Szoros kapu, keskeny út...

1965. június 27, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.”

Jézusnak ez a mondása is olyan, amellyel kapcsolatban, ha csak felületesen hallgatjuk, hamar megnyugtatjuk magunkat: Lám, mi nem azon a bizonyos széles úton haladunk, amely a veszedelemre visz. Íme most is itt vagyunk a templomban, zsoltárt énekelünk, igét hallgatunk. Sőt, szívesen hallgatjuk. Mi úrvacsorára készülünk, mi azok a kevesek vagyunk, akik szeretjük az egyházat, mi az örökélet reménységét hordjuk a szívünkben. Nem úgy, mint azok a sokak, akik most is a világ széles útján járnak valahol gondtalanul, nem törődve Istennel, lélekkel, vallással. Mi vagyunk a keskeny út vándorai.

Mintha nem is figyelmeztetés, hanem dicséret lenne Jézus szava, mintha azt mondaná: Jól van, menjetek csak ezen az úton tovább, ez visz az életre. Pedig Jézusnak ezek a szavai éppen nem megnyugtatóak, hanem nagyon is nyugtalanítóak. Egyik legkeményebb szava ez Jézusnak, amit valaha az Őt követni akaróknak mondott. Mert az evangélium, akármennyire örömhírt jelent is, kemény dolog. Azt szeretném, hogy ennek az evangéliumnak is a keménységét éreznénk meg most.

Magam is sokáig azt hittem, és úgy gondolom velem együtt sokan mások is, hogy az a széles út, amelyik a veszedelemre visz, a durva bűnökbe merült embereknek az életútja, a rablók, erkölcstelen züllöttek, istenkáromlók, huligánok, becstelenek országútja. Rájöttem, hogy azon a széles úton nemcsak káromkodó emberek járnak, hanem imádkozók, zsoltárt éneklők is. Azon a széles úton nemcsak kocsmák vannak, hanem templomok is. Olyan tömegek is vonulnak rajta, akiknek a zászlaján ilyen feliratok olvashatók: Isten, vallás, keresztyén erkölcs. És ezért veszedelmes ez a bizonyos széles út, mert az ember, miközben keresztyén jelszavakat hangoztat, bibliai idézeteket citál, észre sem veszi, hogy őmaga is azon jár. Hagyjuk most a betörőket, meg a gyilkosokat, meg a széles út többi züllött vándorát, - azok talán még hamarabb bejutnak majd az Isten országába, mint azok, akik azt hiszik magukról, hogy jó úton járnak.

Próbáljuk egy másik oldaláról megközelíteni a problémát. Ma világszerte erősen foglalkoztatja a közvéleményt az a tény, hogy az erkölcsi élet területén általános bomlási folyamat tapasztalható. Újságcikkek százai foglalkoznak mindenütt a házassági hűség megrendülésének, a szülők iránti tisztelet hiányának, a munkafegyelem lazulásának, a bűnözés növekedésének a világproblémájával. Ez aggasztó jelenségekért sokan az egész világon tapasztalható szekularizáció növekedését teszik felelőssé. Azt mondják: azért lazultak meg úgy az erkölcsök, mert az emberek elfordultak Istentől, vallástól, hittől. Tehát csak egyetlen módon lehet megállítani a romlást, úgy, ha a legtisztább vallásnak, a keresztyénségnek az erkölcsi ideáljait újra érvényre próbáljuk juttatni a tömegek életében. Mindent el kell követni, hogy az örök vallási értékeket és törvényeket újra respektálják az emberek. Olvastam egy fiatalember vallomását, aki azt mondta: Azért tértem vissza az egyházba, bár személy szerint nem tudok mit kezdeni az egyház hittételeivel, mert a keresztyén erkölcsiséget, a tiszteletadás és szeretet eszményét elismerem. Úgy gondolom, ezek által lehet csak megtalálni a kiutat az erkölcsi káoszból. Sokan úgy gondolják, hogy össze kellene fogni a világ keresztyénségének, és egy közös keresztyén frontot kellene kialakítani az erkölcsi élet területén jelentkezőveszedelmekkel szemben.

