A tékozló fiú útja - Manassé

1967. szeptember 17, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Tizenkét esztendős vala Manasse, mikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elől kiűzött vala. Mert a magaslatokat ismét megépíté, a melyeket Ezékiás az ő atyja azelőtt elrontott vala, és oltárokat emele Baálnak, Aserákat is plántála, és tisztelé az ég minden seregeit, és szolgála azoknak. Sőt az Úr házában is építe oltárokat, a melyről az Úr azt mondotta volt: Jeruzsálemben lészen az én nevem örökké. És építe oltárokat az ég minden seregeinek, az Úr házának mindkét pitvariban. És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná. A faragott bálványt, a melyet csináltatott vala, az Úr házában állítá fel, a melyről azt mondá az Isten Dávidnak, és az ő fiának, Salamonnak: E házban és Jeruzsálemben, a melyet választottam az Izráel minden nemzetségei közül, helyheztetem az én nevemet mindörökké; És nem űzöm ki az Izráelt e földről, melyet adtam volt a ti atyáitoknak; de csak úgy, ha ők is mind megtartándják, a melyeket nékik Mózes által parancsoltam, minden törvényt, rendeléseket és ítéleteket; De Manasse elcsábítá Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint a pogányok, a kiket az Úr kigyomlált volt az Izráel fiai elől. És noha megszólította az Úr Manassét és az ő népét; de nem figyelmezének reá. Reájok hozá azért az Úr az Assiriabeli király seregének vezéreit, a kik Manassét megfogták és vasba vervén megkötözék őt két lánccal, és Babilóniába vivék. Mikor pedig nagy nyomorúságban volna, fohászkodék az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt. És könyörögvén hozzá megkegyelmeze néki, és meghallgatván könyörgését, visszahozá őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismeré meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten. Ezek után a Dávid városának külső kőfalát felépíté Gihontól napnyugat felé a völgyben, a halkapu bemeneteléig; Ofelt is körülvéteté magas kerítéssel, és Júdának minden megerősített városaiba seregvezéreket helyeze. És eltávolítá az idegen isteneket és a bálványt az Úr házából, és minden oltárt, a melyet az Úr házának hegyén és Jeruzsálemben emeltetett, kihányatá azokat a városon kívül. És megépíté az Úr oltárát, és áldozék rajta hálaadó és dicsőítő áldozatokkal, és megparancsolá Júdának, hogy szolgáljanak az Úrnak, Izráel Istenének.

Ezt a mai evangélizációs istentiszteletet “A tékozló fiú útja” címen hirdettük meg. És mégsem a tékozló fiú útját olvastam fel a Bibliából. Miért? Szándékosan. Azért, mert a Bibliában nemcsak egy tékozló fiú útja van leírva, hanem többé is. Ez a Manassé király is, akiről itt szó van, ilyen tékozló fiú volt. Jó néha Istennek ugyanazt a mondanivalóját, amit az újtestámentumi tékozló fiú történetén át akar tudtul adni, egy-egy ótestámentumi tékozló fiú történetének a szemszögéből is meghallani.

Itt is egy egész emberi élet van előttünk, születéstől a halálig. Egy embernek az élete, mégpedig úgy, ahogyan Isten látja. Tehát ez a leírás nem a történetíró szemszögéből, hanem Isten szemszögéből ismerteti meg velünk Manassé király életét. És azért jó vele foglalkozunk, mert Isten mindnyájunk életét látja! A te életedet is, meg az én életemet is: látja! De valahogy másként látja az életünket, mint ahogyan mi látjuk a magunkét vagy egymásét. És az a döntő, az a lényeges, hogy Ő hogyan lát, milyennek lát bennünket. Egymást tudjuk áltatni a látszattal, meg önmagunkat is sokszor, de Őt nem! Próbáljuk meg hát magunkat most Isten szemével látni.

