Sírjatok!

1964. március 27, péntek

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták őt. Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon. Mert ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és a mely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak”

A nagypénteki megrázó események egyik jelenete ez, amit most felolvastam. Már elhangzott a halálos ítélet, Pilátus kiszolgáltatta a megcsúfolt Jézust az ítélet végrehajtására. Vonul a szomorú csapat a szent város kapuján át, ki a Golgota nevűdombtetőre. Érzéketlen római katonák, csúfolkodó néptömeg, mindenféle emberek sokasága között viszi Jézus roskadozva a keresztfát. A nagy tolongásba néhány asszony is belesodródik, senki sem akar kimaradni a látványosságból. De nyilván olyan szívfacsaróan szomorú a látvány, hogy az érzékenyebb természetűnői lelkek sírva fakadnak a meghatottságtól. Természetes emberi érzés ez, amely együtt érez azzal a szenvedővel, akivel kegyetlenül bánnak. Szinte azt lehetne mondani, hogy az egyetlen igazán emberi megnyilatkozás ez a sírás a sok, durva embertelenségben! És ekkor mondja Jézus: “Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon” #Lk23,28.

Miért mondja Jézus, hogy “ne sírjatok énrajtam”? Hiszen Ő most igazán siratnivaló! A halál felé megy, ki fogják végezni! Nagy, rozsdás szegeket fognak mindjárt a kezébe meg a lábába verni, iszonyú görcsbe rándul az egész teste! Elképzelhetetlen testi és lelki kínok várnak rá, míg majd a keresztfán végre-végre, hosszú órák után utolsót dobban a szíve. Hát nem lehet siratni azt, aki így szenved? Hát nem esik jól a szenvedőnek az emberi együttérzés, a részvét? Vissza akarja utasítani Jézus az emberi érzésnek ezt a legtermészetesebb megnyilvánulását? Hát nem történik-e meg még ma is, hogy egy-egy nagypénteki prédikáció hatása alatt, amikor újra elénk vetítődik az a borzalmas kivégzési jelenet, megrendül valakinek a szíve, és kibuggyan a könnye? Hát nem jó jel az, ha valaki meg tudja siratni Jézust? Nem jó az, amikor valaki könnyes szemekkel éli végig lélekben, ami ott a Golgotán történt? Miért mondja hát Jézus mégis, hogy “ne sírjatok énrajtam”?

Nos hát, azért, mert Jézus az Ő halálos szenvedését nem pusztán szenvedésnek tartja, hanem hivatásnak! Ő , amikor szenved, és a legpokolibb kínok között hal meg, a hivatását tölti be! Akármilyen keserves is valakinek a hivatása, nem siratnivaló, amikor abban helytáll. Az anya is szenved, amikor szülés előtt áll, mégse illik siratni. Pedig rettentőkínok között vergődik, közben a halál mezsgyéjén jár, minden pillanat életveszélyt jelent a számára. De ez mind az anyaságával jár együtt. Hamarosan a karján lesz egy kicsiny gyermek, és ez minden gyötrelmet megér a számára! Nem siratnivaló tehát, pedig nagyon-nagyon szenved! Ez az Ő hivatása! Nos hát, Jézust sem kell siratni, amikor szenved a Golgotán. Nem kell könnyezni, amikor ott függ a kereszten. Hiszen Ő ezzel a hivatását tölti be! Tervszerűen készült reá, ezért jött ebbe a földi életbe! Az Őt elküldőatyai akarat határozta el ezt a szenvedést. Meg is mondta előre, hogy ennek így kell lennie! Neki ez a küldetése, a feladata: ez a szenvedés, a kereszt! Amikor kicsúfolják, töviskoronával gyötrik, ostorral kínozzák, keresztfára feszítik, amikor a kereszthalál poklába merül alá, mindezzel Ő maga veszi magára ezt a szolgálatot, amit el kell végeznie: szenved, egy rettenetes isteni ítéletet szenved végig.

Mert a kereszt is, meg az egész gyötrelmes nagypéntek is, minden, ami ezen a borzalmas napon történik, azt jelenti, hogy valakinek ítéletre kell mennie, valakinek magára kell vennie az Úr Isten haragját! Igen, az élőIsten ítélete és haragja ott vezetődik le Jézus keresztjén! Sokkal rettenetesebb dolog az, ami ott történik, mint amilyennek az emberi részvétérzéstől könnyes szemek látják. Jól értsük meg: az a kereszt ott a Golgotán azt jelenti, hogy haragszik az Isten! Jézus szenvedése és halála arról beszél, hogy ítél az Isten! Az a pokoli szenvedés azt hirdeti, hogy nem lehet büntetlenül vétkezni, hogy nyilván van az Isten haragja az emberek minden gonoszsága ellen! És Jézus ezt a szenvedést vállalja! Görcsben vonagló, megkínzott lénye hangtalanul is egy nagy esdeklés: Hulljon reám minden büntetésed, Istenem, minden haragod legyen az enyém, engem sújts az ítélettel az emberek helyett! És ha most személyesen gondolkodunk el azon, ami ott, a kereszten történik, akkor értsük meg: Rettenetes az Isten haragja a bűneink ellen, életünk hazugságai ellen, nyelvünk hamisságai ellen, lábunk titkos és görbe útjai ellen, szívünk szeretetlen vagy parázna érzései ellen, a kezünk mulasztásai ellen! És íme, az én vétkeimért, hitványságaimért, meg a tieidért

