általa képes megbékülni. Mindenkivel.
Aki maga is bűnbocsánatból él, Jézus engesztelőáldozatából merít, az azt tovább is tudja adni. És csak az tudja ezt a törvényt a gyakorlatban meg is élni. De hiszen Jézus ezeknek mondta, a tanítványainak. Ez nem polgári morál, ez a legspeciálisabb keresztyén életforma. Mi egyébért lennénk keresztyének? Éppen ezen mérheted le, a peres társad iránti magatartásodon, hogy elfogadtad-e Jézus áldozatát? Ne haragudj, békülj meg, ne azért, hogy érdemeket szerezz vele Isten előtt, hanem hálából azért, hogy Isten sem haragszik rád, hogy Isten is megbékült veled.

Nézvén szent Fiad vérére, Ne vonj minket ítéletre,
És vétkeinkért meg ne feddj, Sőt mindenekben megengedj,
Amint mi is megengedünk, Ha kik vétettek ellenünk.

483. ének 13. vers

Ámen

Dátum: 1963. augusztus 25.