Igazi hit - hamis hit

1953. május 17, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?”

Alig van a Bibliának olyan része, amely fölött annyi vita folyt volna a történelem folyamán, mint ez, amit most fölolvastam. Ti. két teológiai álláspont ütközik benne. Az egyik Pál apostolra hivatkozik, aki leveleiben mindig újra azt hangoztatja, hogy a mi cselekedeteink, még a legjobbak, legszentebbek is annyira bűnnel fertőzöttek, hogy ezek alapján Isten ítélőszéke előtt meg nem állhatunk, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemelünk. Nem tudunk olyan cselekedeteket produkálni, amelyek megfelelnének az Isten igazságának, amellyel isteni mérték szerint is igazak lennének, amelyek alapján Isten igazolhatna bennünket. Így mondja ezt Pál többek között: “Megigazulván ingyen az őkegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, ...a törvény cselekedetei nélkül.”#Róm 3,24. és 28.

A másik álláspont pedig főleg Jakabra hivatkozik, aki ennek látszólag éppen az ellenkezőjét jelenti ki, mondván: “.... cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” #Jak2,24. Nos, hát melyiknek van igaza? Hitből van-e hát a megigazulás, az üdvösség Isten előtt, vagy pedig cselekedetekből? Ez az ősi kérdés, végigvonul az egész egyháztörténeten. - Igen, így kiragadva a két Igét, szembe lehet állítani egymással Pál apostolt és Jakabot, az Úr atyjafiát, - de az egész Újtestamentum szellemének a vizsgálatában rögtön látjuk, hogy itt nem ez a kérdés, tehát nem a hit vagy a cselekedetek elsőbbrendűsége, az üdvösség szempontjából való fontossága a téma, hanem a hitnek az igaz vagy hamis volta.

Igen: minden a hiten fordul meg, de az igazi hiten, a valódi hiten! Ha ennyire nagy jelentősége van a hitnek az ember egész üdvössége szempontjából, akkor nagyon komolyan meg kell vizsgálni, hogy az a hit igazi-e vagy hamis, mert ilyen is van!

Igen: abban semmi kétség nincs, hogy a Jézus Krisztusban való hit által válunk Isten gyermekeivé, bűnbocsánatot nyert, megigazult örökösökké. Isten ingyen való kegyelme műveli ezt velünk a Jézus Krisztus érdeméért. Nem amit mi teszünk, cselekszünk, hanem egyedül amit Isten tett és tesz a Jézus

Krisztusban, az Ő engesztelőáldozatában, feltámadásában: egyedül az ment meg bennünket mindnyájunkat az ítéleten.

Jézus fizette ki a számlánkat, Jézus töltötte ki helyettünk a büntetést, Jézus szerezte meg számunkra a jogosultságot az üdvösségre. - Jézusban mondja Isten a bűnös embernek: “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” #Ézs 43,1 Megkönyörültem rajtad! Kegyelemből fogadott így be az Ő édesatyai szeretetébe bennünket. És Istennek ezt a kegyelmét minden további nélkül mindnyájan elfogadhatjuk. A Jézusért való kegyelemnek ez az elfogadása: ez a hit! Így részesülünk Isten megigazító kegyelmében a Jézus Krisztusban való hit által. Tehát valóban nem a mi cselekedeteink, hanem valóban Isten cselekedetei mentenek meg bennünket.

A hitünk tehát Isten cselekedeteibe kapaszkodik bele, azokba a kegyelmes cselekedetekbe, amelyeket nagypénteken és húsvétkor cselekedett az Isten. E nélkül a hit nem ér semmit. Az a hit, amelyik Istennek a Krisztus által véghezvitt cselekedeteit nem venné számításba, az a hit tehát, amely mellőzni akarná Krisztus keresztjét és feltámadását: az egyszerűen nem keresztyén hit.

Aki azt mondja, hogy őhisz a bűnei bocsánatában, hogy őhisz az Isten könyörülőirgalmában, de nem a keresztre és nem a húsvéti nyitott sírra való tekintettel, hanem csak azért, mert hát az Isten ilyen meg amolyan jó Isten kell, hogy legyen: az egyszerűen becsapja magát a hitével! Tehát valóban: egész üdvösségünk ügye, Istenhez való egész viszonyunk kérdése ezen fordul meg, hogy el tudjuk-e fogadni hit által azt, amit Isten Jézus Krisztusban értünk cselekedett?

Azonban: ez a hit valódi hit legyen ám! Rá ne szedjen a sátán olyan hittel, ami az igazinak csak látszata, utánzata, tehát hamis hittel! Milyen a hamis hit? Erről beszél Jakab, amikor azt mondja, az a hit, amelyiknek “ha cselekedetei nincsenek, megholt önmagában.” #Jak.17. Tehát nem is hamis hitnek nevezi a cselekedetekben meg nem mutatkozó hitet, hanem egyenesen halottnak!

