Könyörgő imádság

1950. március 05, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“És ez az a bizodalom, a melylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk ő tőle. Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.”

Különböző imádságok vannak: hálaadó, Istent dicsőítő, bűnvalló, esedező, könyörgő imádságok. Könyörgő imádságnak általában azt az imádságot nevezzük, amikor valaki közbenjár Istennél egy másik lélekért! A másokért való imádkozás a könyörgő imádság. Ebben az Igében is erről van szó. És azért választottam ezt az Igét a mai vasárnapra, amikor konfirmandus testvéreinket bemutatjuk a gyülekezetnek, mert nagyon határozottan érzem és tudom, hogy a konfirmáció ügye és ez az Ige nagyon szorosan összetartoznak egymással. Íme, itt vannak a gyülekezet előtt azok a fiatal testvéreink, akik már október óta készülnek arra, hogy megvallják hitüket a Szentháromság Istenben, és fogadalmat tegyenek majd az Ő követésére. Olyan roppant nagy ügye ez ennek a gyülekezetnek, hogy itt szinte nem is lehet mást tenni, mint nagyon komolyan könyörgőre fogni, imádkozni ezekért a lelkekért, kérni az Urat, hogy az a konfirmáció ne csak egy régi, kedves szokásnak a megismétlése, hanem valóban konfirmáció, azaz a hitben való megerősítés legyen a számukra! Tehát az egész konfirmáció ügyét szem előtt tartva hadd szóljon hát most hozzánk Istennek az a nagyszerű felhívása és ígérete, ami ebben az Igében van: “És ez az a bizodalom, a melylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk őtőle. Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.” 1Jn5,14-16

Kezdjük a végén, itt, hogy az Isten életet ad annak, akinek a számára kértük. Isten Igéje, amikor az életről beszél, a Biblia eredeti nyelvén két különböző szót használ: biosz és dzoé. A magyar Biblia mindkettőt az “élet” szóval fordítja. Pedig a két szó között nagy különbség van. A biosz szó a földi életet jelenti, a testi életet, a maga örömeivel, fájdalmaival, gyönyörűségeivel, kedvteléseivel és hiábavalóságaival, sikereivel és kudarcaival, szépségeivel és rútságával. Azt az életet, amit e testben, e földön élünk, azt az életet, amely magában hordozza az elmúlást, amelynek minden pillanatban véget vethet a halál! Tehát ez a biosz. Viszont a dzóé azt az életet jelenti, amelyre Jézus szavai szerint az a bizonyos keskeny út vezet, amely a bűnbocsánattal kezdődik, és sohasem végződik be, sohasem múlik el, tehát az Istenben való életet, az Istenben való megbékélt életet, azt, amelyre Jézus azt mondja: “én vagyok az élet” Jn12,25 és Jn14,6, tehát a Krisztus által megváltott, üdvözült életet, vagyis az örök életet! Az üdvösségnek az állapotát! És amikor ez az Ige azt mondja, hogy “az Isten életet ad annak” 1Jn5,16b, akkor itt természetesen a dzóé-ról van szó, az örök életről, az üdvösségről! Vagyis Isten itt nagyon határozottan és félreérthetetlenül megmondja, hogy mit kérjünk a másik ember számára imádságainkban: üdvösséget, örök életet!

És ezért van a konfirmáció is! Jó volna, ha ez az egész gyülekezet úgy tudná látni a konfirmációi előkészítést, mint olyan eszközt Isten kezében, amely gyermekeink üdvösségét szolgálja. Tehát nem arra való a konfirmáció, hogy gyermekeink bizonyos vallásos nevelésben is részesüljenek. Arra sem, hogy a sok egyéb iskolai tanulmány mellett egy bizonyos vallásos ismeretanyagot is elsajátítsanak. Arra sem, hogy ha már a hitoktatásból bármi ok miatt ki kellett maradnia, kapjon mégis valami keresztyén gondolkodást, valami istenes világnézetet. Óh, ezek nem fontos kérdések, minden világnézeti és nevelési kérdésnél előbbre való az üdvösség, az örök élet kérdése! És a konfirmáció ezért van! Mi hát az az üdvösség? Az az örök élet, aminek ez a földi élet csak megszerzési alkalma, megtalálási lehetősége. Az a halál utáni reménység, ami nélkül a halálon inneni élet is, tehát a földi élet is értelmetlen és érthetetlen! Vagyis a dzóé nélkül a biosz sem ér semmit. Az üdvösség az az állapot, amiért Jézusnak a mennyből a földre kellett alászállania, itt emberi formát kellett magára vennie, utolsó gonosztevőként kellett meghalnia, szent vérének kellett kiömlenie, vagy röviden az üdvösség az az élet, ami Jézus Krisztus életébe és halálába került az Istennek! Tehát a legdrágább kincs, a legfőbb jó, az egy szükséges dolog. Legalábbis az Isten értékelése szerint!