Milyen ember volt ez a Manassé? - Nos, ha a származását nézzük, azt, hogy milyen családból való, akkor máris kedvező előítélettel lehetnénk iránta. Mert édesapja az Ótestamentum egyik legistenfélőbb embere volt. Annak az Ezékiás nevű királynak volt a fia, aki kb. olyan lehetett az ótestamentumi nép életében, mint Kálvin vagy Luther a keresztyénség életében. Nagy vallási reformot hajtott végre akkor, amikor az ősök istenhite már egészen összekeveredett a környező pogányság istenhitével. Emberileg szólva, talán neki köszönhető Mózes öt könyvének fennmaradása. Tehát Isten ügyének bátor harcosa volt a mélyen hívő édesapa. Bizonyára fiát is a Szent Írások ismeretében és Isten félelmében neveltette. Később azonban kiderült, hogy a kegyesség, az istenfélelem nem olyan valami, amit örökölni lehetne, mint más egyéb javait az életnek. Pedig de sokan hivatkoznak az őseikre! “Sok pap volt a családunkban” - mondta egyszer valaki nem kis büszkeséggel. Vagy: “Az egyik ősöm egyike volt a gályaraboknak...” - mondta egyszer valaki. Mintha az ősök hite olyan alapítvány lenne, aminek a kamatából a késő utódok is megélhetnének! Láttam én már nagyon hívő szülők és nagyszülők gyermekét nagyon messzire sodródni Isten közelségéből!

Ilyen volt Manassé is: atyja még igazán mélyen hívő ember volt, a fiú pedig már - hogy is mondja az Írás: “Gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt a pogányok utálatosságai szerint.” #2Kir21,2. Alig hunyta le szemeit az istenfélő édesapa, a fiú máris letért arról az útról, amelyen az apja elindította. Nem tudott ellenállni a környező pogányság fölszívó hatásának, az egy igaz Isten helyett bálványok oltárainál áldozott, a tiszta istenfélelem helyett praktikákat űzött, aki az érdekeit, vagy a hiúságát sértette, azon kíméletlenül keresztülgázolt. Élete példája hatással volt mindazokra, akik fölnéztek rá vagy függöttek tőle. Istenfélő apjának az egész életművét lassan tönkretette.

Milyen fájdalmas az, hogy még egy olyan ember is, akinek a születését annak idején imádságban kérték Istentől hívő szülők, és akit Isten félelmében neveltek, így hátat tud fordítani Istennek! Hiába volt a vallásos tradíció, meg a legjobb nevelés: Manassé hitetlen emberré vált! És most ne arra a hitetlenségre gondoljunk, amit a szájával vall meg valaki, hanem arra, amit a cselekedeteivel! Az életével! Mert nem a szájjal vallott hitvallás, hanem az élet beszéde leplezi le a hitet vagy a hitetlenséget! Lehet, hogy Manassé is, ha megkérdezték volna tőle, hogy hisz-e Istenben, azt mondta volna, hogy persze, hogy hiszek, hiszen az ótestamentumi Kálvinnak vagyok a fia! De a cselekedetei csupa olyan tettek voltak, amelyek utálatosak voltak Isten előtt! Ezt olvassuk róla a leírásban: “Gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt!” Szomorú bizonyítvány! - De vajon mit gondoltok: melyikünk kapna jobb minősítést az Úr szemei előtt? Persze az emberek szemei előtt nem nehéz jól cselekedni! El tudom képzelni, hogy Manassé is ügyes diplomata volt, tanult, tehetséges ember, művész lélek, vagy életművész, aki jól megállta a helyét az élet különböző problémáiban - de Isten szemében megbukott! És végül is ez számít igazán!

