Aki Lélektől született

1966. május 29, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.”

Egyszer egy bibliaórán az egyik férfi résztvevőelmondta, hogy milyen csalódást jelentett számára a Krisztusban való hite. Látja és helyesli azt a magasztos életformát, amit az igazi keresztyénség jelent, szeretne is úgy élni, de képtelen rá. Különösen a saját hirtelen fellobbanó, indulatos természetével van sok küzdelme. Minden apróság kiborítja önmagából és nem képes uralkodni magán. Elmondta, hogy már pedig milyen sokat könyörgött azért, hogy adjon neki Isten erőt arra, hogy le tudja győzni a föllobbanó indulatát, de hiába, mindig újra csődbe jut az igyekezete. - Azt mondtam neki, hogy ne erőt kérjen, ne azért könyörögjön, hogy legyen elég ereje uralkodni magán, hanem vallja be őszintén Istennek, a maga hitványságát, erőtlenségét, minden jóra képtelenségét és azért könyörögjön, hogy maga Jézus Krisztus vegye át az uralmat az indulatai fölött. Mi nem tudunk uralkodni magunkon, de Őtud uralkodni rajtunk. Ami nekünk nem sikerült a legkomolyabb igyekezet ellenére sem, az majd sikerül néki! - Ugyanez a férfi a legközelebbi bibliaórán boldog mosollyal jelent meg és elmondta, hogy most már egészen más a helyzet, fékezhetetlen indulatai, amikkel nem bírt, most egy magasabb akarat előtt egészen megszelídülnek. Átadta fölöttük az uralmat Jézusnak és Ő átvette. Rettenetes volna, ha Jézus egy magasabbrendűéletnek az útját csak megmutatná, de a rajta való járást nem tenné lehetővé a számunkra.

Nos, a pünkösdnek éppen az a lényege, hogy Jézus nemcsak a tanításait hagyta reánk, hanem önmagát is, a saját személyét a Szentlélek által. Hinni benne nemcsak azt jelenti, hogy elfogadom az Ő eszméit, tanításait, hanem befogadom magamba az Ő személyét! Ha valaha, úgy pünkösdkor igazán arról van szó, hogy Istentől ne valamit várjunk, valami ajándékot, áldást, erőt, - hanem Valakit, őt magát, amint a Szentlélekben adja. Azt a csodát, hogy ez az isteni Valaki, Jézus Krisztus nem kívülről szól hozzánk, hanem belülről kezd hatni bennem: a Biblia újjászületésnek nevezi ezt.

Az újjászületés tehát azt jelenti, hogy valami változás történik bennem, hasonló ahhoz, ami a világ teremtésének a hajnalán történt. Az emberi szív állapota is hasonló ehhez. Mintha csak a saját belső életünk leírását olvasnánk: alaktalan, puszta és kietlen, és sötétség lebeg a mélység színén. Alaktalan: zavaros, nem fogja össze egységbe semmiféle határozott végcél, szétesik. Elementáris erők, indulatok kusza gomolygása. És üres: a hiábavaló és értelmetlen küzdelem tudata, a képtelenségnek, a tehetetlenségnek az érzete, az élet céltalansága, üressége. És sötétség van a mélység fölött: úgy érezzük, mintha valami feneketlen mélység lenne bennünk, tele bizonytalan sötétséggel. És akkor jön csendben a Szentlélek, mint a hajnalhasadás. Ott lebeg belső életünk vad összevisszasága felett és történik valami, megtörténik a belső újjászületésnek a titokzatos csodája. Nem értjük hogyan, miként, de tudjuk, hogy életünk korábbi céltalanságának és értelmetlenségének az érzetéből nincs már semmi bennünk, az üresség eltűnt, a sötétséget elűzte a világosság.

