Kérjetek! Keressetek! Zörgessetek!

1965. május 29, szombat

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az őfia kenyeret kér tőle, követ ád néki? És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?! A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.”

A Hegyi beszéd sorozatos magyarázása során következett most ez az igerész, amit felolvastam. Íme, megint az imádságról van szó. Szinte feltűnő, milyen sokat beszél Jézus az imádságról. Mindig újra előveszi tanításaiban ezt a kérdést, és mindig újabb oldaláról világítja meg követői számára. Ebből az látszik, hogy milyen roppant nagy jelentőséget tulajdonít Jézus az imádságnak, hogy milyen kimondhatatlan lehetőség és kiváltság az, hogy egy ember imádkozhat.
Valóban, az imádság az Istennel való egész kapcsolatunknak a legelemibb és legalapvetőbb gyakorlása. Szinte magától értetődő, hogy a hívőember, imádkozó ember. Bizonyára mi is mindnyájan imádkozunk valahogyan. Csak most éppen az a kérdés, hogyan? Helyesen-e, jól-e, úgy-e, ahogy Jézus tanított rá? Nos, nézzük meg ezt most a felolvasott Jézusi szavak fényében!
Figyeljétek meg, micsoda isteni felhatalmazás van ezekben a szavakban: Kérjetek, keressetek, zörgessetek. Micsoda elképzelhetetlen lehetősége nyílik itt mindenféle emberi szükségben az isteni segítség igénybevételére. Jézus nem elméletileg magyarázza, mi az imádság, hogyan jut el Isten elé, miként lehetséges egy ilyen titokzatos kapcsolat Isten és ember között, hanem egyszerűen felszólít rá: Kezdjétek el, csináljátok: kérjetek, keressetek, zörgessetek! A többit bízzátok az Istenre. Az imádságról nem elmélkedni kell, hanem gyakorolni kell, mert szabad gyakorolni. Szabad kérni, az üres kérőkezet kinyújtani, mint beteg gyermek az aggódva fölé hajló édesapja felé, szabad keresni, mint fáradt vándor a sötétben az otthon hívogató világosságát, szabad zörgetni, bekopogtatni az Isten szívének az ajtaján. Ha fáj valami, ha hiányzik valami, ha akármi baj van, azt mondja Jézus: kérjétek annak a segítségét,
Aki mindig szívesen meghallgat. Keressétek Ő vele együtt a megoldást, Aki mindig szeretettel jön elétek, zörgessetek be annál, Aki mindig vár benneteket. Neki mindent elmondhattok, Vele mindent megbeszélhettek.

Kérjetek, keressetek, zörgessetek! Tulajdonképpen mind a három ugyanazt jelenti, de mégis van ebben valami fokozás. Például ha valakinek csak elkérem a címét, ez még a legelsőfoka a komoly érdeklődésnek. Ha azután keresem is az utat a házához, ez már több az előbbinél. Még több, ha már ott állok az ajtaja előtt és bekopogtatok hozzá. Sokan vannak, akik kérnek, mindig csak kérnek, már kevesebben, akik komolyan keresnek is, és még kevesebben, akik már be is kopogtatnak, ha kell, zörgetnek mindaddig, amíg történik is valami. Amikor már bekopogtatok, az azt jelenti, hogy most már a problémáim megoldását igazán komolyan veszem, és most már azonnali meghallgatásra törekszem.

Így imádkozzatok - azt mondja Jézus: kérve, keresve, zörgetve. Jézus hatalmaz fel rá, akkor élhetünk vele. Nagyon jól tudom, hogy sok hívőszülőnek a legnagyobb gondja az, hogy a gyermekei is hitre jussanak. Ne fáradjatok el kérni, zörgetni érte mindig újra! Tudom, hogy sok családi élet annyira összekuszálódott, hogy már-már nincs kiút a problémákból. De van! Keressétek, megint újra keressétek a megoldást! Tudom, hogy van itt olyan közöttünk, akit az anyagi gondok hullámai már-már elborítanak. Van olyan, aki a rászakadó csapások súlya alatt érzi úgy, hogy nincs tovább. Van, aki egyre gyengülőerővel birkózik a feladataival, vagy egy titkos bűnével, s már úgy érzi, nem bírja tovább. Éppen az ilyeneket bíztatja Jézus: van segítség a számodra is, csak kérjed újra, keresd újra, zörgess érte még jobban! Próbáld megragadni még buzgóbban, még kitartóbban kérő, keresőés zörgetőimádsággal. Ha van valami a világon, ami nem hiábavaló, nem eredménytelen próbálkozás, akkor ez az.

Ó hányszor megtapasztaltam már ennek a Jézusi fölhatalmazásnak az erejét egy-egy prédikációra való készülődés közben. Azt hiszitek, könnyen megy az, elkészíteni egy gyülekezet számára egy igehirdetést? Ó nem. Sokszor úgy érzem, nem megy tovább... És akkor újra kérem, még jobban kérem, és megint kapok. Keresem, még jobban keresem, és megint találok. Zörgetek érte, szinte dörömbölök, azután egyszerre megint megnyílik az ajtó. Ha Jézus mondja, hogy kérjetek, keressetek és zörgessetek, akkor kérjünk, keressünk és zörgessünk. Azután megint újra kérjünk és keressünk és zörgessünk.

