Közösségünk egymással

1961. szeptember 10, vasárnap

Lekció: 

Alapige

”Ha pedig a világosságban járunk, a mint őközösségünk van egymással”.maga a világosságban van:

Rögtön az elején hadd mondjam meg, hogy ennek az igének a fényét most főleg a családi életre szeretném ráirányítani. Amit itt így olvasunk: ”közösségünk van egymással”, az az emberi élet minden területén fontos, de különösen a családban a legsürgősebb, a legszükségesebb követelmény és feladat.
Maga a közösség egyáltalán olyan valami, ami nélkül az emberi élet nem teljes. Nincs szomorúbb annál, mint amikor egy ember öreg korában magára marad. Képzeljünk el egy magányos öregasszonyt egy öregotthonban. Vannak ugyan körülötte emberek, de közössége egyikkel sincs, igazán köze tulajdonképpen senkihez sincs. Senki sem szólítja keresztnevén már, senki sem mondja neki már: édesanyám. Bent mélyen a lelkében, tulajdonképpeni mivoltában teljesen egyedül van a világon. Ó, de nagyon nagy szükségünk van mindnyájunknak arra, amit igénk így mond: ”közösségünk van egymással”. Igen, a szívünk nemcsak az Istennel való közösségre, hanem az emberekkel való közösségre is van teremtve. És mint ahogy Isten nélkül nem élhet az ember, úgy a másik ember nélkül sem élhet az ember.

Nagyon jól tudom azt is, hogy terhessé is válhatnak körülöttünk az emberek, és vannak pillanatok, alkalmak, idők, amikor az ember a magányt keresi, elvonul, menekül a tömegből az egyedüllétbe. Van néha úgy is, hogy nem bírunk embereket látni. Mindig nagy megértéssel vagyok, amikor egy-egy gyászjelentés alján ezt olvasom: Részvétlátogatások mellőzését kérjük. De azután mégis mindig van valaki, talán csak egyetlen valaki, akire viszont akkor éppen nagyon is szükségünk van, akinek a csendes jelenléte mindennél fontosabb. És ha ez a valaki este halkan bekopogtat, amikor az ember egyedül ül a szobában, ó, de jó már akkor, mert akkor már ”közösségünk van egymással”.
Bizony egyedül nem bírjuk elviselni az életet. Egyedül a bánatot sem tudjuk elviselni, de az örömöt sem. A fájdalom úgy hordozható el, ha van valaki, akivel közösségben hordozzuk. És az öröm úgy válik igazán örömmé, ha van valaki, akivel megosztva, tehát közösségben élvezzük.

Kétségtelenül sokféle formája lehet a közösségnek ezen a világon: közösségbe hozhat embereket a munka vagy egy eszme, vagy baráti közösség, vagy rokoni kapcsolat is - de mindegyiket felülmúlja a boldog családi életnek a közössége. Megható, amit egy nagyhírűeurópai államférfi ír emlékezéseiben a nagyon szeretett feleségéről: ”Amikor hazajöttem a munkából, a küzdelemből, a legdrágábbat találtam otthon: téged! Te voltál az, aki a sebeimet bekötözte, és aki újra felövezett élettel az új napra...”. Férfi és nőkapcsolata a házasságban a maga teljes testi és lelki kivirágzásában olyan hatalmas dolog, hogy szimbólumává lett a legfelségesebb közösségnek, ami létezik a világon: annak a közösségnek, ami Jézus Krisztus és az Ő gyülekezete között van. Hiszen az ige szerint: Hiszen az Úr Krisztus a vőlegény, és az Egyház a menyasszony. Minden más emberi közösségnek a legmélyebb alapja a családi közösség, Óh de jó, - a világon talán legjobb dolog - egy olyan családba tartozni, amelyiknek a tagjai igazán közösségben vannak egymással.

Az tehát itt most a legfőbb kérdés, hogy miként jutunk ilyen igazi közösségre egymással, és hogyan tarthatjuk meg ezt? Igazában érthetőfeleletet kapunk erre a kérdésre alapigénkből: ”Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van”. Tehát, ha a világosságban járunk. Persze nem akármilyen világosságról van itt szó. Az apostol valami egészen speciális világosságról beszél. Nem emberi világosság ez, nem emberi tudományból, bölcsességből, belátásból sugárzó fényesség, legyen az egyébként akármilyen ragyogó is. Ez valami felülről való világosság. Isten fényessége. Sőt, mondjuk így: Isten maga.

