Só, világosság, hegyen épített város

1963. július 28, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága.Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Vajon értjük-e, le tudjuk-e mérni ezeknek a szavaknak a hallatlan merészségét, szinte képtelenségét? Hiszen ezt mondja itt Jézus: Ti, az én tanítványaim, tizenkét egyszerűember, halászok és parasztok fiai, a legegyszerűbb nép gyermekei, jelentéktelen, szegényes, kis csapat vagytok. És hogy igazán milyen nyavalyás kis társaság, azt ti még nem is tudjátok igazán, csak én látom, hogyan fogtok majd elaludni, amikor virrasztani kellene, szertefutni, amikor helytállni kellene, megtagadni engem, amikor rólam bizonyságot kellene tenni - igen, ti: “Ti vagytok a földnek savai... Ti vagytok a világ világossága...” ti vagytok a hegyen épített város #Mt6.13-14.

Azt hiszem, hogy maguk a tanítványok is, amikor ezt hallották, nem hogy büszkék lettek volna rá, hanem megremegett tőle a lelkük. Talán még ők maguk is túlzásnak érezték, hogy egy ilyen kicsiny, ilyen jelentéktelen csapatról ilyen nagyot mondjon valaki. De az évszázadok beigazolták Jézus szavait: a tizenkét galileai ember valóban só és világosság lett az egész világ számára. Vajon ma is érvényes Jézusnak ez a szava az Ő mai követőiről? Igazán azok a keresztyének a világban, aminek Jézus küldte ki oda őket? Hogy azok-e, hogy valóban só és világosság-e, azt nem tudom, de hogy sónak és világosságnak kell lenniük, az bizonyos. Így jelöli meg Jézus az Ő követőinek a szerepét ebben a világban.

1.) Ezekben a szavakban mindenekelőtt nagy isteni biztatás, bátorítás hangzik felénk. Mintha azt mondaná Jézus az őt követni akaró embereknek: Ne aggódjatok amiatt, hogy olyan nagyon kevesen vagytok e világban, a sóból csak kevés kell a tésztába, egy csipetnyi is elegendőaz ételbe. Ha százalékosan akarnánk kifejezni azt a mennyiséget, amit a só jelent például a kenyértésztában vagy az emberi szervezetben, nagyon kicsi szám jönne ki, roppant csekély érték, de mégis fontos, szükséges. Nélkülözhetetlen.
Mennyiségileg nézve azoknak a száma, akik igazán komolyan akarják venni a keresztyénséget a világ nagy tömegeihez viszonyítva, igen kicsiny.
És a hívőembereket sokszor elfogja a csüggedés amiatt, hogy olyan kevesen vannak, hogy a családjuk körében, vagy munkahelyükön, vagy a baráti társaságukban annyira egyedül vannak a maguk hitével. Csak az a néhány emberke, rendszerint jelentéktelen, sokszor már csak az öregebb generációból áll, férfi és nő, bácsi és néni képviseli Jézus ügyét a világon. Mi lesz ebből az ügyből? Nincs ez tényleg halálra ítélve már? Nem kihaló ügy? Érdemes ezt az ügyet támogatni, vállalni, hiszen olyan nagyon kevesen vannak, akik igazán hordozzák?

Ha ilyen csüggesztőgondolatok lepnének meg valakit, biztasson meg Jézus szava. Nem azt mondja Jézus, hogy ti lesztek majd a világ tésztája, sem azt, hogy ti keresztyének, ti lesztek a világtömeg, ti fogjátok benépesíteni a földet, hanem azt, hogy ti lesztek majd az a csipetnyi só a masszában, és bármilyen kicsiny mennyiségben lesztek, a sóra szükség van és mindig szükség lesz az ételben.
Isten országa nem tömegekkel és nem tömegekre dolgozik. Krisztus ügye nem tömegügy, de Isten akaratából helye van a világban, és szükség van rá ott. Ne sóhajtozz tehát, hogy egyedül vagy, Krisztus követőjeként egy szám szerint sokkal nagyobb pogány környezetben. Terád ott éppen, mint Jézus követőjére van szükség, neked ott éppen, mint Krisztusi embernek van hivatásod. Bátorítson az a tudat, hogy kevés a só, kicsi a fény, mégis az egész tésztában, az egész szobában van hivatása.