Ezt a nagy felhatalmazást Jézus egy éppen ilyen nagy ígérettel egészíti ki. Azt mondja: “Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” #Mt7.8..
Felettébb merész kijelentés ez, és tudom, most sokan arra gondolnak, hogy volt már olyan tapasztalatuk az imádsággal kapcsolatban, ami ennek az ígéretnek az ellenkezőjét bizonyította. Az, hogy kért valamit és nem kapta meg. Keresett és nem talált. Zörgetett, de hiába. Hogy van hát?
Itt vigyázzunk arra, amit Jézus mond. Nem azt mondja, hogy amit kér az ember, azt kapja meg. Nem. Hanem így: aki kér, mind kap. Lehet, hogy nem éppen azt, amit kért, de kapni akkor is kap valamit. Talán valami mást, de mindenképpen kap. Olyan nincs, hogy Isten a kérést nem veszi semmibe.
Egy nagy igehirdetőmondta el egyszer, hogy kislánya olyan valamiért imádkozott, ami meghaladta az édesapa anyagi képességeit. Nem kapta meg. Az édesapa néhány nap múlva meg akarta tudni, nem szenvedett-e kárt kislánya hite emiatt, és megkérdezte tőle: Isten ugye nem hallotta az imádságodat? - De igen, édesapám, hallotta, csak azt mondta rá: nem. És a kislánynak volt igaza, mert ez a nem, ez is válasz. Sőt néha talán a legjobb válasz, amit Isten mondhat.

Aki már hallott Istentől ilyen nemet az imádságára, az tudja, hogy ez milyen keserves tud lenni. Belezavarodik néha az egész hitünk. És mégis egy ilyen “nem” mögött nem közöny vagy szeretetlenség van, hanem végtelen nagy szeretet, amelyik tovább lát, és jobban tudja, mi az igazán jó annak, aki kért. Meg vagyok győződve róla, hogy Istennek is fáj, amikor egy könyörgőkérésre nemet kell mondania, és látszólag keménynek kell lennie. De a keresztre feszített Jézus a kezesség arra, hogy az Isten nem-je is az Ő szeretetének az igenje. Erre vonatkoznak Jézusnak ezek a szavai: “Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az őfia kenyeret kér tőle, követ ád néki? És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?” #Mt7.9-10.

Azután olyan is van, hogy talán nem érkezett még el az ideje annak, hogy Isten megadja, amit kért tőle valaki. De a késedelem még nem jelent visszautasítást. Ismertem valakit, aki 40 esztendeig könyörgött egy ember megtéréséért, míg végre az illetőember az érette könyörgőnek a halála után bár, de meg is tért. Hányszor előfordult, hogy gyermekeim, míg kicsik voltak, itt a kertben kértek tőlem a fáról egy-egy pirosodó barackot. De én tudtam, hogy még éretlen az a barack, elrontaná a kis gyomrot. Azt mondtam ilyenkor: az a barack a tied lesz, ne félj semmit, megkapod, amint megérett. Van egy nagyszerűige: “És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk őtőle”#1Jn 5,15. Teljesen igaz, hogy “a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” #Mt7.8..
Azt mondtam az előbb: lehet, hogy mást kap, mint amit kért, mást talál, mint amit keresett, de egy bizonyos: jobbat, többet, nagyobbat. Isten nem annyi jót cselekszik velünk, amennyit kérünk vagy elgondolunk, hanem mindig azon felül. Mi lenne velünk, ha csak azt kapnánk, amit kérünk?

Monikáról, Augusztin édesanyjáról van feljegyezve, hogy nagyon buzgón könyörgött Istenhez, hogy fia ne távozzék el hazulról idegen országba, mert félt, hogy egészen elzüllik majd a könnyűvérűfiú. Isten megtagadta ennek a részletkérésnek a teljesítését. A fiú mégis elment hazulról. De éppen így teljesítette be Isten az édesanyának azt a régi sóvárgását, hogy a fia is megtérjen, és Isten gyermekévé legyen. Augusztin, ott az idegen országban került olyan hatások alá, hogy egész élete megfordult és az egész keresztyénségnek egyik legfénylőbb csillaga lett. Nem hallgatta meg Isten, amit az anya kért, amiért olyan sokat zörgetett? De igen, csak másképpen. Hatalmasabban, gazdagabban, túláradóbban, mint ahogyan az anyai szív elképzelte.

Olyan egyszerűen mondja Jézus: “Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!” #Mt7.11.. Itt azon van a hangsúly, hogy Isten “jókat” ad azoknak, akik kérnek Tőle. Csak jó dolgokat. Olyat, amit az Ő szeretete és bölcsessége lát jónak a számunkra. Isten mindig a legjobbat akarja adni. És az az igazán elmélyült imádság, amelyik Istentől a legjobbat akarja kapni, ezért kéri, ezt keresi és ezért zörget. És mi az a legjobb? Maga az Isten. Ahogyan olyan sokszor mondtam már: Istentől magát Istent kérjétek! Adhat-e Isten valakinek többet annál, mint hogy magamagát adja?

