A mi hitünk, amely legyőzia világot

1948. május 26, szerda

Lekció: 

Alapige

“Mert mindaz, aki az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”

Tegnap, amikor a reggeli csendességben ezt az Igét, mint soron következő részt olvastam, azt mondtam a velem együtt a Biblia fölé hajolónak: mérhetetlen nagy kijelentés ez, az ember szinte beleszédül, ha komolyan akarja venni, ami itt írva van, hogy “az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk!” (5,4) A szabadságnak a világ mindenféle szennyén, gondján, keservén való felülemelkedésnek valami olyan tiszta, magaslati levegője árad ebből a kijelentésből, hogy szinte fölsóhajtunk: De jó volna ide felemelkedni, ezt a tiszta, mennyei, magaslati levegőt belélegezni, teleszívni vele ezt a fáradt, elgyötört, aggódó, szomorú lelkünket! De jó volna ilyen győzedelmes hittel élni ebben a nyomorult világban!

Nem túlzás ez, amiről itt szó van? Létezik egyáltalán ilyen győzelem a világ felett? Hiszen éppen erre vágyakozik tudatosan vagy tudattalanul is minden emberi lélek! Ezt áhítozza a beteg valahol egy kórházi ágyon, amikor álmatlan éjszakákon felsóhajt magában: ó, bár újra egészséges lehetnék, és nem kellene mindig csak a láztáblát és az orvos aggódó tekintetét magam előtt látnom! Erre vágyik az asszony, aki megoldhatatlan házassági tragédiában szenved, és így tépelődik: miért nem lehetek én is boldog, mint olyan sok más ember? Ezt keresi az a sok lélek, aki önmagától szenved, problémák gyötrik, bűneinek terhe alatt roskadozik. Szabadulni szeretne, de nem tudja, hogyan. Vagy aki korunk nagy kérdéseivel viaskodik és nem lát kiutat, csak egyre nagyobb összekuszálódást. Ezer és ezer formában, de mindig ugyanaz a vágy: csak lenne valamiféle megoldás, kibontakozás, kiút, szabadulás, győzelem!

És ímé, Isten kijelenti: “az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” Tehát jól értsük meg: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! A hitnek tehát igenis köze van a világhoz, és annak mindenféle problémájához. Nem olyan valami tehát a hit, ami a földi élettől és annak szükségeitől különválva, ettől nagy messzeségben lévő szellemi szférában él. Tehát nemcsak vasárnapi vagy templomi hit, amelyiknek semmi köze nincsen ahhoz, ami az embert napról napra, óráról órára foglalkoztatja. Persze, ilyen, földi élettől elszakadt hit is van, és az a baj, hogy a legtöbb ember különválasztja egymástól a hitéletét és az evilágban való életét. Azt tartja, hogy a hit csak a túlvilági ügyek elintézésénél szükséges, de amint földi kérdésekről, a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség, ravaszság vagy pénz!

Ha van is ilyen hit, mint ahogyan sajnos, nagyon is van, az apostol nem erre mondja, hogy legyőzi a világot. Az apostol hite olyan hit, amelyiknek valóban köze van a világhoz, tehát mindahhoz, ami az élet mélységeiben az embereket szorongatja és gyötri. Az apostol hite nem hagyja el ezt a világot. Nem mondja, hogy jól érzem magam a magasságban, csak az eljövendő örökkévalóság érdekel, és semmi közöm a világhoz és annak nyomorúságaihoz ott lenn, a mélyben! Az a hit, amiről az apostol beszél, küzdőterét látja e világban, és tudja, hogy itt kell megvívnia harcát, és itt kell kiharcolnia a győzelmét. Nem kiszakadva a világból, hanem benne a világban él az igazi hit.

Azután még jobban meghatározza az apostol az igazi hitet, amely legyőzi a világot. Nagyon jól ismeri az apostol azt a rettentő nyomorúságot, amelybe ez a világ és benne mi magunk is beleragadtunk. Nagyon jól tudja az apostol, hogy a bűnnek és a halálnak a mérge mennyire beleette magát a világ testébe, mennyire átjárta már annak minden szövetét, porcikáját. Éppen ezért nem azt állítja, hogy a hit jelenti a győzelmet, tehát nem akármilyen hit jelenti a győzedelmet, hanem azt mondja, hogy a mi hitünk! És rögtön meg is magyarázza, hogy mit ért rajta. Ki az, aki legyőzi a világot? - kérdi, és azt válaszolja: aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia! Tehát ezen van döntő lényeg. Tehát még egyszer: nem akármilyen tiszteletre méltó hit győzedelmeskedik a világ nyomorúságai felett, hanem csak az a hit, amely el tudja mondani, hogy Jézus az Isten Fia, azaz Jézus a Megváltó, Jézus a Szabadító! Ez a mi hitünk, tehát a keresztyén hit sűrített tartalma.