2.) Mi tehát ez a hivatás? Most egy olyan szót fogok mondani, amit rengetegszer hallottunk már, különösen az utóbbi időkben, de aminek a tartalmát most a só és a világosság hasonlatával talán mélyebben értjük. Az a hivatása, speciális hivatása a keresztyén embernek és egyháznak e világban, hogy szolgáljon, hogy hasznára, javára legyen a környezetének. A só is, meg a világosság is abból él, hogy áldozatul adja magát, oda ajándékozza önmagát, és nem abból, hogy konzerválni akarja önmagát.
A sónak ki kell szóratnia a sótartóból, bele a megízesítendőmasszába, föloldódni, fölszívódni abban. A meggyújtott gyertya világosságának szét kell terjednie abban a helyiségben, ahol ég. Ennél érthetőbben már nem lehetne kifejezni a keresztyén ember evilágbeli szolgálatának a lényegét. Mert a só is, a világosság is önmaga lényegét föláldozva szolgál. Ez ad értelmet a létezésének. Elpazarolja, elajándékozza magát a környezete javára, hasznára.

Tehát nem azért vagyunk keresztyének, hogy biztosítsuk a magunk lelki békéjét, meg halálunk után az örök üdvösséget, hanem e világért, az emberekért, a földért, annak javáért vagyunk Krisztus követői. A keresztyén ember az a furcsa típus, aki elsősorban nem önmagára gondol, hanem a másik emberre. Aki sohasem uralkodni akar mások fölött, még a keresztyén nézeteivel sem, hanem szolgálni akar neki. Segíteni akarja őt, hasznára lenni neki.

Egyszer Krisztusnak egy öreg szolgálóleányától hallottam, hogy őminden reggel így imádkozik: Uram, mutasd meg nekem ma is, kinek és kiknek lehetek hasznára azzal, hogy a Tied vagyok. Ez a keresztyén mivoltunk értelme. Ebben a szolgálatban olyan alázatosnak kell lenni, mint a világosság. Figyeljétek csak meg az igét: “Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.” #Mt6.15. Vagyis: a gyertya a maga fényével mindenkinek világít, aki a házban van. Nem válogat, hogy ennek világítok, mert ez megérdemli, ez szimpatikus, de annak már nem, mert az haszontalan. Mindenkinek egyformán. És nem maga választja meg a helyet, ahol világítani akar, hanem ott világít, ahova teszik. Fényes, előkelőkörnyezetben, vagy kicsiny szegényes szobában, sok embernek, vagy egyetlen egynek a betegágyon, vagy nagy nyilvánosság előtt. Mindig, mindenütt, mindenkinek szolgál. Vagyis az egyház, a hivőember nem elvonultan, külön szakadva éli a világtól a maga hívő életét, hanem benne a világban, aktívan belekapcsolódva abba az emberi közösségbe, amiben él.

Ezt azért hangsúlyozza így Jézus, mert mindig volt olyan tendencia Krisztus követőinek egyik-másik csoportjában, amely a maga keresztyén hitéletével külön akart vonulni, el akart zárkózni a világ elől, amelyik úgy érezte, hogy jobb a sótartóban együtt maradni, mint szétszóratni a tésztában. Maradjanak a hívők egymás között, meg ne fertőződjenek a világ fiaitól. Óvjuk csak azt a kis lángot, hogy e gonosz világ huzata ki ne oltsa, a világi barátok, hitetlen emberek hatása meg ne rontsa azt a pislákoló fényt.
Jézus nagyon ellene van az ilyen önmagának élőkegyességi formának.
“Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék” - mondja. Éppen akkor alszik ki a legbiztosabban, mert befullad a véka alatt. És a só a sótartóban maradva megízetlenül. Tudniillik Jézus korában a sót a Holt-tengerből párolták, és mivel gipsz és növényi anyagokkal erősen keverve volt, hamar megízetlenült. Ezért nem lehetett hosszan tárolni, hanem sürgősen fel kellett használni. A megízetlenült só semmire sem jó. Rettentőkijelentés ez az olyan hívőélet felett, amely csak önmagát építgeti, de nem vegyül bele szolgálatával a világba. Hasznos dolog a só, de minden értékét elveszíti, ha megízetlenül.

A keresztyénség nagyszerűdolog, de a világ leghaszontalanabb dolgává válik, ha hiányzik belőle Isten Lelkének az ereje, a szolgálat készsége. Egy hivatását nem betöltővallásosság rosszabb dolog, mint bármi más. Igen: áldás is lehet a vallás az emberiség életében, és átok is. A vallás szent nevében már háborúkat is vívtak emberek egymással, meg rengeteg gyűlöletet is szítottak. A vallás az emberiség haladásában akadály is lehet és volt is már a történelem folyamán. Ha választanom kellene, sokkal inkább a vallástalan humanizmust, mint egy humántalan, (=embertelen) vallást választanék. A rothadó liliomnak rosszabb szaga van, mint az értéktelen gyomnak. Egy elromlott vallásosságnak van a legrosszabb szaga. “Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek” (13b). Tehát ki a sótartóból! Föl a gyertyatartóba! Mint ahogy Jézus sem maradt meg a mennyei sótartóban és nem rejtőzött el egy isteni véka alá, hanem beleadta magát ebbe a világba egészen, és élete Betlehemtől a Golgotáig egyetlen hatalmas áldozat volt.