Akármilyen kegyesen hangzanak is ezek a szavak és jelszavak, pontosan ez az, amit Jézus nem akar. Éppen az ilyen jelszavakat hangoztatók azok, akik Isten nevét hangoztatva, a keresztyénség zászlaját lobogtatva vonulnak azon a széles úton. Hogy mennyire távol áll Jézus lelkiségétől bármilyen keresztyén ideológiai front kialakítása, megrendítően mutatja az Ő megkísértése történetének az a része, amikor a sátán fölkínálta Neki az egész világot és annak országait. Ami azt jelentette, hogy bocsássa oda magát Jézus, a nevét, a tanításait, mint olyan programot, amit egy világuralmi törekvés alapjává lehetne tenni. Mintha azt mondta volna a sátán: Te názáreti Jézus, a Te elveid, a Te keresztyénséged olyan nagyszerű, hogy ez kellene, hogy legyen az alapja az egész emberi kultúrának, az egész világnézetnek, így olyan hatalmas, széles utat nyithatnál magadnak, amelyiken a világ nagy tömegei mind követhetnének. Kár lenne neked keresztfán meghalnod, hiszen a világ ura is lehetnél. Neked remek programod van, valósítsd meg! - Nagyon tetszetős ajánlat, de ne feledjük el, hogy sátáni ajánlat volt, és Jézus elutasította.

Jézus semmiféle politikai programot nem hozott, semmiféle ideológiai igényt nem jelentett be. Jézus szellemében egyáltalán nem az a probléma, hogy miként lehetne a keresztyénség erkölcsi eszméit uralomra juttatni a tömegek életében, hanem az, hogy miként válhatok én meg te keresztyénné, azaz Krisztusi életűemberré. Minden jó szándékú keresztyén ember azon a bizonyos széles úton jár, aki a keresztyénségre helyezi a hangsúlyt és nem Jézusra. Mindenféle keresztyén erkölcs, alapelv és keresztyén eszme hangoztatása üres beszéd Jézus nélkül. Nem a keresztyénségre van szükség, mint valami eszmeáramlatra, hanem Jézusra. Arra a Jézusra, aki azt mondta önmagáról: “Én vagyok az út”. És ennek az útnak az irányát úgy jelölte meg, hogy népszerűtlenül, mindenkitől elhagyatva, egyedül halt meg a kereszten. És így folytatta: “Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” #Jn14,6, rajtam keresztül, a legmagányosabbon, a legmegvetettebben keresztül, a fájdalmak férfián, a tövissel koronázott és megcsúfolt emberen keresztül. Ez az a keskeny út és ez a szoros kapu: maga Jézus.

Ne keresztyén elveket akarjunk vallani és keresztyén erkölcsi ideálokat akarjunk hangoztatni, vagy akár terjeszteni - ez éppen az a bizonyos széles út, sokan járnak rajta, de ez nem visz az életre -, hanem Jézust akarjuk követni, azt a Jézust, aki azért jött, hogy szolgáljon mindenkinek, és az életét áldozza másokért! Ez az a bizonyos keskeny út. A Krisztusi élet útja nem olyan egyszerű. Néha kényelmesebb volna nem keresztyénnek lenni. Úgy gátlástalanabbul és sértetlenebbül lehetne élni a világban. Nem könnyűszeretni ott, ahol az embert gyűlölik, megbocsátani annak, aki rágalmaz, jót tenni azzal, aki fúr, melléállni annak, akit mindenki megvet, békességet munkálni ott, ahol mindenki haragszik. Nagyon keskeny az az út. Nagyon hamar le lehet lépni róla.

Jézus ezen az úton jár, és aki Őt követni akarja, csak ezen az úton követheti.

