Elfáradnak - megújulnak!

1966. szeptember 11, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

Két olyan szó van ebben az Igében, ami fölöttébb aktuálissá teszi ma számunkra az üzenetét az Igének: fáradtság és erő. Így kezdődik: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is” #Ézs40,30. Kell-e ezt magyarázni, hogy mit jelent? Orvosok, pszichiáterek, lelkigondozók szinte semmit sem hallanak olyan gyakran panaszképpen a hozzájuk forduló páciensektől, mint ezt: Elfáradtam!
Egyszer telefonon hívott fel valaki. Egy fáradt, öreges hang jelentkezett, azt mondta: “Kérem, egy testileg-lelkileg kifáradt ember szeretne beszélgetni a Nagytiszteletű úrral!” Megállapodtunk az időpontban, hogy mikor jön el hozzám. A megbeszélt órában vártam. Magamban fölkészültem egy öregember fogadására. Kopogtattak, és belépett egy 36 év körüli, erőteljes férfi. Ő volt az a testileg-lelkileg megfáradt ember. A modern ember típusa - szinte mindennapos jelenség. Tegnap beszélgettem valakivel. Semmi baja nem volt. Mosolygott, a terveiről beszélt, kedves volt, mint mindig. Másnap megdöbbenve hallottam, hogy alig pár órával a tegnapi találkozás után, hirtelen rosszul lett, s mire kijött az orvos, már csak a beállott halált tudta megállapítani. Mi történt vele? Kifáradt a szíve. Nem bírta tovább. Agyondolgozta magát - mondták a hozzátartozói. Talán maga sem tudta, hogy halálra fáradt.

De nemcsak a sok munka, hanem maga az élet is elfáraszt. Talán a sok csalódás, amin átment, talán túl sokat várt az élettől valaki és nem kapta meg - lassan elkopik az ember, mint az óraszerkezet, és végül lejár. Soha nem felejtem el, gyermekkoromban beszélte el édesapám, hogy amikor az ő nagyanyja késő vénségében, ereje fogytán ágyban feküdt és haldoklott - körülállták a hozzátartozói és a szokásos módon vigasztalták: Egyék egy kicsit, attól erőre kap, majd meglátja, jobban lesz. Mire az öregasszony így hárította el a kedveskedést: Hagyjatok meghalni, fáradt vagyok! Emlékszem, mint kisgyermek csodálkoztam ezen a mondáson, sehogy sem tudtam megérteni, hogy lehet úgy elfáradni, hogy valaki szeretne már meghalni?

Azóta már többször találkoztam ezzel a jelenséggel, és ma már tudom, hogy lehet! Lehet így megfáradni. Belefáradni egyszerűen az életbe, mert az élet maga nemcsak nagy ajándék és feladat, hanem sokszor teher is. Hiszen még Pál apostol is érzett ilyet, amikor egy igazán mozgalmas és fárasztó élet estéjén így írt a Filippi-beli gyülekezetnek: Kívánok “elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb” - bár hozzáteszi: “De e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek” #Fil1,23-24. Igen, kifáraszt a becsületes élet is, nemcsak a bűn. Az állandó küzdelem a bűnnel szemben, a magunkban lévő, meg a körülöttünk meglévő rengeteg féle lehúzó, szétziláló erőhatás ellen, kísértés ellen. Az ember azt gondolja, hogy valami régi bűnétől végre megszabadult, nem lesz baja vele többé, és egyszerre a legyőzött bűn újra fölüti a fejét, új erővel kísért, és a harcos már belefáradt a küzdelembe. Igen: a hit harcába is bele lehet fáradni. És talán ez a legveszedelmesebb fáradtság: a hitben való megfáradás.

Ez történt egyszer a hit egyik legkülönb harcosával is, Illés prófétával, a rettenthetetlen erejű “Isten emberével”. Annyira belekeseredett a hiábavalónak látszó küzdelembe, az Úr ügyéért való harcba, hogy az élettől is elment a kedve. Lefeküdt egy fa alá, és imádságban “könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most, óh Uram, vedd el az én lelkemet!” (1Királyok 19,5). Tehát még egy ilyen emberrel is előfordult, hogy szinte az idegösszeomlásig kiborult, és olyat mondott, ami bizony nem méltó hozzá: Nem bírom tovább! Ments fel, Uram, a további szolgálat alól! Nekem elég volt! Óh de általános és gyakori jelenség az, amit így mond az Ige: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is”. Bizony: Még az ifjak is, még a legkülönbek is! Hát még akik nem is ifjak már, meg nem is a legkülönbek! Azok hogy megfáradnak és megtántorodnak!