Hiszen az előzőversben János is így mondja: ”Az Isten világosság, és nincsen Őbenne semmi sötétség.” #1Jn1.5. . És Isten a maga világosságát kisugározta a földre is. Olvastam az előbb a lekcióban: ”Az igazi világosság eljött volt már e világba, amelyik megvilágosít minden embert.” #Ján1,9. Jézusról beszél az apostol, mint az isteni világosság földet bevilágító fényéről. Jézus titokzatos, örök isteni személyének a titkából leplez le valamit ez a gondolat. Ugye tudjuk, hogy a világosságnak éppen az a lényege, hogy nem marad meg önmagában, hanem kisugárzik. Az örök világosságban, Isten lényében is van ilyen kisugárzás, egy ilyen áldó közeledés, szakadatlan jövetel felénk, emberek felé. Isten lényének ez a felénk sugárzása: Jézus Krisztus. Isten könyörülőszeretetének ez a bennünket beragyogó, melengetőfényessége: Jézus Krisztus. Ő a világ világossága, az igazi világosság. És ezt fogadjuk is el, hogy valóban így van. Tehát Jézus az egyetlen igazi, valódi világosság ebben a világban.

Mert hiszen vannak más fények is, vannak más ragyogások is, amelyek megpróbálnak világítani. Ilyen káprázatos fénye van még mindig ebben a világban az aranynak. Hány embert vakított el már! Vagy az élet milyen sok sötét területére derített már jótékony fényt a tudomány, mennyi ámulatba ejtette már az emberiséget. A világ sokféle örömei is csillognak, mint a lidércfény.

Van tehát ebben a világban más egyéb világosság is, de egyik sem az igazi világosság. Az igazi, a valódi, a megbízható, az életet adó világosság, az élet világossága: Jézus. Jézusnak a szavai a világosság, Jézusnak a cselekedetei a világosság, Jézusnak a kereszten bemutatott áldozata a világosság, és az Ő húsvéti feltámadása a világosság. Jézusnak az egész személyisége a világosság. Hiszen Ő maga, ahogyan itt járt közöttünk, a testté lett ige, Isten megtestesült örök szava, Isten lényének reánk sugárzása. Ő benne világosodnak meg emberi életünk alapvetőkérdései: ki vagyok, honnan jöttem, hová megyek, mi a bűn, mi a kegyelem, mi az örökkévalóság, miért van szenvedés. Ő benne világosodik meg még a legsötétebb valóság is: a halál.

Valóban: Ő a világ világossága. Ő úgy, ahogyan bizonyságot tesz róla ez a könyv, a teljes Szentírás, az Óés Újtestamentum. Érezted-e már valamikor, hogy szinte bevilágított az ige a szívedbe, mintegy leleplezett, rávilágított valamilyen problémára, mintha fénybe kerültél volna. Ez a világosság, amiről itt szó van. Nézzétek, ezt mondja az apostol: ”Ő maga a világosságban van”, vagyis abban a világosságban, amit talán már te is megéreztél az igéből reád sugározni. Ebben a világosságban maga az Isten volt benne. Mert Ő maga van ebben a világosságban. Igen, az ebben a templomban is olykor föl-fölvillanó, a legdidergőbb életet is felmelegítő, a legkeményebb szívet is átható sugárzásban Isten kegyelme, szeretete, gondoskodása ragyog rád.

És ez által a világosság által kerülünk közösségbe egymással - mondja alapigénk. ”Ha pedig a világosságban járunk...” Érzitek-e, micsoda hallatlan feszültség van ebben a ”ha pedig”-ben? Itt van éppen a mi felelősségünk feszültsége. Ez a ”ha pedig” olyan, mint a sarokvas, amelyiken az egymással való közösségünk felé az ajtó nyílik vagy csukódik. ”Ha pedig a világosságban járunk, .... (akkor) közösségünk van egymással”. Tehát az ember azt is megteheti, hogy nem jár a világosságban. Isten e tekintetben a döntést reánk bízta. Ő adja az Ő világosságát, de mi az Ő fényköréből ki is tudunk lépni, az Ő világossága elől el tudunk zárkózni. És ez bizony meg is történik. A Bibliában van megírva ez is: ”az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az őcselekedeteik gonoszak valának.” #Jn3,19. Igen, akkor bújik az ember a sötétségbe, amikor olyan dolgokat tart a kezében, olyan gondolatokat hord a szívében, amik nem bírják el a világosságot.

