Úrvacsora

1948. július 18, vasárnap

Lekció: 

Alapige

“Valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van tiköztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.”
  • 1Korintus 11,26-30

Megint az úrvacsoráról szól közöttünk Isten üzenete, mint pár hónappal ezelőtt az egyik vasárnapon. Ennek egyrészt az az oka, hogy sokunk által használt bibliaolvasó vezérfonalunk szerint ma ez a rész következett a Máté evangéliumából. Másrészt pedig az, hogy mához egy hétre, hónap utolsó vasárnapja lévén újra megterítjük az úrasztalát a gyülekezet számára. És talán nem nehéz meglátni az összefüggést a két tény között: nyilván azért kellett a mai napra a Bibliából az úrvacsoráról szóló résznek sorra kerülnie, mert az Úr elő akar készíteni általa a jövő vasárnapra egy komolyabb, mélyebb, igazabb úrvacsorázásra.

Azt mondja Pál apostol: Próbálja meg az ember magát, és úgy részesedjék az Úr vacsorájában, mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik önmagának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. És hozzáfűzi: ezért van tiköztetek sok erőtelen és beteg, és alusznak sokan. Megdöbbentő, hogy éppen az úrvacsora, ami a legáldottabb erőforrás lehet a hívő lélek számára, lelkileg legyengíti, beteggé teszi, és halálos álomba meríti a méltatlan vendéget.

Ugyanaz az úrvacsora lehet a kegyelemnek vagy a még nagyobb ítéletnek is a forrása! Mint ahogyan a magasfeszültségű áram is lehet produktív erőnek, vagy megbénító, halálos veszedelemnek is a forrása. Attól függ, ki hogyan ér hozzá. Lehet vele élni, és lehet vele visszaélni. És íme, az úrvacsorával való visszaélésnek ilyen rettentő következményei lehetnek egy gyülekezetben, hogy sok az erőtelen és beteg, és alusznak sokan. Bár felhasználná az Úr ezt a mostani igehirdetést arra, hogy a jövő vasárnapi úrvacsorázás eredményeképpen sokan megerősödnének, meggyógyulnának és felébrednének!

Szeretnék most rámutatni az úrvacsorának egy olyan jellegére, amiről tudtommal ebben a templomban még sohasem beszéltünk. A Márk evangéliumában leírt úrvacsorai jelenetből jobban kiderül ez a jelleg. Ott ezt olvassuk: “Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt. És ahová bemegy, mondjátok a házigazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt? És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló házat berendezve, készen: ott készítsétek el nékünk.” Mk14,13-15. Érezzük-e, hogy most valami egészen rendkívüli és különös jelentőségű dolgot akar Jézus a tanítványai számára előkészíteni? Egész földi élete alatt szegény és alacsony sorban élt az Úr közöttünk. Távol állt Tőle minden pompa, ragyogás, fényűzés. A legnagyobb mélységekbe szállt alá, és a legszegényebb, legnyomorultabb emberekkel vállalta a sorsközösséget. Most azonban ez az egyetlen este legyen kivétel! Ez egyetlen alkalommal történjék másként a közös vacsorázás, mint ahogyan szokott, ne olyan szegényesen, ne olyan dísztelenül.

Most egy nagy vacsorázó házat, egy termet fognak bérelni erre az estére, és ott vacsoráznak, nem egy városszéli kis szobácskában. Ezek a szavak: egy nagy vacsoráló ház, berendezve, készen - a Biblia eredeti szövegében és külföldi fordításokban is többet, pompásabb, előkelőbb helyiséget jelent, mint amit mi hallunk ki belőle. Kifejezetten egy nagyobb teremről van szó, amelyik párnázott kerevetekkel van ellátva. Egy előkelő vendéglő kényelmesen berendezett ebédlőterme. Most tehát nem kemény fapadokon fognak ülni. Kimondottan főúri vacsora készül itt most! Nagy, fényes gyertyatartók állnak az asztalon, ünnepi étkezésre készülődnek. És az akkori igen szegényes étkezési móddal ellentétben most bor van az asztalon, ami fölvidítja a szívet. Most ez alkalommal valami vidám, boldog, ünnepélyes, úri, főúri alkalom készül!

Ragadjuk meg az úrvacsorának ezt a derűs, örvendező jellegét! Az az első úrvacsora, és minden úrvacsora egy nagy, fényes, főúri lakoma, tehát éppen nem valami tragikus, szomorú, nyomott hangulatú, búsan borongó, hanem egy boldogan ünnepélyes alkalom. Az úrvacsora nem “utolsó vacsora”, nem is “búcsúvacsora”, nem gyászos, halotti tor, még csak nem is emlék-vacsora, hanem éppen diadalünnep, a kivívott győzelem örömére ült ünnepi lakoma. Így ülte ezt Jézus, mint diadalmas Megváltó, nagypéntek előestéjén, de már a húsvéti győzelem előrevetítődő sugarának fényében! Mennyivel inkább így ülhetjük mi, nem nagypéntek előtti, hanem már húsvét utáni hívei a győztes Jézus Krisztusnak!