Az imádság nem varázsige, amellyel Istent az akaratunk teljesítésére mozgósítjuk, hanem a hitnek és engedelmességnek a tudakozódása, amellyel megismerjük, és magunkévá tesszük Isten akaratát. Az imádság nem Istent vonja hozzánk, hanem minket von az Istenhez. Akaratunkat az Ő akaratának a vonalába állítja úgy, hogy olyan dolgokat tudunk véghez vinni, amelyek egyébként meghaladnák a képességeinket. Azok imádkoznak igazán, akik ezáltal mintegy összekötik magukat az Isten akaratával.

A világ egyik legnagyobb intelligenciájú embere, egy világszerte ismert hívőember mondta egyszer: “Imádságomban ritkán kérek egyes dolgokat, egyre inkább Istent kérem önmagáért, azért a bizonyosságért, hogy az én akaratom és az Övé ne térjenek el egymástól. Ha ez így van, akkor tudom, hogy mindazt megkapom, amire szükségen van.”

Valóban, ha szeretetközösségben Őt kapom meg, akkor az imádságom máris meghallgattatott és eredményes. Az ajándékok mellékesek. Sajnos az a baj, hogy a legtöbb embernél éppen az ajándékok a fontosak, mint annál a kisfiúnál, aki egyszer ezt mondta: Szeretem apukát, mert minden nap kapok tőle néhány fillért. A fillérekért való könyörgés, és a fillérekért való szeretet az éretlen gyermekkor velejárója. Hitbeli kiskorúság jele.
Addig kérjetek, míg megkapjátok Istent, addig keressetek, míg megtaláljátok azt, aki önmagára mondta: “Én vagyok az út” #Jn 14,6a. Addig zörgessetek, míg megnyílik az a szív, amelyikben Jézus szava szerint Ő maga az ajtó. Így válik az imádság olyan erővé, amely átsegít nehézségeken, amely által meg lehet mászni áthághatatlan hegyeket, el lehet végezni lehetetlen dolgokat, el lehet viselni az elviselhetetlen terheket. Mert maga az élőIsten munkálkodik velünk és bennünk, ha így imádkozunk.

Végül, ebből is látszik, hogy az igazi imádság nemcsak lelki gyakorlat, nemcsak áhítatos kegyesség, hanem valami nagyon gyakorlati dolog. Az igazi imádságban az ember mindig konkrét feladatot kap Istentől. Nem véletlenül van itt az igében az ima erejéről szóló szavak után ez a látszólag egészen más gondolatkörbe vezetőkijelentése Jézusnak: “A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” #Mt7.12. . Nem lehet úgy viszonyulni Istenhez, hogy az ugyanakkor ne jelentene egy bizonyos viszonyulást az emberekhez is. Az az imádság, amelyből nem több szeretettel fordulsz a körülötted élőemberek felé, nem is igazi imádság. Az az istentisztelet, amely ugyanakkor nem jelenti a másik ember tisztelését és szeretését is, nem is istentisztelet. Csak az igazán az Isten barátja, aki az embereknek is jó barátja, jót akarója. Azt a békességet, erőt, örömet, életet, amit imádságban az Istentől veszünk, fel is kell használni naponta a másik iránt tanúsított szeretősegítségben. Úgy, ahogy Jézus mondja.

Milyen egyszerűez a szabály, és mégis milyen nehéz.! Nem abból szokott-e eredni sok mindenféle kellemetlenség és keserűség akár a munkahelyünkön, akár otthon, hogy azzal a váradalommal vagyunk ott, hogy elismerjenek, dicsérjenek, kiszolgáljanak bennünket. És közben észre sem vesszük, hogy az a másik ott mellettünk talán szomorú, magányos, elkeseredett. Azt mondja Jézus: tedd vele azt, ami neked ilyen helyzetben jólesnék, hogy talán valaki csendesen megszorítaná a kezedet, biztatóan válladra tenné a kezét. Mi-minden jót kapunk naponta Istentől! Nem azzal kellene ezt meghálálnunk, hogy segítőszeretettel megyünk elébe annak a valakinek, akinek erre szüksége volna? Amit magadnak kívánsz a másiktól, tedd előbb azt ővele. Ha mindig azt várod a másiktól, hogy őlegyen kedves, megértő, jóságos veled szemen, akkor miért imádkozol? Nem azért kellene-e éppen a legbuzgóbban kérni, keresni és zörgetni, hogy a körülöttünk élő emberekhez több szeretettel és jósággal tudjunk viszonyulni, mint amennyi magunktól telik?

Kérjetek, keressetek, zörgessetek - mondja Jézus. Így hadd váljék az egész életünk sok-sok meghallgatott imádság által békés, boldog, gazdag és áldott életté!

Dátum: 1965. május 29.Ámen