Egy a szükséges dolog

1963. július 21, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Mártha nevű asszony pedig befogadá őt házába. És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét. Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle.”

Ezen a mai vasárnapon egy nagyon egyszerűnek látszó dologról szeretnék beszélni, mégpedig arról, hogy miért szükséges, miért jó dolog az, amit Mária tett:
Leülni Jézus lábai előtt és ott csendben lenni. - Igen, ez a probléma a hívő emberek problémája, vagy legalább is azoké, akik igénylik, akik szeretnek hívő életet élni. Márta, meg Mária is, mindketten hívők voltak, mindketten szerették Jézust, befogadták a házukba, nyilván a szívükbe is. De mégis nagy különbség volt kettőjük hívő élete között, két különböző egyéniség voltak. Ebből a rövid leírásból is látszik, hogy az egyik tesz-vesz, süt-főz, sürög-forog, tele van a két keze munkával, alig győzi a sok tennivalót, a másik pedig csendben ott ül Jézus lába előtt és hallgat. És amikor Jézus Márta szorgalmas ügyködésével szemben Mária elcsendesedését mondja helyesebbnek, az egy szükséges dolognak: akkor ez nem azt jelenti, mintha Jézus a tétlenséget többre tartaná, mint a munkálkodást, éppen nem azt jelenti ez, hogy fölösleges a munka és csak az a fontos, hogy az ember áhítatba merülve meditáljon az örökkévalóság dolgain, hanem vannak pillanatok, kell lenni olyan időnek, negyedórának, félórának, amikor mindent, de igazán mindent félre kell tenni és el kell csendesedni és semmi mást nem csinálni, csak Jézussal együtt lenni, nagy áhítatos csendességben. Erre mondja Jézus, hogy Mária a jobb részt választotta. Megdicséri Ő Mártát is a nagy igyekezetéért, szép és jó dolog az, ha valaki szorgalmas és igyekvő, de most éppen olyan pillanat van, amikor Mária helyesebben teszi, amit tesz: hagyva mindent, letelepszik Jézus lábai elé és hallgatja...

Meg vagyok győződve, hogy Márta is szívesen odaült volna, hiszen ő is szerette az Urat, de úgy érezte, hogy most nem ér rá. Annyi a munkája, hogy alig győzi egyedül, neki most nincs ideje arra, hogy csendben üljön... Vendég van, ott a konyha, szanaszét minden, talán nagymosás is volt éppen aznap, azt sem tudja, mihez kapjon, nincs most ideje arra, hogy csak úgy tétlenül üljön... És ebben érzem én Mártát olyan nagyon közel a mai emberhez. A modern emberhez. Mert a modern embernek is a legtöbbet hangoztatott panasza ez: Jaj nincs időm! Nem érek rá! És nem azért nincs ideje, mert tele van az élete egy csomó haszontalansággal, mert fölösleges dolgokat művel. Nem! Márta sem haszontalanul töltötte az idejét, jó dolgot művel ő, arra mindenre szükség volt, amit ő csinált... Hanem az a baj, hogy ez a serény munkálkodás annyira lefoglalja az embernek minden idejét és energiáját, hogy nem ér rá az élet ilyen fontos dolgaira, mint például a család, a gyermekek, a barátok, a könyvek... Nincs ideje például szeretetet, vigasztalást, segítséget adni másoknak, akiknek ez olyan nagyon kellene! Betegeknek, öregeknek például. A legtöbb ember észrevétlenül siet el a házastársa szeretete mellett. Nem látja meg a gyermeke vágyakozását, aki arra vár, legyen már egyszer apukának, vagy anyukának ideje az ő számára is. Nincs ideje az öreg szüléje meglátogatására, aki pedig talán semmire sem vár olyan sóvárogva, mint gyermeke közeledő lépteinek a zajára... De ilyesmire már nincs idő... Nem érek rá egy könyvet elolvasni, mondta a múltkor valaki! És a modern embernek a legkevesebb ideje Isten számára jut. De sokszor hallottam már, amikor egy-egy gyülekezeti tagunkat megkérdeztem: szokott-e otthon csendességet tartani Bibliával, imádsággal, és az a kérdezett így felelt: ó, kérem, nem érek én arra rá! Jó lenne, szeretnék, de nincs rá idő!

