Hogyan látjuk a húsvétot?

1970. március 29, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“A hétnek első napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról. Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala”

Kétezer éves, rengetegszer hallott történet ez, amit most a Bibliából fölolvastam. Sajnos annyira hozzászoktunk a jól ismert szavakhoz, hogy nincs is benne számunkra semmi meglepő, különleges. Átsiklik rajta a szemünk, amikor újra elolvassuk. Pedig János evangélista itt a görög nyelv különleges árnyalatával, szinte izgalmas fokozásával írja le a húsvéti élményt. Olyan valamire szeretnék benne rámutatni, amit csak a Biblia eredeti nyelvének valamelyes ismeretében lehet észrevenni. Három szereplője van a történetnek: Mária, Péter és János. Mind a háromról azt olvassuk, hogy húsvét reggelén odamegy a sírhoz, és mind a hárommal kapcsolatban ismétlődik ez a szó, hogy “látja”. Így van ez a magyar fordításban. De az eredeti görög szövegben nem! Ott háromféle, egymástól nagyon különböző látásról van szó. Arról, hogy mind a három tulajdonképpen ugyanazt látja, de mind a három másképpen látja ugyanazt, ti. a megnyílt sírt. Vagy így is mondhatnám: mind a három ugyanazt nézi, de mind a három mást és mást lát! Tehát tulajdonképpen azt a kérdést lehetne fölvetni ezzel a történettel kapcsolatban, hogy ki hogyan látja a húsvét titkát, ki mit lát benne.

1.) Tehát először Mária Magdaléna: “odaméne... a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról” #Jn20,1. Itt egy olyan szót használ János, ami olyanformát jelent, hogy valaki néz valamit, de tulajdonképpen nem lát semmit! Csak azt látja, ami egy külsőleges, felületes odapillantásban éppen látható. Azt, hogy valami történt, hiszen a kő el van hengerítve a sírkamra bejáratából. De hogy mi történt valójában, azt már nem is gondolja végig. Talán ellopták az Úr holttestét? Csak megborzongatja a lelkét valami érthetetlen titok. Nem is töpreng rajta, hol itt az igazság, hanem izgatottan elfut a sírtól, hátat fordítva a titokzatosságnak, és siet vissza, ahonnan jött. Lelkében ottmaradt egy megoldatlan rejtély. El se jut addig a gondolatig, hogy Jézus feltámadott!

Ma is vannak sokan, akik úgy jönnek húsvét reggelén ide a templomba, hogy tulajdonképpen nem látnak semmit a húsvét igazi titkából. Csak a külsőségeket látják, azokat a kedves, népi szokásokat: piros tojást, kedélyes locsolkodást, tavaszi hangulatú ünnepet, ami úgy kiemeli ezt a két napot ilyenkor a hétköznapok egyhangúságából. Talán ott van a szívükben valami bizsergés, valami érthetetlen titokzatosság sejtelme. Az a gondolat, hogy valaminek mégiscsak történnie kellett, letagadhatatlanul, hiszen még ma is, kétezer esztendő múltán is megmaradt az a szokás, hogy rengeteg ember tódul ilyenkor a templomokba. Ünnepet szentelnek az egész világon annak az emlékére, ami azon az első húsvét reggelen történt. De hogy az mi volt igazán, és hogy annak mi a jelentősége számukra, azt már nem is gondolják végig. Hallják ugyan, hogy valaki föltámadt a halálból, talán ez meg is borzongatja egy kicsit a lelküket. De hogy ez valóban így történt-e, vagy csak azért hirdetik, mert ilyenkor így szokás, így illik, azon már nem töprengenek. Vége a húsvéti istentiszteletnek, hátat fordítanak a titokzatosságnak, és sietnek vissza élvezni a finom húsvéti sonkát, meg az ünnepnapok adta kellemes pihenést. Vajon nem úgy van-e, hogy sokszor csak ennyit látunk az egész húsvétból? Ez bizony nem sok! Sőt semmi! És de sok templomba járó embernek ennyi is elég!