És a te életedben is ez számít igazán! Pedig ezzel törődünk a legkevesebbet! Lehet, hogy a magad szemében nagyon kiváló ember vagy, kifogástalan, feddhetetlen, áldozatos, jószívű, igazságot kereső - lehet, hogy valóban vannak jó tulajdonságaid, ami miatt mások is rendes embernek tartanak, dicsérnek, kedvelnek, megbecsülnek -, de Isten szeme előtt más a mérték! Én is sokáig úgy éltem, hogy nagyon meg voltam elégedve önmagammal és meg voltam győződve róla, hogy ha minden ember olyan lenne, mint én vagyok, semmi baj nem lenne ebben a világban! De próbáld csak meg egyszer úgy látni magadat, ahogyan Isten lát: Isten szemei előtt! Próbáld csak meg egyszer úgy látni magadat, hogy az életed állandó vizsga Isten előtt! Minden pillanatban vizsgázunk, otthon, reggel, este, utcán, villamoson, munkahelyünkön, amikor egyedül vagyunk egy szobában vagy erdőben, meg amikor emberekkel vagyunk körülvéve: vizsgázunk! Ilyen tantárgyak vannak, mint: jóság, türelem, hűség, békesség, szelídség, szeretet - egy szóval keresztyénség! Krisztusi indulat és élet. Nem vetted még észre, hogy mindig újra megbuksz valamelyik tantárgyból? Én már nagyon sokszor észrevettem!

Megdöbbentő, hogy a szívek mélyét vizsgáló Istennek milyen lesújtó az általános véleménye az emberről. Így fogalmazta meg Pál: “Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is; Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” #Róm3,10-12. Íme így látja Isten a te életedet is. Akárki vagy és akármi vagy: Isten előtt megbuktál! Olyan ember vagy, aki “gonoszul cselekedik az Úr szemei előtt!”

És most nézzétek csak: ha Isten emberi módon gondolkoznék, talán nem ezt mondta volna, amikor Manassét látta: Ez a Manassé nemcsak nehéz eset, hanem egyenesen reménytelen. Hiszen nem úgy vétkezik, mint egy őserdőbeli kannibál, aki sohasem hallott még Isten akaratáról, hanem mint olyan ember, aki gyermekkorától fogva ismeri a Szentírást. Még súlyosabb tehát a felelőssége. Nem vak, aki nem tehet róla, hogy lelépett a helyes útról, hanem lázadó, aki tudná, mit kellene cselekednie, hogyan kellene viselkednie, és mégsem teszi! Betelt a mérték! Hadd menjen hát a vesztébe. Nem érdemes vele törődni többé!

Igen, ezt érdemelné minden Manassé! És mégsem ez történik. Hanem micsoda? Valami egészen megható dolog, amit így ad tudtul a leírás: “És noha megszólította az Úr Manassét és az ő népét, de nem figyelmezének rá!.” Tehát megszólította az Úr Manassét! Figyelmeztette! Istennek mindig ez a legelső mentő kísérlete egy emberrel szemben, hogy megszólítja! Utána kiált! Van-e valaki közöttetek, akit Isten még soha, semmiféle módon nem szólított meg? Aligha! Talán te a tekinteted sem merted fölemelni, mert úgy érezted, mások is szinte tudják, hogy most egészen csak rólad volt szó - de másképpen is szólít Isten, sokféleképpen. Bálám figyelmeztetésére egy szamarat használt föl egyszer; Luther Mártont azzal szólította meg megrázó módon, hogy egy villámcsapás a mellette haladó barátját sújtotta agyon; egy barátomat a háborúban azzal a revolvergolyóval, ami nem találta el; egy asszonyt azzal, hogy kiderült egy titkos bűne.

Nagyon sokféle formában szólít meg Isten, például úgy is, hogy a múlt héten fölhívott valaki otthon és elhívott ma este az istentiszteletre. Mert Isten nem nyugszik bele, hogy Manassé olyan mélyre süllyedjen, olyan messzire szakadjon Tőle - Isten küzd a Manassékért! Csak egyetlen pillantást vess a Golgotára, ahol Jézus olyan nyomorultul szenvedett a keresztfán, ahol az a szent vér alácsordult a föld porába: lásd, ilyen véres küzdelmet vívott Isten a te életedért is, ennyire azt akarja, hogy éljél, boldogan, tisztán, gyermeki módon - még egy Manassé is éljen, örökké éljen!

