A mi hitünk, amely legyőzte a világot

1948. szeptember 26, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk”

Tegnap, amikor a reggeli csendességben ezt az Igét mint soron következőrészt olvastam, azt mondtam a velem együtt a Biblia fölé hajló Léleknek: mérhetetlen nagy kijelentés ez, az ember szinte beleszédül, ha komolyan akarja venni, ami itt írva van, hogy: “mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” 1Jn5,4.

A szabadságnak, a világ mindenféle szennyén, gondján, keservén való felülemelkedésnek valami olyan tiszta, magaslati levegője árad ebből a kijelentésből, hogy szinte fölsóhajtunk: De jó volna ide fölemelkedni, ezt a tiszta, mennyei magaslati levegőt belélegezni, teleszívni vele ezt a fáradt, elgyötört, aggódó, szomorú lelkünket! De jó volna ilyen győzedelmes hittel élni ebben a nyomorult világban! Nem túlzás ez, amiről itt szó van? Létezik egyáltalán ilyen győzelem a világ felett? Hiszen éppen erre vágyakozik tudatosan vagy tudattalanul is minden emberi lélek! Ezt áhítozza a beteg valahol egy kórházi ágyon, amikor álmatlan éjszakákon felsóhajt magában: Ó, bár újra egészséges lehetnék, és ne kellene mindig újra csak a láztáblát és az orvos aggódó tekintetét magam előtt látnom! Erre vágyik az asszony, aki megoldhatatlan házassági tragédiában szenved, és így tépelődik: Miért nem lehetek én is boldog, mint olyan sok más ember? Ezt keresi az a lélek, aki önmagától szenved, - de ezt nem tudja, - problémák gyötrik, bűneinek a terhe alatt roskadozik, szabadulni szeretne, de nem tudja, hogyan. Vagy aki korunk nagy kérdéseivel viaskodik, és nem lát kiutat, csak egyre nagyobb összekuszálódást! Ezer és ezer formában, de mindig ugyanaz a vágy: csak lenne valami megoldás, kibontakozás, kiút, szabadulás, győzelem!

És íme, Isten Igénkben kijelenti: “mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk”. Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához! Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől, és annak szükségeitől különválva, attól nagy messzeségben lévőszellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelynek köze sincs ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze ilyen földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletet és az evilágban való életet. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjáról-bajáról van szó úgy véli: Ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz! Ha van is ilyen hit, mint ahogyan sajnos nagyon is van, az apostol nem erre mondja, hogy legyőzi a világot. Az apostol hite olyan hit, amelynek valóban köze van a világhoz, tehát mindahhoz, ami az élet mélységeiben az embereket szorongatja és gyötri. Az apostol hite nem hagyja el ezt a világot, nem mondja, hogy jól érzem magam a magasságban, csak az eljövendőörökkévalóság érdekel, és semmi közöm a világhoz és annak nyomorúságaihoz ott lenn a mélyben! Ez a hit, amiről az apostol beszél, küzdőterét látja a világban, és tudja, hogy itt kell megvívnia harcait, és itt kell kiharcolnia a győzelmét. Nem kiszakasztva a világból, hanem a világban él az igazi hit!

Azután János apostol még jobban meghatározza az igazi hitet, amely legyőzi a világot. Nagyon jól ismeri ezt a rettentőnyomorúságot, amelybe ez a világ és benne mi magunk bele vagyunk ragadva. Nagyon jól tudja, hogy a bűnnek és a halálnak a mérge mennyire beleette magát a világ testébe, és mennyire átjárta már annak minden szövetét, porcikáját. Éppen ezért nem azt állítja, hogy akármilyen hit jelenti a győzelmet, hanem azt mondja, hogy a mi hitünk! És rögtön meg is magyarázza, hogy mit ért rajta. “Ki az, a ki legyőzi a világot” - kérdi, és rögtön meg is válaszolja: “az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia.” Tehát ez a lényeges. Még egyszer: nem akármilyen tiszteletre méltó hit győzedelmeskedik a világ nyomorúságai felett, hanem csak az a hit, amely el tudja mondani, hogy Jézus az Isten Fia, azaz a Megváltó, hogy Jézus a Szabadító! Ez a mi hitünk, tehát a keresztyén hit sűrített tartalma.