Ha pedig sötétségben járunk, elveszítjük egymást. Az egyiptomiakról van megírva, hogy amikor kilencedik csapásként a nagy sötétség borult reájuk, ”nem látta egyik a másikat.” Bizony, velünk is ez történik mindig, amikor kilépünk Isten világosságából, amikor a házastársak, a családtagok sötét utakon járnak, és amikor a családi élet, vagy akár az üzleti élet, vagy társadalmi, nemzetközi élet kikerül annak a világosságnak a hatósugarából.
Igen, az történik, hogy nem látja egyik a másikat. Mindenki csak maga magát látja. Ez pedig minden tragédiának a forrása. Ilyenkor ereszkednek ember és ember közé a bizalmatlanság, az irigység, a gyanú sötét felhői. És elveszítjük egymást. Elveszíti az asszony a férjét, a szülők gyermekeiket, a barát a barátját, a főnök a beosztottját, az egyik nemzet a másik nemzetet. Ilyenkor történik az, hogy ijedten kapkodnak az emberek és megpróbálják mindenféle abronccsal összetartani még az élet tovaguruló, széthulló hordóját. De az sem tart soká. Valóban úgy van, hogy közösséget az emberek között, igazit, mély, meggazdagító életközösséget nem lehet csinálni, erőszakolni, megvásárolni. Ezt valóban csak kegyelmi ajándékképpen lehet kapni Istentől. És Isten adja is, mindenkinek, aki a világosságban jár. Így van megírva: ”Ha pedig a világosságban járunk, ... közösségünk van egymással”. Tehát akkor járjunk a világosságban! Legalább ott, ahol rajtunk áll, ahol megtehetjük, ahol azonnal hozzáfoghatunk: otthon, a családi körben, házastársak, szülők, gyermekek, akiket a családi kötelékek is egybefűznének, de akik érzik, hogy ezek a kötelékek magukban véve nem elegendők, gyengék, hamar szétszakadnak; meg itt a gyülekezetben, legalább mi járjunk a világosságban.

Íme, csak akkor van igazán közösségünk egymással, ha a világosságban járunk. Tényleg arról van szó, hogyha meglanyhult a közösségünk egymással, megszürkült vagy meghidegedett, akkor ez mindig annak a jele, hogy valami tekintetben kiléptünk a világosságból. És milyen fázóssá válnak akkor a lelkek, milyen hideg tud lenni akkor egy lakásban, egy szívben, milyen fagyossá válik ekkor az egész környezet... Igen, ha az ember kikerül a világosságból.

Ezért mondja az ige: járjunk a világosságban. Azt jelenti ez, hogy az a világosság csak hadd ragyogjon be, hadd melegítsen át egészen. Hadd járja át annak a világosságnak az éltetősugara az egész életünket, külsőnket, belsőnket, emberekkel való kapcsolatainkat, minden helyzetet, szituációt, az örömünket, a bánatunkat, a fájdalmunkat és betegségünket, a jólétünket, és ha van, a balsorsunkat. Vigyél oda mindent: a bűneidet, gondjaidat, szenvedéseidet. Mindent, ami bánt, nyom, fáj. Mindent, ami zűrzavaros, érthetetlen, problematikus az életedben. Vidd oda Isten igéjének a fényébe, állítsd oda az igazi világosság sugarába. Járjatok világosságban!

Ne azt tegyük hát, amit pedig szoktunk, hogy az igének a világosságát, mint egy zseblámpa fényét, fel-felkattintjuk, amikor valamit a sötétben nagyon keresünk. Nem. Járjatok benne! Mint akiknek ez a világosság életelemük. Mint ahogyan a madárnak a levegő, a halnak a víz, nekünk ez a bizonyos világosság.

Akkor majd meglesz a közösségünk is egymással. Akkor majd újra rátalálunk egymásra. Akkor majd kivilágosodik az élet. Akkor majd az sem lesz magára hagyatott árva, akinek már senkije sincsen, mert akkor a gyülekezet tagjai is, mint egy nagy, boldog család, közösségben lesznek egymással. Akkor majd mi magunk is, mint világosság fiai, mint Isten világosságának a transzparensei járunk a sötétségben eltévedt emberek között ebben a világban.

Próbáljuk meg hát! Egészen bizonyosan igaz, amit Isten mond ebben az igében: ”Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással...” Ámen

Dátum: 1961. szeptember 10.