Így küzd érted Isten! Ezért szólongat mindenféle módon. Ebben a most hangzó igehirdetésnek a szavaiban is Ő szólít meg. Ez a mai istentisztelet is egy része annak a küzdelemnek, amit Isten folytat értünk! - Tehát: “megszólította az Úr Manassét!” És olyan mindegy, hogy milyen eszközt használ Isten, amikor az eltávolodott Manassékat keresi! De az már nem mindegy, hogy azok a Manassék hogyan reagálnak erre a megszólításra. Itt azt olvassuk, hogy “de nem figyelmezének rá!” Ez az egyik legszomorúbb, legtragikusabb kijelentése az egész Bibliának - tehát az, hogy Isten szól, és az ember nem figyel föl reá, nem veszi komolyan! Figyelemre sem méltatja Isten szavát! - Óh de sokszor és sokféleképpen szólt már hozzánk is, és mi mégis úgy élünk tovább, mintha nem figyelmeztetett volna. Hát hiába szól Isten? Nem! Isten sosem szól hiába!

Mert az az isteni szó, az a figyelmeztetés, amit hallunk ugyan, de eleresztünk a lelkünk mellett, ítéletté válik rajtunk! Ímé Manassé története így folytatódik: “Reájok hozá azért az Úr az Assiriabeli király seregének vezéreit, akik Manassét megfogták és vasba vervén megkötözék őt két lánccal, és Babilóniába vivék.” - Ímé betelt a mérték! Isten szavát figyelembe nem venni büntetlenül nem lehet! Manasséra rászakadt a csapás. Vasra verve ül valami idegen tömlöcben. Úgy néz ki a helyzet, hogy szinte ki lehetne írni a tömlöce ajtaja fölé, hogy: Ez az a Manassé, akit engedetlensége miatt Isten elvetett és elátkozott!

És én, a Bibliával a kezemben mégis azt mondom: éppen az ellenkezőjét lehetne kiírni tömlöce ajtaja fölé: Ez az a Manassé, akit Isten kiválasztott, és szeret! - No de ez már igazán bolondság, túlzás - mondhatná valaki. Hát ez valóban bolondság, de nem túlzás! Tudniillik éppen ez a keresztről való beszéd bolondsága. És ez az a bolondság, amiért én személy szerint örökké áldani és magasztalni fogom az én kegyelmes Atyámat. Hiszen a keresztnek éppen ebben a bolondságában ismertem meg Isten megváltó kegyelmét, új életre támasztó szeretetének az erejét.

Mert miről van itt szó? Arról, hogy Jézus volt az, aki úgy függött ott a keresztfára szegezve, mint elvetett és elátkozott gonosztevő. És őt éppen Manassé bűnéért, Manassé helyett, én helyettem és te helyetted vetette el és átkozta el Isten. És ezért igaz, akármilyen képtelenségnek látszik is, hogy Manassét kiválasztotta és szereti Isten! Ezért gondolhatsz önmagadra úgy, akárki vagy, akármilyen messze sodródtál is Isten közeléből, akármilyen gonoszul cselekedtél is Isten szemei előtt, hogy Isten kiválasztott és szeret téged! Mert Isten így látta Manassét is, így lát téged is, Jézus helyettes engesztelő áldozatán keresztül! Ezért kegyelem még az ítélet is! Amikor Isten sújtó keze nehezedik valakire, az éppen nem annak a jele, hogy ímé elvetette Isten, hanem annak, hogy ímé ennyire keresi Isten! Ennyire hívja! Nem volt elég a megszólítás, a halk és szelíd szó, nos, akkor rád kiált, megráz, életre ijeszt!