A világot teremtő, a világot kormányzó, imádságokat meghallgató és gondviselőIstenben való akármilyen erős hit még semmiben sem különbözik a primitív népek pogány hitétől. Speciálisan keresztyénné akkor válik a hited, ha felismered Jézusban az Isten Fiát, a Megváltót! Éppen a hited szempontjából nem lényegtelen, hanem nagyon is döntődolog az, hogy hogyan gondolkodsz Jézusról, minek, helyesebben kinek tartod Őt, és milyen viszonyban vagy Vele. Tehát nem az Istennel általában, hanem azzal az Úr Istennel, Aki Jézus személyében jelentette ki magát.

Nagyon sok templomba járó számára elintézetlen ügy a Jézushoz való viszony. Sőt olyan panaszt is hallottam már nem egyszer, hogy miért beszélnek ma a papok olyan sokat Jézusról! Mindig csak Őt állítják a hívek elé, egészen elhanyagolják az Úr Istent! Régen az atyáink nem így prédikáltak! Hát, nem mindegy az, hogy Isten Fiának tartja-e valaki a Názáreti Jézust, vagy egyébnek, ettől még lehet valaki nagyon jó keresztyén. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy ki volt Jézus, mit változtat egy embernek az életén, a valóságos, mindennapi életén? Fődolog az, hogy higgyen Istenben az ember! Nos hát, ez nem a mi hitünk, amelyikről az apostol beszél. Az ilyen hitnek valóban nincs sok köze a valóságos élethez. Csak akkor jelent győzelmet a világ fölött, ha az Jézus Krisztusban, mint Megváltóban és Isten Fiában való hit!

Isten Fia! Ne úgy képzeljük el ezt a viszonyt, mint a földi apa és fia közötti viszonyt! Nem két istenségről van itt szó, hanem egyről! Jézus az Isten Fia, vagyis az Isten képmása, megjelenése, megszemélyesítője, a Szentlélek Isten látható, emberi nyelven beszélőmegnyilatkozása! Isten közbelépése az örökkévalóság tér-és időfeletti valóságából a föld tér-és időbeli világába. Isten Fia, az a Valaki, Akiről így ír a Biblia: “Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” Kol2,9. Tehát maga az Isten, úgy ahogy az ember számára az Isten egyáltalán megközelíthető, és ahogyan az embert Isten megközelítette. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten nem olyan távoli magasságban trónoló, ismeretlen Valaki, amilyennek sokszor gondoljuk, még kevésbé valamiféle eszme, vagy filozófiai fogalom, amit előlehet venni, és félre lehet tenni, hanem élőszemély, cselekvő, itt és most jelenlevőhatalom! Jézusnak a személye annyi, mint Istennek a belenyúlása a világba, Istennek itt a földön működőszeretete és kegyelme, a Názáreti Jézus a Mennyei Atyának a földre alányújtott segítőkeze, Aki által megkeresi és megtartja azt, ami elveszett.

Talán így értjük meg, milyen roppant jelentősége van annak, hogy ez a Jézus osztozott velünk földi sorsunk minden formájában: a születéstől a szenvedéseken át a halálig. Éppen ezáltal töltötte meg az emberi sorsnak minden elképzelhetőfordulatát, szakaszát, állapotát a születéstől a halálig az Isten jelenlétével! Nem létezik tehát olyan nyomorúság, amiben Isten jelen ne lett volna! Olyan bűn, amelyet meg ne tudna és akarna bocsátani, olyan szenvedés, amit Ő maga is át ne élt volna! Olyan kísértés, amit ne ismerne, olyan halál, amit le ne győzött volna! Mert Jézus nemcsak magára vette minden nyomorúságunkat, hordozta minden betegségünket, szenvedett minden bűn miatt, hanem mindenben Ő maradt a győztes, és mindezt megtöltötte az Ő isteni győzelmével! Tehát Jézusban, az Ő Fiában, Isten a mi életünknek minden problémáját, a mi emberi ügyünket a maga saját ügyévé tette. Ez az a győzelem, amiről az apostol beszél, amikor azt mondja, hogy a mi hitünk Jézusban, az Ő Fiában van! Ez az a győzelem,ami meggyőzte a világot!

