Mást várjunk?

1938. november 27, vasárnap

Lekció: 

Alapige

…elküldte Jézushoz, mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?

Keresztyén Testvéreim!

Halkan, észrevétlenül elérkezett hozzánk az advent, a Jézus eljövetele várásának boldog, titokzatos ideje. A kisgyermek életében a legboldogabb idő az a fél óra, vagy egy óra, amikor az izgalomtól remegve várja a karácsonyi angyal érkezését, sejtelmes várakozás, izgalmas reménykedés tölti meg a lelkét, vajon mit fog találni a karácsonyfa alatt, - azt sem tudja talán pontosan, hogy mit vár, csak azt érzi, hogy hamarosan valami nagy-nagy öröm közeledik feléje, nagy-nagy boldogság várakozik rá. Amikor végre föltárul előtte az ajtó, szinte nem lehet tudni, hogy melyik csillog jobban, a földíszített karácsonyfa, vagy a kacagó gyermekszem.

Boldog az a felnőtt ember, aki ilyen gyermeki lélekkel, lelkes, boldog izgalommal tudja élni az adventi várakozás titokzatos idejét. Egy menyasszony, aki távol élt a vőlegényétől, mesélte egyszer, hogy ő már hetekkel előre örül a vőlegénye látogatásának. Az igazi nagy örömre előre készülnie kell az embernek. Lehet-e nagyobb öröm egy ember, egy társadalom, egy emberiség, egy világ életében, mint Jézus Krisztusnak az eljövetele? A karácsony boldogsága nagymértékben függ attól, hogy milyen volt az adventi várakozás és előkészülődés. A lelkünkből nyomtalanul eltűnő olyan sok karácsonynak az oka igen nagymértékben abban keresendő, hogy nem készültünk elő rá eléggé.

Ennek a vissza-visszatérő adventnek van egy vissza-visszatérő alakja, aki ilyenkor megjelenik a keresztyén szószékeken, és újra és újra arra tanítja az embereket, hogy hogyan várják az eljövendő Megváltót, hogyan készítsék az utat a számára, és mit cselekedjenek, hogy az eljövendő Isten-országába bejussanak. Ez a valaki Keresztelő János, a nagy adventi próféta, összekötő híd az Ó és Új testamentum között. Most is az ő óriás alakja magasodik föl előttünk, a felolvasott történet kapcsán, és meglátjuk belőle az adventi várakozás értelmét. Mielőtt időt vesztegetnénk arra, hogy hogyan készítsük az utat az eljövendő Messiás számára, mit cselekedjünk, és hogyan várjuk Őt, tisztáznunk kell azt a nagy kérdést, hogy egyáltalán van-e értelme az Ő várásának, érdemes-e megtenni a lelki előkészületeket a karácsonyra? Ezekre a kérdésekre kapunk feleletet a felolvasott történetben, ha azt két szempontból, mégpedig Keresztelő János kérdése és Jézusnak rá adott felelete szempontjából vizsgáljuk.

1.) Keresztelő János kérdése, amit Jézushoz intézett, így hangzott: „Te vagy az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” Ebből a kérdésből a kételkedésnek, sőt a csalódásnak a hangja csendül ki. Hogyan lehet az, hogy még Keresztelő János lelkét is elfogta a kétely? Hiszen a próféták Isten különös emberei, akikkel személyesen társalgott az Isten, és Keresztelő János még a próféták között is a legelső és a legtökéletesebb volt. Lelki nagyságáról maga Jézus is bizonyságot tett egyszer, amikor azt mondotta róla, hogy azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál. Ez a bizonyságtétel magasan fölibe helyezi őt a legnagyobb tudósoknak és legkomolyabb hithősöknek is. Még ennek a hatalmasan nagy embernek is volt gyenge pillanat az életében, amikor csalódva és kételkedve tekintett Jézus alakjára.

