Borrá lesz a víz

1967. április 30, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“És harmadnapon menyegzőlőn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja; És Jézus is meghivaték az őtanítványaival együtt a menyegzőbe. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám. Mond az őanyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek. A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt, És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad. Ezt az elsőjelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ődicsőségét; és hivének benne az őtanítványai.”

A mai naptól szép, piros muskátli szegélyezi a templomunk kertjében a zöld füvet. Talán nem mindnyájan tudjátok, hogy ez a kedves színfolt konfirmandusaink ajándéka. Minden most konfirmáló fiú és leány hozott egyegy tő muskátlit, ami egész nyáron ott virít majd mindnyájunk gyönyörködtetésére a templom előtt. De ez a muskátli nemcsak ajándék, hanem jelkép is: amiképpen azok a virágok elültetve belegyökereznek az egyház kertjébe, azt szeretnénk, - ha úgy nőnének és gyökereznének bele a most konfirmáló fiaink és leányaink a gyülekezet közösségébe, az Isten országa lelki talajába, a Jézust követő életformába. Eddig szüleik akaratából voltak egyházunk tagjai, mostantól fogva saját, önkéntes hitvallásuk és fogadalomtételük alapján csatlakoznak a Jézust követni akarók táborába. A kánai menyegző példájával szeretném bemutatni, hogy milyen rendkívüli kiváltság az ember számára, akár fiatal, akár öreg, ha Jézust követve, Jézussal együtt járva élhet ebben a földi világban!

Még mindig kísért sokakat az a téves gondolat, hogy a vallás, az Istenben hívő életforma megrabolja a fiatalságot, elveszi az élet természetes örömeit. Örömtelenné, világfájdalmassá, koravénné teszi az embert. Sok ember úgy képzeli, hogy ha Jézust követni akarja, sok mindenről le kell mondani, ami a földi életben szép, kedves, jó. Mindig beleütközik valami tilalomfába. Olyan szabályokba, hogy egy hívőembernek ezt nem szabad, azt nem szabad. Attól fél, hogy a derűt, a vidámságot, a tréfát, a szórakozást nem nézi jó szemmel Isten. Úgy képzeli, hogy a hívő ember olyan, mint azok a középkori festményeken látható vértelen szentek, akiknek az arcáról eltűnt a mosoly. Akik komoran, áhítatos tekintettel, természetellenesen átszellemült ábrázattal merednek egy láthatatlan világba. Ha valaki ilyen savanyúnak, fancsalinak képzeli a hívőéletet, Krisztus követését, nem csoda, ha nem vágyik rá, sőt visszariad tőle! A kánai menyegző története azt mutatja, mennyire téves ez az elképzelés. Egy menyegző, egy lakodalom a földi élet vidámságának, jókedvének egyik jellegzetes megnyilvánulása. Jézus nemcsak részt vett rajta, hanem isteni hatalmának első jelét egy lagziban, - az emberi boldogságnak és örvendezésnek egy ilyen alkalmán - mutatta meg! Méghozzá bor adományozásával! Sőt jóízű, és bőségesen elegendő bor adományozásával!

Ez azt jelenti, hogy Isten nem ellensége az élet természetes örömeinek, boldogságának. Sőt adományozója! Nem bűn a vidámság, a jókedv, sőt Isten ajándéka, amivel széppé és gazdaggá akarja tenni a földi életet. Jézus nem akar szellemeket, kísérteteket csinálni az emberekből. Ő , aki maga is testben járt ezen a földön, tudja, hogy a testnek is megvannak a jogai. Jézus nemcsak a mennyei boldogságot, hanem a normális földi boldogságot is az embernek szánta. Azt akarja, hogy legyen ünnep egy születésnap, legyen vidám egy esküvő, legyen kellemes és jókedvűegy kirándulás, legyen szórakoztató egy teniszparti vagy egy futball-játék! Legyen jóleső a fiúk és lányok együttléte egy társaságban! Nem arról van szó, hogy legyen az egész élet egyfolytában ünneplés és szórakozás, kirándulás és játék, ahogyan sok mai fiatal képzeli az életet! Jézus sem tette minden nap, amit a kánai menyegzőn művelt. Mindennek rendelt ideje van: a komolyságnak is, a vidámságnak is, az ünnepnek is, a hétköznapnak is, a munkának is, meg a játéknak is. De az élet örvendetes alkalmai legyenek örvendetesek! Jézus szívesen részt vesz az ilyen alkalmakon!