Ha már azon az első úrvacsorán is úgy állott ott Jézus, mint Aki bizonyos a győzelemben, annyira bizonyos, hogy a most kezdődő, nagy, golgotai küzdelmének már az eredményeit, halálának és győzelmének gyümölcseit előre osztogatja, mintha már ki is vívta volna a győzelmet - ha már akkor, a keresztfára menetel előtti estén már előre megülte a győzelmi lakomát övéivel, mennyivel inkább jelentheti az úrvacsora számunkra most azt, hogy boldogan, örvendezve együtt ünnepelünk a mi győztes Megváltónkkal, és részesedünk az Ő halálának és győzelmének gyümölcseiben!

Tudod-e így látni az úrvacsorát, mint egy örvendező, győzelmi, ünnepi lakomát, ami mindig újra megerősít téged magadat is Krisztus győzelmében? Ami mindig újra megtelít téged magadat is Krisztus győzelmének az erejével? Ami mindig újra ráirányítja a tekintetedet, a szívedet, a lelkedet a bűneidet megbocsátó ésa szíveden is egyre nagyobb győzelmet aratni akaró diadalmas Megváltódra! Teérted küzdött meg a Sátánnal és a halállal!

Nem lehet tehát az úrvacsorát fáradtan, egykedvűen, leverten vagy éppen szomorúan ünnepelni, mert ez nem méltó Hozzá. Hanem csak a győzelem tudatában, és abban az ujjongó felismerésben, hogy ímé, én is, a senki, a bűnös, az olyan sokszor vereséget szenvedő ember, részese lehetek Krisztus győzelmének. Az Ő diadala a Sátán, a bűn és a halál fölött az enyém is lehet, én is Hozzá tartozom! Az Övé vagyok, Vele vacsorálok, és Ő énvelem. Ha valaki ennek nem tud szíve szerint örülni, és Krisztus megváltói győzelmét a maga számára elfogadni, semmiképpen ne jöjjön győzelmi ünnepet ülni, mert kegyelem helyett ítéletet eszik és iszik önmagának!

De nemcsak azért győzelmi ünnepi lakoma az úrvacsora, mert Jézusnak a Golgotán aratott döntő győzelmét hirdeti, hanem azért is, mert utalás van benne a jövőre. Pál így mondja ezt: “Az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.” Az úrasztalától egyszerre kétfelé tekintünk: visszafelé, a golgotai döntő győzelemre, és előrefelé, a Krisztus dicsőséges visszajövetelére, amikor a golgotai győzelem teljessé és végérvényessé válik az egész teremtett világon. Maga Jézus így fejezi ki ezt: “Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában.” Mk14,25 Tehát lesz még egyszer egy olyan úrvacsora, amelyen Ő nemcsak a kenyér és bor jegyeiben, lélekben, hanem teljes isteni dicsőségével, hatalmával, személyesen, látható módon fog részt venni az Övéi között.

Az Ő visszajövetelekor megvalósuló Isten-országában kezdődik majd az a nagy vacsora, amiről többször beszélt már példázatokban is. És amikor mi most úrvacsorát ünnepelünk, irányítsa ez a lakoma a tekintetünket mindig arra az eljövendő végső nagy győzelmi lakomára, arra a példázatbeli nagy vacsorára, a Király Fia menyegzőjére, amelyet Ő fog ülni majd velünk és mindazokkal a sokakkal, akik minden nyelvből, népből, ágazatból, és minden helyről összesereglenek majd az Ő országában!

Érzitek-e, mennyi diadalmas öröm van ebben a szent vendégségben? Nemcsak érzékeltetője, hirdetője, pecsétje ez a keresztfán történt megváltásnak, hanem mintegy záloga az Ő visszajövetelének és isteni uralma teljessé válásának. Minden úrvacsora egy nagy figyelmeztetése Jézusnak hozzánk: Ne feledjétek el, hogy közeleg az idő, amikor újra iszom majd veletek a szőlőtőkének gyümölcséből az Isten országában! Készüljetek reá! Nagy dicsőség és boldogság előestéjén álltok! Azt mondja Pál: Az Ő halálát hirdessétek, amíg Ő eljövend. Az Úr halála és az Ő visszajövetele: ez az a két határ, ami közé a keresztyén élet behelyezkedik. A keresztyén életnek Krisztus halála az alapja, és az Ő visszajövetele a végső célja.

“Próbálja meg azért az ember magát” azt jelenti, vizsgáljad meg magadat: beleilleszkedett-e az életed e két határpont közé. Alapja-e az életednek Krisztus megváltó halála, és célja-e életednek az Ő eljövetele, uralmának az egész világon való teljessé válása? A keresztyén élet helyes beirányzása ez: Krisztus halálától az Ő eljövetele felé élni, abban a szilárd bizonyosságban, hogy Ő meghalt érettem, boldogan készülődve várni az Ő dicsőséges megjelenését. Az így orientálódott magatartásnak mintegy sűrített formája az úrvacsora, a keresztfán már győzedelmeskedett és a végső diadalt hozó Jézus Krisztus győzedelmi lakomája!