Ahogyan Isten Lelke, aki a vizek felett lebegett, az őskáoszt, összevisszaságot kozmosszá melengette, költötte, olyan rendezett világgá, amelyik belülről való életerőktől feszülve bontakozott ki egyre gazdagabban. Így melengeti szegény életünk összevisszaságát is, és teremt a belső káoszból kozmoszt, harmóniát, békességet, belső egységet. Mintegy újonnan születik az ember. Nem lehet ezt a csodát megmagyarázni, sem elvitatni, - nem képzelődés ez, hanem boldog valóság! Az újjászületett ember egészen másképpen ismeri Istent, mint azelőtt, nem mások tapasztalatából, nem leírásból, nem hallomásból, hanem abból a tapasztalati tényből, hogy most egy egészen új világban él: benne van Istenben, Isten országában, Jézus Krisztusban!

Valaki ezt a csodát így írta le a múltkor levélben: “Eddig is vallásos voltam, de amikor most Jézusnak nemcsak a tanítása előtt, hanem Jézus Krisztusnak a személye előtt nyitottam meg a szívemet, csoda történt velem: új emberré lettem. Valami túláradó öröm töltött el és ragadott magával. Most már boldogan tudom, érzem, hogy végre hazataláltam az én Atyám házába. Az egész világ az én Atyám házává lett a számomra. És minden olyan kimondhatatlanul szép, a fák, a felhők, a tavaszi virágok. Imádkozni öröm, olyan, mintha teljes szívemet önteném ki Atyám előtt. A Biblia egyszerre nyitott könyvvé lett számomra, maga Isten beszél hozzám annak a könyvnek a szavain át. Érzéseim és magatartásom az emberekkel szemben teljesen megváltozott. Úgy vezet Isten minden dolgomban, mintha a kezemet fogná!”

Itt letagadhatatlanul történt valami, valami csoda: újjászületés! A vallásos ember imádságában mindenféle dolgot kér Istentől, hogy örülhessen mindenféle dolognak! A vallásos embernek mindig valamije van az Istentől, valami ajándéka, például vigasztalása, föl-fölvillanó világossága, viharokat lecsendesítőbékessége, - az újjászületett embernek pedig Valakije van: élőKrisztusa a szívében, a Szentlélek által! És így van mindenki, aki Lélektől született.

Aki Lélektől született, az úgy van, ahogyan egy hívőkeresztyén mondta magáról: “Olyan vagyok, mint egy villanykörte. Bennem magamban nincs fény, de Isten hol itt, hol ott belecsavar a maga áramába. Néha erősen kell világítanom, néha pedig csak egy kis irányfényt kell adnom. De mindenesetre az Övé vagyok és Ő oda állít, ahol neki a legjobban szolgálhatok.” Spencer mondotta: “Az az erő, amit egy organizmus kiad magából, megfelel annak az erőnek, amit magába kívülről felvesz.” Így van ez lelkileg is. Így lehetséges az, hogy csekély képességűember is igazán nagy dolgokat vihet véghez, ha nem magából, hanem felülről veszi hozzá az erőt, ha Jézus Krisztus Szentlelke hat benne és általa. Így van mindenki, aki Lélektől született. Úgy van, hogy Jézus személyében új, magasabbrendűéletet kap!

Ebbe a magasabbrendűéletbe, amire mi emberek hivatva vagyunk, amit a Biblia úgy nevez, hogy az Isten országa: Szentlélek által való újjászületés által kerül be az ember. Jézusnak ez a kijelentése rögtön szemléletesebbé válik előttünk, ha meggondoljuk, hogy ötféle életterület van, az életnek öt egymás utáni fokozata. A legelsőfok az ásványvilág, a következőa növényvilág, afölött áll az állatvilág, az állatvilág fölött az embervilág és az ember világa fölött az Isten világa, az Isten országa. Mi emberek két világ között vagyunk: alattunk van az állatvilág, fölöttünk Isten világa. Az állatvilág a létért való gátlástalan küzdelem világa, hol az erősebb fölfalja a gyengébbet, az önzés féktelen ösztönének a világa. A felettünk lévővilágban pedig éppen ellenkezőleg a legfőbb törvény az áldozat, - nem megsemmisítése a gyengének és az alkalmatlannak, hanem a megmentése és felemelése. Nem harc, veszekedés, hanem harmónia és béke. Nem halál, hanem élet!