Hajlandók vagyunk azt gondolni, hogy Jézusra csak életünk különféle bajaiban, szomorúságaiban van szükség, az élet örömeiben nem. A kánai menyegzőpéldája arra figyelmeztet, hogy nemcsak az élet szomorú óráiban, nemcsak a megpróbáltatások idején akar Jézus a hívő ember barátja lenni, hanem az öröm és a boldogság alkalmaiban is. Istenben való hitünk ne csak a sötétség ijesztő árnyai között szolgáljon világító lámpásul, hanem használjuk akkor is, amikor verőfényesen ragyog minden körülöttünk, mint a jókedv a lakodalmon! A hívőembernek szabad vidámnak lenni, jókedvűen kacagni, az élet szépségeiben gyönyörködni, nem botránkozik meg rajta Jézus! A történetben azt olvassuk, hogy Jézust is meghívták tanítványaival együtt a menyegzőre. Mi se féljünk meghívni szórakozásainkra! Ne féljünk azért könyörögni, hogy hadd tölthessük el Vele a szabadnapunkat, a pihenés óráit, az üdülés, a kikapcsolódás idejét! Minden ilyen ünnepet az Ő jelenléte szentel igazán ünneppé! Ilyen gazdag Istenünk van Jézusban, Aki nem kívül vagy fölül áll a természetes, földi életen, hanem benne van és megszenteli azt!

Jézus jelenléte teszi a szórakozásainkat tiszta szórakozássá, az örömünket tiszta örömmé! Van sok hamis öröm és élvezet is, ami lehervasztja a szépséget, amit az ember később rettenetesen megbán. Az igazi öröm az, amiben Jézus is ott lehet! Ha úgy érzed, hogy Őt nem hívhatod meg oda, ahová menni akarsz, akkor inkább te se menj el! Akkor ott valami nincs rendben! Akkor nem tiszta az a hely, szórakozás, öröm, amibe nem tudod meghívni Jézust! Ha nem Neki való, akkor neked sem való! De ahol Jézus jelen van, ott neked is szabad örülni, szórakozni, mindig Jézussal együtt!

Itt, a történetben arról is szó van, hogy Jézus borrá változtatta a vizet. Az jobb, vidámítóbb volt, mint a másik bor, amiről a házigazda gondoskodott. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy ha valaki Jézussal megy szórakozni, alkohol nélkül is vidámabban, kellemesebben érezheti magát, mint mások talán mámoros fővel. Több örömöt talál egy kirándulásban, mint más egy éjszakai kicsapongásban. Több boldogságot kap egy önmegtartóztató, tiszta beszélgetésben egy lánnyal, mint más egy szabadjára engedett, erkölcstelen viszonyban! Jézus jelenlétében borrá lesz a víz, nagyszerűvé az egyszerű, többé a kevesebb, mámorítóvá a józanság, rendkívülivé a rendes, csodálatossá a természetes! Teljes örömmé válik még az is, amiben más semmi örömöt nem találna!