És aki nem így akarja követni Jézust, nem így vallja Jézust, az meghamisítja

Ő t, és azzá az édeskés názáretivé teszi, Akit a giccsszerűábrázolásokban lehet látni. Ezen a keskeny úton bizony, amelyen Jézus jár, van kereszt is, meg gúny is, meg sokféle kellemetlenség is. És minél komolyabban veszi valaki Jézus követését, annál többet tapasztal ezekből a dolgokból. És ez az út esetleg sok lemondáson, önmegtagadáson, búcsúzáson keresztül is vezet, és azt mondja Jézus: kevesen járnak rajta, néha annyira kevesen, hogy az ember egészen magára marad. Tehát nem könnyű út ez.
Jézus egyáltalán nem az a valaki, aki a maga eszméinek a nagy tömegeket meg akarná nyerni, és velük a világ felett uralkodni akarna. Sőt, Ő a nagy tömegből is mindig az egyes ember felé fordult, olyan lelkek felé, akik a maguk bűneiben vagy egyéb bajaikban magányossá, elhagyatottá váltak, és akik igazán nem voltak alkalmasak arra, hogy megnyerjék a világot és széles körűpropaganda hadjáratot indítsanak a keresztyénség érdekében. Jézus ma is egyenként veszi előaz embereket. Sohasem a tömeghez szól nagy általánosságban, hanem mindig az egyes lélekhez. És ez az a szoros kapu, amelyen át lehet csak bejutni az életbe, a Krisztusi életbe.

Egyedül megállva Jézus előtt, szemtől-szembe vele, teljesen egyedül Jézussal. Az Ő röntgen tekintetének a sugarában.

Emlékezzetek csak az akkori betegekre, poklosokra, vakokra, elmeháborodottakra. Azok is mind egyedül álltak meg Jézus előtt. Mert a batyunkat mindnyájan egyedül, csak magunk hordozzuk, még ha ezrek vannak is ugyanabban a sorsban. Mert mindenki maga éli meg és hordozza, szenvedi végig a maga baját a maga módján. Ezért vagyunk magányosak a szenvedésben. Minden szenvedés magányossá tesz. És ezért lépnek ki ezek mindig a tömegből, egészen egyedül Jézus elé úgy, hogy Jézus akkor csak az övéké.
Vagy gondoljatok a vámszedőkre, a bűnösökre, a paráznákra. Ó milyen magányossá tesz a bűn! A bűnnek szörnyűizoláló ereje, hatása van. És így állnak ők is Jézus szeme előtt: Jézus egészen és csak az őszámukra létezik, annyira, mintha csak az az egyetlen elveszett lélek lenne a világon.
Vagy gondoljunk azokra az emberekre, akik problémákkal, vallási kérdésekkel viaskodtak. Nikodémus titokban, éjjel megy Jézushoz, mert már nincs senki, aki őt meg tudná érteni. A belsőproblémáink is izolálnak bennünket. A barátaim nem értenek meg, a szüleimnek fogalmuk sincs róla, mi megy végbe bennem - mondja egy szomorú fiatalember, és Jézusnak ezekhez van segítőszava. Maga elé állítja az ilyen problematizáló embert, őt egyedül, - az ilyenre mindig futja az idejéből és a szeretetéből.
Amikor a gutaütöttet odavitték barátai Jézus elé, - az elé a Jézus elé, Aki szinte beszorítva állt egy tömeg között -, akkor is az történik, hogy ők ketten, a beteg és isteni orvosa mintha csak egyedül lennének ott, pedig a sokaság meg a barátok is ott tolongtak körülöttük. De Jézus akkor csak azért az egyetlenért van ott, mintha nem is léteznék rajta kívül más ember a világon. De ez az egyetlen nyomorult, gyötrődőhogy szinte csak érte legyen ott. embertársa megéri neki,

Ez a szoros kapu, a Jézussal való meghitt, bizalmas kettős, amin át kell mennie mindenkinek, aki Őt követni akarja. Ebben az egészen szoros kapuban, ahol csak vele találkozol, összeszűkül a világ, csak Ő áll előtted, ahova senki emberfia vagy semmi egyéb már el nem kísérhet. Itt kell neked is megállnod, szemközt Jézussal, és Vele beszélned. Mintha csak ketten lennétek a világon.
Ahhoz, hogy erre a pontra eljusson valaki, el kell felejtenie ezt az egész teli templomot. Sokan úgy vannak itt, hogy elvegyülnek a sokaság között, beleolvadnak a gyülekezetbe és egyszerűen együtt sodródnak a tömeggel, mint ahogyan az ember a tömegben maga is azt teszi, amit a többi.