Mármost az életet kaphatjuk felülről is, meg alulról is. Melyik törvények uralják az ösztöneinket, irányítják a gondolatainkat és tetteinket: az állatvilágéi, vagy Isten országáé? És lehetséges-e az alacsonyabbrendűéletformából fölemelkednünk a magasabbrendűbe? Például lehetséges-e az ásványvilágból följutni a növényvilágba? Valaki leírja, hogy a szép, tiszta, fehér lótuszvirág ott pompázik a tó tükrén. Alatta piszkos, sáros iszap van. A lótuszvirág és az iszap két különböző életformába tartoznak, nagy szakadék van közöttük. Tegyük fel, hogy az iszap fel akarna kerülni a mélyből és részesülni akarna a lótusz szépséges életében. Maga az akarat, a jószándék még nem volna elég hozzá. Sem pedig akármilyen világos tanítás arról a magasabbrendű életről nem lenne elegendő. Mert nem tanításra, fölvilágosításra van szüksége, hanem átváltozásra. Minek kell tehát történnie? A lótuszvirág lenyújtja a gyökereit az iszapos földbe és ezt mondja neki: “Ha részesülni akarsz az én életemben, akkor először is add föl a magad régi iszapéletét és bízzad rám magad egészen.” Ezt az iszap megteszi, és akkor emelkedik, mindig magasabbra, önmaga fölé, ki a régi életéből és anélkül, hogy tudná, hogyan, egy másik élet veszi birtokába és egyszerre csak ott virít a lótuszvirág szépségében.

Mi emberek sem tudunk fölemelkedni az Isten országába, még ha akármennyire akarjuk is. (Péter is mennyire akarta, fogadkozott. Nem elég a magunk jószándéka, pedig benne igazán volt.) Nem elég a nevelés, a tanítás sem magában véve. Mitőlünk fölfelé az Isten világába, országába nem vezet semmiféle út, - de őtőle lefelé az embervilágba vezet út! Isten járja is ezt az utat! Jézus, a mennyei Lótuszvirág, lebocsátja gyökereit ide a mélybe, Szentlelkével leszáll hozzánk az embervilágba és azt mondja: “Adjátok föl a mostani régi életet és bízzátok életeteket az én életemre!” Aki elveszíti az őéletét énérettem, az megtalálja azt! És ha ezt megtesszük, akkor hatalmába vesz valami olyan erő, ami nem belőlünk való. Az Ő élete árad belénk, átalakít, átváltoztat és részesévé tesz egy egészen új világnak, az Isten országának. Újjászületünk! Felülről, - a Krisztus Lelke által! - A mennyei áram bekapcsolódik és a villanykörte kigyullad, világít, szolgál!

Miként részesülhetünk ebben a csodában? Jézus válasza hihetetlenül egyszerűen hangzik: “Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek!” Azt jelenti ez a fokozás, hogy ne csak a szánkkal kérjünk, hanem az egész életünkkel, komolyan, kitartóan, szinte sürgetően, mint akik tudjuk, hogy minden nehézségünkre az egyetlen, életmentőmegoldást várjuk! Kérd, keresd, zörgess érte újra, mindaddig, míg történik valami, amíg csak föl nem tárul előtted maga a forrás: Krisztus személye, az Ő Szentlelke valóságában. Ő jelenti számunkra azt a magasabbrendűéletet, amire vágyunk, amire eredetileg teremtettünk, az igazi életet!

Isten azon az elsőpünkösdön rálehelte a földre ezt az életet, s ma is itt leng körülöttünk, titokzatosan, mint a szél, és arra vár, hogy alkalmat adjunk neki arra, hogy belénk hatolhasson! Íme, Isten önmagát adja Jézus Krisztusban a Szentlélek által! Próbáljuk meg most igazán megnyílt szívvel kérni:

Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

463. ének 1. vers

Ámen

Dátum: 1955. máj. 29. Pünkösd.