Végül még valamit! Amikor Jézus az úrvacsoráról beszél, mindig többes számot használ. Azt mondja: “Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik.” A bornál így szól: “ez az én vérem, ... amely sokakért kiontatik” Mt26,28). Igen: sokak! Tehát nemcsak te és én, hanem sokak! Úrvacsorát csak úgy lehet méltóképpen venni, ha beállunk a többi ember sorába, ha betagolódunk Isten népébe. Nem lehet egyedül, csak egy bizonyos gyülekezetben és gyülekezettel együtt. Jézus az úrvacsorában a sokakat lelki közösségbe hozza egymással. Téged, az egyes embert hozzáfűz másokhoz, akik veled együtt Őhozzá tartoznak!

Ezek a “sokak” nagyon különböző egyénekből állnak, akik azonban azáltal, hogy ugyanannak a Krisztusnak a testében és vérében részesednek, valami egészen új és misztikus test-véri közösségbe kapcsolódnak egymással. Téged, aki ehhez az asztalhoz idejössz: Krisztus megváltó halála, az Őteste és vére valóságos test-vérévé tesz annak a másik embernek, aki veled együtt jön!

“Próbálja meg azért az ember magát” azt jelenti: vizsgáld meg, képes vagy-e, hajlandó vagy-e ennek a testvéri kapcsolatnak a vállalására és megvalósítására? Kész vagy-e úgy tekinteni a sokakra, mint akikért Krisztus éppen úgy megtörte a testét és ontotta a vérét, mint érted? Hajlandó vagy-e szeretni ezt a Krisztusban testvéredet csak azért, mert Krisztus őt is úgy szereti, mint téged? Könnyű ezt megtenni a “sokakkal”, de kész vagy-e megtenni ezt azzal az eggyel vagy kettővel, akinek panasza van ellened, vagy aki ellen neked van panaszod?

Mielőtt a jövő vasárnap idejönnél, békülj meg az ilyenekkel teljességgel, mert különben kegyelem helyett ítéletet eszel és iszol önmagadnak! Jól gondold meg, nincs-e valaki, aki miatt ítéletté válnék számodra a kegyelem királyi lakomája? Nem vagy-e igazságtalan a valakiről mondott ítéletedben? Nem bántottál-e meg valakit akár csak gondolatban is? Nem sértetted-e meg a becsületét valakinek azzal, hogy hitelt adtál a róla keringő, rosszindulatú rágalmaknak? Nem gyanúsítottál-e valakit, vagy nem tette-e ugyanezt valaki veled? Olyan könnyen tudunk fájdalmat okozni a másiknak, és olyan nehezen tudjuk elviselni, ha minket ér valami sérelem! “Ha a te ajándékodat az oltárra viszed - mondja Jézus, és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat!” Mt5,23-24.

Békélj meg lélekben Krisztus előtt, azután mondd meg neki is, hogy te már megbékéltél vele! Keresztyén emberek között a megbékélés nem úgy történik, mint a világban, hogy megbékélek, ha megkapom a bántásért az elégtételt. Tehát nem úgy, hogy az egyik fölülmarad, a másik alul. Ebből sosem származik megbékélés. Hanem úgy, hogy mind a kettő alulmarad, és Jézus Krisztus fölül! Amíg egy másik emberrel való vitás ügyedben mindenáron arra törekszel, hogy te maradj fölül, addig Jézus mindig alul marad! Ez pedig, ugye, nem lehet békesség? Meg tudod-e magad alázni annyira, hogy Jézus maradjon fölül? Mert ha nem, ne gyere ide ehhez az asztalhoz! Ez az önmagad megalázása nem meghátrálást jelent, hanem a legnagyobb győzelmet: önmagad legyőzését!

Ha úrvacsorát akarsz venni mához egy hétre, számolj fel addig minden békétlenséget a szívedben mindenkivel szemben. Ha majd a jövő vasárnap feljössz, és itt látod azt a másik embert, akinek a látása eddig nem okozott túl nagy örömet neked, ne rajzzon fel benned egy csomó keserű emlék újra valóságos, vagy vélt sérelmek fájó emléke, hanem meleg pillantással simogasd végig az arcát, és gondolatban így köszöntsed őt: Szívből örülök, atyámfia, hogy te is itt vagy. Hiszen te is onnan jöttél, ahonnét én: a kereszttől, és te is oda igyekszel, ahová én: a visszatérő Krisztus elé! Testvérek vagyunk! Akik egy Úrnak egyforma vendégei az Ő asztalánál, azoknak azontúl egészen másként kell nézniük egymásra, mint annak előtte, mert ennél az asztalnál egyugyanazon szent misztériumban egyesültek! És ez a szent misztérium minden egyéb különbözőségük, vérmérsékletük, sok mindenben eltérő véleményük ellenére is, illetve fölött, egészen új közösségbe, egységbe hozza őket egymással!

Adná Isten, hogy mindaz, amit Jézus az Ő asztalánál nyújt, boldog valósággá válnék, és új életet támasztana közöttünk! Bár tudnánk szívből együtt örülni és együtt haladni ama nap felé, amikor Jézus visszajön, és újonnan iszik velünk a szőlőtőkének gyümölcséből az Isten országában!

Ámen

Dátum: 1948. július 18.