Ugye tudjuk, mi az: hit, amelynek cselekedetei nincsenek! Ezt jelenti: ismerni, valamit például a Hegyi beszédet és nem aszerint élni! Olvasni a Bibliát, eljárni templomba, bibliaórára, meghallgatni az igehirdetést, a terített Úrasztalánál elmondani, hogy hiszem és vallom, hogy egyedül Jézus Krisztusba vetett hit által igazulok meg ingyen Isten kegyelméből és azután még az úrvacsorai bor ízével a számban összeveszni valakivel, elkeseredetten panaszkodni, engesztelhetetlen haraggal gondolni vagy nézni valakire!

Egyszer eljött hozzám valaki a lelkészi hivatalba, egy idősebb asszony. Szeretnék bemutatkozni, mondta, mert elköltözöm a gyülekezet területéről. Csodálkozva kérdeztem, miért most jön bemutatkozni? Azért, válaszolta, mert nem akartam csalódni a nagytiszteletűúrban. Eddig még ugyanis ha közelről megismertem egy-egy hívőembert, mindig csalódtam benne. Nos, ez a cselekedet nélküli hit közelebbről megismerve, belelátva a hétköznapi élet gondjaiba-bajaiba: csalódást okoz. Olyan hit, amely nem igazodik a tettekhez. Olyan hit, amelynek hitelét lerontják a szavak és a cselekedetek. Hisz a Krisztusban, de nem él a Krisztus szerint. Vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, de gondolataiban, érzéseiben, tetteiben függetleníti magát Tőle. Ez pedig akármilyen szépen hangzik is a vallomásban, nem igazi hit, hamis, halott hit.

Hasonlít az élőhitre, mint ahogyan egy fénykép is hasonlíthat az élőszemélyre. Ezt szokták egy jól sikerült fényképről mondani: a megszólalásig hasonlít, de - éppen nem szólal meg! Mert nem él. Nem mozdul meg. Halott! Értjük már, milyen a hit cselekedet nélkül? Egy ember, aki vallja a Krisztusban való hitet, táplálja is biblia-olvasással, imádkozással, úrvacsorával, de hite nem élő, és a mindennapi életben: hasonló ahhoz az emberhez, aki folyton csak élesít, köszörül egy kést, de sohasem vág vele, nem használja. Csak gyönyörködik benne, mutogatja, lám, milyen éles már!

Vagy hasonló ahhoz az emberhez, aki minden nap újra fölhangolja a hegedűjét, de sohasem játszik rajta. Mit ér fölhangolni a hit húrjait akármilyen pontosan, ha azután nem hagyjuk, hogy Jézus játssza el rajta az őszeretetének, örömének, békességének, szelídségének, jóságának a szívderítő, üdítőmenynyei dallamait?! “Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek?” - kérdi #Jak14. Az ilyen hit nem tart meg az üdvösségre.

Mert az igazi hit nem egyszerűértelmi elfogadása, igaznak tartása a keresztyénség nagy alapigazságainak. Ez az ún. értelmi hit, vagy fej-hit éppen úgy nem üdvözít, mint ahogyan nem lakik jól egy éhes ember attól, hogy résztvevőszavakkal buzdítom az evésre, majd elküldöm, menjen békével és lakjék jól. Az értelmi hittől még nem lesz mássá az életem, nem lesz tisztábbá a szívem, jobbá, Krisztusibbá a cselekedetem. Ebből még nem lesz semmi hasznom, se nekem, se másnak.

Így az ördögök is hisznek, mondja Jakab. Teológiai ismeretük az ördögöknek is van, sokkal pontosabb, közvetlenebb, mint nekünk! De nem válnak általa angyalokká. Hanem az igazi hit olyan meghódolás Isten előtt, amiben kiszolgáltatom magam Neki,

Hinni a Krisztusban azt jelenti, hogy az Ő halálának és feltámadásának az ereje megragadott, áthat, működik bennem, formál, átalakít, megújító, megelevenítő erővel megmozdít. Teremtő hatalmával létrehoz bennem olyan valamit, ami eddig nem volt bennem, ösztönöz a szeretetnek olyan cselekedeteire, amikre eddig képtelen voltam. Megered bennem egy egészen új élet.

Mondottam már egyszer, hogy a kegyelem nem egyéb, mint Isten energiája. A megváltás nem egyéb, mint Isten energiája. Krisztusban hinni annyi, mint Isten energiáját hordozni magunkban. Az igazi hit által mássá lesz az ember, mint amilyen anélkül volt. Valóban újjászületik.

Krisztus halálát és feltámadását, Istennek a Krisztusban elvégzett megváltó cselekedetét nem lehet úgy szemlélni, mint ahogyan az ember egy színjátékot megszemlél, utána továbbmegy és marad minden a régiben. Az igazi hit által az Ő halálának az engesztelőereje és feltámadásának az újjáteremtőereje körülvesz, belém árad, szétömlik bennem, isteni energiaként feszül bennem, - szóval: cselekvésre indít, új, Krisztusi cselekedetekben mutatkozik meg.