Istennek minden ítélete mentő szándékú, minden csapás, ami egy emberi életet ér, nagy mementó: Isten semmiképpen nem akar elveszíteni, kegyelmet akar gyakorolni, magához akar ölelni! A fájdalom, szenvedések, csapások az életünkben éppen arra valók, hogy fölerősítsék, mint a hangszóró, Jézus máskor oly halk hívását: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” #Mt11,28. A mindenféle bajok szövevénye olyan, mint a háló, Isten mentő kegyelmének a hálója, amit kivet értünk a világba. Az a bot, aminek a sújtása néha olyan fájdalmasan vág végig az életünkön, valójában pásztorbot, a jó Pásztor botja, amellyel betereli az övéit a biztos karámba. Isten néha azt a földi fészket, amelyben gyermekei elkényelmesednek, ellustulnak, fölbolygatja, engedi, hogy akár a Sátán megrázza, de csak azért, hogy kénytelenek legyenek a benne lakók a hit és az imádság szárnyait kitárni és jobban használni.
Sokan lesznek a mennyben olyanok, akik sohasem kerültek volna oda, ha Isten nem bocsátott volna rájuk viharokat. Nem tesz-e jót Isten valakivel, amikor megtöri a büszkeségét, az ellenállását, amikor térdre kényszerít egy embert Önmaga előtt? Sokszor tapasztaltam már, hogy Isten képes mindent megtenni az ő végtelen szeretetéből kifolyólag azért, hogy csak el ne vesszenek azok, akikért Jézust halálra adta.
De az, hogy Isten ítélete a szabadulás és megtérés áldott eszköze lesz-e valakinek az életében, vagy tragédia, az attól függ, hogy az ember hogyan reagál rá. Manassé börtönében győzött Isten kegyelme! Éppen ott, a reá szakadó csapások súlya alatt szakadt föl a lelkéből az az imádság, amit Isten mindig meghallgat: a bűnbánat és a bocsánatkérés könyörgése: “Mikor pedig nagy nyomorúságban volt, fohászkodék az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt.” . Mikor pedig nagy nyomorúságban volt, fohászkodott az Úrhoz, az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt.” Tehát megalázta magát Isten előtt - és itt kezdődik minden Manassé számára egy egészen új élet lehetősége! Ez az ember ott az Isten előtti alázatban megtalálta önmagát és jóvátett mindent, amit elrontott, és áldott, gondos, szerető, istenfélő uralkodója, pásztora lett népének! Ki hitte volna? Lám, ez a kegyelem csodája!

Ugyanezt a kegyelmet kínálja Isten ma is nekünk! Mindenkinek szabad részesülnie benne. Te se félj attól, hogy elutasításban lesz részed a múltad miatt. Isten nem azt kérdi, ki voltál. Sem előnyöd, sem hátrányod nincs az őseid miatt! Nem fontos, hogy ki voltál, csak az, hogy ki vagy most. Ha olyan ember vagy, aki most megalázza magát Isten előtt, tehát a bűn tudatával és a bűnbocsánat igényével jössz Istenhez: elfogad és bocsánatot ad. Ennek a történetnek az a nagy örömhíre a számunkra, hogy még Manassénak is lehet újra kezdeni, együtt a kegyelmes Istennel! És akkor minden megváltozik, kiderül, jó lesz! Mert Isten nem ismer lehetetlenséget.

Óriási lehetőség az újrakezdés! Már itt a földön is, hát még az örökkévalóság szempontjából! Isten kétezer évvel ezelőtt a te bűnödet is, meg az enyémet is, mind-mind Jézus kereszthalálának az égő fájdalmába tartotta bele mindaddig, amíg minden bűnünk, adósságunk utolsó maradványa is elhamvadt. Ezért jöhetünk mindnyájan vissza Istenhez! Ezért van a számunkra is új élet! - De megalázkodni nekünk kell, igazat adni Istennek nekünk kell, rálépni a hazavezető útra nekünk kell. Isten adja az utat hazafelé, az ő uralma és gondoskodása alá, Isten adja a kitárt ajtót Jézusban, de nekünk kell belépnünk rajta, és nekünk kell elindulnunk rajta!

Ebben a pillanatban Isten szeme rajtad van. Angyalok néznek rád és várják a döntésedet, hogy átadod-e magad Jézusnak a bűnbocsánat és az újrakezdés kegyelmében való részeltetésre? Ha igen, tégy bizonyságot róla itt most, mindnyájunk füle hallatára ezzel az énekverssel:

Megtörve és üresen Adom magam neki,
Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki.
Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem,
Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

459. ének 2. vers

Ámen

Dátum: 1967. szeptember 17. (este).