A lélek ára

1938. március 20, vasárnap

Lekció: 

Alapige

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?

Keresztyén Testvéreim!

Isten Igéjével is sokszor úgy van az ember, mint egy-egy ismerős emberrel: gyakran látjuk egymást, találkozunk egymással, köszöntjük egymást, régóta ismerjük egymást. Ha azonban egyszer egy ilyen ismerősömmel úgy találkozhatom, hogy komoly, mély beszélgetést kezdhetek vele, akkor kezdem őt igazán megismerni, és akkor elcsodálkozom, hogy mennyi, eddig ismeretlen gazdagság és mélység van ebben az emberben

Így vagyunk a felolvasott Igével is. Nagyon sokszor hallottuk már: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?! Mt1,6-26 Azt hiszem, mindnyájunk előtt ismerős ez az Ige. De vajon belemerültünk-e valaha ebbe az Igébe, és megragadtuk-e azt a halálos komolyságot és végtelen gazdagságot, ami benne van? Éreztük-e valaha, hogy milyen hallatlanul nagy dologról van itt szó? Egyik oldalon a világ, nemcsak a bűnös világ, nemcsak az anyagi, az érzéki világ, hanem az egész világ, minden korlátozás, körülhatárolás nélkül. A másik oldalon a lélek - nem minden lélek, hanem csak egyetlen lélek, csak az enyém, csak a tied. És még itt sem az egész lélekről, hanem a léleknek csak valamilyen káráról, megkarcolásáról van szó, úgy, mint ahogyan egy porcelán dísztárgy megsérül, alig látható módon megreped, amiért azonban még továbbra is ott maradhat a szobában, hogy díszítse azt. Micsoda ellentétet fejez itt ki Jézus: az egész világ az egyik oldalon, és a másik oldalon egy megsérült emberi lélek.

Köztudomású, hogy Jézus szeretett paradoxonokban beszélni. Szinte azt lehet mondani, hogy szándékosan túlozta az ellentéteket, hogy annál nagyobb nyomatékot adjon egy-egy igazságnak. Például, amikor azt mondja, hogy ...könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak a mennyek országába bejutni; Mt19,24 vagy például még a hajunk szálai is meg vannak számlálva a fejünkön. Lk12,7 Az azonban bizonyos, hogy a felolvasott Igében nem szónoki túlzásról van szó, ezt az Igét szó szerint kell értenünk. Eszerint tehát Jézus valóban meg van győződve arról, hogy az emberi lelket ért kicsiny sérülés rosszabb, mint az egész világnak az elvesztése.

Ez a túlzásnak látszó állítás be is bizonyítható. Emlékezzünk csak Jézus megkísértésének a történetére. A sátán csak egy egész kicsiny helyet kért Jézus lelkében, csak arra akarta rávenni, hogy változtassa a köveket kenyerekké - ez az egyéni érdeket szolgáló csoda alig látható eltérést jelentett volna az isteni vonaltervtől, alig látható repedést jelentett volna Jézus lelkén. Jézus azonban a végsőkig küzd ellene. És amikor a kísértő az egész világot fölajánlja Jézusnak, így űzi el magától: távozz tőlem, sátán! Ha tehát a sátánnak olyan drága az a kis repedés a lelken, hogy egy egész világot hajlandó érte fizetni, akkor az a lélek bizonyára sokkal értékesebb, mint az érte fölkínált ár. Íme, már itt a pusztában, megváltói pályájának a kezdetén megtapasztalta Jézus azt a nagy igazságot, hogy „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?” Mt16,26

Ne gondoljuk, hogy Jézus mentes lett volna ilyen kísértő gondolatoktól, ó nem, sőt éppen ez volt az Ő tulajdonképpeni küzdelme. A felolvasott bibliai történet is egy ilyen esetet beszél el. A történetben Jézus öntudatosan, igen határozott lépésekkel halad a Golgota felé. Amikor - hogy úgy mondjam - dicsőségének a magaslatán áll, amikor tanítványai éppen fölismerték benne a Krisztust, az Isten Fiát, amikor még ellenségei sem tudták, hogy tulajdonképpen mit is kezdjenek vele: Jézus már kezdte jelenteni tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat szenvedni a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni. Ekkor Péter elébe áll Jézusnak a maga emberi aggodalmaskodásával: Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled.

Valóban a legnagyobb veszteség az, ha valaki kárt vall lelkében. Jézust , akit Isten azzal a különös megbízatással küldött erre a világra, hogy mennyei üvegharang legyen a földön, hogy Isten országának a kristálytiszta hangjait belezengje a világba, mindnyájunkra nézve érvényes az, hogy a lélek többet ér, mint az egész világ.

