Parakletosz

1963. június 02, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

”És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.”

Azon az első pünkösdön, amelynek az emlékezésére ma ünnepelünk, ez az ígérete teljesedett be Jézusnak: ”Eljövök ti hozzátok!” (18b vers). Pünkösd ezt a döbbenetes tényt hirdeti, hogy eljött hozzánk, mindnyájunkhoz az Isten. A Golgotán történt, hogy Isten hidat vert az elveszett emberi nemzetséghez, jól ráépítve azt Jézus szenvedésének és halálának erős pilléreire. Pünkösdkor pedig az történt, hogy maga Isten is átjött ezen a hídon. Eljött Isten hozzánk a maga hatalmával, bölcsességével, szeretetével, könyörületével. Nemcsak hozzánk, hanem még mélyebbre, még bensőségesebben: be a szívünkbe, az életünkbe.

Igen, a golgotai kereszt által az történt, hogy mi lettünk az Istenéi, pünkösd által pedig az történik, hogy Isten lesz a mienk. Amilyen valóságosan jött bele Isten karácsony estéjén a betlehemi jászolba, olyan valóságosan jön bele pünkösdkor az emberek szívébe. Akkor testben jött el, hogy mint ember, emberi személy ezen a földön meghaljon, pünkösdkor pedig lélekben jött el, hogy mint lélek, szellemi személy ezen a földön éljen. Ezért mondta Jézus búcsúzóul a tanítványainak: ”Eljövök ti hozzátok!” Igen, Ő ugyan elmegy, de majd az Atya más Vigasztalót küld, Aki velük marad mindörökké. Vigasztaló: így nevezi Jézus azt az isteni Szent Lelket, akiben Ő maga, az önmagát Jézusban kijelentő Isten jön vissza az övéihez, e földre. Éppen ezért megy el Ő, hogy még többet, még nagyobbat adhasson: Isten Lelkét. A Vigasztalót. Erről a Vigasztaló Lélekről, illetve annak munkájáról szeretnék most néhány konkrét tudnivalót elmondani. Arról, hogyan vigasztal Isten Szentlelke. Jézus azt a Vigasztalót, akit az Atya küld: az igazság Lelkének nevezi, és ezzel mintegy a vigasztalás lényegét is meghatározza. Vagyis Isten az Ő Szentlelke által mindenekelőtt úgy vigasztal, hogy felfedi az igazságot.

Mint jelent ez? Emberileg a vigasztalás majdnem mindig hazugság által történik. Például egy gyógyíthatatlan beteggel megpróbáljuk elhitetni, hogy nem is komoly a baj, múló zavar az egész. Néha egész hazugságszövevény veszi körül a betegágyat. Jaj, csak az igazságot meg ne tudja! Így vigasztalunk mi. Egy elkeseredett, elégedetlen embernek, vaksorsban szenvedő léleknek úgy ad a világ vigasztalást, hogy áltatja a lelket, megpróbál szépeket mondani neki. Olyan ígéreteket vetíteni elé, aminek a valóságában nem hisz. Megint csak hazugsággal próbál az ember vigasztalni. Ő is tudja, a szenvedő lélek, meg én is, a vigasztaló, hogy nem igaz, amikor ilyen általános szólamokat mondunk: majd meggyógyul, majd kiderül, majd rendbe jön minden. Ismeritek azt, amikor nagy vigasztaló ígéreteket teszünk a sors nevében, meg az idő nevében, azt mondjuk: majd meggyógyítja az idő, az a nagy orvos. Nos, mind az efféle hazugságok csak arra valók, hogy valamivel feledtetni akarjuk a szomorú embert. Ezért azután a vigasztaló hazugságainkat még ilyen jó tanácsokkal is meg szoktuk toldani: szórakozzék, kapcsolódjék ki, ne is gondoljon rá.

Amikor hallom az emberi vigasztaló szólamokat, mindig arra gondolok, hogy Jézus nekünk más Vigasztalót adott. Olyan Valakit, Aki nem azzal vigasztal, hogy eltakarja a valóság rútságát, hanem éppen ellenkezőleg: azzal, hogy felfedi az igazságot. A halálra azt mondja: halál. A bűnre, hogy bűn. Nem leplezi az igazságot. Nem mondja, hogy nem vagy hibás, ártatlanul bántanak, igazságtalanul mondanak rád mindenféle rosszat, hanem azt mondja: alázkodj meg a bűneid súlya alatt. Tudjátok, milyeneket szokott mondani a Vigasztaló Lélek? Nem az a fő bajod, hogy gyógyíthatatlanul beteg vagy, hanem az, hogy nem vagy elkészülve az Isten színe előtt való megjelenésre. Nem az a bajod, hogy olyan rosszak az emberek körülötted, nem értenek meg, nem szeretnek, hanem az, hogy tényleg olyan utálatos vagy, valóban olyan kiállhatatlan vagy, akit nem is fognak sohasem szeretni, ha meg nem változol. Nem az a legfőbb bajod, hogy meghalt valakid, akinek az elvesztése gyógyíthatatlan sebet ütött a lelkeden, hanem az, hogy nem hiszel eléggé az örökkévalóságban, az örök élet valóságában és Jézus megváltó kegyelmében. Nem azért szomorú a sorsod, mert elvesztettél valakit vagy valamit, hanem azért, mert az Úrral való kapcsolatod vesztetted el. Önző vagy, aki csak a magad veszteségére tudsz gondolni, ahelyett, hogy együtt tudnál örülni az előrement kedvesed örömének. Igen, ilyen dolgokat mond a Vigasztaló Lélek. Az igazságnak a Lelke. Kíméletlenül leleplezi az igazságot. Nem az én igazságomat, amit védeni szoktam, hanem az igazságot.