A győztes Jézusban való hit maga már győzelem a világ felett, mert ez a hit azt a bizonyosságot jelenti, hogy Isten él, és én az Ő gyermeke vagyok! Adoptált, elfogadott engem: mind életemben, mind halálomban, az Övé vagyok! Gondoljunk most újra a kórházi betegre, a gyötrődőasszonyra, a bűneivel viaskodó kiutat keresőre, a megterheltekre és megfáradtakra! Ha Jézus valóban az Isten Fia, akkor egy dolog bizonyos: az, hogy mindezek az emberek nincsenek egyedül, elfelejtve és magukra hagyatva keserűsorsukban, mivel Istennek a Jézus Krisztus személyében segítséget hozó keze már régen kinyúlt utánuk. Jézusban testvérükké vált a hatalmas Isten, és ennek az isteni testvérnek isteni sorstársnak a szeme rajtunk van. Meglátta és elfogadta őket, úgy, ahogy vannak, saját nyomorúságukban. Az a szükség, az a betegség, az a probléma, az a halál, amellyel viaskodnak, nem közömbös az Isten számára. A legkétségbeejtőbb helyzetben is bátran mondhatják: föl vagyok véve Isten örök tervébe és gondolatába, Ő , az én Uram és Atyám, jót akar velem, nyugodtan rábízhatom a sorsomat! Ez a hit tele van áldott, drága győzelemmel, mert maga a szenvedés és a nyomorúság, az egész sorsom telítődik meg Isten féltőszeretetével és kegyelmével! Igen, “az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk”. Az a hit, hogy: Jézus az Isten Fia; Jézus Krisztus győzte le a világot; Ő benne, az Ő életében, halálában és feltámadásában lett nyilvánvalóvá, bizonyosodott be, hogy Isten tervét és mindenhatóságát nem zavarhatta meg a bűn, nem hiúsíthatta meg a Sátán. Jézus személyében történt meg az a csoda, hogy Isten ennek a világnak a halálra mérgezőveszélytelenné tette. anyagát ártalmatlanná és olvastam valahol egy kislányról, akit, amikor a kertben játszott, körüldongott egy nagy lódarázs. A megriadt gyermeket felkapta, és karjaiba zárta az édesanyja. A darázs tovább dongott körülöttük, édesanyja azonban biztatta: Ne félj, kislányom, nem fog bántani, nem fog neked fájni. A darázs végül a kislány helyett az édesanyába szúrt bele, belé fecskendezte a mérgét. Valóban nem fájt a kislánynak, valóban nem kellett félnie többet tőle. Ez a világ is a maga halálos mérgét fecskendezte az Úr Jézusba a kereszten. Aki az Úr Jézus ölelőkarjai közé menekül, annak már nem fáj, annak már nincs mitől félnie. Csodálatos vigasztalás! Mennyire igaz az Ige: “Halál! hol a te fullánkod?” (1Korintus 15,55). Mert Valaki elszenvedte helyettünk a halálos szúrást! Valakinek a testében halálosan hatott a méreg! És ezzel megtörte a bűn hatalmát. Nincs többé méregfoga. Ha körüldong és ijesztget is ez a világ a maga problémáival, gyötrelmeivel, kísértéseivel, ijesztgetéseivel, nem árthat többé azoknak, akik Jézus kitárt karjaiba menekülnek! Nem, mert a méreg erejét az Őteste fogta fel a kereszten. Azáltal győzött Jézus, hogy magára vette, és elszenvedte ennek a világnak az ítéletét. Ez pedig azt jelenti, hogy aki hisz az Isten Fiában, az nyugodtan élhet a Jézus által legyőzött, méregtelenített, ártalmatlanná és veszélytelenné tett világban!

Érted már, miért olyan nagy jelentőségűaz, hogy Jézus Krisztusban higgy? A hit éppen azt jelenti, hogy önmagunkról, és a magunk nyomorúságáról, gyengeségéről, problémáiról levéve a tekintetünket Jézusra nézünk! Így válik a hitünk győzelemmé, amely már meggyőzte a világot! Engedd, hogy most egészen a szívedig hatoljon Jézus szava: Te, lélek! A Megváltód vagyok, hidd el! Bízzál, én meggyőztem a világot! Az én juhaimat senki ki nem ragadhatja a kezemből! Téged sem! Ne félj a világtól, ne a veszedelmekre nézz, hanem rám, a Megfeszítettre és Feltámadottra! Nálam nyugalmat találsz! Nézz rá, Megváltódra, hiszen ismered a Szentírásból, merjed mondani most: mivel azért jöttél, hogy minden szegénynek és nyomorultnak Te légy a Vigasztalója és Üdvössége, nekem is Te vagy a Vigaszom és Üdvösségem! Mivel magadhoz hívsz minden megfáradtat és megterheltet, íme, én is hozzád jövök! Itt vagyok, tiéd vagyok! Tudom, hogy elfogadsz. Köszönöm, hogy elfogadsz úgy, ahogy vagyok!

Ámen.

Dátum: 1948. szeptember 26.