Sok nehézség és gyakran szenvedés után jut el egy ember odáig, hogy ő is így lássa ezt a kérdést, mint az Isten, tehát, hogy ő is az üdvösséget tekintse a legdrágább kincsnek, a legfőbb jónak és az egyetlen igazán szükséges dolognak! Gyermekeinknek annyira a legfőbb ügyéről van szó, hogy a keresztségükkor megfogadtatta velünk az Úr, hogy minden tőlünk telhető módon vigyázunk erre a drága kincsre, és minden tőlünk telhető módon igyekszünk eljuttatni gyermekeinket ennek a drága kincsnek a hiánytalan átvételére. És az egész konfirmáció arra való volna, hogy gyermekeink felismerjék ezt a nékik fölkínált üdvösséget, azt az üdvállapotot, amit Jézus Krisztus az Ő kereszthalálával és feltámadásával megszerzett és elkészített a számunkra és ne csak megismerjék, hanem szívből igent is tudjanak mondani reá, azaz elfogadják! Ahhoz, hogy valakiben olyan hit támadjon, amellyel el tudja fogadni az üdvösséget, hallania, ismernie kell Isten Igéjét, mert a hit az Ige hallásából van. Ám nem elég csak hallani és ismerni, még valami más is kell hozzá, valami, amit ember nem tud létrehozni, megadni, kieszközölni, kimunkálni, begyakorolni, megtanulni vagy megtanítani: tudniillik Isten Szent Lelkének a titokzatos munkája kell hozzá! (Amit Péternek mond Jézus: Mt16,16-17 A legnagyobb titok az, ahogy egy ember hitre jut, és hit által elfogadja az üdvösséget a Krisztusban. Ezért kell érette sokat és kitartóan könyörögni! Ezért mondja az Ige is: “Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, ... könyörögjön, és az Isten életet ad annak” 1Jn5,16a

Mert ez az élet, ez a dzóé, mindenestől fogva Isten ajándéka, az életet elfogadó hittel együtt Isten kegyelmi ajándéka.

Isten mondja az alapigénkben: “Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik,... könyörögjön!” 1Jn5,16a Tehát nem azt mondja az apostol, hogy ha valaki látja, hogy az ő atyjafia bajban van, beteg, vagy éhezik, vagy nincs ruhája, vagy hontalan és nincs fejét hova lehajtania, hogy akkor könyörögjön, óh, nem, akkor ne könyörögjön, hanem segítsen az atyjafián. Vagyis ha olyan bajban látom az atyámfiát, amelyben a segítést rám bízta az Úr, akkor annak megsegítését nem kell visszabíznom az Úrra, azaz akkor nem könyörögnöm kell érte, hogy Uram adj neki kenyeret, hanem le kell szelnem a magam kenyeréből egy darabot, és oda kell adnom, mert azt én is megtehetem! Ellenben, ha olyan nagy a baj, amiben én nem segíthetek, tudniillik a bűn olyan nagy baj, hogy abban csak az Úr Isten segíthet: akkor könyörögjön az ember az ő atyafijáért! Tehát: ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik: könyörögjön! Ne azt tegye, amit mindannyian a saját ösztöneink szerint cselekednénk, és szoktunk is cselekedni, amikor valakit vétkezni látunk, hogy odamegyünk hozzá, lelkére beszélünk, erkölcsi prédikációt tartunk neki, megpróbáljuk meggyőzni, beláttatni vele vétkének a súlyát, útjának a helytelenségét, ugye mi nagy okosan, nagy buzgón ezt tennénk, és ezt szoktuk tenni, ha látjuk, hogy valaki vétkezik? Nos, hát azt mondja az Ige, hogy ne ezt tegyük, vagy legalább is először ne ezt tegyük, hanem imádkozzunk az illetőért! Ne neki szóljunk, hanem az Istennek. Ne vele beszéljünk, ne az ő “fejével” beszéljünk, hanem az Isten szívével. Milyen jó volna, ha szülők, akik sokszor tehetetlenül állnak serdülő gyermekeik nevelési problémájával, amikor szomorúnak látják, hogy csődöt mondott minden jó szándékuk, hiábavaló minden szép szavuk, falra hányt borsóként pereg vissza minden erkölcsi prédikációjuk, ha a szülők úgy igazán meggondolnák, hogy előbb az Istennel beszéljenek gyermekükről és csak azután a gyermekeiknek Istenről! Fontos itt a sorrend: “Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, ... könyörögjön!” 1Jn5,16a Előbb könyörögjön, mindenekelőtt vigye az ügyét az Úr elé, és csak azután fogjon minden más egyéb tennivalóhoz az illető üggyel kapcsolatban!

