Isten szeretete

1962. december 25, kedd

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.”

Sokan tudják, hogy karácsony ünnepe, amit Jézus születése emlékére ünnepelünk, a mi egyházközségünknek is a születésnapja. Mégpedig ez a karácsony a huszonötödik ilyen születésnap. 1937. karácsony első napján tartotta az akkor alakult Pasaréti Egyházközség az első istentiszteletet. Rögtön az itteni szolgálatom elején Pál apostol szavaival elmondtam: Nem akarok egyébről tudni közöttetek, mint “Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” #1Kor2,2. Azóta huszonöt esztendő telt el. Óriásit változott az élet, és változtunk benne mi is! Hiszen egy egész világ formálódott át a negyed század alatt! De hadd mondjam határozottan: azóta sem akarok tudni másról közöttetek, mint Jézus Krisztusról! Én ma sem szégyellem az Ő evangéliumát, sőt! Ma még határozottabban hiszem, tudom, hogy Ő az egyetlen reménysége ennek a világnak! A múló évek alatt, amiket átéltünk, egyre jobban beigazolódott, hogy valóban Jézusra van szükségünk!

Ezért vagyok boldog és hálás Istennek, hogy most újra hirdethetem az örök karácsonyi evangéliumot, amit alapigénk így foglal össze: “Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa”. Igen, azért olyan szép és örvendetes ünnep a karácsony, mert arról beszél, hogy a legnagyobb szeretet, az Isten szeretete ebbe a világba áradt.

Sok egyéb szép és örvendetes dolog történik karácsonykor. Szép és örvendetes dolog már magában véve az is, hogy a mindennapi munka terhét letéve egy kicsit megpihenhet az ember egy-két napon át a jó meleg szobában. Szép és jó dolog, hogy egyszer végre kapkodás és sietség nélkül örülhetünk kedves emberek látogatásának, a kapott ajándékoknak, régi, jó ismerősök levelének. Szép és jó dolog, hogy végre van egy kis idő eljátszogatni a gyermekekkel, és hagyni, hogy magával ragadjon bennünket az ő gondtalan örömük. És az is szép és jó dolog, amikor a sötétedő szobában a karácsonyfa gyertyafényébe nézünk, és közben visszaálmodunk valamit a saját gyerekkorunkból! Igen, mindez olyan széppé és örvendetessé teszi ezt az ünnepet. És jó is, ha így van.
Kívánom mindenkinek az ilyen szépet és jót a karácsonyi ünnepeken, hiszen úgyis elég szürke és nehéz a hétköznapok világa! De tudjátok-e, hogy nem ez a karácsony lényege? Nem ebben a sokféle szépben és jóban lett nyilvánvalóvá Isten szeretete közöttünk! Pedig nagyon sokan csak ilyen dolgokban szeretnék megtapasztalni Isten szeretetét. Ilyen módon még azok is megünneplik a karácsonyt, akik egyébként nem is igénylik Isten szeretetét.

Sőt még az sem teszi igazán karácsonnyá a karácsonyt, ha mindehhez a széphez és jóhoz még valami kegyes, vallásos színezet is hozzájárul, tehát az a különlegesen ünnepies és varázslatos hangulat, amit a jászolban fekvő gyermek, meg József és Mária, a pásztorok és angyalok, Heródes és a napkeleti bölcsek meghitt, andalító képvilága idéz föl az ember lelkében. Igen, nagyon sok ember számára a karácsonyhoz ez a gyengéd, kedves romantika, meg a Stille Nacht, heilige Nacht-muzsika is hozzátartozik. Érdekes, hogy még azok is, akik egyébként olyan hidegen és közömbösen fogadják, veszik a keresztyén hit kérdéseit, a betlehemi történet áhítatához mégis ragaszkodnak, mert ez segít legjobban karácsonykor a hétköznap szürkesége fölé emelkedni. Sokan a karácsonyi istentisztelettől is ezt várják a templomban, hogy itt, a mesevilágban néhány percre elvarázsolódjanak, és a régi, karácsonyi történet meg a meghitt énekek hangulatában kicsit fölmelegedjen a lelkük.