Nos hát éppen ezért van olyan nagy szükségünk erőre, a felhasznált életerő utánpótlására, mindig új és új erővel való megtelítődésre. Mert maga az élet rengeteg erőt igényel. Hát még a keresztyén élet, a Krisztusi élet! Az egyenesen emberfeletti erőt igényel. Az élet legfőbb kérdése nem az, hogy milyen terhek nehezednek valakire, milyen feladatokat kell megoldani - mert terhek mindig vannak, feladatok mindig lesznek -, hanem a hozzávaló erő kérdése. Ha erő van, akkor máris megoldódik a teher és a feladat problémája. Ha van erő: van élet - és ha elfogy az erő: elfogy az élet. A mindennapi élet során sokféle erőt kell kifejtenünk, és hogy ezt megtehessük, mindig fel kell tölteni az életet új erővel. Ezért olyan nagy ígéret az, amit Isten Igénkben mond: “Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.

Hogy jól megértsük, mi ez az erő, gondoljuk végig előbb, hogy többféle erő működik az életünkben. Elsősorban testi erő, fizikai erő. A test is olyasforma szerkezet, mint egy kazán, amely hőt termel, és a hő által bizonyos fizikai energiát. Fűtőanyag az étel, az ital meg a pihenés. Aki nehéz testi vagy szellemi munkát végez, egyáltalán, aki munkáséletet él, többet kell táplálkoznia, és rendszeresen kell a pihenésben regenerálódnia, mert különben a kazán önmagát emészti fel. Nagy dolog és nagy felelősség a testi erővel gazdálkodni tudás, és a legtöbb modern ember, amikor túlhajszolja önmagát, nem is gondol rá, hogy lassú öngyilkosságot hajt végre. A gyilkosság pedig akkor is rettenetes bűn, ha jóhiszemű túlbuzgóságból önmagán hajtja végre.

Sokszor eszembe jut ezzel kapcsolatban Jézus mondása: “Jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” #Mt26,41. Minden olyan művelet, ami a test elerőtlenedését fokozza, vétkes visszaélés az Istentől kapott fizikai energiával szemben, az élettel szemben. Ne várjon Istentől testi megerősödést az, aki maga pazarolja el ezt az energiát. A saját testi erejével rablógazdálkodást űző megfáradtnak nem szól az ígéret, hogy: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”. Meg az sem, hogy: “erejük megújul”. Az a testi erő úgyis, természettől fogva is fogyó készlet - vigyázz rá! Ápold, segítsd, védd, felelős vagy érte Annak, Akitől kaptad! Ezzel is el kell számolnunk egyszer! Ez is talentum!

De nemcsak testi erő működik bennünk, hanem szellemi erő is. Az ember olyan különös valaki, hogy nemcsak étel-ital táplálja, hanem szellemi hatások is. Mekkora erőt jelent például egy eszme! Ezt csak akkor tudjuk, amikor hiányzik valakiből, amikor semmiért sem tud lelkesedni, üres a lelke, nincsenek eszményei. - Vagy egy gondolat, például a kötelességtudat! Ismertem olyan özvegyen maradt asszonyt, akit rengeteg gondjával való küzdelmében az a tudat éltetett, hogy fel kell nevelnie félárván maradt gyermekeit! A gyermekei iránt érzett szülői kötelességtudat olyan erőtényezővé lett az életében, hogy annak segítségével kibírt nélkülözést, a testi-lelki magára maradottság sok kísértő szenvedését, gyötrelmét. Hadifogságban járt emberek mondják, hogy akiben az a remény, hogy egyszer üt a szabadulás órája, kihalt: nem is bírta ki a fogságot. Míg a másikat pedig ez éltette! Működhetnek tehát az emberben ilyen szellemi erők, egy eszme, egy gondolat, vágy, reménység, aminek a segítségével az ember sok mindenre képes. Képes általa tűrni, várni, harcolni, terhet elviselni, kísértésnek ellenállni - élni! Életben maradni...

Vannak azután az ember életében ördögi erők is. Sokkal több ilyen erőhatás vesz körül bennünket, mint gondolnánk vagy észrevennénk. Csak néhányat hadd említsek: például a pénz szerelme. Hogy ez milyen motorikus erő, azt láthatta igazán hátborzongató valóságában, aki olyan igazi krimi regényekbe beleolvasott már. Vagy például rettenetes erőt jelent az iszákosság démona - egy iszákos vállal minden fáradságot, képes hazudni, lopni, rettentő szellemi erőt kifejteni, hogy szenvedélyét kielégíthesse. Az, hogy azután hogyan hat mindez vissza, éppen a teljes szellemi és testi elerőtlenedésben, az már más kérdés. Éppen ebben van az erőnek az ördögi mivolta. Vagy például egy halálos gyűlölet, bosszúvágy! Addig nem nyugszik, míg a családján vagy a saját személyén esett sérelmet meg nem torolja, ezért űzi, hajtja, lelkesíti egy gondolat. De ez a gondolat nem tiszta, hanem ördögi, pokoli, démoni! Szörnyű erőt tud kölcsönözni az embernek, de ebben az erőben a pokol hatalma jelenik meg. Ez is erő, de rontó, pusztító, gonosz, ördögi erő! A történelmi közelmúltban ez az erő közel tízmillió ártatlan ember kiirtásához vezetett! Isten őrizzen meg tőle téged is, meg a világot is!