De hiszen ez nem vigasztalás, mondhatná valaki, hanem vád. Isten Lelke úgy vigasztal, hogy vádol, hogy ellenem fordul, hogy engem tesz felelőssé, bűnössé? Igen. Úgy. Pontosan úgy. Mert enélkül nincs igazi vigasztalás, csak áltatás. Isten Lelke, az igazság Lelke egészen a legmélyére hatol le az emberi léleknek, és éppen azáltal gyógyít, hogy felfedi a szív legelrejtettebb világának a bűneit, a titkait. És ezt azért teszi, hogy odaalázzon Jézus keresztjéhez, ahol minden újabb leleplezett bűnre van bocsánat. Tehát Isten Szentlelke úgy vigasztal, hogy vád alá helyez, hogy azután Jézus keresztjénél megkaphassam a fölmentést is.

Atyámfiai, az egyetlen igazi vigasztalás mindenféle szomorúságban és szenvedésben a bűnbocsánat, a minden vád alól való felmentés! De csak az részesül ebben a vigasztalásban, aki érzi a vád súlyát. Csak azt lehet felemelni, aki tudja, hogy méltó az ítéletre. Tehát így vigasztaló a Szentlélek, hogy felfedi benned a lelked mélyén minden bajnak az igazi okát. Mindig valami speciális bűnt, kideríti az igazságot, azt, hogy mi okozta a vigasztalanságot, és így teszi lehetővé a szabadulást a bűnbocsánat által. Ismered-e ezt a vigasztalást? Kell-e neked ez a vigasztalás? Azt mondja Jézus róla, hogy a világ nem képes befogadni, mert nem tudja elviselni ezt a fajta vigasztalást, az igazság Lelkét. Igen, aki nem képes a bűne bevallására, megbánására, az csak azt tudja befogadni, aki őt igazolja, aki neki ad igazat, vagyis, aki hazugsággal vigasztal. El bírod-e viselni az igazság Lelkének a vigasztalását? Igényled-e egyáltalán? Nézd, a te számodra is van bocsánat, feléd hajlik az irgalom, kiemel a mélységből és átvisz a dicsőségbe egy szabadító égi kar: a Vigasztaló Isten Lelke, Jézus Lelke.

Azután úgy vigasztal Isten Lelke, hogy nem hagy egyedül. Így mondja a búcsúzó Jézus: ”Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.” (18. vers) Az emberi lélek egyik legkeservesebb alapérzése az árvaság, az elhagyottság érzése, az egyedüllét. Ezzel együtt a kiszolgáltatottsága a sorsnak, a betegség erőinek, az emberi gonoszságnak, a természeti erőknek. Egy ember akkor is érezheti árvának magát, ha sok emberrel van körülvéve, ha apja-anyja megvan, ha nagy családban él. Jézus is, amikor azt mondta: ”Nem hagylak titeket árvákul”, olyan embereknek mondta ezt, akiknek még éltek vagy a szüleik, vagy a feleségük, vagy a többi hozzátartozójuk. Tehát nem maradtak volna árvák világi értelemben véve. Vagyis az az igazi árvaság, amikor úgy érzi valaki, hogy elhagyta az Isten. Az az ember van halálosan egyedül, magányosan, aki Isten nélkül van. Ennek az árván maradásnak a szorongását látta Jézus a tanítványai szemében, ezért biztatta őket, hogy ettől ne féljenek, nem maradnak árván, eljön hozzájuk. És ez az ígéret teljesedett be pünkösdkor. Jézus eljött, Jézus itt van, abban a Vigasztalóban, Akit az Atya küldött. Jézus jelenléte realizálódik egy-egy árva lélek számára.