Nos hát, újra mondom: nem ez a karácsony lényege. Nem ilyen, egyébként kedves áhítatba ringató hangulatban lett nyilvánvalóvá Isten szeretete! Bizonyság rá az a sok titkos szomorúság, ami éppen ilyenkor, karácsony napjaiban fáj legjobban sok-sok lélek mélyén. Statisztikai adatok mutatják, hogy az öngyilkosságok görbéje éppen karácsony napjain és éjszakáin emelkedik a legmagasabbra. A titkon elsírt könnyeknek nincs statisztikája. De nem kétséges, hogy nincs még egy nap, amelyen annyi titkos könnyet hullatnának magányos szobákban, mint karácsonykor. Minden árva lélek ilyenkor a legárvább, minden fájdalom ilyenkor fáj a legjobban. A fogoly a rácsok mögött, a beteg a kórházban, a magányos lélek az otthonában érzi magát legjobban kiközösítettnek mások öröméből. Egy-egy családtól elszakadt, távol lévő, kedves lélek ilyenkor hiányzik a legjobban. És egy-egy szerettünk halála fölött érzett fájdalom is ilyenkor támad rá újult erővel a lelkünkre. Mindenkinek megvan a maga problémája, terhe, baja, nyomorúsága, amit karácsonykor sem tud csak úgy, egyszerűen levetni magáról. Azok az emberileg szép és jó dolgok karácsonykor pár órára talán kellemes kikapcsolódást jelenthetnek, de igazi segítséget nem adhatnak terheink hordozásában, problémáink megoldásában. A kisJézusos-angyalkás-betlehemes-vallásos romantika is különleges hangulatba ringat, de erőt nem ad arra, hogy az élet kemény realitásai között szilárdan megálljunk! Hadd mondjam újra, hogy nem a kedves családi együttlétben, a karácsonyfa alatti ajándékokban, és nem a karácsony vallásos hangulatában nyilatkozik meg számunkra Isten szeretete, hanem abban, amit olyan sokszor hallottunk: “Isten az Ő Egyszülött Fiát elküldte erre a világra, hogy éljünk általa.”

Olyan sokszor elmondtam, hogy Jézus nem úgy fia Istennek, mint nekem valamelyik fiam, hanem egészen másképpen, Azért mondja a Biblia így, mert nem lehet emberi nyelven másképpen kifejezni azt a csodát, amit Jézus személye jelent ezen a földön. Nem lehet másképpen érzékeltetni azt az áldozatot, amit Isten hozott értünk - kifejezni azt a szeretetet, amivel Isten keresi az embert! Csak így tudsz fogalmat alkotni Róla, ha elképzeled, hogy valakinek a saját, édes fia sem elég drága ahhoz, hogy odaadja, föláldozza érted! Képzeld csak el! Vajon ki volna képes valami igazán nagy áldozatra érted? Ki szeret téged annyira, hogy valamit, ami igazán drága, odaadjon érted? Talán szerencsés vagy, jó körülmények között élsz, de nincs olyan ember melletted, akinek annyit érnél, hogy például az egyik kezét odaadná érted! Vagy talán van olyan drága lélek, aki minden áldozatra kész volna érted, és ezt teszi is szakadatlanul?

De itt most nem arról van szó, hogy egy kedves emberért, például egy anya a gyermekéért föláldozza magát, hanem ennél is nagyobbról: arról, hogy valaki a saját, édes, egyetlen fiát odaáldozza másokért, idegenekért! Elküldi, hogy álljon jót értük, lépjen a helyükbe, szolgáltassa ki magát, haljon meg helyettük! Mintha egy apa és egy fiú megállapodnának idegen emberek javára, hogy azoknak a megmentésére mindent elkövetnek, vállalva inkább a szenvedést, sőt a halált is, mintsem hogy azok az emberek elvesszenek! És meg is teszik: A fiú elmegy, cserél az elveszettekkel, odajut helyettük a vesztőhelyre. És az apa engedi, kiszolgáltatja a fiút - az idegeneket, a bűnösöket pedig a saját fia elé helyezi! Ez történt!

