Mi van a halál után? 2.

1947. április 20, vasárnap

Lekció: 

Sorozat: 

Alapige

“Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; amikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.”

Keresztény Testvéreim!

Ma két hete a húsvét vasárnapi prédikációban hallottuk, milyen döntő jelentősége van Krisztus feltámadásának a mi halál utáni reménységünket illetően. Krisztus, az örök életnek e földi világba elültetett csírája, felnövekedvén maga is beleütközött a bennünket minden oldalról körülhatároló halálbörtön falába. De nem zúzódott össze rajta, mint mi, hanem áttörte, szétrepesztette, kibújt rajta, mint a szikla alól kikelő növény első zsengéje, és így az Ő feltámadott, élő személye eleven összeköttetéssé vált a halál alá rekesztett állapotból a halálon túli örök élet állapota felé. Benne és Általa már megkezdődött a halálból az örök életre való átmenetel, vagyis a feltámadás folyamata. Ez a folyamat folytatódik mindazokban, akik hit által már most beleolvadnak Krisztusba. A feltámadott Krisztusba kapaszkodva reménykedhetünk abban, hogy meghalásunk pillanatában a mi lelkünk számára is megnyílik az út az örök élet felé.

A Krisztusban hívő lélek tehát rögtön a meghalás után elválik a testtől, és elvétetik a halálnak ebből a földi világából az örök élet mennyei világába. A romlandó test pedig, elveszítve éltető princípiumát, vagyis a lelket, visszatér az élettelen anyag világába, a földbe, amelyből vétetett. Az isteni kijelentés azonban, és különösen Jézus testi feltámadása arra tanítanak bennünket, hogy a testünk nem marad örökké az enyészet és a halál birodalmában. A Biblia idevonatkozó tanításának rövid tartalma az, hogy Krisztus amint megígérte, újra visszajön erre a földre, mégpedig teljes isteni dicsőségében és hatalmában. Isteni személyének, Aki maga a feltámadás és az élet, tehát ennek a halálon győzedelmeskedett isteni hatalmasságnak a földön való újra megjelenése olyan kibeszélhetetlen erőt sugároz széjjel ebben a világban, hogy megelevenednek és feltámadnak Tőle a meghalt testek.

Ha hitetlenül kételkedünk ennek a csodának a lehetőségében, akkor gondoljuk csak meg a következőket! Ha a Hirosimára ledobott atombomba titokzatos sugárzásának hatására a földön levő magvak egyik napról a másikra kikeltek, és olyan buja, gyors iramú fejlődésnek indultak, hogy pár nappal a katasztrófa után mindenfelé virág borította el a romokat, akkor igazán elképzelhető az az egyébként elképzelhetetlen csoda is, hogy a Szentháromság Isten második személyének, a Feltámadás és az Élet isteni személyének a földön való megjelenése a feltámadás és az élet erejét sugározza bele a halál világába. Ezért van a hitvallásunkban is az a tétel, amit legtöbben nem bántak volna, ha kimarad belőle, hogy hiszem “testünknek feltámadását!”

Ügyeljünk csak a szóra: nem az áll itt, hogy “tudom”, nem is az, hogy “érzem”, hanem ennél több: “hiszem”! Tehát a testünk feltámadása is hittétel, amit nem lehet logikai úton bizonyítani, más jelenségekkel magyarázni. Olyan valami, amiről nem a szem, nem a tapintó szervek, nem az agytekervények által, hanem a hit által lehet tudomást és bizonyosságot szerezni. És ha most a test feltámadásáról beszélünk, tartsuk magunkat szorosan ahhoz, amit a Szentírás, az Isten kijelentése tanít róla. Amikor a Biblia a testről beszél, két különböző szót használ: “szárx” és “szóma”. A magyar Biblia mindkettőt testnek fordítja. Pedig a két szó között lényegbe vágó különbség van.

A “szárx” szó a test anyagát jelenti, azt a negyven-hatvan-nyolcvan kilogrammnyi húst, ami annyi betegségnek a melegágya, amit a férgek szétrágnak, ami végül hamuvá és porrá válik. A “szárx” szó azt az ideiglenes anyagi építményt jelenti, ami különböző vegyi anyagokból szövetekké, nedvekké és szervekké tevődik össze, amelyben a sejtek szüntelenül felbomlanak, és újra összetevődnek földi életünk egész tartama alatt. A “szárx” az anyagi szövedék tehát, amire vonatkozik az isteni rendelkezés: por vagy, és ismét porrá kell lenned!