Vigasztaló. Az eredeti görög szó még többet jelent: Paraklétosz. Tehát Akit az Atya ad, olyan segítőtárs, Aki a Jézusban hívő ember mellé odaáll, Akire az ember rábízhatja minden dolgát. Olyan Valaki a Paraklétosz, Akit a bajban levő ember segítségül hívhat, Aki az embernek felveszi a gondját, eljár az ügyében, mint ügyvéd. Senkinek sem kell tehát árván élnie az életét. Nem nagy vigasztalás az, hogy Isten szinte egy mennyei ügyvédet küld mellénk, olyan Valakit, Aki át akarja venni az ügyeinket, Aki törődni szeretne velünk, ha rá mernénk bízni magunkat? Annyi mindenféle baj van az ember életében, annyi mindenkivel pere van az embernek, a férjével, a feleségével, a gyermekeivel, az emberekkel, önmagával. Nos, Jézus azt üzeni: itt vagyok én, fordulj hozzám, ne magad intézd az ügyedet. Higgyük el, hogy velünk van. Velünk van a Bibliában. Amikor kinyitjuk, hogy tanácsot, útmutatást keressünk benne, kézen fog bennünket a Szentírás országában, és végigvezet benne, megmagyarázza az igéket, a titkokat a saját birodalmában. Velünk van a többi hívőkkel való közösségben: ”Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Van gyülekezet, te mégis árva vagy, egyedül érzed magad? Hát te is jöhetnél, együtt lehetnél a többiekkel való közösségben. Te is megbeszélhetnél Vele mindent, mint ahogy általában a hívő emberek teszik. Te is megkérheted, hogy intézkedjék a dolgaidban, te is átadhatnád Neki a problémáidat, mint olyan sok hívő ember teszi mindig, újra és újra. És akkor te is megtapasztalnád, mennyire úgy van, ahogyan igénkben ígérte: ”Nem hagylak titeket árvákul, eljövök ti hozzátok!” (18. vers)

És még ennél is tovább megy a Szentlélek vigasztalása. Aki ezzel a csodálatos Vigasztalóval, Paraklétosszal, isteni Lélekkel kapcsolatba került, az nemcsak azt tapasztalja boldogan, hogy benne maga Jézus jött el hozzá, hanem azt is, hogy Jézus bejött a szívébe, a lelkébe, hogy Jézus benne van az emberben, mint a nap világossága a szobában. Jézus ilyen titokzatos dolgokat mond nekik: ”Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az Atyámban vagyok, és ti Énbennem és Én tibennetek.” (Jn 14,20) Hogy összeszövődnek itt a személyek: Krisztus az Atyában és mibennünk, mi a Krisztusban és Vele együtt az Atyában. Isten és a Benne hívő ember elválaszthatatlanul összefonódnak, egymásba karolnak, egymást áthatják. Vagyis az Istennel való lelki eggyé válásnak valami egészen új csodája születik meg a Szentlélek által. Nem lehet ezt magyarázni, megérteni, csak alázatos szívvel elfogadni.

Ezért nem kell nagyot kiáltani, ha imádkozni akarunk, elég a léleknek elsóhajtott imádsága. Hiszen bennünk van az, akihez szólunk! Ezért lehet a bűn ellen harcolni és győzni, ezért lehet ereje a bizonyságtételnek. Ezért lehet már a földön enyém az örök élet, mert Krisztus az Atyában, a hívő ember a Krisztusban, és Krisztus az emberben, a hívő lélekben van. Képzeljétek, mi történik egy emberrel, ha csakugyan megszállja az Isten Lelke?! Ha emberlétének a legmélyebb alapjáig, egészen odáig, ahol az indulatok születnek, megtelítődik a Lélek világosságával?! Akkor azután igazán kiteljesedik egy ember, és erős lesz, tiszta, hasznos, boldog. Elkezd az élete sugározni, világítani, mint a villanykörte, amely belekerül az áramkörbe. Akkor az embernek mindene beszélni kezd, énekelni, ujjongani. A szava, a munkája, az öröme, de még a fájdalma is. A legnagyobb vigasztalás éppen az, amikor az ember önmagán tapasztalja, hogy kiteljesedik benne az élet, amire megváltott bennünket az Isten. Láthatóvá válik cselekedeteinkben, kiábrázolódik lényünkben a Krisztus. Krisztus élete. Azt mondja Jézus: ”Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.” (20. vers) A te számodra elérkezett-e már az a nap? Te megtudtad-e már, hogy Ő benned van, és te Őbenne? Ó, de jó lenne, ha mihozzánk is eljönne Jézus, a Vigasztaló, ez a titokzatos, áldott Paraklétosz! Vajon eljön-e? A mi szívünkbe is bejön? Minket is megtelít a maga áldott jelenlétével? Hogyan?

Nos, lelkészi gyakorlatomból hadd mondjak el befejezésül valamit, ami oly gyakran megismétlődött már. Szenvedő embert vigasztalok, érvelek, magyarázok neki, de ő csak ingatja a fejét. Tényekre mutatok rá, ahol a vigasztalás bekövetkezett. Azt mondja: az más volt, az nem az ő esete. De elkezdünk imádkozni együtt, s ha a szenvedőt körülveszi a csendesség, egyszerre megindul a Lélek titokzatos munkája, és a beteg lélek mélyen fellélegzik. Arcára ráül valami kiengesztelődött és boldog nyugalom. Szívét eltölti az értelem feletti békesség. Csoda történt vele: a Lélek, a Vigasztaló, a Paraklétosz erősebb volt, mint ő. Értitek? Hallgasson hát el minden érvelés, magyarázás, beszéd, és kezdjünk el könyörögni! Kérjük azzal az énekkel, amit oly sokszor énekeltünk már, de most énekeljük úgy, mint akik igazán nagyon rá vagyunk szorulva arra az áldott Vigasztalóra:

Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

463. ének 1. verse

Ámen

Dátum: 1963. június 2. (pünkösd).