Ezt tette az Isten, ezért küldte a világra Jézust. Tudom, hogy érthetetlen, de éppen arról van szó, hogy ennyire szeret az Isten! Így csak Isten tud szeretni valakit! Abban a tényben, hogy Isten elküldte az Ő Egyszülött Fiát a földre, ebben sűrítette össze Isten az emberek iránti szeretetét. Isten jósága, az a gondolata, hogy segíteni akar rajtunk, hogy mellénk akar állni, Istennek ez a szeretete testesült meg a Názáreti Jézusban.

Egyszer valaki így örvendezett: Én abban látom Isten szeretetét, hogy még az ilyen ember is, mint én, kell az Istennek! Úgy, ahogy vagyok, elesetten és csúnyán, érdemtelenül és méltatlanul, haragot érdemelve és ítélet alatt, mégis kellek az Istennek! Valóban: mindenkinek kellünk a földi életben is, de csak addig, ameddig élünk, meg amíg valami hasznunkat látják. De ha tehetetlenné váltunk, megöregedtünk, már csak kevés embernek kellünk. Ha pedig meghalunk, már senkinek sem kellünk. Sietnek eltakarítani útból.

Nos, Istennek nagyobb és egyetemesebb az igénye fölöttünk: Neki akkor is kellünk, ha már mindenki elhagyott, mind életünkben, mind halálunkban! Sőt azért kellünk Neki életünkben, hogy egészen az Övé lehessünk majd a halálunkban! Lám, kellesz te is, és te is! Annyira kellünk Neki, annyira szeret, hogy inkább Egyszülött Fiát adta, csak el ne vesszünk a számára! Jézus - ez a drága név azt jelenti, hogy Isten lehajol hozzád a láthatatlan fényesség világából, megölel, és belesúgja a szívedbe: Fiam vagy, ne félj, mert megváltottalak, örökké szeretlek! Ahogy Igénk mondja: “Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő Egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa”.

Tudjátok, mi a nagyszerű? Ha valaki Isten szeretete előtt megnyitja a szívét - nem az értelmét, mert abba nem fér bele, - a szívét, akkor igazán elönti egész lényét valami belső öröm. Az a bizonyos öröm, amiről a betlehemi angyalok énekeltek, amit a pásztorok éreztek, ami Annát és Simeont olyan boldoggá tette, ami mindig újra mindenkinek az első élménye, amikor Jézus előtt leborul. De tényleg a szívet kell megnyitni Előtte. Nem múló ünnepi hangulatban, hanem naponkénti imádságban. Akkor azután meg is tapasztalhatja az ember az igazi karácsonyi örömet, még ha egyedül van is, vagy ha friss gyásza van is.

Nem a világ változik meg körülöttünk. Ez a világ az első karácsony után sem nézett ki másként, mint azelőtt. Hanem mi látjuk más szemmel a világot. Nem lesz könnyebb az élet, a külső körülmények ugyanazok maradnak, talán nem lesznek kevesebbek a gondjaink, a magányunk is megmarad, talán azok a sötét felhők sem oszlanak el a fejünk fölül, de mindebben ott van fejünk fölött az Isten. Melenget, erőt ad az Isten szeretete! Megtart, emel, véd, segít, betakar, körülvesz Isten szeretete!