Mármost a “szóma” az a megmagyarázhatatlan és kifejezhetetlen test, forma, lényeg, amely mindenféle szövet, szerv és nedv felbomlása és újra összetevődése ellenére mindig ugyanaz marad, amely sejtjeink szakadatlan kicserélődése ellenére is az én testem, az én egyéniségemet kifejezésre juttató test marad. A szóma az a megjelenési forma tehát, ami engem, az én egyéniségemet leheli, amiben a személyiségem kifejeződik látható, hallható és tapintható formában. Ugye, tapasztaltad már, hogy a lelki szépség vagy rútság testileg is megnyilvánul, és a Jézusnak való engedelmesség vagy a Sátánnak való szolgálat a tekintetben, az arcvonásokban, a mozdulatokban és a hangban is kifejezésre jut? A léleknek ez a látható megjelenése, a léleknek ez a testi alakja, formája, amiről rád lehet ismerni, hogy ez te vagy, és nem más, ez a szóma.

Képzelj el egy templomépületet, amelyből a köveket egyenként elszedik, és rögtön mindegyiket egy ugyanolyannal cserélnek ki. Maga az épület mégis megmarad, az alakja, stílusa, rendeltetése ugyanaz marad, pedig minden téglát, minden anyagot másikkal cseréltek ki benne. Annak a templomtestnek az anyaga: a tégla, a malter, ez a “szárx”. És ami minden anyag kicserélése ellenére megmarad, mint ugyanaz a templomtest, ez a “szóma”. Emberi testünk sejtjei szakadatlanul cserélődnek: ez a változó anyaghalmaz a “szárx”, és mégis mindig ugyanaz marad a testünk. Ez a valami, ami mint jellegzetesség, mint stílus, mindig ugyanaz marad: ez a “szóma”. Vagyis a testünk anyagának a megváltozása nem jelenti a testünk lényegének a megváltozását.

Azért volt szükség ennek a részletes kifejtésére, hogy megérthessük, hogy amikor a Szentírás a test feltámadásáról beszél, nem a “szárx”-ot, nem a test anyaghalmazát érti rajta - hiszen hús és vér nem örökölhetik Isten országát,

- hanem a “szómát”, tehát a testet, mint a lélek formáját, amelyben minden változás ellenére az ember egyénisége jut kifejezésre. A Szentírás nem azt mondja, hogy ugyanaz a test támad fel, amely eltemettetett, hanem hogy ugyanaz a “szóma” támad fel, tehát az a test, amelynek a lényegéhez nem tartozik hozzá egy bizonyos anyag. És így érthetővé válik az is, hogy testünk feltámadását nem befolyásolja az, hogy annak anyagi összetevői már másfelé keringenek a természet nagy körforgásában. A lényeg tehát az, hogy Krisztus visszajövetelekor ugyanannak a személynek a teste támad fel a halálból, de nem ugyanaz az anyag, amely eltemettetett.

Isten a Bibliában azt is sejtetni engedi velünk, hogy milyen lesz az a feltámadott test: “Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.” 1Kor15,42-43. Röviden úgy is mondhatnánk, hogy lényegileg ugyanaz, de minőségileg más. Lényegileg ugyanaz lesz, mert ezt az új lelki testet is egészen a magunkénak fogjuk érezni, lényünkből fakadó formának, éppúgy, mint a mostani testünket. De minőségileg valami más lesz: nem anyagi szervezet, hanem valamiféle lelki szövedék, romolhatatlan, örökkévaló, ifjú és szép!

Azért kell más minőségűnek lennie, mert ezzel a feltámadott testtel többé nem az időben, nem e világban élünk majd, hanem az örökkévalóságban. Azért kell a testünknek, amely most az időben és a földön való életre van berendezkedve, olyan változáson átmennie, hogy élhessen az örökkévalóságban. Olyan test lesz az, amely mentes lesz minden gyarlóságtól, tökéletlenségtől, amely nem ismeri többé a földi élet természetes szükségleteit, fájdalmait, amely röviden: hasonló a feltámadott Krisztus dicsőséges testéhez! De mégsem egy másik test lesz, hanem ugyanaz a test. Tehát nem ugyanaz az anyag, hanem ugyanaz a test, amely romlandóságban, erőtlenségben temettetett el, támad föl romolhatatlanságban és dicsőségben.