Így válik a templomi istentisztelet is széles úttá, ahol a sokaság között elvész az egyes ember, belevész a tömegbe. Nem történt egyéb, mint az, hogy magával ragadta az embert valami áhítatos tömeghangulat. Ez az a széles út, amelyen a sokasághoz szólnak, amit egyidejűleg sokan hallanak. De téged személy szerint egyetlen szó eltalált, hogy úgy érzed: az egész nekem szólt, életemnek egy gennyes fekélyét szúrta ki, vagy az én titkos bűnömet érintette, vagy úgy érzed, hogy most az én sebemre cseppen valami isteni balzsam, az én titkos bánatomra, kétségemre. Lehet, hogy a többi százak úgy mennek ki innen, hogy semmi sem történt velük, de engem szíven talált az ige, - akkor, csak akkor beszélt hozzád maga Jézus ezekben a szavakban. És ha majd mindjárt az Úr imádságát együtt elmondjuk, odaérünk, hogy “bocsásd meg a mi vétkeinket”, te nem az egész világ gonoszságaira gondolsz közben, hanem személyes bűnödre. Pontosan tudod, hogy mi az, amit még ma oda kell vinned a szoros kapuba Jézus szeme elé, s akkor bizonyos lehetsz felőle, hogy Jézus ma egészen csak érted van itt, és a királyi amnesztiát kihirdeti feletted: “Megbocsáttattak néked a te bűneid” #Mt 9,2b.
Mintegy szoros, szűk kapun kell átmenni, ahol mindenki csak egyedül fér át, és nem kerülheti el a találkozást azzal, Aki ott áll a kapuban. Szemébe kell nézni, el kell Vele számolni mindennel négyszemközt, őszintén, egy egész életre. - Nem könnyűdolog átmenni azon a szoros kapun, és járni azon a keskeny úton. De ez visz az életre. Még eddig mindig az történt, hogy aki átment azon a kapun, egyszerre kitárult előtte a horizont, új távlatok nyíltak meg előtte, új emberként egy új jövőfelé halad tovább.

Soha azelőtt nem tapasztalt áldások kísérték az útján, új feladatok tették érdekessé és hasznossá az életét. Más szemmel kezdte látni a világot, az embereket, a családját, a betegségét, a bánatát, az egész sorsát.

Röviden és egyszerűen arról van itt szó, hogy nem lehet meg nem tért szívvel, újjá nem született élettel keresztyén erkölcsi ideálokat hangoztatni, érvényre juttatni akarni, mert az semmit sem ér. “Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az őkeresztjét, és kövessen engem” #Mk 8,34b - mondja Jézus. Csak aki hajlandó meghalni, az kap új életet. Csak aki hajlandó átmenni a szoros kapun, letenni mindent, és járni tovább a keskeny úton, az kap vissza ajándékba mindent, mert megtalálta azt a Valakit, Akinek a kezéből jőminden: kellemes és kellemetlen. Emberek, akikre szükségünk van, és akiknek szükségünk van ránk. Ajándékok és feladatok. Örömök és bánatok. Boldogok tudunk lenni abban a tudatban, hogy mindez valóban az Ő kezéből jön, abból a kézből, amelyik úgy nyúl utánunk, és úgy áldja meg az életünket, mintha csak mi egyedül lennénk a világon, - és amelyik mégis átéri az óceánokat, királyi hatalommal tartja átölelve a mindenséget.

Dátum: 1965. június 27.Ámen