2.) Péter apostol már többet lát: “beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen” (6-7. vers). Itt a látás kifejezésére olyan szót használ János, ami már többet jelent az előbbinél. Ez már teoretikus látás, a kereső lélek kutató látása, a kritikus szellem vizsgálódása, amikor valaki utánanéz a dolgoknak, és mérlegelve szemléli, amit lát. Az ottmaradt halotti lepel és az összehajtogatott keszkenő láttán megpróbál következtetni, hogy mi is történt itt tulajdonképpen. Elgondolkodik rajta, és próbálja megfejteni a titkot.
Ma is vannak sokan, akik így akarják látni a húsvét titkát. Teoretikusan, elméletileg, boncolgatva, elgondolkodva rajta, a józan ész magyarázatát keresve rá, megpróbálva érthetővé tenni az érthetetlent. Én is sokáig fennakadtam az ilyenfajta látáson. Mindenáron logikai úton akartam nyitjára lelni Jézus feltámadása titkának! De sehogy sem fért a fejembe! Különösen a múlt század racionalista teológiája dolgozott ki sokféle elméletet a feltámadás magyarázatára. Az ún. szubjektív vízió elméletétől az ún. objektív vízió elméletig mindenféle elképzelés született a dogmatikus agyakban, hogy valamiképpen ésszel is fölfoghatóvá váljék az ésszel fölfoghatatlan! Mondanom sem kell, hogy a nagy igyekezet közben egészen elsikkadt maga a csoda, a húsvét igazi lényege. Ilyen teoretikusan látnak ma is azok, akik egy húsvéti prédikációnak csak egy emberi gondolatmenetét “látják” meg. A lepedőket, meg a gondosan összehajtogatott keszkenőt, és utána esetleg megvitatják magukban vagy egymás között, hogy ez vagy az a gondolat milyen jó volt, vagy éppen nem volt jó. Szívesen elvitatkoznak a húsvét titkán, mondván: nekem is megvan a magam elgondolása a dolgokról. És közben elteoretizálják, vagy elteologizálják a lényeget! Te vajon nem így látod Jézus feltámadásának titkát? Emberi spekulációkban?

3.) Jánosról is azt olvassuk: “beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala” (8. vers). Itt a látás kifejezésére olyan szót használ a krónikás, ami tulajdonképpen olyanformát jelent, hogy túllát a pusztán szemmel láthatókon, a külsőségek mögé lát, meglátja, megragadja a lényeget! Ez valahogy belső látás, a hit szemével való látás! Ezért jegyezték fel Jánosról, hogy “Lát és hisz vala”. Ez az igazi látás, a húsvéti élményt megragadó hit “látása”. János már azt látja meg, hogy Jézus a lepedőkkel meg a keszkenővel együtt a sír és a halál hatalmát is összehajtogatta, fölszámolta, félretette örökre! János nem töpreng, nem akarja megfejteni a titkot. Ő magát a titkot látja, azt, hogy Jézus legyőzte a halált! Ugyan még nem látja a feltámadott, élő Jézus valóságát, de már hiszi! Átborzong a lelkén a felséges bizonyosság, hogy Jézus, akit megöltek, él! Feltámadott a halálból!