2.) Tudjuk, Jánost az erkölcstelen életű Heródes király börtönbe vetette, mert föl merte emelni prófétai szavát a királyi udvar bűneivel szemben. De a börtöne vastag falain át is eljutott hozzá a híre annak, hogy Jézus föllépett és megkezdte megváltói munkáját. János boldogan hallgat meg mindent, amit Jézusról elmondanak neki, nem törődik azzal, ha ő a börtönben sínylődik is, csak az a fontos, hogy Jézus növekedjék.

3.) Jánosnak kétféle messiás-váradalom van a lelkében: egyfelől kegyelmes, másfelől büntető messiást vár. Ő úgy prédikált a Krisztusról, mint az Isten Bárányáról egyfelől, aki elveszi a világ bűneit, másfelől pedig mint örök világbíróról, akinek szórólapát van a kezében, aki megtisztítja a szérűjét, és aki örök ítéletet tart az istentelenek fölött. János félig ótestamentumi lelke nem tudta, hogy az eljövendő Messiás nem egyszerre hoz kegyelmet és ítéletet, nem tudta, hogy a Megváltó kétszer jön el erre a földre, egyszer azért, hogy megkeresse a bűnösöket és meghaljon értük, másodszor pedig azért, hogy elítélje azokat a bűnösöket, akik az első eljövetelében nem hittek. János nem tudta, hogy a Megváltó két eljövetele között több ezer esztendő, egy egész korszak fog eltelni. Ezért aztán nem elégítette ki a lelkét, amit Jézusról hallott, - lassan-lassan egyre jobban elfogta a kétely, mert csalódott: ő nem ilyen Messiást várt, aki mindég csak kegyelmet hirdet, de sohasem érvényesíti bírói hatalmát.

4.) Ebben a Krisztusban, akiről neki a börtönbe hírt hoznak, semmi sincs a mindent elsöprő szélvihar hatalmából, a sziklákat megrepesztő földrengésből, a pusztítva lecsapódó tüzes villámból, hanem ez a Krisztus szelíd és alázatos - és ez az, amiben megütközik a Keresztelő, mint a botránkozás kövében. Ez a Jézus nem olyan, amilyennek ő elképzelte, amilyennek várja és szeretné, mert ímé, elrejti az ő világot megítélő hatalmát és küldetését. Nem bírja tovább, elküldi hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”

Keresztelő János ebben a jelenetben a legemberibb. Ha máskor magasan fölöttünk érezzük is az Ő hatalmas alakját, itt egészen olyannak látjuk, mint mi vagyunk: csalódott, kételkedő, szürke embernek. Testvéreim, hadd mondjam most azt, hogy ez a kételkedés is hozzá tartozik az adventi várakozás és készülődés boldog idejéhez. Az adventi napokban különösen számot kell adnunk magunknak arról, hogy mit jelent a világ számára Krisztus. Ez a világ sokszor kételkedik és csalódik Krisztusban, és botránkozás kövének tartja Krisztust.

Húsz évszázad óta hangzik már Krisztus Igéje, evangéliuma ezen a földön. Sok ezerszer hirdették már az Ő szolgái, hogy király a Krisztus, aki az egész teremtett mindenségen uralkodik. A baj csak az, hogy Krisztusnak ebből a királyságából szomorúan kevés látható, jelentéktelenül csekély rész valósult meg a földön. Ezzel szemben a bűnnek az uralma kibeszélhetetlenül hatalmas. A sátán alakítja ki az emberek világnézetét, ő szabja meg a társadalom erkölcsét, a bűn uralma alatt áll a politikai, tudományos és művészeti élet egyaránt. A sátán világuralmával szemben vajon mit állít szembe Jézus? Gyenge gyülekezeteket, amelyek alig-alig számítanak valamit a világ nagy életforgatagában. De még ezek a gyenge kis gyülekezetek is, ezeknek a tagjai is sokszor legalább úgy szolgálják a sátánt, mint a Krisztust. Van ugyan misszió a pogányok között is, de amit Jézus a pogányok közül nyer, legalább annyit veszít a keresztyének közül, akik egyre jobban hullanak vissza a modern pogányság karjaiba.