Azért is nagyon fontos Jézus jelenléte az életünkben, mert velünk is az történik előbb-utóbb, ami ott volt Kánában, hogy elfogy a borunk. Így van ez a világ minden örömével, vidámságával. Egyszer elfogy! Nincs belőle annyi, amennyi végig kitartana az egész életre. Mi, idősebbek, tudjuk ezt: mimindennek tudtunk már örülni az életben! Milyen sok örömünk volt, és hová lettek? Mi lett belőlük? Nemcsak a “bűnös örömökkel” van ez így, hanem az élet drága, tiszta örömeivel is. Még az emberi szeretet édessége is olyan öröm, ami egyszer elfogy. Az az öröm, ami ma tölti meg valakinek a szívét, holnapra könnyen fordulhat szomorúságra. Például egy minden tekintetben boldog házasság tiszta örömének a bora is elfogyhat, hiszen addig tart, mint ahogyan az eskü is kifejezi: “holtomiglan, holtáiglan”. Az élet és a szeretet legjobb bora is elfogy egyszer. Ha nem létezne valami jobb ennél a világon, akkor nagyon szomorú lenne az élet. De ha Jézus ott van: Ő cselekszik és adja a mennyei borát, hogy kitöltse vele az ürességet.
Amikor elfogy a természetes öröm, a földi bor, Jézus újat ad helyette: Jobbat, igazabbat, többet. Olyat, ami nem fogy el soha többé. Milyen szomorú lehet azoknak a szíve, akik nem hívták meg Jézust az életükbe, akiknek ha elfogyott a földi boruk, nem maradt más, csak az üres poharuk. Nagy, rémítő üresség, nihil, amit nem tölt meg senki semmivel!
Csodálkoztok, hogy Jézus borrá változtatta a vizet? Én nem kételkedem benne. Meggyőződtem róla, hogy az a Jézus, Aki Kánában a vizet borrá változtatta, mást is meg tud változtatni. Például egy ember természetét! Hogyne lenne ilyen abszolút Úr a víz fölött, hiszen ugyanolyan abszolút Úr egy másik folyadék, a vér fölött is! Hatalmasabb, tüzesebb, veszedelmesebb a vér, mint a víz. De arról szól a történet, hogy ahol Jézus jelen van, ott változás történik, ami semmiképpen nem magyarázható természetileg! Az evangélista szerint ez csak az elsőjel volt, amit Kánában a vízzel tett.

Ezt a jelet azóta sok jel követte. Ez csak jelképe annak, amit Jézus mindig és mindenütt véghez akar vinni ebben a világban. A természetes, vérségi szeretetet átváltoztatja a házatokban igazi lelki kapcsolatokká. A ház örömeit mennyei örömsugarakká. A ház gondjait hívő imádságokká. A ház szenvedéseit és veszteségeit lelki nyereségekké. Az életünk megpróbáltatásait áldássá. Aki Jézussal jár, annak mindig van öröme!

Nagy biztatás van ebben a történetben! Mintha azt mondaná általa Isten, hogy buzduljatok fel, emberek, új hitre! Erősödjék meg a bizalmatok, reménységetek! Hiszen olyan Megváltónk van, Aki Úr a természet felett! Aki a ti természetetek felett is Úr! Sok minden megváltozhat a te életedben is. Te is lehetsz tisztább, szentebb, igazabb, kedvesebb, szolgálatkészebb, bátrabb, keresztyénibb, Krisztusibb. Te is győzhetsz a bűneid felett! Te is szeretheted az ellenségedet! Ha elbuktál, te is felkelhetsz újra! Te is lehetsz még hasznosabb tagja a társadalomnak! Mindez nem azért, mert kiváló, nemes és erős egyéniség lettél. Hanem egyedül azért, mert Jézus él, Akinek hatalma van arra, hogy borrá változtassa a vizet!

Drága, piros muskátlik! Drága konfirmandusok! Gyökerezzetek be jó mélyen Isten országának talajába, a Krisztust követő életformába! Kánában hat kő vedren mutatta meg Jézus a dicsőségét. Mennyivel inkább megmutatja a dicsőségét azon, ami több, mint a kőveder: az emberen! Rajtad! Rajtam! Hidd! Várd! Kérd! Hagyd!

Dátum: 1967. április 30.Ámen