A világot teremtő és kormányzó, imádságokat meghallgató és gondviselő Istenben való erős hit még semmiben sem különbözik a primitív népek pogány hitétől, vagy a mohamedánok, zsidók hitétől. Speciálisan akkor válik keresztyénné a hited, ha felismerted Jézusban Isten Fiát, a Megváltót! Éppen a hited szempontjából nem lényegtelen, hanem döntő jelentőségű az, hogy hogyan gondolkozol Jézusról. Minek, helyesebben kinek tartod Őt, és milyen viszonyban vagy Vele. Tehát nem általában Istennel, hanem azzal az Úr Istennel, Aki Jézus személyében jelentette ki magát.

Nagyon sok templomba járó számára elintézetlen ügy a Jézushoz való viszonya. Sőt olyan panaszt is hallottam már nem egyszer, hogy miért beszélnek ma a papok olyan sokat Jézusról. Mindig csak őt állítják a hívek elé, és egészen elhanyagolják az Úr Istent! Régen az atyáink nem így prédikáltak! Hát nem mindegy, hogy Isten Fiának tartja-e valaki a Názáreti Jézust, vagy egyébnek? Ettől még lehet valaki nagyon jó keresztyén! Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy ki volt Jézus, mit változtat egy ember életén, a valóságos, a mindennapi életén? Fő dolog az, hogy az ember higgyen Istenben!

Nos, hát nem ez “a mi hitünk”, amiről az apostol beszél! Az ilyen hitnek valóban nincs is sok köze a valóságos élethez! Mert csak akkor jelent a hit győzelmet a világ fölött, ha az Jézus Krisztusban, mint Megváltóban és Isten Fiában való hit!

Isten Fia! - Ne úgy képzeljük el ezt a viszonyt, mint a földi apa és fia közötti viszonyt! Nem két istenségről van itt szó, hanem egyről! Jézus az Isten Fia, azaz Isten képmása, megjelenése, megszemélyesítője, a Szentlélek-Isten látható, emberi nyelven beszélő megnyilatkozása, Isten belépése az örökkévalóság tér és idő feletti világából a föld térés időbeli világába. Isten Fia az a Valaki, Akiben lakozott “az istenségnek egész teljessége testileg” (Kolossé 2,9) - ahogyan az Ige mondja. Tehát maga Isten, Isten személyesen, úgy, ahogy az ember számára Isten egyáltalán megközelíthető, és ahogyan az embert Isten megközelítette.

Ez pedig azt jelenti, hogy Isten tehát nem távoli, ismeretlen magasságban trónoló, ismeretlen valaki, amilyennek sokszor gondoljuk, még kevésbé valamiféle eszme vagy filozófiai fogalom, amit elő lehet venni és félre lehet tenni, hanem élő személy, cselekvő, itt és most jelenlévő hatalom! Jézus személye annyi, mint Isten belenyúlása a világba, Istennek itt e földön működő, mentő cselekedete, a mennyben működő Istennek a földön működő szeretete és kegyelme. A Názáreti Jézus a Mennyei Atya földre alányújtott segítő keze, Aki által megkeresi és megtartja azt, ami elveszett.

Talán így értjük meg, milyen roppant jelentősége van annak, hogy ez a Jézus osztozott velünk földi sorsunk minden formájában a születéstől a szenvedéseken át a halálig. És éppen ezáltal töltötte meg az emberi sorsnak minden elképzelhető fordulatát, szakaszát, állapotát a születéstől a halálig Isten jelenlétével! Nem létezik tehát olyan nyomorúság, amelyben Isten jelen ne volna, olyan bűn, amelyet meg ne tudna és akarna bocsátani, olyan szenvedés, amit Ő maga is át ne élt volna, olyan kísértés, amit ne ismerne, olyan halál, amit le ne győzött volna!

Mert Jézus nemcsak magára vette minden nyomorúságunkat, hordozta minden betegségünket, szenvedett minden bűn miatt, hanem mindebben Ő maradt a győztes, és mindezt megtöltötte az Ő isteni győzelmével. Tehát

Jézusban, az Ő Fiában Isten a mi életünknek minden problémáját, emberi ügyünket a maga saját ügyévé tette. Ez az a győzelem, amiről az apostol beszél, amikor azt mondja, hogy a mi hitünk a Jézusban, az Ő Fiában, ez az a győzelem, ami legyőzte a világot! A győztes Jézusban való hit maga már győzelem a világ felett, mert ez a hit azt a bizonyosságot jelenti, hogy Isten él, és én az Ő gyermeke vagyok! Adoptált, elfogadott engem: mind életemben, mind halálomban az Övé vagyok!