Amikor azt látjuk, hogy égbekiáltó vagyoni ellentétek vannak az emberek között, hogy a társadalmi életünkben tombol a fékevesztett erkölcstelenség, hogy egyes hatalmaskodók nemcsak egyes embereket, hanem egész országrészeket és népeket akadályoznak meg abban, hogy igazságos jogaikat érvényesíthessék, amikor azt látjuk, hogy az istenhit kiirtására öntudatosan szervezkednek az emberek, amikor látjuk, hogy az emberi őrület szobrot akar emelni a Volga partján Júdásnak, mint az emberiség legnagyobb jótevőjének, - igazán nem csoda, ha tanácstalanul áll meg valaki Krisztus előtt, és azt kérdi: hogyan tűrheti el mindezt az a Jézus, Akinek egyetlen kézmozdulatára rendbe jöhetne és átalakulhatna minden ezen a földön. Ha szétnézünk magunk körül, igazán nagyon keveset láthatunk meg az Ő mindenekfölött győzedelmeskedő hatalmából és mindeneket megítélő dicsőségéből.

Ha Jézus egyszer mennydörgés-szerűen hallatná a hangját, ha egyszer emésztő tüzet bocsátana ki magából, ha egyszer dicsőségének a sugarával megvakítaná a hitetlenkedőket és gúnyolódókat - akkor megnyugodnánk, akkor rajta kívül senki másban és semmi másban nem keresnénk a bajok megoldását. Így azonban a mi köreinkben is feltámad sokszor a kétely, és Jánossal együtt mi is csalódottan kérdezzük: „Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?”

Amikor Jézus Keresztelő Jánosnak ezt a kérdését meghallja, nem kezd bele hosszadalmas fejtegetésbe, nem akarja bebizonyítani a maga igazát, hogy igenis Ő az a megváltó, akiről a próféták jövendöltek, nem veszi elő az Írásokat és nem leckézteti a követeket, nem prédikál nekik. Egyszerűen utal a tetteire: azt mondjátok el Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok - mondta Jézus - hogy „a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium prédikáltatik.” Még hozzáfűzi ezt az intést: „és boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.” Nos, Testvéreim, Krisztus nem tehetetlen szemlélője a világeseményeknek, ha egyelőre nem lép is föl dicsőségének a teljes ragyogásában. Eltörölni minden hatalmasságot és erőt, leigázni minden ellenségét, ítéletet tartani elevenek és holtak felett majd még később jön el erre a földre, az majd csak az Ő második eljövetele alkalmával történik meg. Nem marad el tehát az sem, de most még nem érkezett el annak az ideje. Most még egyelőre csendben gyűjtögeti az övéit.

Az Ő munkája kétezer esztendő óta mind a mai napig abban áll, hogy a vakok szemeik világát veszik és belelátnak a saját lelkükbe, meglátják életük minden szennyét, látják Megváltójukat, aki érettük halt meg a keresztfán, sőt túllátnak e föld határain, mert belelátnak a menny dicsőségébe. Meglátják azt az életet, ami a síron túl kezdődik.
Jézus munkája ma abban áll, hogy a sánták járnak, nem tehetetlenek többé a jóra, Isten és ember szeretésére, hanem Jézus által képesek szabadon és öntudatosan járni egy életen át az Isten törvényében. Jézus csodálatos munkája ma abban áll, hogy a poklosok megtisztulnak, a bűn halálos betegségében szenvedők meggyógyulnak, emberek kínzó szenvedélyeiktől megtisztulnak, tisztátalan életek megtisztulnak, emberi életek, kibírhatatlan természetek megváltoznak.
Jézus munkája abban áll, hogy a siketek hallanak, hogy valami csodálatos belső fülszerkezet nyílik meg az emberben, és egyszerre meghallja az ember az Isten szavát, és meghallja az emberek kérő szavát. Olyan hangokat hall ezentúl, amelyek előtt eddig észrevétlenül továbbment, amelyek sohasem jutottak el eddig a fülébe.
Jézus munkája ma abban áll, hogy a halottak feltámadnak, az erkölcsi halottak új életre támadnak, a gyülekezetek halott tagjai munkás, szolgálatkész új életté válnak.
Jézus munkája ma abban áll, hogy a szegényeknek az evangélium hirdettetik, hogy „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, és én megnyugosztlak titeket”. A szegény gyászolók, a kétségbeesettek, az elnyomottak, a szenvedők egyedül Benne találják meg a vigasztalást és békességet.