Ugye, milyen jó, amikor valakit szeretnek? Valóban erőt ad, felemel, megment a keserűségtől. Az keseredik bele az életbe, aki úgy érzi, hogy senki sem szereti. Az veszti el az életkedvét, aki úgy érzi, hogy nem kell senkinek. De te kellesz az Istennek! Te olyan vagy, aki után Isten könyörülő szeretettel vágyódik! Akkor pedig nemcsak egy kis kerék vagy a nagy világüzem gépezetében, nemcsak egy névtelen, elfelejtett senki vagy a sokmillió között, nemcsak egy szám vagy a nagy emberrengetegben! Még akkor sem, amikor belépsz a gyárkapun, és a kerekek zakatolnak. Hanem a legmagasabb rendű ember vagy, a legmagasabb minőségű ember! Olyan, akit Isten szeret!

Ebben a szeretetben mássá lesz az ember, mint volt. Közismert jelenség, hogy mennyire megszépül, kivirul egy ember, akit valaki nagyon szeret! Hát még, akit Isten szeret, és ezt tudja is! Az igazán mássá lesz. Valóban: szebbé, jobbá, mélyebbé, gazdagabbá, gyümölcsözőbbé, hasznosabbá, igazabbá, tisztábbá, megértőbbé, természetesebbé, emberibbé! Isten szeretete életet, olyan életerő-többletet jelent, ami által felemelkedhetünk az általános emberi szint fölé jóságban, örömben, sugárzó életben.

Akit Isten szeretete éltet, az akkor sem törik össze, amikor körülötte minden darabokra hull. Kiegyensúlyozott marad a megrendülésben is. Erkölcsileg ép marad egy erkölcstelen környezetben is. Abból a kolduséletből, amely mindig csak kapni akar, olyan királyi élet válik, amelynek mindig és mindenütt van adnivalója! Ebből a szeretetből, amit az ember Istentől kap Jézusban, telik mások vigasztalására, áldást hozó szolgálatra, a szeretet pazarlására. Tudom, hogy Isten szeret engem, és azt is tudom, hogy Isten körülöttem mindenki mást is ugyanígy szeret. Nemcsak rám érvényes ez a szeretet, aki már hallottam róla, és ujjongó örömmel fogadom, hanem senki sincs a világon, aki ne tartoznék bele ebbe a csodálatos történetbe! Szerencsefiak és balsorstól üldözöttek, hívők és kételkedők, keletiek és nyugatiak, mind egyformán érdekeltek benne! Ugyanaz a szeretet érvényes mindnyájukra. Csak vannak, akik nem tudják, és nem is sejtenek semmit belőle! Hadd tudják hát meg általad, aki már tudod!

Egy hívő ember mondta egyszer: Én már jó ideje nem könyörgök azért, hogy Isten könyörüljön meg ezen az elnyomorodott világon, mert egyszer megrótt érte az Úr, és azt válaszolta: Én már könyörültem ezen a világon, most rajtad a sor! Igen, Isten már kétezer évvel ezelőtt könyörült ezen a világon. Most rajtunk a sor, hogy tudtul adjuk a világnak! Minden jó szó, minden jó tett, a segítő szeretet minden megnyilvánulása jeladás arról, hogy Isten szeretete testet öltötta földön! Nem a meggyőző érvelés a leghitelesebb bizonyíték, hanem az olyan jótett, amin átsugárzik valami Krisztusból! Ebből látja meg a világ, hogy van Isten! Ez biztatja a fázó, elkeseredett, szomorú embert is arról, hogy íme, Isten őt is szereti! Így éltet Isten szeretete!

Így mondja alapigénk is: “Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő Egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa”. Tehát nem azért lett testté Isten szeretete Jézusban, hogy gyönyörködjünk benne, vagy elérzékenyülve, kedves hangulatban ringatózzunk rajta, hanem éljünk általa! Hogy éljünk boldogabban, tartalmasabban, örökké! Hát éljünk! Bár így lenne gyülekezetünk alakulásának negyedszázados évfordulóján, ilyen karácsonyunk!

Dátum: 1962. december 25. karácsony.Ámen