Istennek ezt a haragját Jézus veszi magára, a mi ítéletünket Ő szenvedi el - helyettünk! Ne sirassátok Őt, hanem szeressétek! Jézus ezzel a szenvedéssel isteni küldetést tölt be, értünk vállalt feladatát teljesíti! Ne sirassátok Őt! Ami itt történik, sokkal több, és sokkal nagyobb dolog, semhogy szentimentális megindultságban könnyezve sajnálkozzunk felette. A nagypéntek jelentősége nem az, hogy mi sajnáljuk Jézust, hanem az, hogy Ő sajnál minket! Neki nincs szüksége a mi könyörületünkre. Nekünk van szükségünk az Ő könyörületére! És Ő éppen ebben részeltet bennünket, amikor szenved! Az árnyékokat veszi el a fejünk fölül, Isten haragjának a villámait hárítja el az életünk fölül. Ezért mondja: “Ne sírjatok énrajtam!”

De van egy másik része is a mondatának, ami így hangzik: “Ti magatokon sírjatok”. Milyen különös kijelentés ez Jézus szájában, Aki az evangélium hirdetője, az öröm prédikátora volt! Aki azért jött, hogy a szomorú embereknek is örömöt okozzon, aki a foglyok, betegek, bélpoklosok, gyászolók számára is meg akarta vidámítani az életet. Aki a megfáradtakat és megterhelteket is azzal az ígérettel hívta magához, hogy békességet és nyugalmat ad a lelküknek. Aki azt akarta, hogy minden ember örüljön a földön! Miért mondta hát most, hogy “sírjatok”? Bizonyosan nagy oka van rá! Kik sírjanak hát? Először is sírjanak azok, akik szeretik Jézust! Miért kell sírniuk azoknak, akik Jézust szeretik? Azért, hogy megvigasztaltassanak. Azért, mert ez a sírás vezeti el őket Jézus keresztjének az igazi hasznához. Ugye, tudjátok már, milyen sírást kíván Jézus az Ő benne hívőktől? Nos, a saját bűneink siratását! Azt kívánja, hogy őszinte, igaz könnyeket tudjanak hullatni a bűneik felett. Nem az Ő szenvedésén elérzékenyedett szívnek a könnyeit kéri Jézus, hanem a bűneim miatt megtört szívemnek a könnyeit! Mert ezek a könnyek már a bűnbocsánatnak, a kegyelemnek a bizonyságai. Tehát valóban boldogok azok, akiknek van szívük ahhoz, hogy sírjanak! Hogy bánkódjanak, hogy megkönnyezzék életük elrontott érzéseit, szívük vágyait és gondolatait, amelyekkel vétkeztek Isten és ember ellen! A szavaikat és viselkedésüket, amelyekkel kárt és szomorúságot okoztak maguk körül, az indulataikat, amiket nem tudtak megfékezni időben... Igen: boldogok, akik így tudnak sírni, mert ők kegyelmet nyert emberek! Mert az Isten vigasztalása azoké, akik megbánták, amit rosszul tettek és gondoltak. Isten felszabadító bocsánata pedig azoké, akik el tudják siratni a múltjukat! Ti magatokon sírjatok! Van mit siratni! Akik így sírnak, azokat az Isten nem vádolja többé, akik maguk elítélik önmagukat, azok már nem kerülnek ítéletre. Azoknak az Isten nem rója fel többé életük hitványságát! Azok helyett már mindent elszenvedett Jézus! “Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak” #Mt5,4. Sírjatok hát, magatokon sírjatok, hogy boldogok legyetek!