De nemcsak a szülőkre vonatkozik gyermekeikkel kapcsolatban, hanem itt a gyülekezetben is mindenkire, mindenkivel szemben! Gondoljuk csak jól meg, így szól az Ige: “Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, ... könyörögjön!” 1Jn5,16a Azért jó ezt nagyon komolyan meggondolni, mert rendszerint nem így szokott lenni, hanem úgy, hogy amikor valaki látja az ő atyjafiának a vétkét, akkor elkezd beszélni róla, elkezd pletykálkodni, suttogni, kárörvendezve kipellengérezni és megszégyeníteni az ő atyjafiát! “Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik” - nos, ez nem hiányzik, általában nagyon is szokta látni az ember a mások vétkét! És sokszor Isten népét éppen ez teszi sokak előtt gyanússá és botránkoztatóvá, hogy úgy ítélgetnek az emberek egymás fölött, úgy méregetik egymás hitének a valódiságát, egymás gyarlóságainak a súlyát, és egymás közt beszélnek arról, ahelyett, hogy egyedül az Úr Istennel beszélnének róla! “Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik,... könyörögjön!” 1Jn5,16a Imádkozzon Istenhez az ő atyjafiaiért! Könyörögje oda az ő atyjafiát az Úr elé, aki nem azért jött, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. Tárja oda imádságban az ő vétkező atyjafiát az elé az Úr elé, aki nem akarja, hogy bárki elvesszen, hanem hogy mindenki megtérjen és éljen!

“Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik” (1Ján5,16a): nemcsak azokra vonatkozik ez, akik valami különös, érdekes, nagy, kirívó bűnben járnak és élnek, hanem mindenkire, aki nincsen még az életben! Tehát ha valaki azt látja, hogy az ő atyjafia még csak a biosz-ban van, de nem a dzoé-ban, vagyis ha úgy látszik valakiről, hogy még nem találta meg Krisztust és benne az üdvösséget: akkor az a legfontosabb és legsürgősebb, hogy örök életért könyörögjön számára. Egyedül Isten képes őt a biosz-ból a dzóé-ba átvinni, vagyis a csak földi életből, - amely elmúlik -, az eget és földet betöltő örök életbe átsegíteni. Ezért kell értük könyörögni! Látjuk-e, hogy a segítségnek milyen nagyszerű és egyszerű útja nyílik meg itt előttünk?

Testvérem! Itt vannak előttünk a konfirmandusok! Az a puszta tény, hogy szabad és lehet nekik készülniök zavartalanul a konfirmációi hitvallás és fogadalomtételre, az a tény is kétségtelen jele annak, hogy az Úr Jézus őket is be akarja szeretni a dzóéba, meg akarja menteni az üdvösség számára. Nos, éppen azért, hogy ez meg is történjék, éppen azért van annak a gyermeknek apja vagy anyja, keresztapja vagy keresztanyja és éppen azért veszik körül a konfirmandusokat hívő gyülekezeti tagok, hogy ők könyörögjék le számukra Istentől ezt az életet!

Az ilyen imádságnak, amely a lélek üdvösségéért való könyörgés, Isten csodálatosan gazdag és biztos ígéretet adott! Íme: “És ez az a bizodalom, a melylyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.” 1Jn5,14. Sok imádságunk azért nem hallgattatik meg, mert nem az Úr akarata szerint kérjük! De miről tudhatnánk biztosabban, hogy valóban megegyezik kérésünk az Úr akaratával, mintha valaki számára életért könyörgünk! Hiszen olyan világosan és olyan sokszor megmondta Igéjében, hogy nem akarja a bűnös ember halálát, hanem még a bűnös számára is az életet, az örök életet akarja. Ha tehát valakinek az üdvösségéért könyörögsz, az mindig, az feltétlenül meghallgattatik. Írásba adta az Úr, hogy “ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket.”

“És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk őtőle.” 1Jn5,15. “Megvannak a kéréseink”, azaz nem vesztek el, nem felejtődtek el, még ha nem látom is hosszú ideig az eredményét az ilyen könyörgésemnek: az nem hiábavaló! Megvannak az ilyen kéréseink, és egyszer, amikor Isten elérkezettnek látja az időt, előkerülnek és teljesíttetnek! Sokszor előfordul, hogy valaki megtér és talán már senki sem tudja, hogy milyen régen sírban porlad az az áldott kéz, amely valamikor régen minden nap összekulcsolódott imára és könyörgött azért, ami most végre megtörtént! Ha valakinek az üdvösségéért imádkozol, nemhiába imádkozol. Lehet, hogy nem éred meg itt a földön kérésed teljesítését, de akkor is megvannak a kéréseid, amelyeket kértél Tőle az Ő akarata szerint. Lehet, hogy nagy utat tesznek meg ezek a gyerekek, lelkileg is nagy kacskaringók állnak még előttük, de akikért kitartóan, hűségesen, az Úr ígéretében bizakodva könyörögnek, akik számára életet kértek, azok egyszer, akármilyen kerülőúton is, de megérkeznek az életbe!

Úr népe, Krisztus gyülekezete, ismerjétek meg hát azokat a lelkeket, akik számára az örök életért való könyörgés drága terhét rátok teszi most az Úr. Bemutatom őket név szerint a gyülekezetnek, hogy tudjuk, hogy kikért könyörgünk, hogy az Isten életet adjon azoknak!

Ámen

Dátum: 1950. március 5.