De a testi, szellemi, ördögi erő mellett van még egy másfajta erő is, ami hathat az ember életében. Ez pedig a mennyei erő. Úgy is mondhatnám, hogy lelki erő, de olyan értelemben véve, hogy Isten Lelkéből való erő. A felolvasott Igében erről van szó. De nemcsak a felolvasott Igében. Isten gyakran beszél arról a Bibliában, hogy Ő az Ő Lelkének erejét akarja közölni az emberrel. Érdemes itt egy pillanatra idézni Istennek néhány ígéretét. Az egyik zsoltáríró így fohászkodik Istenhez: “Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!” #Zsolt91,2. A másik így tesz bizonyságot, nyilván tapasztalatból: “Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége!” (84,6). Majd egy bajban lévő így fohászkodik: “Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt” #Zsolt138,3. - Hallottátok? A lelkemben erő támadt! A kiáltásra. Ha már a lelkemben erő támadt, akkor már nincsen semmi baj! Még ha egyébként nyakig vagyok is a bajban.

Tehát a hívő ember számíthat egy emberfeletti erőre, olyan erőre, amit Isten ad. Mennyei erőre! Isten Lelkének az erejére. Isten az Ő erejét leghatalmasabban - ugye tudjátok - Jézus Krisztusban adta. Már sokszor mondtam, de újra hadd mondjam: Jézus Isten mennyei energiájának a földi centráléja! Ilyet jegyeztek föl Róla többek között: “És az egész sokaság igyekezék őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta” #Lk6,19. Tehát a szó szoros értelmében: aki Jézust megérintette, az mintha ahhoz a csodálatos gyógyító, vigasztaló, megelevenítő mennyei energiához nyúlt volna hozzá - meggyógyult! Érezte, hogy átcsap belőle valami titokzatos erő. Mennyei erő.

Erről vall Pál apostol is, amikor azt mondja: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” #Fil4,13. Mintha azt mondaná: Tudom, hogy az Isten bölcsessége bennem megold minden problémát. Isten hatalma bennem nagyobb, mint minden nehézség. Isten szeretete körülöttem hatalmasabb, mint minden emberi gonoszság. Az Ő Lelke fölülemel minden kellemetlen szituáción. Erős vagyok az Úrban és az Ő hatalmas erejében #Ef6,10.

Nos hát, ha igazán emberséges életet akarunk élni, ha igazán keresztyén, azaz Krisztusi életet akarunk élni, akkor erre az erőre van szükségünk! Hiába nyaraltál a Balatonon, hiába tettél szép körutat a Földközi-tengeren vagy Svájc hegyei között, e nélkül az erő nélkül továbbra is csak “megfáradt” és “megterhelt” ember vagy! - Viszont: “De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.

Hogyan lehet hát részesülni benne? Megmondja az Ige: “Erőt ad a megfáradottnak.” Tehát Isten adja. Nem én magam termelem ki magamból valamiféle lelki gyakorlat által. Ennek az erőnek Isten a forrása, és azzal közli, aki Vele személyes kapcsolatban van. Így hadd mondjam: aki Vele jóban van, rendezett viszonyban van. Tehát aki állandóan Isten közelében, Vele életközösségben jár, aki nem rejtegeti Isten előtt a nyomorúságát. Például azt, hogy megfáradt testben vagy lélekben vagy hitben. Megmondja Neki őszintén: Uram, elfáradtam! Tehát őszintén, becsületesen bevallja: Uram, elestem megint, megüresedtem, látod! Kimerültem lelkileg is, testileg is - annak ad erőt!

És a másik ígéret így szól: “Akik az Úrban bíznak, erejük megújul”. Tehát nem elég hinni, hogy Isten képes adni erőt, hanem bízni is kell abban, hogy most és nekem is adja az erőt. Mert Ő mindig szívesen ad erőt annak, aki azt Tőle bizalommal kéri. Fogd szaván Istent, és egyszerre igazzá, élővé válik az ígérete: kapod! Lehet, hogy egy Igén át, ami éppen neked szól, lehet, hogy imádság közben, ami éppen azt jelenti, hogy megérintetted lélekben Jézust, és erő származik Belőle, beléd! Hiszen Ő maga ez az erő!

Bizony atyámfiai, ha emberségesen akarunk élni, ha élni akarunk: erre az emberfeletti erőre van szükségünk. Közeledj hát azzal az alázattal az Úrhoz, hogy te igen megfáradtál, és megtapasztalod alapigénk igazságát: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” És hogy: “akik az Úrban bíznak, erejük megújul.”

Ámen

Dátum: 1966. szeptember 11.