3.) Végül még röviden arról is szól az igében Jézus, hogy miként, hogyan történik a keresztyén életnek ez a szolgálata a világban, e világért.
Nagyon plasztikusak a képek: úgy, miként a só szolgálata. A só észrevétlenül fejti ki a hatását, egyszerűen úgy, hogy benne van az ételben. A hívőembernek is ilyen láthatatlan hatása van a környezetére, családjára, kollegáira, amit azáltal fejt ki, hogy egész egyszerűen ott van, hogy imádságával és szeretetével jelen van. Nem szól semmit, de például nem nevet egy trágár viccen, és szinte megtisztul körülötte a levegő. A megbocsátás szellemét képviseli egy gyűlölködő, ellenséges indulatoktól megfertőzött környezetben, és máris gyógyító erőárad szét a szívekben. Isteni békesség és derűsugárzik ki belőle egy feszültségtől terhes légkörben, és máris oldódik a feszültség. Ízt ad, jó ízt ad az életnek a jelenlétével, mint a só az ételnek.

És világit, mint a meggyújtott gyertya. A só elrejtve, láthatatlanul munkálkodik, a világosság ezzel szemben nyilvánosan és látható módon szolgál. Itt az egyháznak arról a feladatáról van szó, amit e világ nagy problémáiba való nyílt beleszólással végez. Örüljünk neki és adjunk hálát érte Istennek, hogy Krisztus egyháza egyre nagyobb fénnyel sugározza bele a világpolitikai feszültségbe az evangélium világosságát. De személy szerint is mindnyájunk feladata úgy fényleni, hogy látván az emberek a mi jó cselekedeteinket, dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat.

Nézzétek, aki azt mondta: “Ti vagytok a világ világossága”, ugyanaz önmagáról is azt mondta: “Én vagyok a világ világossága” #Jn8,12. A kettő azonos, mert a tanítványokban is Jézus a világosság. Nem maguktól világítanak, hanem a mi Urunk az, aki bennük és általuk működni akar. A tanítványoknak csak az a feladata, hogy a benne levőKrisztusnak a fénysugarát áteressze magán, hogy a világításnak ne álljon útjába. Ha a tanítvány igazán azt teszi, amire el van híva ebben a világban, tehát szolgál, akkor őis épp úgy, mint a világosság, a Krisztus, fénylik, olyan cselekedeteket hajt végre, amikről a nem keresztyének is rögtön megérzik, hogy ezek a tettek a láthatatlan világ ajándékai. A mi rendeltetésünk az, hogy végezzük az Istentől reánk bízott jó munkát a mindennapi életben. Tehát nemcsak egyszerűen keresztyén erényeket hajtsunk végre, hanem a világi munkánkat úgy végezzük, hogy az emberek erre figyeljenek fel, és ennek nyomán irányuljon tekintetük az Isten felé. “Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”#Mt6.16..

Erre vonatkozik végül a hegyen épített város képe is. “Nem rejtethetik el a hegyen épített város” #Mt6.14b. Azt jelenti ez, hogy ne felejtse el a hívőember, hogy mindig másoknak a szeme előtt van. Látnak benneteket, néznek benneteket, figyelnek reátok. Azt szokták mondani: a lelkipásztor lakásának a falai üvegből vannak. Nos, nemcsak a lelkipásztor specialitása ez, hanem minden hívőemberé. Minden hívőember kirakatban él. Minden oldalról látszik. A magánélete oldaláról is, meg a munkája felől is, meg a családi élete felől is látszik. Amit másnak elnéz a világ, apróbb-nagyobb botlásokat megbocsát, azt neki nem. Titeket szigorúbb mértékkel mérnek, tőletek többet várnak az emberek. E világban való bizonyságtételünknek az a lényege, hogy az egyház, a hívőember mindenki szeme előtt van mindazzal, amit tesz, ahogyan él. Mint a hegyen épített város, amelyik messze ellátszik.

Igen, te, te kell, hogy légy az a bizonyos sókristálya annak a földdarabnak a számára, amit Isten reád bízott. És te kell, hogy légy az a bizonyos darabka világossága annak a világnak a számára, ami a te környezeted. Te vagy az a hegyen épített város, akit messziről látnak. Légy hát igazán az, amivé Krisztus által lehetsz!

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed,
Mondd a világnak: hajnalod közel!
Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,
Senkit sem éjben, bűnben veszni el.
Légy örömmondó, békekövet,
Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

397. ének 1. vers

Ámen

Dátum: 1963. július 28.