Az evangéliumi történet nem tudósít arról, hogy János meg volt-e elégedve Jézus feleletével. De nagyon valószínűnek tartom, hogy amikor a követek visszatértek a börtönhöz, és elmondták a Keresztelőnek, hogy láttak vakokat, akiknek szemük nyílott meg, sántákat, akik járókká lettek, halottakat, akik feltámadtak, akkor Jánosnak a lelke megnyugodott a boldog bizonyosságban, hogy elérkezett végre az a Megváltó, aki eljövendő volt, és nem kell mást várni.

Testvéreim, meg vagyok győződve arról, hogy a Krisztussal szemben minden gúny, kétely és csalódás megszűnnék akkor, ha a Krisztus hatalmáról bizonyságtevő életek volnának közöttünk. Mai keresztyénségünk annak az utcai árusnak a sorsára jutott, aki tele torokkal kiabálta egyszer az utcán, hogy nagyszerű köhögés elleni szert talált fel, de alig tudta elmondani a mondókáját a fuldokló köhögési rohamok miatt. Persze, hogy az emberek nem hittek neki, és nem vették meg a „csodaszert”, hanem más szer után néztek.

Az emberek nagy többségének azért nem kell a Krisztus mint az életük megoldása, mert akik hirdetik, tehát mi, keresztyének, nem éljük a Krisztust. Ha mi is azt tudnánk mondani, hogy nézzétek, ez az ember vak volt és most lát, emez halott volt és most él, emez tehetetlen sánta volt és most jár, nézzétek, itt eddig semmi nem volt, és most kivirított az Isten országa - akkor egészen bizonyos az, hogy az emberek nem mást, hanem csak egyedül Jézust várnák. Hiszen mindenütt vannak vakok, sánták, bélpoklosok és halottak. Óh, de nagyon jó volna, ha ezek látókká, járókká, tisztákká és élőkké válhatnának! - Óh, bár ma is ilyen ereje lenne Jézusnak, de nagyon sokan tódulnának oda hozzá, de boldogan készülődnének az Ő eljövetelére! - gondolják sokan.

Nos, Testvéreim, hadd tegyek bizonyságot arról, amit én is Isten kegyelméből láthattam és hallhattam: Láttam tehetetlen bűnösöket az Isten országáért dolgozni, láttam a szenvedélyek lelki bélpoklosságából embereket megtisztulni, láttam és hallottam dúsgazdag bankárt nyitott vasszekrényei között Bibliát olvasni és imádkozni, láttam kommunista agitátort a lelki halálból új életre támadni, és hallottam őt kibeszélhetetlen hatalommal Jézus Krisztus újjászülő erejéről prédikálni. Amióta ezeket a bizonyságokat láttam, azóta tudom, hogy Jézus a Krisztus, a mi Megváltónk, az élő Istennek a Fia, aki ma is éppen olyan hatalommal jár szerte a világon, mint két évezreddel ezelőtt. Ő az tehát, aki eljövendő, Őt várjuk, és senki mást.

Amerre Ő jár, ottan csendben, de láthatóan megváltozik egy élet, hasonlóvá kezd válni Őhozzá. A legnagyobb öröm és boldogság, ha mindezt a magunk életében tapasztaljuk meg. Az adventi kétely csak így válhatik karácsonyi boldog bizonyossággá. Nem a világ életében kell nekem látnom a Krisztus munkáját, hanem a magam életében. Vajon ha más emberek életében valósággá válhatott a Krisztus, miért ne lehetne az én életemben is? Nekem is szükségem van rá, én is reménykedem, én is imádkozom: Jövel, Uram Jézus Krisztus!

Ámen.