Gondoljunk most újra a kórházi betegre, a gyötrődő asszonyra, a bűneivel viaskodóra, a kiutat keresőre, a megterheltekre és megfáradottakra! Ha Jézus valóban Isten Fia, akkor egy dolog bizonyos: mindezek az emberek nincsenek egyedül, elfelejtve és magukra hagyatottan keserves sorsukban, hanem Istennek a Jézus Krisztus személyében segítséget hozó keze már régen kinyúlt utánuk. Jézusban testvérükké vált a hatalmas Isten, és ennek az isteni testvérnek, isteni sorstársnak a szeme rajtuk van! Meglátta és elfogadta őket úgy, ahogy vannak a saját nyomorúságukban! Az a szükség, az a betegség, az a probléma, a halál, amivel viaskodnak, nem közömbös Isten számára. A legkétségbeejtőbb helyzetben is bátran mondhatják: Isten fölvett az Ő örök tervébe és gondolatába. Ő, az én Uram és Atyám, jót akar velem, nyugodtan bízhatom Reá a sorsomat! És ez a hit már maga is tele van áldott, drága győzelemmel, mert maga a szenvedés és a nyomorúság, az egész sorsom telítődik meg Isten féltő szeretetével és kegyelmével!

Igen, az a győzedelem, amely legyőzi a világot, a mi hitünk. Az a hitünk, hogy Jézus az Isten Fia! Jézus Krisztus győzte le a világot. Őbenne, az Ő életében, halálában és feltámadásában lett nyilvánvalóvá, hogy Isten tervét és mindenhatóságát nem zavarhatta meg a bűn, nem hiúsíthatta meg a Sátán. Jézus személyében történt meg az a csoda, hogy Isten ennek a világnak a halálra mérgező anyagát ártalmatlanná és veszélytelenné tette. Olvastam valahol egy kisleányról, akit mikor a kertben játszadozott, körüldongott egy nagy lódarázs. Az édesanyja fölkapta, és a karjaiba zárta a megriadt gyermeket. A darázs tovább dongott körülöttük, édesanyja azonban biztatta: Ne félj, kisleányom, nem fog bántani, nem fog neked fájni. A darázs végül a kislány helyett az édesanyját szúrta meg, őbelé fecskendezte a mérgét. Valóban nem fájt a kislánynak, valóban nem kellett félnie tőle többet.

Ez a világ is a maga halálos mérgét az Úr Jézusba fecskendezte a kereszten. Aki az Úr Jézus ölelő karjai közé menekül, annak már nem fáj, annak már nincs mitől félnie. Csodálatos vigasztalás! Mennyire igaz az Ige: “Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Korintus 15,55) Nincs ereje, nincs hatalma! Elvétetett! Mert Jézus Krisztus elszenvedte helyettünk a halálos szúrást! Az Őtestében halálosan hatott a méreg! És ezzel megtörte a bűn hatalmát. Nincs többé méregfoga. Ha körüldong és ijesztget is még ez a világ a maga problémáival, gyötrelmeivel, kísértéseivel, ijesztgetéseivel, nem árthat többé azoknak, akik Jézus kitárt karjába menekülnek! Nem, mert a méreg erejét az Őteste fogta fel a kereszten. Azáltal győzött Jézus, hogy magára vette és elszenvedte ennek a világnak az ítéletét. Ez pedig azt jelenti, hogy aki hisz az Isten Fiában, az nyugodtan élhet egy, már Jézus által legyőzött, méregtelenített, ártalmatlanná és veszélytelenné tett világban!

Érted már, miért olyan döntő jelentőségű az, hogy a Jézus Krisztusban higgy? A hit éppen azt jelenti, hogy önmagunkról és a magunk nyomorúságairól, gyengeségeiről, problémáiról levéve a tekintetünket Jézusra nézünk! Így válik a hitünk győzelemmé, amely már legyőzte a világot! Engedd, hogy most egészen a szívedig hatoljon Jézus szava: Te lélek, Megváltód vagyok! Hidd el! Bízzál, én legyőztem a világot! Az én juhaimat senki ki nem ragadhatja az én kezemből! Téged sem! Ne félj a világtól! Ne a veszedelmekre nézz, hanem rám, a megfeszítettre és feltámadottra! Nálam nyugalmat találsz!

Nézz Reá, Megváltódra! Hiszen ismered a Szentírásból! Merjed mondani Néki most: Mivel azért jöttél, hogy minden szegénynek és nyomorultnak Te légy a vigasztalása és üdvössége, nékem is Te vagy a vigaszom és üdvösségem! Mivel magadhoz hívsz minden megfáradtat és megterheltet, íme, én is hozzád jövök! Itt vagyok, tiéd vagyok, tudom, hogy elfogadsz, köszönöm, hogy elfogadsz úgy, ahogy vagyok!

Ámen

Dátum: 1948. május 26.