Keresztyén Testvéreim, úgy hallatszik ez a megállapítás, mint valami kegyes szólam, amilyenhez már hozzá vannak szokva az emberek a pap szájából a szószékről. De mi történik akkor, ha ez nemcsak frázis, hanem valóság? Mi történik akkor, ha ez nemcsak úgy általánosságban, hanem az én számomra is érvényes? Ez azt jelenti, hogy akkor olyan valami van bennem, ami annyira drága és értékes, hogy valóban gazdagabb vagyok egy olyan valakinél, aki az egész világot bírja.

Az egész világ - roppant sok értéket jelent ez, megvan benne mindaz, amit legmerészebb álmainkban valaha is láttunk: a gazdagság, a tisztelet, a szerelem, egészség, szépség, hatalom, élvezet és még nagyon sok minden. - Ha most visszatekintünk az életünkre, szomorúan meg kell állapítanunk, hogy nem az egész világ volt az ár, óh nem - sokkal alacsonyabb, sokkal silányabb valami, amiért lelkünket sokszor kockára tettük. Egy kis idegjáték, állati ösztönök elszabadulása - és odalett az ártatlanságunk, a tisztaságunk. Egy kis kényelmet hazugsággal vásároltunk meg magunknak, egy kis üzleti nyereséget a tisztesség határain alig túlmenő eljárással. Egy szórakozást lelkiismereti furdalásokkal fizettünk meg, egy tréfát esetleg bosszúsággal. Fölháborodunk, ha az újságban azt olvassuk, hogy egy elvetemült gonosztevő képes volt meggyilkolni egy öreg, védtelen asszonyt azért, hogy néhány forintját elrabolhassa tőle. Képes gyilkolni valami egészen csekély összegért. De vajon nem sokkal többet kockáztatunk-e mi, amikor a lelkünk néhány forint miatt, vagy valami még értéktelenebb dolog miatt kárt vall? Ne feledjük el, hogy ha valaki a pénzét elveszti, az elvesztett valamit, aki az életét veszti el, az sokat elvesztett - aki azonban a lelkét veszti el, az mindent elvesztett.

Jézusnak a küldetése az volt, hogy az én lelkem és a te lelked megválltsa a bűnből.. Mi sokszor könnyelműen bánunk a lelkünkkel, úgy gondolkozunk, hogy hiszen úgysem tiszta a ruhánk, egy-két folttal, pecséttel több már igazán nem számít semmit. Így aztán a ruhánk mindig piszkosabb lesz, lelkünk életereje egyre csökken, az üvegharang hangja egyre fakultabb lesz, mert a repedés mind mélyebbre hatol benne. Nem csoda azután, ha a vallásunk nem elégít ki bennünket, ha imáinkra nem kapunk választ, ha nincs béke és boldogság a lelkünkben. Hiszen valami bagatell dologért hajlandóak vagyunk feláldozni a legnagyobb értékünket.

- Nem így vagyunk-e mindnyájan, Testvéreim? Bár jól tudjuk, hogy örök értékű a lelkünk, mégis vajon meglátszik-e rajtunk valami abból, hogy olyan értéket hordozunk magunkban, amellyel az egész világ sem ér föl? Jól jegyezzük meg pedig: igenis ilyen hallatlan érték van bennünk, mindnyájunkban külön-külön. Olyan gazdagságnak vagyunk a birtokában,-ha már újjászülettünk - amelyhez semmiféle más gazdagság nem fogható. A gazdagság azonban kötelezettséggel is jár. Akire ekkora érték van reá bízva, mint ránk, annak sokkal jobban kellene vigyáznia magára, annak egyszerűen másként kellene élnie.

Ha egy bankszolgára súlyos százezreket bíznak rá, hogy vigye el valahová, az bizonyára nem fog a reá bízott értékkel a vásári tolongásban sétálgatni. Vagy aki drága kristályvázát tart a kezében, nem megy vele a tömegbe, vagy a jégre csúszkálni. Mi pedig, akikre megmérhetetlen értéket bízott az Isten, egy örökkévaló lelket, nyugodtan sétálgatunk mindenfelé, nem félünk a vásár tolongásában, sem a sokféle síkos utakon. Minden zsebtolvajtól őrizkedünk, de a legveszélyesebb tolvajok előtt, akik a lelkünket akarják ellopni, ajtót-ablakot nyitunk, akik azután jól ki is használják gondatlanságunkat! - Pedig micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Ugyebár, aki egyszer elvesztette az ártatlanságát, agyongyötörheti magát, mégsem nyerheti vissza többé soha. Könnyeknek a tengerét sírták már el emiatt a világon - hiába. Hát még a lélek! Vajon van-e egyáltalán váltságdíj érte a világon?