Ez az igazi húsvéti élmény! Isten Igéje most arra szólít fel bennünket, hogy lássunk túl mi is a húsvéti ünnepek külsőségein, kedves népi szokásain. Lássunk túl az elképzeléseinken, teóriáinkon és világnézetünkön, amelybe nem fér bele a feltámadás csodája! Lássunk túl a Biblia betűin, sőt ezen a prédikáción is! Hiszen nem ez a fontos, hanem az a Valaki, Akire az egész ünnep, meg a Biblia, meg minden prédikáció mutat: az élő Jézus! Hagyjuk, hogy belénk áradjon a nagy isteni csoda, hogy Jézus él! Ne megérteni akarjuk a feltámadás csodáját, hanem hinni! Megérteni nem lehet, de hit által megélni, átélni igen! Merjük hát hinni! A hit az igazi látás! A hit közvetlen látás, a lényeg megtapasztalása!
Tehát az egész húsvét azt hirdeti, hogy Jézus él! Hát nem él? Dehogynem! Hiszen most is itt van az élő Jézus egy darabja, itt lüktet ebben a gyülekezetben! Mi, ahogyan most így itt vagyunk, az élő Jézus testének egy darabja vagyunk. Ebben az igehirdetésben, amelyik Ő róla szól - halljátok csak: Ő maga szól! Annyira él, hogy ím, meghív az asztalához, vendégül lát bennünket! A saját testét és vérét adja lelket erősítő táplálékul a kezünkbe, a szánkba! Lássunk hát, és higgyünk, ahogyan János ott a nyitott sírnál látott és hitt!
Igen, lássunk túl a mindennapjaink őrlő gondjain, és higgyünk Jézusban. Higgyünk Jézusban, Aki megígérte, hogy gondja van reánk! Lássunk túl bűneink fenyegető kísértésein, és higgyünk Jézusban, Aki győzelemre segíthet felettük! Lássunk túl a megoldhatatlannak látszó problémáinkon, és higgyünk Jézusban, Akinek van hatalma lecsendesíteni a vihart! Lássunk túl a lelkünket megülő szomorúságon, és higgyünk Jézusban, Aki meg tud vigasztalni! Lássunk túl az élet sokszor oly zűrzavaros értelmetlenségein, és higgyünk Jézusban, Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön! Lássunk túl a gyász nagy fájdalmán, és higgyünk Jézusban, Aki azt ígéri: “Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él”#Jn11,25. Sőt lássunk túl a halál ijesztő sötétségén is, és higgyünk Jézusban, Aki ott áll a halál mögött, várva bennünket üdvözítő szeretetével!

És még tovább: Ha ez az a Jézus, Akit az emberek gonosz kezeikkel keresztfára feszítve megöltek, akkor lássuk meg ebből azt is, és higgyük, hogy ímé, a szeretet erősebb, mint a gyűlölet, a Krisztusi szelídség és jóság erősebb, mint az emberi erőszak és gonoszság. A kegyelem hatalmasabb, mint a bűn, az élet nagyobb hatalom, mint a halál! Mert lám, Jézus Krisztus kiirthatatlan e világból! Ez pedig azt jelenti, hogy akkor van értelme küzdeni minden jó és igaz ügyért ezen a földön. Akkor érdemes tisztának lenni, becsületesen élni, szeretni, szolgálni, az életet fenyegető halálos erőkkel szembeszállni. Hiszen ha Jézus nem a halottak, hanem az élők között van, akkor lehet Rá számítani, akkor Isten azoknak a pártján van, akik látják és hiszik azt a boldog jövendőt, amely Jézus feltámadásával már elkezdődött, és annak megvalósulásáért jó reménységgel munkálkodnak!

Különösen nagy jelentősége van ennek az aktív húsvéti látásnak és hitnek éppen ma, amikor a kozmikus pusztulás réme, az élet értelmetlenségének a látása, az a bénító érzés, hogy úgyis minden hiába, az atomkor megnövekedett veszélyeivel fenyeget. A húsvét éppen azt hirdeti, hogy a halál elveszítette központi jelentőségét, és helyette az Élet Fejedelme, Jézus került a középpontba! Aki, mint János apostol, húsvéti szemmel lát és hisz, az megszabadult a halál bűvöletéből! Aki húsvéti szemmel lát és hisz, az a csüggedések és megfáradások idején is mindig megtalálja az új erők forrását abban a boldog bizonyosságban, hogy Jézusé az utolsó szó, Jézusé a jövő!

János evangélista így látta és hitte Jézus feltámadását. Ezért tudott később, amint elterjedt róla a hír mindmáig, a szeretet apostolává lenni! Bár elmondhatnánk mi is, hogy most már az én lelkem is lát és hisz! És a diadalmas húsvéti látás és hit erejével tudnánk mi is a szeretet apostolaiként elmenni innen! Ki a világba, az emberek és a hétköznapok világába!

Ámen.

Dátum: 1970. március 29. (húsvét).