Tudjátok, mit jelent ez? Azt, hogy Isten a halálon át megőrzi az ember egyéniségét, megkülönböztethető és felismerhető formát viselő személyiségét. A feltámadás tehát azt jelenti, hogy az örökkévalóságban nem olvadunk bele valami felismerhetetlen lelki masszába, mint a vízcsepp a tengerbe, hanem a feltámadott embernek megmarad a volt földi emberrel való azonossága. Ezért nem alaptalan tehát az a reménységünk, hogy odaát is megismerjük majd egymást, nagy örömmel látjuk viszont azokat, akiktől ideiglenesen elválasztott bennünket a halál.

Hogy miként történik a halott test feltámadása, azt nem mondja el a Szentírás, ez az Úr Isten dolga. Csak annyit ad tudtunkra, hogy: “Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét.” (15,38). Isten műhelytitkairól ne akarjunk tudni, mert úgysem lehet a fátylat fellebbenteni. De ne feledjük, hogy az Úr Isten mindenható, és ha a semmiből egy világot tudott teremteni, és a föld porából embert, akkor nem múlja felül isteni hatalmát az sem, ha elporladt, krematóriumban elégett és a világ miden tájára szétszóródott testünkből új, dicsőséges testet akar föltámasztani.

És ez a mindenható Isten már adott egy zálogot testi föltámadásunk bizonyosságára nézve, és ez Jézus Krisztus föltámadása. Az Ő föltámadása olyan tükör, amelyben a magunk jövendőjét szemlélhetjük. Ő azoknak a zsengéje, akik elaludtak, tehát Ő a mi feltámadásunknak is az eleje. Krisztus, a mi mennyei fejünk, nemcsak a mi feltámadásunknak a kezdete, hanem kezesség is arra, hogy bennünket, az Ő testének tagjait maga után von, fölemel magához az Ő dicsőségébe, minket is részesít az Ő felmagasztaltatásában.

Jézus nem önmagáért, az Ő kedvteléséért tette meg az utat a mennyből a földre, és újra a földről a halálon és a föltámadáson át vissza a mennybe, hanem mindezt másokért, értünk, a Benne hívőkért tette! Amit Ő cselekedett, azt másokért cselekedte. Másokért, érted született, másokért, érted halt meg, másokért, érted támadt fel a halálból, hogy mindazt, amit ezzel elért, azt másoknak, neked, az Ő teste tagjainak adhassa át. Testünk föltámadásával fejeződik be és teljesedik ki Jézusnak az Övéiért vállalt és elvégzett megváltói műve! A messiási küldetés célja és végső akkordja: a halálnak, mint az utolsó ellenségnek az eltörlése. Ez válik valóra, amikor föltámadnak, akik meghaltak. A föltámadásban azután helyreáll az ideiglenesen megszűnt kapcsolat a test és a lélek között, így újra testi-lelki valóságban folytatjuk létünket az Isten ítélete szerint osztályrészül jutott állapotunkban.

Nem én találtam ezt így ki, Jézus mondta. Hiszel-e Neki, hiszel-e Benne? Hiszed-é, hogy érted született, érted halt meg, és érted támadt föl? Ha Előtte megalázkodva teljes szívvel-lélekkel így tudsz válaszolni Neki: Köszönöm, Uram, amit értem tettél! Teljesen le vagyok kötelezve Irántad! Tiéd vagyok testestől-lelkestől! Hiszek Benned, és követlek Téged - akkor testi-lelki üdvösséged teljes bizonyosságával ujjonghat fel benned gyönyörű, diadalmas énekünk:

Nincs már szívem félelmére, Nézni sírom fenekére,

Mert látom Jézus példájából, Mi lehet a holtak porából.

Szűnjetek meg, kétségeim, Változzatok félelmeim Reménységgé s örömökké, Mert nem alszom el örökké.

347. ének 3. vers

Ámen

Dátum: 1947. április 20.