Különös egy valami testvérek ez az időhiány! A modern ember egyik legnagyobb csalódása az, hogy a technikai eszközök által fölgyorsult tempó fokozásával nyert időt valahol mégis elveszíti mindig. Nem hogy több ideje lenne, hanem egyre kevesebb lesz az ideje. Képzeljétek csak el, milyen hallatlan időmegtakarítást jelent a gép, a motor, az autó, a repülő, a telefon, a telegráf! Az az utazás, ami régen hónapokat vett igénybe, ma órák alatt megoldható! Elektronikus számológépek, írógépek, varrógépek, nyomdagépek percek alatt végzik el azt a munkát, amit régebben tömegek hónapokig csináltak. A hangsebességet túlhaladta az ember, a legmagasabb hegyeket meghódította, a teret legyőzte rádióval, televízióval! A réginek a felére csökkent a munkaidő, mindenütt időt nyert az ember! Rengeteg időt! És hová lett ez a megnyert idő? Mert mégsem lett több ideje. Csak a sietség lett nagyobb, meg a zaj, meg az idegesség... A technika lerövidítette az időt mindenütt és az embernek mégsem lett több ideje. Mégis mindig azon panaszkodik, hogy “Nincs időm!” “Nem érek rá”! - Egészen bizonyos, hogy ha Márta porszívóval takarította volna ki a kis bethániai otthont, és villanytűzhelyen kellett volna megmelegítenie a félig kész sülteket, és már őrölve kapta volna meg a boltban a kávét, tehát ha modern technika minden eszköze rendelkezésére állott volna is, akkor sem lett volna ideje leülni Jézus lábai elé. Akkor sem tudott volna csendben hallgatni. Mert ez lelkiség kérdése... Figyeld csak meg, aki azon panaszkodik, hogy a sok munkája miatt nem ér rá elcsendesedni naponként Isten előtt, ugyanaz az ember vakációra utazik, tehát amikor nem foglalja le az idejét a sok munka, teendő, tehát amikor igazán sok ideje volna: akkor sem ér rá, akkor sem jut hozzá, hogy letelepedjék Jézus lábai előtt...

Egy dolgot kellene ma nagyon komolyan megtanulni minden hívő embernek, azt, amit a . #Zsolt31.16. így mond: “Életem ideje kezedben van, Uram!” Tudjátok, miért vagyunk olyan rettentő időszűkében, hogy nem érünk rá élni, intenzíven, hasznosan, komolyan, áldást jelentő módon élni? Azért, mert az időnket nem tesszük bele Isten kezébe. Magunk vesszük a kezünkbe és a mi kezünkből kicsurog, elvészelődik. Elpazarolódik... Ezt kellene megtanulnia minden hívő embernek, hogy az idejét is átadja az Úrnak. Mint ahogyan a testünket, a lelkünket, a bűnünket, a problémáinkat, a pénzünket sokszor hallottuk már, hogy tegyük le Jézus kezébe - nos, hát ugyanúgy az időnket is! Tapasztalatból mondom: ha igazán komolyan, csendben le tudnánk ülni minden nap Jézus lábai elé, mint Mária tette: sokkal jobban jutna idő minden másra is, a családra, a feleségre, a pihenésre, a könyvekre, szórakozásra is, a munka mellett! Amit egy ember naponként így Jézus lábai előtt tölt, az éppen úgy el nem vesztegetett idő, mint ahogyan minden hívő ember tapasztalatból tudja, hogy jövedelmének, pénzének az Úrnak adott egy tizede sem kidobott pénz!