Ha valaki valamit mindenáron meg akar szerezni, egy német közmondás azt mondja: úgy odavan érte, mint az ördög a szegény lélekért. Valóban: nincs csábítóbb zsákmány a sátán számára, mint az emberi lélek. Ezért minden árat megfizet a sátán. Éppen ezért nem tudom többé soha visszavásárolni a lelkemnek az értékét. Mit adhat az ember váltságul a lelkéért? - az egyetlen válasz csak az lehet, hogy semmit, egyáltalán semmit. Ha nem volna valaki, aki még sokkal magasabb árat tudna fizetni, aki még értékesebb váltságdíjat tudna letenni, akkor menthetetlenül el volnánk veszve. Íme, ezért kellett neki a keresztfán meghalnia és alászállania a poklokra, ezért, mert kevesebb ár nem lett volna elég az emberi lélekért. Roppant nagy árat fizetett értem Jézus, az Ő vére volt az ára a lelkemnek. „Mert nem hiábavaló értéken, ezüstön vagy aranyon váltott meg bennünket az Isten, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Jézus Krisztusén.” 1Pt1,18-19 Érzed-e, Testvérem, hogy milyen végtelenül sokba kerültél te, és kerültem én az Istennek, íme, ilyen drága és ilyen értékes ez a lélek itt bennünk.

Meg vagyok győződve, hogy a keresztyénség azért marad olyan kétségbeejtően eredménytelen és hatástalan az emberek életében, mert a mai ember egyáltalán nem veszi komolyan sem a maga, sem pedig a másik ember lelkét. - Emlékezzünk csak vissza, amikor Jézus egy-egy beteggel találkozott, először azt mondta neki: a te bűneid megbocsáttattak néked. Azaz először a lelkét gyógyította meg; és csak azután mondta ezt: kelj föl és járj! Jézus nagyon világosan látta, hogy ahol a lelki betegség meg van gyógyítva, ott a testi betegség már semmi szerepet nem játszik. Mi éppen az ellenkező véleményen vagyunk. Azt hiszem, ha a betegek és szenvedők többségét döntés elé állítanánk, hogy válasszanak a bűnbocsánat vagy a testi gyógyulás között, a többség gondolkodás nélkül az utóbbit választaná, és a bűnbocsánatot nyugodtan elhalasztaná abban a reményben, hogy később még lesz rá alkalom. Ebből is láthatjuk, hogy mennyire nem vesszük komolyan a lelkünket.

Jézus egész működését, tanítását, cselekedeteit, halálát csak úgy tudjuk igazán megérteni, ha nem felejtjük egy pillanatra sem, hogy Ő az emberi lélek értékét mindennek fölibe helyezte. Ezért a lélekért halt meg a Golgotán. Ha ez így van, akkor halálosan komolyan kellene vennem a magam és a mások lelkét, és minden kárt, ami azt érheti, és akkor nem mehet az tovább, hogy egy pohárra jobban vigyázok, hogy meg ne pattanjon, mint a magam vagy a mások lelkére. - Ha ez így van, akkor minden emberben egy örökkévaló értékű léleknek a hordozóját kell meglátnunk, és bárki legyen az illető, éreztetnünk kell vele, hogy komolyan vesszük őt a lelke miatt, mert ez a lélek Isten örök világának egy darabja, megfelelő tisztelettel kell tehát előtte viseltetnünk. Éreztetnünk kell a másik emberrel, hogy komolyan vesszük Jézus szavát, és az emberi lelket többre értékeljük az egész világnál. Ahol tehát egy léleknek a javairól van szó, ott háttérbe kell szorulnia miatta az egész világnak.

Lelkeknek a javát akarja szolgálni egyházunknak minden törekvése, és különösen a méltó, megfelelő gyülekezeti ház építésének a terve. Keresztyén Testvérem, ha megértetted Isten Igéjét, akkor ebben a munkában neked is részt kell vállalnod. Az innen kiszorult kétezer református lélek ügyével szemben háttérbe kell helyezned egyéni kényelmedet és nyugalmadat, hiszen abból a kétezer lélekből egyetlen lélek nagyobb érték, mint az egész világ. - Nem a magunk számára akarunk nagyobb házat építeni, hiszen mi, akik itt vagyunk, elférünk itt is, - hanem azok számára kell építenünk, akik távol vannak. Meg vagyok győződve, hogy ha a nyáron fölépül a gyülekezeti házunk, ennek az épületnek a puszta látására is nagyon sok emberben megmozdul a lélek. Nagyon sok ember, aki eddig nem törődött a saját lelkével, elcsodálkozik és így gondolkodik majd magában: ha az én lelkemet ilyen komolyan veszik, és ilyen sokra értékelik idegen emberek, akkor az én lelkemnek nagyon-nagyon értékesnek kell lennie.

Bár mindnyájunkat meggyőzne Isten Szentlelke arról a nagy igazságról, amely szerint: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?” Hiszed-e te ezt, keresztyén Testvérem? Ha hiszed, akkor fogod tudni, hogy mit kell cselekedned.

Ámen