Ezért mondja Jakab: “Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből.” #Jak.18b A hit olyan hozzátapadás, belenövés a Krisztusba, mint ahogyan hozzátapad az oltvány az ágba és azon túl annak az életereje által él tovább. És hogy megfogta-e az oltvány, attól függ, megeredt-e benne az élet, növekedik-e, kivirágzik és terem-e gyümölcsöt? Meddőoltvány is van. Le is szárad hamar. Ilyen a halott hit. Nagyon hamar kiderül a hitről, hogy igazi-e vagy halott? Elárulják a cselekedeteid!

Mint ahogyan a hőmérőmutatja a hőmérsékletet. Nem a cselekedeteink szerzik számunkra az üdvösséget, mint ahogyan nem a hőmérőcsinálja az időjárást. A cselekedeteink csak jelzik, hogy elkezdte-e már munkálni bennünk Isten az üdvösséget, hogy benne vagyunk-e már a Krisztus halála és feltámadása energiájának a hatásában, vagyis hogy hiszünk-e igazán a Krisztusban? Nos: hiszünk?! Jakabon át önvizsgálatra szólít most az Úr: “Mutasd meg nékem a te hitedet, a te cselekedeteidből!” Ne áltasd magad, - olvasd le a hőmérőről!

Az igazi, a valódi hit rögtön nyilvánvalóvá lesz a tettekben. Zákeus hitéről meggyőződhetett mindenki, mert az azelőtt zsugori, szívtelen ember elindult fölkeresni mindazokat, akiket megkárosított és négyszeresét adta vissza annak, amit elvett tőlük. Mindenki láthatta, hogy ezzel az emberrel történt valami.

A keresztfán hitre ébredt lator a Krisztusban való hit által a legnagyobb fölismerésre jut, a legnehezebbre: arra, hogy méltán szenved, megérdemelte a sorsát! Kimondhatatlanul nagy dolog, amikor valaki el tudja fogadni Isten kezéből a legkeservesebb sorsot is. Világos bizonysága ez az igazi hitnek!

A filippibeli börtönőr vizet melegít és megmossa a véres sebeit annak a rabnak, akit a legmélyebb börtönbe vetett még előbb. Mekkora változás egy ember egész magatartásában! Mi történt vele? Hitt az Istennek, aki a Krisztusban Ő hozzá is lehajolt és megmosta lelkének a véres foltjait az Ő vérével!

Ahol a hitnek az ilyen gyümölcsei, látható jelei hiányoznak, ott teljes bizonyossággal megállapítható, hogy hiányzik a valódi hit!

Hit és cselekedet tehát éppen nem ellentétei egymásnak, hanem ugyanannak a dolognak egyik és másik oldala. Elválaszthatatlanok, összetartoznak. Cselekedet által igazolódik a hit és hit által válik lehetővé a cselekedet. Valahogy olyanformán van ez, mint ahogyan a ló is két istránggal húzza a kocsit. Az egyik a hit, a másik a cselekedet. Mindkettőnek egyformán feszesnek kell lennie. Ha a ló csak az egyiknél fogva húz, nem megy a kocsi, vagy rosszul megy.

Aki csak hinni akar és nem törődik a cselekedeteivel: halott orthodoxiába süllyed. Aki pedig csak a maga erejével akar boldogulni, az önigazultság és önmegváltás csapdájába esik. A hit, amely nem cselekszik, nem engedelmeskedik gyakorlati tettekben: bénító tehetetlenséggé válik, valóban álomporrá, ópiummá! Aki pedig mindent a maga cselekedeteiből vár, azt hiszi, saját erejéből is képes megoldani élete problémáit, az vagy moralizmusba vagy kétségbeesésbe jut.

A helyes egyensúlyi helyzet a hit és a cselekedetek feszültségében adódik. Az a fontos tehát, hogy ne válasszuk el ezt a kettőt egymástól. Ne úgy gondolkodjunk, hogy ha Istenről van szó: ez a hit világába tartozik. Ha pedig meg kell fogni a kalapácsot, ásót, tollat, iskolakönyvet, főzőkanalat, tehát ha bármit a gyakorlati életben cselekedni kell: ez független a hittől. A hit és a cselekedet kettős hámjába fogva lehet húzni életünk kocsiját, azt a kocsit, amiben benne van az egész batyunk, terhünk, életünk, vallási, családi, politikai ügyeink, magatartásunk, üdvösségünk! Úgy higgyünk, mintha minden a hitünktől függne, - és úgy engedelmeskedjünk, cselekedjünk, mintha minden az engedelmességünktől függene. Ebből kerül ki azután az, amit Isten tényleg elvár tőlünk: a hitbeli engedelmesség!

Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem

Elrendelt utamat s minden parancsodat.

Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem

Szent igazságodat, szent igazságodat.

512. ének 2. vers

Ámen

Dátum: 1953. május 17.