Valaki egyszer olyan szépen mondta, hogy a zenében a szünetek a készülő, a megfoganó zenét jelentik. A pillanatnyi várakozás, csend csak arra szolgál, hogy még szebbé tegye a zenét, mint előbb volt! A szünet, a pauza, még szebb muzsikára készít elő. - Nos, hát ilyen szünet életünkben az a csendesség, amit Jézussal négyszemközt töltünk az Ő lábainál, ilyen gyümölcsöző szünet. A teljesebb élet készülő zenéje van benne. Mennyire igaza van Jézusnak, amikor azt mondja rá, hogy “szükséges!” Egy a szükséges dolog, és rámutat Máriára. Szükséges, szükség van rá, kell! Mert mi történik ott, Jézus lábainál az emberrel? Hát mi történik akkor, ha az ember Istennel találkozik, együtt van? Mi történik akkor, ha az én csekélyebb lelkem belső kapcsolatba kerül azzal a Lélekkel, Akit Istennek hívnak?
Egy ilyen érintkezés által mindig az történik, hogy az én személyiségem megerősödik, megtelítődik, megvilágosodik. Isteni élet áramlik az életembe, isteni akarat az akaratomba, isteni szeretet a szeretetembe. Ez történik! Nem fordult-e már elő veled, hogy térdre borultál összetörve, megverve, megsemmisülten és fölkeltél megújulva, megerősödve, győzelmesen! Ez történik! Igen, ott a Jézussal való személyes, csendes együttlétben kapjuk az erőt, ami átsegít a nehézségeken, ami jobbá teszi a szívünket, ami képessé tesz arra, hogy a munkánk gyümölcsöző legyen!

De ehhez le kell ülni! Hogyan is olvastuk az előbb: “Mária Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az Ő beszédét.” Kikapcsolódva minden egyébből: leülni, időt szentelni rá. Ha valaki sietve megy át az erdőn, nem igen lát madarat, vagy állatot. Elrejtőznek. De ha leül és vár, előjönnek. Így lesz veled is. Ha leülsz és a lelkedet kitárod Jézus felé. Kora reggel, amikor a nap elkezdődik, és késő este, amikor befejeződik, egy negyedórára, félórára szükség van, hogy az ember elcsendesedve együtt legyen Jézussal, elbeszélgessen vele. Szükséges! Jézus mondta! Szükséges. Kora reggel és késő este! E két csendesség közé, e két fix pont közé kell befogni az időnket, mert különben szétfolyik. Így pedig jut mindenre, amire kell! Isten egyszer mindnyájunkat megkérdez: mire volt időd, és mire nem volt? Tudjátok, mi lesz majd Isten ítélőszéke előtt az egyik legszebb bizonyságtétel rólunk? Az, ha valaki azt fogja tudni mondani rólunk: “Volt ideje a számomra!” Ne sajnáld az időt rendszeresen leülni Jézus lábai elé és megfürdetni gondolataidat az Ő Igéjében. Az egész életrendet és szokásaidat e köré a csendesség köré építsd ki. Ehhez igazítsad a dolgaidat, és ne ezt a dolgaidhoz. Ha igazán megtartod, ennek lelkisége ki fog hatni az egész napodra. E nélkül nincs, nem lehet keresztyén élet!

Befejezésül egy szép képet hadd mondjak el, mostanában olvastam valahol. Valaki Indiában elnézte a frissen csapolt gumifát a vágáshoz illeszkedő csészével, amelyik megfogta a fa szívének nedveit. Ilyen az imádság is. Üres életünket, mint csészét szorítjuk oda az örökkévaló Isten sebeihez, amiket ott a Golgotán kapott.

És így veszünk Tőle életet, erőt, megváltást. Simulj oda naponta az Ő megsebzett oldalához, mert anélkül üres maradsz. És hadd ürüljön ki a csészéd naponta a mások irányában tanúsított szerető segítségben. - Jézusról ezt olvassuk: “De Ő félrevonula a pusztákba és imádkozék.” és rögtön a következő versben így folytatódik: “és az Úrnak hatalma vala Ő vele, hogy gyógyítson!” #Lk5,16-17 Ímé, az ok és az okozat! Félrevonul, hogy imádkozzék - és az Úrnak hatalma van Vele, hogy gyógyítson. Ezért: szükséges! Nélkülözhetetlen ez a csendesség, ez a meghitt együttlét Jézussal, ez a letelepedés az Ő lábai elé.

Micsoda áldást jelentene ez az egész környezetünkre, ha mi olyan emberek tudnánk lenni, akiknek van idejük az imádságra, az Igére, Jézussal való meghitt együttlétre, és ezért van mindig idejük a szeretetre is, meg a segítő szolgálatra is, a körülöttünk élő emberek számára - az életre! Boldogok azok az emberek, akiknek van idejük, mert általuk munkálkodik az Isten.

Ámen!

Dátum: 1963. július 21.