Tapasztalatból tudom jól, hogy nincs az életünknek olyan szakasza, amikor ne kellene így sírnunk! Magunkon! Mindig van elsiratnivalónk! És lesz is mindig, amíg csak élünk! Mindig lesz valami bukása az életünknek, elcsúszása az érzelmeinek, hamissága a gondolatainknak és szavainknak. Mindig lesz siratnivalónk. De akkor is: “Boldogok, akik sírnak”. És Jézus szenvedése éppen abban találja meg az értelmét, hogy az ilyen sírók megvigasztaltassanak. Sírjatok hát! Ne szégyelljétek a könnyeiteket! Isten előtt könnyezni életünk hitványsága miatt: jó dolog, drága dolog. “Boldogok, akik sírnak.” Aki nem tud kifelé sírni, az sírjon befelé! Isten ezeket a könnyeket is látja, és megáldja. Sírjatok csak, mert akik így sírnak, azok megvigasztaltatnak. És mennél többen sírnak így, Jézus annál könnyebben, hadd mondjam így: annál boldogabban megy a kereszt felé, annál könynyebb számára ez a szenvedés! Mert azt a keresztet csak egyvalamivel lehet megnehezíteni. Azzal, ha hideg és kemény a szíve valakinek. Ha érzéketlen az iránt, hogy a bűneiért bocsánatot kérjen Istentől! Ez az, ami nehézzé teszi Jézus számára a keresztet. Sírjatok hát! Sírjatok kifelé és befelé hulló könnyekkel! Sírjatok, hogy rajtatok is betölthesse Jézus a hivatását, hogy számotokra is áldássá, bűnbocsánattá, Isten szeretetének a fölszabadító erejévé váljék mindaz, ami ott Golgotán történt!

De Jézus, sírásra fölszólító szava azoknak is szól ám, akik nem tudnak, vagy nem akarnak bánkódni önmaguk miatt. Ezeknek is azt mondja: “Sírjatok”! Sírjatok, mert lesz okotok a sírásra! Lehet, hogy most azt gondoljátok: nektek nincs mit elsiratnotok, nincs miért félnetek az Isten haragjától, nincsenek megítélnivaló bűneitek! Lehet, hogy most is így gondoljátok! De Jézus jobban tudja. Ezért figyelmeztet: “Sírjatok”! Nehogy későn kelljen majd sírnotok! Mert egyszer eljön az idő, amikor a legkeményebb szívűember is azt mondja a hegyeknek: “Essetek mireánk, és a halmoknak: Borítsatok el minket!” #Lk23,30. Amikor Isten ítél majd, megolvad a legfagyosabb szív is, és az Isten haragja előli félelmében az összeomló sziklák alá is elbújna az ember, ha lehetne. Rettenetes dolog az Élő Isten ítélő kezébe esni!

Keményszívűemberek, a magatok érdemeiben bízó, önhitt kálvinisták, akik nem ismeritek a bűnbánat alázatát, bizony, sírjatok! Mert aki a Krisztus megváltó vérében nem fedezte el a bűneit, aki a Krisztus halálába nem adta bele a múltját, az ítéletre megy! Mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt! És ettől bizony lehet félni! Ettől méltán félhet az, aki még sosem sírt a bűnei miatt, aki nem adta magát Jézus oltalmába, aki nem menekült a megváltó kegyelem fedezéke mögé. Akinek nem kellett a nagypénteki szenvedés! Sírjon, sírjon az, akinek az élete felett még nem derült fel a megbocsátó Isten mosolya! Ezért mondja Jézus ott, a Golgotára menet: “Magatokon sírjatok”!

Rajtam ne sírjatok! Jézust nem kell sajnálni! Ne mondjátok: Oh, szegény Jézus! Nem szegény Ő ! Hiszen Ő a világ Megváltója! Túl van már a kereszten, mint a szülőanya a fájdalmán, amikor már boldogan csókolja a gyermekét.
Jézust ne sirassátok! Magunkon viszont sírhatunk. És ha Ő azt mondta, hogy sírjunk, akkor ezt komolyan kell venni! Boldogok, akik szívük romlottsága miatt sírnak, mert azok most megvigasztaltatnak, bocsánatot nyernek! De jaj nekünk, ha későn sírunk, amikor már nem segít a kereszt!
Jól értsük meg hát, nem én mondom, hanem maga Jézus! “Ne sírjatok énrajtam, hanem timagatokon sírjatok!” #Lk23,28.. Bár maga Isten tenné most az Ő Lelke által mindnyájunk számára olyan igazán evangéliummá a Jézus szavait, hogy te is, én is, mindnyájan nemcsak a szánkkal, hanem a szívünk őszinte alázatával mondhatnánk Neki: Uram, Megváltóm!

Mind, ami kín, ütés ért,
Magam hoztam Reád; Uram,
e szenvedésért
Lelkemben ég a vád.
Feddő szót érdemelve
itt állok én, szegény,
S kérlek, lelked kegyelme
Sugározzék felém.

341. ének 3. vers

Ámen.

Dátum: 1964. március 27. (nagypéntek).